1p
A legtöbben szigetelnének, vagy ablakot cserélnének, hogy legalább harmadával csökkentsék a rezsit. Sokan azonban rokonoktól kérnek tanácsot, szakértőt csak kevesen keresnek meg.

Minden negyedik ember tervez valamilyen energiahatékonysági beruházást, derül ki az Energiaklub országos reprezentatív kutatásából. A legtöbben valamilyen szigetelést terveznek. A legtöbben három éven belül, de 15 százalékuk már egy éven belül meg is teszi a lépést.

A fejlesztést tervezők 40 százaléka az energiatakarékosság és a rezsicsökkentés miatt vág bele a beruházásba, harmaduk azonban ezért, mert elöregedett valamelyik berendezésük, esetleg már el is romlott. Akik korszerűsítenek, arra számítanak, hogy jelentősen, harmadával csökkenthetik a rezsiköltségeket.

Sokaknak vált be

Azok között, akik korábban végeztek már beruházást, négyből három ember megfelelő vagy annál is nagyobb megtakarítást ért el. Viszonylag kevesen számoltak a reméltnél kisebb rezsicsökkenésről. A felmérésből kiderült, hogy a legtöbbe saját erőből fizették a korszerűsítést, de az esetek csaknem húsz százalékában banki hitelt vettek fel.

Tavaly január 1-től Magyarországon is kötelező az energetikai tanúsítvány. A lakosság csaknem kétharmada tudja is, hogy jogosult tanúsítványt kérni a megvásárolt vagy bérbe vett ingatlanról, de 82 százalékuk nem is látott még tanúsítványt. A beruházók háromnegyede azonban egyáltalán nem tervezi az elkészítését.

Nem kérnek szakértőt

A vizsgálat egyértelművé tette, hogy a magyar ingatlantulajdonosok ismerik az energetikai fejlesztések hatékonyságát, nyitottak a beruházások iránt, de sokan nem vesznek igénybe szakértőt. A beruházást tervezők csaknem fele az interneten tájékozódik, negyede pedig rokonoktól, ismerősöktől kér tanácsot.

A felújítást tervezők több mint fele szigetelni akar, negyedük a nyílászárók cseréjét, és szintén negyedük a fűtés és energiaellátás felújítását, vagy ezek kombinációit tervezi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG