3p

Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.

Teljes foglalkoztatottság, szűkülő munkaerőtartalék, az elöregedő társadalom miatt egyre kevesebb aktív korú munkavállaló – gyakran halljuk ezeket a megállapításokat a hazai munkaerőpiac kihívásaival összefüggésben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, januárra vonatkozó adatai is intő jelekkel szolgálnak.

A még meglévő belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy Magyarországon egyelőre kevésbé elterjedt, de Nyugat-Európában nagyon népszerű foglalkoztatási forma is segíthet. Ez a „gig economy,” vagyis egy olyan munkaerőpiaci modell, amelyben a munkavállalók nem hagyományos, hosszú távú állásokban dolgoznak, hanem rövid távú, alkalmi feladatokat vállalnak, gyakran online közvetítő platformokon keresztül – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.

„Hatalmas kiaknázatlan lehetőségek rejlenek ma Magyarországon a rugalmas foglalkoztatásban” – hangzott el a Giggle nevű magyar startup sajtóeseményén. A cég a saját online platformjára tölt fel munkalehetőségeket, alkalmi műszakokat, amelyekre a munkavállalók jelentkezhetnek. A munkáltatók pedig gyors átfutási idővel kiválasztják közülük az adott feladatra legalkalmasabbnak tartott jelöltet. Ezek lehetnek egész napos, de akár néhány óra alatt elvégezhető munkák is.

 Oszkó Péter (a jobb oldalon) és Balogh Petya (középen) a Giggle kerekasztal-beszélgetésén
Oszkó Péter (a jobb oldalon) és Balogh Petya (középen) a Giggle kerekasztal-beszélgetésén
Fotó: Depositphotos.com

A 2023-as adatok szerint a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya az Európai Unióban a 15-74 éves korosztályban átlagosan 18,6 százalék. Magyarország mindössze hátulról az 5. helyen áll a sorban, 4,8 százalékos aránnyal. Mögöttünk csak Horvátországot, Szlovákiát, Romániát és Bulgáriát találjuk. A lista élén pedig Hollandiát, ahol a munkavállalók 43 százaléka dolgozik részmunkaidőben. A második és a harmadik helyen Ausztria és Németország következnek, enyhén 30 százalék feletti aránnyal.

A teljes cikkből kiderül, hogy a sajtóeseményen részt vevő szakértők mit gondolnak a hamarosan Magyarországon is életbe lépő nyilvános bérezés gyakorlatáról. De arról is olvashatnak, hogy mi az oka annak, hogy idehaza a cégek nem igazán szeretik részmunkaidőben, rugalmasan foglalkoztatni az alkalmazottaikat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG