2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Engedély nélkül próbálta becsempészni őket egy német autós.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook-közleménye szerint az autóst Röszkénél állították meg a pénzügyőrök, a vezető szerint nem volt bejelenteni való áru a kocsijában. A hatóság ugyanakkor úgy döntött, hogy átvizsgálja a járművet, így bukkantak a csomagtartóban egy ketrecben két görög teknősre, akiket egy kartondoboz alá rejtettek.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének előzetes szakvéleménye szerint az elrejtett állatok görög teknősök, amelyek védettek, behozatalukhoz CITES engedély szükséges. A NAV munkatársai így lefoglalták a védett állatokat, a német férfi ellen pedig természetkárosítás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

Mi az a CITES?

A Washingtoni egyezmény vagy más néven (CITES) (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora – Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről), nemzetközi kormányközi egyezmény, amelyet azért hoztak létre, hogy a vad növények és állatok egyedeivel folytatott nemzetközi kereskedelem ne veszélyeztesse fennmaradásukat. Az engedély védett és fokozottan védett állatokra is vonatkozik, valamint kiterjed élő állatokra, preparátumokra, valamint a belőlük készített tárgyakra, így táskákra, cipőkre vagy dísztárgyakra is. Forrás: Wikipédia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
Vásárló A legkárosabb ételek a fogak egészségére
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:43
Az egészség megőrzése összetett feladat, amely a testi és lelki jólét mellett a helyes táplálkozást és a szájápolást is magában foglalja. Kevesen gondolnak bele azonban, hogy az egészséges életmód része a fogaink védelme is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG