4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormány intézkedéseket hozott a 2007-13-as uniós pályázati időszak lezárásáról. Ugyanakkor a kabinet védi magát a túlteljesítéstől is: annak érdekében, hogy ne kelljen plusz költségvetési forrásokat költeni, számos pályázatnyertes kukacoskodóbb ellenőrzési eljárásokra és szerződés-felmondásokra készülhet.

A túlvállalástól és az alulteljesítéstől egyaránt tart a kabinet a korábbi uniós pályázati ciklus tenderei kapcsán - ezért meglehetős kétarcúság jellemzi a jelenlegi helyzetet.

Vasárnaptól a kormány határozata szerint a 2007-2013 közötti programozási időszak operatív programjai keretében pályázati kiírás már nem hirdethető meg, illetve csak abban az esetben, ha ahhoz a kormány vagy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárult.

A kiskaput azért tarthatják nyitva, mert a kormány a 2007-2013-as uniós programok zárása során a 100 százalékos kifizetésre, valamint a költségvetési kockázat kizárására, illetve minimalizálására törekszik.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy 2015-ben lehet utoljára forrást lehívni a 2007-2013-as időszakra.

A 2007-2013-as fejlesztési ciklus záráshoz kapcsolódó kormányzati döntések önálló kormányhatározatban jelentek meg, a források felhasználásáért felelős Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig több döntést is hozott. Ennek kapcsán a zárásban érintett tárcáknak biztosítják azt a pénzügyi keretet, amely a megnövekedett kapacitások kiépítéséhez szükséges.

A helyettes államtitkár szerint minden minisztérium megkapta a végső határidőt, eszerint kötelezettséget április 15-éig, új szerződéseket pedig május 15-éig lehet kötni a 2007-2013-as időszak forrásaira. Március végéig le kell zárni a tartalék listákat, az érintett minisztériumoknak felül kell bírálnia ezeket, és végleg dönteni a támogatásról, vagy az elutasításról. A meglévő szerződések jogorvoslati ügyeit a Miniszterelnökségnek április 15-éig le kell zárnia. Új közbeszerzés csak azokban az esetekben indítható, ha építési beruházás esetében garantált a november 30-i befejezés - mondta Csepreghy Nándor.

Az elmaradó projektek és minisztériumaik is sokat veszthetnek

Csepreghy Nándor szerint nyilvánosságra hozzák az összes késedelemben lévő állami projektet, amely miatt az országot forrásvesztési kockázat fenyegeti. Ezen állami projektek listáját az érintett minisztériumok áttekintik és döntenek arról, melyektől állnak el. Döntés született arról is, hogy a késedelmes projektben érintett kedvezményezettek egészen addig nem kaphatnak támogatást a 2014-2020-as időszakban, ameddig le nem zárták a korábbi fejlesztésüket. Ha a késedelmes projekt bennmarad a támogatási körben, és mégsem sikerül a befejezés, abban az esetben a kormány a következő év központi költségvetési támogatását az érintetteknél csökkenti.

A túlvállalás is gond lehet

A 2007-2013-as időszakban a kormány a 8200 milliárd forint keretösszeg helyett 9300 milliárd forintra vállalt pénzügyi kötelezettséget. A túlvállalás csökkentésének mértékével kapcsolatosan is döntés született, ami lényegében úgy fordítható, hogy azon túl, hogy Magyarországnak fel kell használnia minden európai fejlesztési forrást, arra is figyelni kell, hogy a lehető legkisebb költségvetési támogatást kelljen a túlvállalás miatt fizetni. Ennek nyomán az elmúlt hónapokban számos projekt esetében az eddiginél sokkal komolyabb ellenőrzéseket tartottak a pályázat-nyerteseknél és több esetben született olyan határozat, amely nem fogadta el a teljesítését és visszafizetésre kötelezte a korábbi nyertes pályázót. Ez ugyanakkor igen sok társaság számára lényegében teljesíthetetlen feltételt jelent, amely a cég jövőjét is befolyásolhatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG