4p
Egészen elképesztő az érdeklődés az EU-s pénzek iránt. A források jelentős túligénylése, így forráskimerülés miatt két vidékfejlesztési pályázat felfüggesztéséről döntött a Miniszterelnökség; az irányító hatóság felfüggesztette a nem mezőgazdasági tevékenységek elindítását, valamint az élelmiszeripari fejlesztéseket támogató pályázati felhívásokat.

A „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című (13,85 milliárd forint keretösszegű) pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve magánszemélyek október 24-től nyújthatták be támogatási kérelmeiket. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb november 24-ig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívást - a forráskeret kimerülése miatt - felfüggesztik.

Belenyúltak a körülményekbe?

A beérkezett támogatási kérelmek előzetes értékelése során több esetben mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel. Ezért Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Az irányító hatóság vizsgálja az ügy részleteit.

A „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” című (mintegy 141 milliárd forint keretösszegű) pályázatot - amelyre ez év február 25-től nyújthatók be kérelmek - november 30-án 24 órától függesztik fel.

Ha elfogy, lesz még?

Ahogy azt már korábban írtuk, az igényeket látva az Agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetés pályázati kiírást a Miniszterelnökség egy 40 milliárd forint összegű kerettel újra meghirdette, ezúttal elsősorban az állattartóknak és a kertészeknek. A kérelmeket december 2-ig lehet benyújtani.

Mi is sokat foglalkozunk a különböző uniós pályázatokkal, a Privátbankáros cikkeket itt és itt lehet elérni a témában. >>>

Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt öt pályázati felhívás közül hármat keretkimerülés miatt már korábban fel kellett függeszteni, de továbbra is nyitva áll az általános állattartó telep, valamint a juh- és kecskeágazat korszerűsítését célzó lehetőség.

A borászat 40 milliárd forint összegű támogatási keretét már szintén kimerítették a pályázók, de december 12-ig még várják az igényeket. Eddig 562 támogatási kérelem érkezett be.

Továbbra is nyitva áll a kertészetek korszerűsítésére vonatkozó négy pályázati lehetőség is, akárcsak az öntözésfejlesztésre vonatkozó 49,5 milliárdos keret. Eddig mintegy 10 milliárdos összegre érkezett kérelem. A beadott 882 kérelemmel a rendelkezésre álló 5 milliárdos keretből már több mint 4 milliárd forintot hívtak le. A igénylők 3 százaléka szociális szövetkezetként pályázott.

Nemcsak a vidék jár jól

44 milliárd forintról 70 milliárd forintra nőtt a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében a mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitelprogram elérhető összege - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára még októberben.

A pest megyei fejlesztésekre a 2014-2020-as időszakban korlátozottan áll rendelkezésre forrás, ezért a kormány egy 3,67 milliárd forint összegű hitelprogram indításáról is döntött a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) keretében, amely - Budapest kivételével - a pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célozza.

A GINOP öt tematikus célhoz nyújt pénzügyi eszközöket: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése, az infokommunikációs technológiához való hozzáférés elősegítése és e-technológiák használatának és minőségének fokozása, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítése, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatása minden ágazatban, a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG