4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Jó esély van rá, hogy még év vége előtt elérhető lesz az oltóanyag. A hírre reagálva szinte felrobbantak a tőzsdeindexek, világszerte hurráoptimizmus lett úrrá a befektetőkön.

Több mint 90 százalékos hatékonyságú a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett koronavírus-vakcina, írja a Financial Times a két cég bejelentésére hivatkozva. Amennyiben pedig a gyógyszergyártók az amerikai gyógyszerészeti hatóság engedélyét is megkapják, még év vége előtt hozzáférhetővé válik az oltóanyag.

A vakcina kiemelkedő hatékonyságát az anyag tesztelésének harmadik körében állapította meg egy független tesztcsapat. A harmadik tesztfázis után már közvetlenül a kereskedelmi engedélyek megpályázása következik.

A tesztelés harmadik körében összesen 43 500 ember vett részt, de a hatékonysági jelentés csak a kísérletben résztvevő első 94, pozitív koronavírus-tesztet mutató alany reakcióit szedte össze. Közülük mindenki védettséget nyert a koronavírus-fertőzés ellen 28 nappal azután, hogy a két dózisú oltás első adagját megkapták. Az eredmények nagyon biztatóak, de a BBC megjegyzi, hogy a tesztalanyok túlnyomó többségénél még meg kell vizsgálni a fejleményeket, így az oltószer hatékonysági foka később még módosulhat. Azt is írják ugyanakkor, hogy az alanyokat hat országban oltották be, és egyetlen esetben sem merültek fel egészségügyi kockázatok.

A BioNTech vezetője, Ugur Sahin azt mondta az FT-nek, hogy számára ez "a lehetséges legjobb eredmény", a Pfizer-vezér Albert Bourla pedig úgy fogalmazott, hogy "ez egy nagy nap a tudománynak és az emberiségnek." Sahin azt mondta, hetek kérdése, és kérvényezni fogják az oltóanyag sürgősségi jóváhagyását az USA illetékes hatóságánál. A BBC szerint ezt november harmadik hetében tehetik meg, addig készülhetnek el a harmadik tesztkör többi résztvevője eredményeinek kiértékelésével.

Mindenesetre a vakcina most megállapított hatékonysága messze túlüti az FDA (Food and Drug Administration, az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala) által elvárt minimumot, mely csak 50 százalékos. A WHO szerint egyébként egyetlen oltóanyag sem tud 100 százalékot hozni.

A Pfizer és a BioNTech közlése szerint még idén le tudnak gyártani 50 millió adagot a vakcinából, jövőre pedig további 1,3 milliárdot. Az USA előre lefoglalt náluk 100 millió adagot, és opciósan további 500 milliót. Az Európai Unió éppen tárgyalásokat folytat a két céggel, 200 millió adag lefoglalásáról.

Elszálltak a tőzsdeindexek

A vakcinával kapcsolatos hírre a tőzsdék óriási emelkedésbe kezdtek világszerte, illetve a még vagy már zárva tartó tőzsdék úgynevezett határidős indexei, amelyekkel gyakran 24 órában kereskednek extrém emelkedést mutatnak.

Jellemző például, hogy a koronavírus miatti korlátozásokra reagálva a magyar piac indexe, a BUX tetemes veszteségbe fordult a reggeli pozitív nyitást követően, ám a potenciális sikerrel kecsegtető oltás mindezt elfeledtette, és a koradélutáni időszakban már közel 4 százalékos pluszban volt a mutató.

Ennél is nagyobb, 6 százalékos ugrást mutatott be a német DAX, míg a francia index, a CAC40 egészen extrém, 8 százalékos emelkedést mutatott. Az amerikai határidős indexek is óriási emelkedést vetítenek előre a fél 4-es nyitás előtt, hiszen az S&P 500-as index 4,5 százalékkal, a Dow még ennél is nagyobb mértékben, 6 százalékkal ugorhat meg.

Természetesen a történet nagy nyertese a Pfizer lehet, amely az általában viszonylag kiegyensúlyozottan teljesítő gyógyszerszektorban szokatlannak mondható 15 százalék feletti nyereséggel nyithat. Ha valaki azt gondolná, hogy ezt aligha lehet überelni, akkor elmondjuk, hogy a fejlesztésben a Pfizerrel együttműködő BioNTech papírjai 25 százalékkal drágulhatnak a tőzsdenyitást követően. Rövidtávon komoly megnyugvást hozhat, hogy kézzelfogható közelségbe került egy hatékony szérum. Ugyanakkor a járvány romboló hatásán a reálgazdaságok könnyen lehet, hogy csak hosszabb idő után tudnak túljutni.

(FT, BBC)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG