1p
Januárban beköszöntött a megemelt áfakulcs és a rekord üzemanyagár a kereskedelmi láncok üzleteibe is - ehhez képest viszonylag olcsón megúsztuk a hagyományosnak mondható év eleji áremelkedést. Úgy tűnik, az áruházak inkább visszafogják magukat, csak ne veszítsenek vásárlókat - a kereslet már egyébként is a padlón van.

Ha nem számolunk más tényezővel (például a forint árfolyamával, a rekordszinten mozgó üzemanyagárral), a január 1-jével életbe lépett áfaemelés önmagában 1,6 százalékos drágulást indokolna a legmagasabb adókulcs alá tartozó termékek árában (a tej- és tejtermékek, a gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termékek továbbra is 18 százalékos adókulcs szerint adóznak). Az áruházak azonban minden bizonnyal más tényezőkkel is számoltak: decemberhez képest ugyanis felmérésünk szerint átlagosan 3,7 százalékkal emelkedtek az árak.


A Privátbankár Árkosár értéke (forint, sárga) és a féléves mozgóátlag (rózsaszín)

Január 9-i körképünk során az Auchan, a Cora és a Tesco egy-egy áruházában mértük fel szokásos, 30 termékből álló mintakosarunk árának alakulását. Úgy tűnik, a kereskedők - ahogy azt az Országos Kereskedelmi Szövetség is jósolta - valóban igyekeznek minél visszafogottabban emelni az áraikat, tekintettel arra, hogy a vásárlói kereslet egyébként is rendkívül alacsony szinten jár. Bár a tavaly januári bázis meglehetősen magas, az éves szinten mért 1,8 százalékos áremelkedés inkább mérsékeltnek tekinthető, ahogy a jellemzően alacsony év végi árakhoz képest mért 3,7 százalékos drágulás sem kiugró.

Mintakosarunkat januárban átlagosan 16 166 forintért tölthettük volna meg; egyedül az Auchanban maradt a számla egyenlege 16 forint alatt, így az első helyet annak ellenére megtartotta a madaras lánc, hogy éves összehasonlításban a legnagyobb, 3 százalékos áremelést itt mértük. Decemberhez viszonyítva viszont csak másfél százalékkal lett drágább a kosár.

A Cora az egyetlen áruház, ahol éves szinten valamelyest (0,2 százalékkal) csökkentek az árak, havi összehasonlításban 2 százalékos az emelkedés. A 16 287 forintos kosárértékkel visszaelőzték a Tescót. A brit láncnál éves szinten ugyan csak 2,6 százalékkal emelkedtek az árak, decemberhez képest azonban 7,7 százalékos pluszt mértünk, így 16 755 forintos végösszeggel a Tesco lett a harmadik - pedig itt a reklám szerint "eltörlik az ÁFA összegét", ami nem azt jelenti, hogy duty free shop lett az áruházakból, csak számos termék árát 27 százalékkal csökkentették.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH pénteken közli a decemberre és 2011 egészére vonatkozó inflációs adatot.

Ha mindent ott szereznénk be, ahol azt a legolcsóbban adják, 14 682 forintból is megúszhattuk volna a vásárlást - ez 3 százalékkal több, mint 1 hónapja -, ehhez azonban vagy tripla beszerzőcsapat vagy tripla utazgatás szükséges. A jelenlegi üzemanyagárak mellett ez legalábbis meggondolandó.

Az egyes termékek árát vizsgálva a múlt hónaphoz képest komolyabb árcsökkenést csak a kenyérnél, a csirkemellnél és az ásványvíznél tapasztaltunk, az áremelkedést a banán vezeti (+32,7% átlagosan), de 10 százaléknál nagyobb mértékben drágult decemberhez képest az alma, a kávé, a tea, a száraztészta, a csirkemell, valamint egyes szeszesitalok és üdítők is.

1 év alatt bő 60 százalékot esett a krumpli ára, 23-at pedig az almáé. A kenyér 13,1 százalékkal olcsóbb, a tejföl 21 százalékkal. Az éves áremelkedést a cukor vezeti bő 40 százalékkal, a kávé 35 százalékot drágult, 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a tojás, a kávé, a tea, a chips, a tészta, a csirkemell, a margarin, valamint egyes szeszesitalok és üdítők ára.

Havi legolcsóbbak

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Januárban mindhárom áruházban akciósan kínálják a narancsot: a legolcsóbban a Corában találtunk a déli gyümölcsből, kilónként 149 forintért. A Tescóban 239 forintért, az Auchanban 259 forintért kínálták a gyümölcsöt.

A csomagolt, héjas pisztáciát szintén a Corában találtuk a legjobb áron: kilónként 2862,5 forintért kínálták a 80 grammos kiszerelést. Az Auchan 3350, a Tesco 3495 forintért kínálta kilónként sajátmárkás termékeit.

A kétliteres Pepsi kólát is megkerestük a polcokon, a Tescóban csak 290 forintot kértek érte, a Corában 319 forint, az Auchanban pedig 334 forint szerepelt az árcédulákon.

A Privátbankár Árkosárban hamarosan változás állhat be: az Auchan Magyarország ugyanis felvásárolja a Magyar Hipermarket hét magyarországi Cora-áruházát. Amennyiben a magyar versenyhatóság áldását adja az üzletre, 2012. első negyedévében megtörténhet az adásvétel; az átállást a Privátbankár Kosarasa is figyelemmel kíséri majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG