3p
Sosem látott figyelem irányult a Balatonra ezen a nyáron. Sikeres volt az év az üdülőrégió számára, ahol tovább nőtt a vendégforgalom, és bővült a fejlesztések, programok száma is. Egyre több magyar család engedheti meg magának, hogy a Balatonnál nyaraljon.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke elmondta, hogy a vizes vb Balatonnál zajló programjainak globális marketinghozadéka, hogy sosem látott figyelem irányult a Balatonra. Örömének adott hangot, hogy a közigazgatásilag három megye peremvidékének számító kiemelt üdülőrégió immár egységes turisztikai célpontnak számít a tavaly elfogadott turizmusfejlesztési törvényben, amely korábbi területét több településsel, köztük Veszprémmel és Sümeggel növelte, még több élményt kínálva a térség látogatóinak.

A kormány korábban 370 milliárd forintos balatoni fejlesztési csomagot fogadott el, amelynek pályázataira folyamatosan lehet jelentkezni.

Egyre több magyar család tud itt nyaralni

Míg néhány éve a magyar családok 50 százaléka tudott megengedni magának egy egyhetes balatoni nyaralást, addig az idei felmérések alapján 65 százalékra nőtt ez az arány, ami leginkább a reálbérek növekedésének köszönhető.

A balatoni program is mutatja, hogy az elmúlt évben felértékelődött a hazai turizmus szerepe, hiszen jelentős mértékben, mintegy 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez - tette hozzá Hoffmann Henrik.

Szép nyár volt

A KSH szeptemberi adatai szerint az év első 7 hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 15,3 százalékát, a vendégéjszakák közel 20 százalékát regisztrálták a Balaton-régióban.     
A kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága az első hét hónapban a tavalyi 50 százalékról közel 55 százalékra nőtt. A régió  1 millió 17 ezer vendéget fogadott 3 millió 252 ezer vendégéjszakára idén, ami jelentős növekedést jelent.

A külföldi vendégek száma a korábbi év hasonló időszakához képest 9,9 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 10,5 százalékkal nőtt, ami áttörésnek számít a korábbi évekhez képest - fogalmazott a BTSZ elnöke.

Siófok valamit nem csinál jól


Amíg Hévíz, Balatonfüred, de leginkább Keszthely kereskedelmi szálláshelyein jelentősen nőtt a vendégforgalom a KSH adatai szerint, addig Siófokon 9,4 százalékos elmaradást regisztráltak a tavalyi adatokhoz képest. A város idegenforgalmi adóbevételéből azonban az derül ki, hogy összességében Siófokon is nőtt a vendégforgalom, ami azt jelenti, hogy a KSH-adatokban nem szereplő magánszálláshelyek forgalma emelkedett jelentősen. 

Ez az irány nem jó, Siófok vezetésének többet, szervezettebben kell tenni a turizmusért - fogalmazott a szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a magánszálláshelyek vendégkörének fizetőképessége általában fele akkora sincs, mint a kereskedelmi szálláshelyeké.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG