2p
Középtávon akár 300 forint alá is csökkenhet a benzinár - bár a pénteki olajár-megugrás és a forint gyengülése miatt a soros árváltozások inkább a drágulás felé mutatnak

Előreláthatóan csökkenti a kitermelést Észak-Amerika, Kolumbia és Oroszország is a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tegnap kiadott prognózisa szerint. Az Egyesült Államok és Kanada 95, illetve 80 ezer hordóval, Kolumbia 175 ezerrel, míg Oroszország előreláthatóan 30 ezer hordóval mérsékli a kitermelést. Az ügynökség egyébiránt arra számít, hogy az év egészére nézve a kereslet napi 300 ezer hordóval kevesebb, átlagosan 29,2 millió hordó lesz, ami jóval alacsonyabb mennyiség a decemberben regisztrált napi 30,48 millió hordó kibocsátásnál. A jelentés hatására növekedett a kőolaj világpiaci ára pénteken: az észak-amerikai WTI hordónkénti jegyzése februári szállításra 3,6 százalékkal 47,9 dollárra e1melkedett a New York-i börzén, míg az északi tengeri Brent könnyűolaj 2,5 százalékkal 49,5 dollár közelébe drágult a londoni árutőzsdén.

A kereslet érdemi bővülése az IEA szerint annak ellenére nem várható, hogy az árak nagyon nyomottak, az ipari termelés ugyanis igen mérsékelt. Mindennek hatására a kitermelésben részt vevő vállalatok visszafogják beruházásaikat, és inkább a már működő olajmezőkön járatják csúcsra a kitermelést.

A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó Mike Wittner, a Societe Generale kutatási igazgatója arra számít, hogy a kőolaj ára 40 dollár alá csökken. Horváth Dávid, a Solar Capital árupiaci elemzője pedig a Napi Gazdaságnak arról beszélt, hogy rövid időre - ami akár hónapokat is jelenthet - 33-34 dollár közelébe esik az olaj ára, amire legutóbb 2009 elején volt példa.

Bár a pénteki megugrás – és a forint rekoralacsony szintre jutása – rövid távon megfordíthatja az elmúlt hetek árcsökkentését és a jövő héten emelkedhet a benzin átlagára a pénteki 322-323 forintról, a gázolajé pedig 344-345 forintról, de ha a kőolaj ára valóban negyven dollár alá megy, akkor idehaza az üzemanyagok ára bőven 300 forint alá eshet – írja a Magyar Nemzet.

Címkék: Vásárló Benzinár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG