3p
A hét elején csökkent az olaj ára, aztán megfordult a széljárás az utolsó két napra. Közben az üzemanyagok ára csökkent a nemzetközi piacokon, aminek örülhetnének a magyar autósok, csakhogy a forint gyengülése a dollárral szemben lenullázhatta az egész számítást. Pénteken ráadásul volt egy áremelés, ami nem világos, hogy milyen számítások eredménye volt - mi jön ki ebből erre a hétre?

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A GKI Energiakutató megvizsgálta, ezen a héten hogyan alakult a két fő tényező, mik a magyar autósok kilátásai.

Papíron visszafogják a termelést - de ki fogja betartani?

A kőolaj drágult a héten. A Brent spot kőolaj ára 49 és 52 dollár között ingadozott, heti átlagban 80 centtel, 1,6%-kal nőtt az ár. A spot olajár a hét első 3 napján drágult, majd az utolsó két napon csökkent. Főképp az OPEC kitermelés-korlátozási terveivel kapcsolatosak hírek izgatták a piacokat, az orosz energiaügyi miniszter az OPEC politikájának támogatását ígérte, s egyben újabb olajkitermelési rekordról adott számot. Irak Iránhoz, Líbiához és Nigériához hasonlóan a kitermelése növeléséhez való hozzájárulást kéri az OPEC-től. Az olaj, illetve energiaminiszterek számos találkozót tartanak a következő hetekben.

Összességében az elemzők elképzelhetőnek tartják az OPEC országok közötti megegyezést, azonban annak betartásával kapcsolatosan súlyosak a kétségek.

A hét második felében az áremelkedést az okozta, hogy az amerikai olajkészlet adatok újabb csökkenést jeleztek, miközben az elemzők növekedést vártak. Fontos hír volt még, hogy szeptemberben a kínai üzemanyagexport újabb rekordot ért el, a gázolaj exportja 44, a benzin exportja 37%-kal nőtt egy év alatt.

Mi lesz a magyar jövedéki adóval?

Nemrég a magyar jövedékiadó-szabályozás úgy változott, hogy az állam mindenképp jól járjon. Ha az olajár 50 dollár alatti szinten mozog, akkor a következő negyedévre megemelik a jövedéki adót, hogy meglegyen az állam elvárt bevétele. Ha viszont magától is drága az olaj, 50 dollár fölött alakul az ára, akkor a negyedévben az alacsonyabb jövedékiadó-szint mellett lehet tankolni, mondván: úgyis pénzénél lesz az államkassza.

Az idei év negyedik negyedévére vonatkozó határidős árak az áremelkedést követően most meghaladják az 50 dollárt, így lehet, hogy január elejétől lecsökkentik a jövedéki adó megemelt mértékét, bár a számításokhoz az is hozzátartozik, hogy a spot Brent ár októberi átlaga még nem érte el az 50 dollárt - írja a GKI Energiakutató.

Az üzemanyag olcsóbb lett, de a forint gyengült

Az olajár emelkedése ellenére a benzin a mediterrán piacon heti átlagban 0,7%-kal, a gázolaj 0,4%-kal lett olcsóbb, és más európai piacokon is ez volt az irány.

Mivel azonban a dollár erősödött, a forint pedig kissé gyengült (1,5%-kal emelkedett a dollár forintárfolyama), az üzemanyagpiaci árcsökkenésből a forint gyengülése miatt árnövekedés lett a képlet végén.

A pénteki áremelés után jöhet még egy?

Mindent literre és forintra számolva, 27 százalékos áfával megfejelve azt látja a GKI Energiakutató: a benzin esetében nem várható árváltoztatás, a gázolaj esetében a heti átlagos változások 1-2 forint körüli emelést indokolnak. Ez azonban a GKI szerint már az előző hét pénteken megvolt, így akár el is maradhat a heti áremelés. A fenti változtatásokkal a benzin ára 348, a gázolaj ára 363 forint/liter körüli szinten változhat - írják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG