5p
Rohamtempóban fejlődik az önjáró autók terjedése és tesztelése, így hamarosan belátható időn belülre kerülhet az a jövőkép, hogy robotautók segítségével közlekedjünk. Ez kényelmes és biztonságos, a technológia megjelenése azonban egy egész sor hétköznapi dolgot tüntethet el, ami már szerves részét képezi az életünknek. A kérdés, hogy ezekből mennyit fogunk hiányolni.
(Fotó forrása: Bosch)

Jelenleg a világ minden táján, főleg a nagyvárosokban már zajlanak tesztek az önjáró autókkal – vizsgálják, hogy képesek-e egyáltalán nagyvárosi forgalomban működni, mennyire biztonságosak, és szép apránként kalibrálják őket a megbízható működés érdekében. A Bloomberg cikke szerint nem is kell már sokat várni arra, hogy ez legyen a standard: a Renault-Nissan egység feje, Carlos Ghosn szerint már hat éven belül önvezető autók cikázhatnak majd az utakon.

Ez nem csak a szállítmányozást és a közlekedést variálhatja át, de teljesen átalakíthatja a városképeket is, valamint azt, ahogy a közlekedésről gondolkodunk. Amint ugyanis sikerül elérni a robotautók önállóságát, úgy számos, ma hétköznapi technológia és megoldás fölöslegessé válhat – vagy épp veszélyeztetheti az új, automatizált közlekedési rendet. Összeszedtük, hogy mitől kell elbúcsúznunk, ha elterjednek az önvezető autók.

Bringák, buszok

Egy olyan jövőben, ahol bárki, bármikor és olcsón rendelhet magának robotfuvart, gyakorlatilag értelmét veszíti a tömegközlekedés. A már most létező fuvarmegosztó vállalatok, mint az Uber és a Lyft jelentősen csökkentették a tömegközlekedési eszközöket igénybe vevők arányát, sőt: olyannyira népszerűek, hogy az emberek gyakorlatilag inkább fognak egy ubert, semmint buszozzanak, taxizzanak, biciklizzenek vagy gyalogoljanak – még ha csak pár háztömbről is van szó.

Fotó: Aimotive / Facebook

Amint a robotkocsik elterjednek, a kötött útvonalon mozgó tömegközlekedési járművek értelmüket veszítik majd – a bringások pedig egyszerűen útban lennének, amellett, hogy az emberi lustaság miatt alig ülnének drótszamárra.

Belföldi repülőjáratok

Jó, ez Magyarországon belül épp kevésbé izgalmas, egy-egy nagyobb országban, mint az Egyesült Államokban azonban mindennapos a nagyvárosok vagy államok közti utazgatás. A szakértők azt várják, hogy a robotautók megjelenése derékba törheti a belső légi forgalmat. Ez történt egyébként Japánban is a maglev vonatok megjelenésével, ami kényelmesebb és olcsóbb megoldást jelentett a repüléshez képest, emiatt a repülőket igénybe vevők száma jókorát esett.

Prémium biztosítások

A világ közúti baleseteinek 90 százalékát emberi figyelmetlenség és mulasztás okozza, így nem csoda, ha a biztosítók is komplett iparágat építettek fel az emberi hibára. Abban a pillanatban, hogy az ember kikerül az egyenletből, a balesetek száma szignifikánsan csökkenthető, így nem lesz szükség extra biztosításra. Ez persze még gyerekcipőben jár, és az önvezető autók még mindig okoznak balesetet – igaz, itt is sokszor kiderült, hogy a vezető volt a ludas.>>>

Fotó: Flickr / Roman Boed

Autós kultúra és közlekedési dugók

Óriási verseny kezdődik: elindult a Mol új szolgáltatása. >>>

A jó hír az automatizált, „okos” városokkal, hogy központilag tervezhető a közlekedésük, a robotautók koordinálásával pedig gyakorlatilag megszüntethetőek lennének a közlekedési dugók. Ha pedig mindezt elektromos autóval végzik, úgy még a városok károsanyag-kibocsátása is csökken. Ugyanakkor azzal, hogy egyszerűen rendelhető robotkocsiknak szervezzük ki a közlekedést, eltűnhet a városi autós kultúra: kevesebb saját autó, kevesebb autós klub, kevesebb „baba az autóban” matrica. Mondjuk kérdés, hogy melyik az a szűk réteg, akinek ez ténylegesen hiányozni fog.

Felejtsd el a mikuláscsomagot, szervizelést!

Az önvezető autók terjedése az egyik legjobban utált munkakört is felszámolhatja: a parkoló őrökét. Ha ugyanis a robotkocsik megállás nélkül fel-alá járőröznek az utcán, befutó hívásra várva, úgy gyakorlatilag szükségtelenné válik a parkolók kialakítása, vagy épp ezek őrzése.

A robotkocsik szervizelése ráadásul bizonyos szempontból sokkal egyszerűbb lesz, ugyanis ritkábban kell majd őket szerelőhöz vinni – cserébe jóval bonyolultabb lesz a problémák megoldása. Ezt azonban csak specializált mérnökök tudják megcsinálni, a klasszikus robbanómotorhoz köthető problémákkal együtt a hagyományos autószerelői szakma a kihalás szélére kerülhet.

Akik nyernek: a kamionsofőrök

A szállítmányozók igazából még örülhetnek is az önjáró autók megjelenésének, mivel már most is komoly hiány van kamionsofőrökből. A felszabaduló állomány így biztos munkát találhat a szállítmányozásban, ha pedig végül „kihalásos alapon” elfogynak a sofőrök, addigra talán az önvezető autók fejlesztése eljut az önvezető kamionok szintjére is – erre egyébként már most is vannak törekvések.

Te belegondoltál már, miért használnál önvezető autót?

Nagyobb távolságokra és szabadidős utazásokra a sofőrök csaknem kétharmada önvezető autót használna. A volán mögötti inkább az utasokkal beszélgetnének és pihenéssel töltenék az idejüket - derült ki egy friss felmérésből. Mi a helyzet a parkolással és a dugókkal? A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG