3p
Magyarország kevesebbet költ az egészségügyre, mint a fejlett országok; a gyógyszer ugyan olcsóbb, de nálunk halnak meg a legtöbben rákban és rengetegen szívbetegségben.

A legtöbbet az Egyesült Államokban szántak az egészségügyi szektorra 2012-ben az OECD-tagállamok közül, a GDP 16,9 százalékát; ezt követi Hollandia 11,8 százalékkal, majd Franciaország 11,6 százalékkal.

A lista végén Mexikó áll 5,4 százalékos egészségügyi kiadási aránnyal, majd Észtország következik 5,9 és Törökország 6,2 százalékkal.

Az állami és magán egészségügyi kiadások GDP-arányos, vagyis a hazai össztermékhez viszonyított összege 8 százalék volt 2012-ben Magyarországon, amely alatta marad a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 9,3 százalékos átlagának - ismertette a szervezet statisztikáját hétfőn.

Az OECD 34 országában 2011-ben GDP-arányosan átlagosan 9,2 százalékot fordítottak egészségügyre, 2012-ban ez az arány csak enyhén nőtt, 9,3 százalékra; azonban a válság előtti 8,6 százalékos szinthez képest összességében jelentős emelkedésnek számít.

Olcsóbb lett a gyógyszer

Magyarország a 26. helyen áll az egészségügyi kiadások terén az OECD-országok között. A jelentésben szerepel: a gyógyszerekre fordított kiadások számos OECD-tagországban csökkentek; Magyarországon ennek egyik oka a tanulmány szerint, hogy 2012-ben az államilag támogatott gyógyszerek kötelező közbeszerzési szabályozása miatt csökkentek a gyógyszerárak.

Nem tudjuk a hosszú élet titkát

A statisztika kitér a várható élettartamra is, amely Magyarországon 2012-ben a harmadik legalacsonyabb volt az OECD-országok közül. Ezzel párhuzamosan Magyarországon a legrosszabb a rák halálozási aránya, míg a szív- és érrendszeri betegségek okozta halandóságban a második helyen áll az OECD statisztikája szerint.

A naponta dohányzók száma a felnőtt lakosság körében a legtöbb OECD tagországban csökkent az utóbbi két évtizedben, az átlag 21 százalék volt 2012-ben. Magyarországon ez az arány a 2000-ben mért 30 százalékról 2012-re 27 százalékra csökkent. Svédországban, Norvégiában, Izlandon, az Egyesült Államokban és Ausztráliában 16 százalék alatti a naponta dohányzók aránya a felmérés szerint.

Hogyan lehet leszámolni a hálapénzzel? Hogyan lehet hazahozni az orvosokat? Honnan lesz több pénz az egészségügyben? Adunk sok-sok ötletet!

Cikksorozatunkban nemrég ezekről is megkérdeztük Bálint Botondot, a Rezidensszövetség budapesti titkárát, a Fenntartható Magyar Egészségügyért egyesület alapítóját. A korábbi részekben Pusztai Erzsébetet, az Antall- és az első Orbán-kormány volt államtitkárát, a Modern Magyarország Mozgalom alelnökét kérdeztük az egészségügyről, akárcsak Rácz Jenőt, a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Főigazgatóját, a Kórházszövetség korábbi elnökét, Kovácsy Zsombort, az Egészségbiztosítási Felügyelet volt elnökét, Gaál Pétert, az Egészségügyi Menedzserképző Központ megbízott igazgatóját és Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkárt.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG