Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

A fosszilis energiahordozók felhasználásának visszaszorítása az egyik legerősebb közéleti téma manapság a fejlett világban. Újabban azonban talán még ennél is erősebb lett egy másik trend, a műanyagok elleni harc, amely szinte már mozgalmi jelleget ölt. Nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk valamilyen szabályozói vagy ipari hírt arról, hogy a műanyag felhasználását csökkentik. A cégek is győzelmi jelentéseket szoktak kiadni arról, hogy egyre kevesebb műanyaggal oldják meg a működésüket.

Ezt a két fontos trendet azért emeltük ki, mert ezek fényében a Mol új stratégiája különösen érdekessé válik. A társaság ugyanis a hagyományos fő tevékenysége mellett/helyett nagy erőkkel mozdul el a petrolkémia irányába. Ez pedig leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a beérkező nyers kőolajból az üzemanyagok mellett egyre többfajta műanyagipari alapanyagot fog gyártani. Mintha a két említett nagy trendnek tökéletesen ellene menne.

Ennek a stratégiának a legutóbbi és egyik legfontosabb lépése a poliol üzem felépítése Tiszaújvárosban. Ez a projekt jól megmutatja annak a nehézségét, hogy a klímakatasztrófa és a műanyaghulladék elleni harc korában mennyire tud egy ízig-vérig olajvállalat a közvélemény egyre erősödő zöld elvárásainak megfelelni.

Ahhoz, hogy ezt lássuk, először azt kell megnézni, hogy miből mit fog készíteni ez az üzem. A kiindulási anyag természetesen a nyersolaj, amelyről azt érdemes tudni, hogy nagyon sok összetevőből áll, és ezeket a cég a finomítóiban tudja egymástól szétválasztani. Végső soron így készülnek az üzemanyagok is, de még sok minden más, például a műanyagipari alapanyagnak számító propilén is.

A Mol azt mondja, hogy évente 500 ezer tonna polipropilént nyer ki, és ezt jelenleg további átalakítás nélkül értékesíti. A változás most az lesz, hogy a cég több lépcsőt fog magánál tartani a termelési láncban, vagyis az új üzemében továbbalakítja a propilént, mielőtt eladná.

A propilénből egyrészt propilén-oxidot, másrészt propilén-glikolt fog készíteni. Előbbiből a legtöbb esetben olyan poliuretán anyagok lesznek, amelyeket általában ülés- és ágybetétekhez, szigetelőanyagokhoz, járműipari anyagokhoz használnak, utóbbi pedig kozmetikumokban és dohánytermékekben oldó- és nedvesítőszerként, aromákban és rágógumikban pedig hordozószerként jelenhet meg.

Bár kicsit bizarr, hogy kőolajszármazék kerül a rágógumiba és az aromákba, valójában az anyagnak hétköznapi értelemben ekkor már szinte semmi köze nincs a nyersolajhoz.

A Mol azt mondja, hogy a propilén-oxid tonnánkénti ára az elmúlt évtizedben (mai árakon számolva) 750 euróval volt magasabb, mint a sima propiléné. Az üzem 1,2 milliárd euróból épül fel, a magyar állam támogatása 131 millió euró, de a megtérülés mutatóit a Mol üzleti titokként kezeli. Ezek hiányában pedig nem nagyon lehet számolgatni, mert nem tudhatjuk, hogy a propilén mekkora részét fogják végül átalakítani, és azt sem, hogy mi lesz a végtermékek megoszlása. A cég ugyanis azt mondta nekünk, hogy szeretne minél előrébb menni a termelési láncban, azaz minél többfajta anyagot gyártani, és ekkor nagyobb lehet a nyeresége is. A gyár kapacitása a 2021-es induláskor évi 200 ezer tonna lesz.

Rengeteg, egymástól eltérő előrejelzést lehet találni arról, hogy a poliuretán piac mekkora és milyen növekedés előtt áll. A Mol azt mondja, hogy a gazdasági növekedést meghaladó mértékű bővülésre számít. Azért, mert az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedik a gépkocsikban felhasznált műanyagok mennyisége, az 1970-es évektől máig gyakorlatilag megötszöröződött, miközben a részarány folyamatosan a poliuretánok felé tolódott el.

Ezzel ugyanis kisebb tömegűek az autók, ami hozzájárul az üzemanyag-kibocsátás csökkentéséhez

– írta a cég, és ezzel el is jutottunk a környezetvédelemhez és a klímacélokhoz.

Miért nyit a Mol éppen a műanyagipari alapanyagok felé, amikor most már a csapból is az folyik, hogy a műanyag-felhasználást vissza kell szorítani, más alapanyagokkal kell kiváltani? A cég azzal érvel, hogy a műanyag-felhasználás visszaszorítása az egyszer használatos műanyag termékeknél életbevágó, de a helyzet szerintük még itt sem egyszerű, mert a műanyag kiszorítása más fontos célok elérését, például az élelmiszer-hulladék csökkentését akadályozhatja. A műanyag csomagolás ugyanis növeli az élelmiszerek eltarthatóságát más megoldásokhoz képest.

A kevesebb műanyag ebben az esetben jelenleg több élelmiszer-hulladékot eredményezne, ami szintén nem túl jó irány. Így ezeknél az alkalmazásoknál inkább az újrahasznosíthatóság javítására irányulnak a kezdeményezések

– írta válaszában a cég.

A tartós termékeknél pedig a Mol azzal érvel, hogy a műanyag sok esetben előnyösebb, mint más anyag, például a fém vagy az üveg.

A műanyag termékek szén-dioxid-lábnyoma általában alacsonyabb, mint azoké az anyagoké, amelyekkel kiválthatnánk a használatukat. Ilyenkor a száműzésükkel még nagyobb kihívássá tesszük a szén-dioxid és az egyéb üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló törekvéseket. A műanyagból készülő tartós termékeknél tehát a hulladék megfelelő kezelése a kulcs, nem pedig a használat visszafogása

– érvel a Mol.

A poliuretánnal kapcsolatban azonban van még egy szintén nem elhanyagolható szempont: a kiindulási anyagát kőolaj helyett elő lehet állítani biomasszából is. Hosszabb távon így felmerülhet az a kérdés, hogy például egy prémium termékeket előállító autógyár (amelyből több is van Magyarországon) vevői nyomásra nem ragaszkodik-e majd ahhoz, hogy az autóiban felhasznált ülésbetét ne olajalapú legyen?

A Mol válasza erre a kérdésre az, hogy a bioalapanyagokat is meg kell valahol termelni, és mivel ezekből nagyságrendileg alacsonyabb mennyiségben készíthető poliol, mint a hagyományos úton, óriási pluszterületeket kellene bevonni a földművelésbe, ez pedig nem elhanyagolható környezetterheléssel járna.

Ennek ellenére is érezhető némi arculati csapdahelyzet abban, hogy az olajvállalat mintha cseberből vederbe esne, amikor a benzin és a gázolaj helyett éppen a közellenséggé váló műanyagok irányába lép, ráadásul olyan alapanyaggal, amit a természet évmilliók alatt hozott létre, az ember viszont viszonylag rövid idő alatt kimerít.

A Mol azonban azt mondja, ha a fosszilis nyersanyagot nem energiatermelésre használják, hanem olyan termékek készítésére, amelyek tartósak, ráadásul az újrahasznosításuk is megoldható, akkor elsődlegesen az előállítás folyamata és a felhasználás pozitív hatásai határozzák meg, hogy mennyire tekinthetők zöldnek.

Nem elégetjük a szenet és a hidrogént (vagyis az olajban található anyagok két fő alkotóelemét), hanem építőkockaként használjuk, ahogy a természet is teszi, miközben a könnyebb autó és a jobb hőszigetelés végső soron az energiaigényt mérsékli, csökkentve a földgáz és a kőolaj energiacélú felhasználását

– írták válaszukban.

(G7)