Ön szerint mitől lehet színvonalasabb az egészségügyi ellátás Magyarországon? Több pénz kell? Van elég pénz, csak rosszul osztjuk el? Vagy nem is pénzkérdés?

Az én nézőpontom sokat változott az elmúlt 20 év alatt. 1990-ben, amikor bekerültem a parlamentbe, azt gondoltam, hogy jó állami szabályozással és jó ellenőrzéssel működni fog az egészségügy. Akkoriban fontosnak tartottam, hogy minél több magánvállalkozás működhessen, és az orvosok saját praxisukban, saját felelősségükre dolgozhassanak, ám nem gondoltam, hogy a privatizációnak és a magánvállalkozásoknak sokkal nagyobb jelentőségük van. Sokkal erősebb az érdekérvényesítő képességük.

Tehát nemcsak pénzkérdés.

Nem. Egyre inkább úgy látom, hogy nemcsak pénzkérdés, pénzt arra lehet találni, amire a politikai döntéshozatal akar.

Nem azon múlik, hogy 2012-ben valamivel több, mint 1350 milliárd forint jutott egészségügyre? Ez nem éri el a GDP 5 százalékát.

Ezen is múlik természetesen.

És min múlik még? Mitől érzi majd azt egy orvos, hogy nem akar külföldre menni, mitől érzi majd azt egy beteg, hogy nem kell egy vizsgálatra hónapokat várni, hogy nem lesz várólista?

Egyre inkább azt gondolom, hogy a szolgáltatást minél szélesebb körben, magánformában kell megvalósítani. A háziorvosi rendszer azért maradt ilyen hosszú időn keresztül stabil, mert ott a szakemberek saját vállalkozásukban dolgoznak. De ez volt az eredeti cél is a rendszerváltozáskor. Az Antall-kormány két jelszava az volt: szabadság és tulajdon. Nem véletlenül ez a kettő együtt: az az ember áll ki a szabadságáért határozottan, akinek tulajdona van.

Azt mondja, hogy magánkórház kell, magánbiztosító?

Ne keverjük össze a biztosítást és a szolgáltatást! Állami egészségügyi biztosítás mellett is tud működni magán szolgáltató rendszer. Nem arra gondolok, hogy az egyébként nagyon sok helyen valóban közösségi pénzből felépített kórházakat most el kéne adni. Azok működhetnek továbbra is közösségi kórház formájában. A kórházrendszer más országokban is nagyon gyakran közösségi, igaz, hogy a kórházak nem állami, hanem mondjuk önkormányzati vagy alapítványi tulajdonban vannak.

Most 109 kórház van Magyarországon.

Tudom.

Mi legyen ezzel a 109 kórházzal?

Ez megint rendszerprobléma. Mert nem az a kérdés, hogy mennyi van. Ausztriában sokkal több volt, mint Magyarországon, mégsem ez volt a kulcskérdés. Az a kérdés, milyen elosztásban vannak, milyen tevékenységet folytatnak, milyen forgalommal, milyen orvosi tudással működnek. Sok helyen van ugyan egy kórház, de a mai kor követelményeitől nagyon messze - ahelyett, hogy állami forrásokból és ki tudja, milyen tervek alapján irtózatos rekonstrukciós pénzeket költünk rá, be kellene engedni a magántőkét – ezt már nagyon régóta mondom.

Hogyan működne akkor ez jól?

Azt gondolom, hogy a háziorvosi ellátásban és a járóbeteg-szakellátásban alapvetően saját praxisban kellene dolgoznia az orvosnak, hiszen akkor a saját felelősségére is dolgozik.

Meg tudná ezt venni az orvos?

Az más kérdés, hogy megveszi vagy bérli. Sok helyen nem az orvos magántulajdona, hanem van egy jól bejáratott rendelő, ahonnan, ha az egyik orvos elmegy nyugdíjba, akkor kibérli a praxist egy másik. Ennek nagyon sokféle konstrukciója elképzelhető.

Ki hozna pénzt ebbe a rendszerbe?

Csak azon múlik, hogy mit üzen az ország és mekkora stabilitást biztosít. Magyarországnak sok más országnál sokkal jobb lehetőségei vannak arra, hogy az egészségügyi befektetők hajlandóak legyenek ide jönni. Itt van például a gyógyvízre épülő rehabilitáció lehetősége. Magyarország ezzel is kapcsolódhatna Európához. Mennyivel jobb lenne nekünk az, ha például az angliai csípőprotézisre váró betegek ide jönnének hozzánk, itt operálnák meg őket, és utána még részt vennének egyheti rehabilitáción úgy, hogy az ő biztosítójuk nálunk fizeti ki ezt a tevékenységet!  A határon túli területek egészségügyi ellátásába is bekapcsolódhatnánk, ha szerződést kötnénk a biztosítójukkal.

Mennyivel kerülne ez többe nekem? Többe kerülne-e?

Az ide érkező betegek többletforrást hoznának az egészségügybe. A hazai ellátásban egy tisztességesen kialakított rendszer nem kerülne többe, mint amennyit most is ráfizetnek a betegek, csak éppen illegálisan.

Azt mondja, hogy a hálapénzzel megegyező pluszkiadás lenne, csak legálisan? Legális hálapénz?

Kiegészítő biztosítás lenne. Amiért cserébe, havi kisebb összeg befizetésével az is tudna orvost választani, aki zsebből nem tud egyszerre nagyobb összeget elővenni. Ez komoly többletforrást jelentene, ráadásul emellett legálisan lehetne a választott orvost megfizetni. A kórházban lévő orvosok közül a beteget valaki biztosan ellátja, ám ha valaki azt akarja, hogy választott orvos, a főorvos vagy a professzor úr lássa el, akkor annak megvan a legális tarifája.

Mi lesz azzal, aki kiegészítő biztosítást sem tud fizetni?

Ha valaki nem tud extraszerződést kötni, akkor a különbség annyi lesz, hogy nem mondhatja meg, melyik orvos kezelje. De abban az egészségügyi intézményben, ahová tartozik, valaki biztosan el fogja látni.

Ez azt is jelenti, hogy több biztosító versenyezne a piacon?

A biztosítók között is lehet versenyt teremteni persze, ennek is több megoldása van. Én háromszintű biztosítási rendszerben gondolkozom. Van az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ahová beérkezik a járulékok zöme, vannak alatta egymással is versengő magánbiztosítók, ahová a befizetett járuléknak csak egy része érkezik, és  lehet  kiegészítő biztosítás, ami például az orvosválasztásra menne. Minél több magánérdekeltség és minél több verseny van, annál jobban tud működni a rendszer, mert annál több pénz érkezik.  

Nyitott lenne ez a piac?

Másmilyen nem is nagyon lehetne, hiszen benne vagyunk az Európai Unióban. Tisztességes és kiszámítható szabályozás, korrekt feltételek mellett beléphetnek a szabályozott piacra. Itt nem arról van szó, hogy korlátlan számban lehetne egészségügyi intézményt felépíteni, az egészségügy mindenképpen egy szabályozott piac, nem olyan, mint a suszteré, vagy a laptop-forgalmazóé, mert a biztosító korlátlan számú ellátó helyet nem tud finanszírozni. Piacot és versenyt teremteni csak szabályozottan és korlátozottan lehet.