2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az év végéig a tervezettnél 300 milliárd forinttal többet ígér a kormány a GINOP-pályázatokra.

Plusz 300 milliárd 2016-ra - újranyitják a kapacitásbővítő pályázatot

A kormány 300 milliárd forinttal megemelte a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) idei keretét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Debrecenben.

Ezzel az intézkedéssel a GINOP teljes, 2700 milliárd forintos keretéből 2200 milliárdot tesznek elérhetővé 2016 végéig a vállalkozások számára.

Várhatóan a nyár elején újranyitják a kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítését támogató pályázati lehetőségeket, amelyben összesen 165 milliárd forintos keret áll rendelkezésre, és eddig mintegy 90 milliárdot használtak fel. A kkv-k támogatására további 730 milliárd forint pénzügyi eszköz, újrahasznosítható, "visszaforgó jellegű" visszatérítendő támogatási keret is rendelkezésre áll.

A pályázatok beadására leghamarabb a közzétételtől számított 30 nap után van lehetőség.

Sok az adminisztráció vagy felületesek a vállalkozások?

Az NGM helyettes államtitkára nehezményezte, hogy szinte minden támogatási kérelem tartalmaz hiányosságokat. Az irányító hatóságnak érdeke, hogy hiánypótlás nélküli pályázatokat fogadjon be, ezért igyekeznek egyszerűsíteni a folyamatot, de - emelte ki - a projekt részletes bemutatásától és a költségelemzéstől nem tudnak eltekinteni.

A KAVOSZ vezetője viszont szóvá tette, hogy a gazdaságpolitika meg akarja változtatni a bírálati rendszert, és még csak ezután kezdődne két-háromezer külsős bíráló kiválasztása, emiatt véleménye szerint akár őszig is elhúzódhat a már benyújtott mintegy 3500 pályázat elbírálása.

Krisán László sürgette "a bürokrácia visszanyesését" az engedélyezési eljárásokban, drámainak nevezve "a hazai vállalkozásokat vegzáló bürokratikus rendszert", ami szerinte rosszabb, mint az európai uniós bürokrácia.

2018-ra ki is fizetik a pénzt?

A nemzetgazdasági miniszter nemrég arról beszélt: 2017 közepéig kiírják a pályázatot az összes uniós forrásra a jelenlegi ciklusban, de ez nem jelenti még az összes forrás lehívását, hiszen annak üteme attól is függ, hogy Brüsszel mekkora összeget tart vissza kifizetési problémák, vitatott tételek miatt. Lázár János legutóbb a kormányinfón azt mondta: 2017-re kiírják, 2018-ig ki is fizetik az uniós forrásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG