1p
Pénzünk harmadát élelmiszerre költjük. A kereskedők bevételei ugyan 15 százalékkal nőttek az elmúlt években, az infláció a vásárlóknak 600 milliárdjukba került, és több pénzért kevesebb élelmiszert visznek haza.

Növekvő árak, adóterhek

A drágulás alapvető oka a mezőgazdasági alapanyagok évek óta tartó világpiaci áremelkedése, illetve az energia, szállítás árainak növekedése is. A gyengébb forint árfolyam az import alapanyagokat és a külpiacról behozott élelmiszereket drágítja - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében.

Az áremelkedéshez hozzájárul az adóterhelés növekedése is, amit a folyamatosan zsugorodó értékesítés mellett nem tudnak lenyelni a piac szereplői.

Az élelmiszerek áfa-kulcsa 2006. szeptemberétől 15-ről 20 százalékra, 2009. júliusától 20-ról 25 százalékra, 2012. januárjától pedig 27 százalékra nőtt. Kivételek ez alól a kenyér- és tejtermékek, ezekre jelenleg 18 százalékos áfa-kulcs vonatkozik). Az élelmiszerpiacot terhelő további, kisebb súlyú adók a jövedéki, a népegészségügyi és a környezetvédelmi termékdíj.

A piaci nehézségek, valamint a magas adóterhelés következménye a feketézés megugrása az élelmiszergazdaságban is, amely miatt a költségvetés évente 100-150 milliárd forint bevételtől esik el.

Az áfa-kulcs csökkentése lenne a megoldás?

Az OKSZ az alapvető élelmiszerek áfa-kulcsának 5, legrosszabb esetben 10 százalékra való csökkentését javasolja. Ez a költségvetés számára a kezdeti időszakban bevételkiesést eredményezne, de visszaszordítani a feketézést, mivel ilyen kis áfa-kulccsal már nem éri meg az illegalitás. Kérdés azonban, hogy milyen következményekkel lehet számolni az élelmiszer gazdaságban, végül jól jár-e a vásárló.

Az előrejelzések szerint a mezőgazdasági alapanyagok világpiaci drágulásával a következő években is számolni kell, ami a hazai piacon is érezteti majd hatását. Ebben a helyzetben az áfa-kulcs csökkentése visszafogná, alacsonyabb árszinten mozgatná a várható további áremelkedési hullámot, egyes élelmiszerek ára csökkenhet is.

A kérdés az, hogy mi számít alapvető élelmiszernek. Az eddig napvilágot látott javaslatok eltérőek, az egyik csak a hús- és tejféleségekre terjed ki, a másik már szélesebb körű (például zöldség, gyümölcs, vagy a kávé is szerepel benne). Az alapvető élelmiszerek körét a napi étkezéshez valóban legfontosabb élelmiszerek közül kell kialakítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
Vásárló Fekete karácsony: minden idők legdrágább bevásárlására készülhetnek a magyarok
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. december 9. 05:47
Az elmúlt hónapok áremelkedése decemberben tetőzött: másfél éve nem láttunk akkora drágulást a hipermarketekben, mint most. A két számjegyű drágulás visszatért az üzletekbe, sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár története során.
Vásárló Évtizedek óta példátlan drágulás történt: méregdrága lett a kávé
Buksza blog | 2024. december 8. 16:45
A kávé ára ötven éve nem látott magasságba nőtt miután az alapanyag kínálata messze elmarad a kereslettől. A háttérben részben a klímaváltozás és az ellátás finanszírozásának némi kavarodása áll.
Vásárló Kisokos pénzügyi tervezéshez: hogyan kezdjünk hozzá?
Márkázott tartalom | 2024. december 7. 11:06
A pénzügyi tervezés mindannyiunk számára fontos, hiszen ez a kulcsa a hosszú távú anyagi stabilitásnak és a pénzügyi célok elérésének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG