Hírek
Cikkek
Egy párt sem uralhatja a médiát
Privátbankár.hu | 2011. február 8. 08:08
Egyetlen párt, így a Fidesz sem tudja uralni a médiát - jelentette ki Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja egy hétfő esti pódiumbeszélgetésen. A kilencvenes évek médiaháborúja, amely arról szólt, hogy minden számottevő politikai erőnek jut-e kellő mennyiségű médiafelület, véget ért; aki akarja, el tudja mondani a véleményét.
Cikkek
Ellenőrző mérnököt keres a 4-es metró
Privátbankár.hu | 2011. február 8. 08:03
A budapesti 4-es számú metróvonal első szakaszának (Budapest Kelenföldi pályaudvar – Budapest Keleti pályaudvar) építéséhez független ellenőrző mérnököt keres nyílt közbeszerzésen a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munkát június 1-től kell ellátni.
A pályázaton nem tehet ajánlatot az a cég, amely nem rendelkezik az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év során összesen legalább két darab, egyenként legalább nettó 5 milliárd forint költségvetésű, legalább részben európai uniós - vagy nemzetközi pénzügyi intézmény által nyújtott - forrásból megvalósuló közlekedésfejlesztési projekt keretében, műszaki szakértői vagy ellenőri referenciával.
Az ajánlattételi határidő március 23. Az eredményt várhatóan április 22-én hirdetik ki, és 10 nap múlva megkötik a szerződést is.MTI
Cikkek
Fogy a búza, drágább lehet a kenyér
Privátbankár.hu | 2011. február 8. 07:56
A legdrágább fehér kenyér kilójáért 300 forintot kell fizetni, de rövidesen már 400 forintot is kérhetnek a pékek, ha importbúzára szorulnak
Részvény / Deviza / Áru
Újra napirenden az ellentőzsde?
Privátbankár.hu | 2011. február 8. 07:27
Könnyebb és olcsóbb lesz egyik tőzsdéről a másikra költözni - új magyar börze létrehozásának adhat lendületet a változás, ami egyes hazai köröknek viszont nem tetszik
Cikkek
Ötmilliót ér egy munkahely a kormánynak
Privátbankár.hu | 2011. február 8. 07:15
Csak magyar beszállítók alkalmazásával juthatnak extra állami támogatáshoz a multik ezentúl, de egy létrehozott munkahelyre nem áldozna ötmilliónál többet a kormány
Cikkek
Bebiztosítaná a büdzsét Matolcsy
Privátbankár.hu | 2011. február 8. 07:01
Mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a költségvetésen belül a kormánynak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - olvasható a tárca közleményében.
A közlemény szerint az alap megvédené Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani.
A stabilitási alapot csak akkor használja fel a kormány, ha a lehetséges kockázatok valódi gondot okoznak. Ha mégsem kell az elkülönített keretet igénybe venni, az az év végén visszakerül a költségvetésbe. A bruttó hazai össztermék 1 százalékához közelítő mértékű alapot nem a költségvetési tartalékból és nem az adósságfinanszírozásra félretett keretből, hanem a 2011. évi költségvetésből töltik fel - hangsúlyozza az NGM.Privátbankár
Cikkek
Orbán: jövőre indul a szárnyalás
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 18:18
Az idei évet a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte Orbán Viktor
Cikkek
Vitézy: jó úton haladunk
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 18:02
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója pozitívnak tartja a budapesti parkolás- és BKV jegyellenőrzéssel kapcsolatos első tapasztalatokat
Cikkek
Emelik az egyiptomi közszolgák fizetését
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 16:43
Az egyiptomi kormányzat hétfőn 15 százalékos béremelést, és ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést jelentett be áprilistól.
Samir Radvan pénzügyminiszter azt mondta, hogy mintegy 6,5 milliárd egyiptomi fontot (960 millió dollár) különítenek el az intézkedés végrehajtására. Egyiptomban közel 6 millió közalkalmazott van.
A közalkalmazottak biztos támaszai voltak a múltban Hoszni Mubarak kormányzatának. Az utóbbi években azonban, ahogy jelentősen emelkedtek az árak, a bérek stagnáltak, arra késztetve a kormányt, hogy időről-időre emelést hajtson végre az elégedetlenség leszerelése érdekében.MTI
Cikkek
Mélypont után: lassan éledő lakáspiac
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 16:40
A 2010-es mélypont után, 2011-ben lassú növekedés fog kezdődni a lakáspiacon, ami természetesen nem minden részpiacra igaz. A piacra hatni fog az új adórendszer és a Széchenyi Terv otthonteremtési stratégiája is.
Cikkek
IMF-hitel: még idén megkezdjük a törlesztést
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 16:24
A kormány 2011-ben megkezdi a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól (EB) felvett hitelcsomag visszafizetését
Cikkek
Magosz: túl sokat kérnek a gabonakereskedők
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 15:35
Még mindig nagy összegeket követelnek a gabonakereskedők azoktól a termelőktől, akik nem tudják a szerződött mennyiséget szállítani
Cikkek
Normalizálódik a gazdasági helyzet Egyiptomban
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 15:23
Kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba Egyiptomban, folynak a tárgyalások a hatalmat gyakorlók és az ellenzék között
Cikkek
Moszkvában tárgyalt a vidékfejlesztési miniszter
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 14:55
Moszkvában tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Kardeván Endre élelmiszerlánc felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár Nyikolaj Vlaszovval
Cikkek
Visszaesett a német ipar rendelésállománya
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 14:42
Jelentősen csökkent a német ipar rendelésállománya decemberben, főként külföldről érkezett kevesebb megbízás a német cégekhez a hétfőn megjelent adatok szerint.
A berlini gazdasági minisztérium előzetes számításai szerint 3,4 százalékkal csökkent a rendelésállomány novemberhez képest. A legnagyobb mértékben, 6,6 százalékkal a beruházási javak - gépek, termelő berendezések - iránti kereslet esett vissza, és főként az euróövezeten túli gazdaságok érdeklődése csappant meg a német ipar termékei iránt.
Novemberben még 5,2 százalékos növekedést mértek. A decemberi csökkenés a várakozásokat meghaladó mértékű volt, elemzők a rendelésállomány 1,5 százalékos mérséklődésére számítottak.
Szakértők felhívják a figyelmet, hogy a visszaesés csupán az egyszeri tényezők egész sorának következtében kivételesen nagy októberi és novemberi felfutáshoz képest számottevő, és nem jelent törést a német ipar fellendülésében. Ezt mutatja a havi ingadozásokat kisimító kéthavi összevetés is, amely szerint a rendelésállomány 4,4 százalékkal nőtt november-decemberben a szeptember-októberi időszakhoz képest.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 19,7 százalékkal nőtt a német ipar rendelésállománya decemberben. Az év utolsó két hónapját együttvéve 20,2 százalékos volt az éves szintű növekedés.
A német gazdaság a legnagyobb az Európai Unióban. Németország egyben Magyarország első számú gazdasági partnere is.MTI
Cikkek
Jót tenne Magyarországnak a gyors euróbevezetés
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 14:13
Magyarország csatlakozása az eurózónához rövidtávon tényleg nem reális, viszont a gazdaságnak hasznos lenne mielőbb bevezetni a közös pénzt - nyilatkozta Bokros Lajos
Cikkek
Schengen: hamar beléphet Bulgária és Románia
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 13:40
A Belügyminisztérium semmiképpen sem években, legfeljebb hónapokban gondolkozik Románia és Bulgária schengeni övezethez csatlakozásának lehetséges határidejét illetően, és dolgozik azon, hogy a két ország pontos csatlakozási dátumát még a magyar elnökség alatt rögzítsék - közölte a tárca hétfőn az MTI megkeresésére.
Az MTI annak kapcsán kereste meg a belügyi tárcát, hogy Laurent Wauquiez, Franciaország európai uniós ügyi államtitkára egy vasárnapi rádióinterjúban azt mondta, Bulgária és Románia eredetileg márciusra tervezett csatlakozása a schengeni övezethez több évbe is telhet. A két ország műszaki felkészültséget vizsgáló uniós szakértői bizottság közelmúltban elkészült jelentéseit látva a francia kormánytag szerint a csatlakozás "nem három hónap múlva lesz, ez az egy biztos".
A Belügyminisztérium az MTI megkeresésére megerősítette: a magyar elnökség prioritásai között szerepel a Bulgáriával és Romániával zajló tárgyalások sikeres lezárása a schengeni övezethez való csatlakozással kapcsolatban.
Emlékeztettek rá: az elnökségnek két kihívással kell megbirkóznia; egyrészt szükséges a technikai feltételek maradéktalan teljesítése mindkét ország részéről. Ezen a területen Bulgária ígéretet tett, hogy a náluk tapasztalható hiányosságokat március közepéig felszámolják, Románia pedig már korábban teljesítette ezeket a kritériumokat - tették hozzá.
"Másrészt az elnökség dolgozik a politikai kompromisszum létrehozásán, amelynek célja pontos csatlakozási dátum rögzítése a két ország számára elnökségünk ideje alatt. Fontos hangsúlyozni, hogy semmiképpen sem években, legfeljebb hónapokban gondolkozunk a lehetséges határidőt illetően, és továbbra is mindent elkövetünk, hogy arra elnökségünk ideje alatt kerüljön sor" - szögezték le.MTI
Cikkek
Marad a benzinár
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 13:32
A héten nem változtat a Mol Nyrt. az üzemanyagok nagykereskedelmi árán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
A Mol egy hete bruttó 4 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az akkori mérsékléssel a benzin átlagára 359-360 forintra, a gázolajé pedig 357 forintra csökkent.
Tavaly januárban a 95-ös átlagára még csak 317 forint volt, a gázolajé pedig 297 forint. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek
Dr. Google a magyarok orvosa: ki fizet az egészségért?
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 13:31
Rengeteg haszontalan információ, nagy mennyiségű hálapénz, mozgáshiány: ez a diagnózis állítható fel Magyarországról a Gfk és a Tárki közös kutatása szerint
Cikkek
A COSAC találkozó az első a Parlamentben
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 13:15
A 2011. első félévi soros magyar EU-elnökség első budapesti parlamenti rendezvénye az úgynevezett COSAC elnökségi találkozó lesz, amelyen a nemzeti parlamentek európai ügyi bizottságainak képviselői vesznek részt csütörtökön és pénteken.
A Parlament felsőházi termében megrendezendő kétnapos tanácskozáson Martonyi János külügyminiszter a magyar elnökségi célokról tart előadást, Maros Sefcovic, az Európa Bizottság alelnöke, az intézményközi kapcsolatokért felelős biztos pedig tájékoztatást ad az Európai Bizottság idei munkaprogramjáról, valamint az Európai Bizottság és a nemzeti parlamentek kapcsolatainak időszerű kérdéseiről.
Hörcsik Richárd (Fidesz), a parlament európai ügyek bizottságának elnöke az Országgyűlés EU-elnökségi honlapján arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a parlamentek egyre nagyobb szerepet játszanak a sikeres EU-elnökség lebonyolításában.
Arról írt, hogy az Országgyűlés tevékenyen részt vesz Magyarország euroatlanti integrációjában; az EU-elnökség legfontosabb politikai céljairól az Országgyűlés rendszeresen egyeztetett a kormánnyal, tavaly október 20-án parlamenti politikai vitanapot tartottak az elnökségi feladatokról.
A bizottsági elnök rámutatott: a COSAC-találkozók az egymás közötti rendszeres és hatékony konzultációk részét képezik, és a Lisszaboni Szerződésben biztosított új hatáskörök érvényesítéséhez elengedhetetlen a nemzeti parlamentek szoros együttműködése.
Hörcsik Richárd az eseménnyel kapcsolatban azt írta, Magyarország sorsdöntő időszakban veszi át az elnökségi teendőket, olyan fajsúlyos témák szerepelnek a napirenden, mint a gazdasági kormányzás, az európai félév - a tagállamok költségvetési politikájának összehangolása - és az uniós romastratégia.MTI
Cikkek
Belehúzott az irányadó német tőzsdeindex
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 12:22
A gazdasági világválság előtti szintre erősödött a hétfői kereskedésben a vezető frankfurti részvényeket tartalmazó DAX-30 index, délelőtt 0,98 százalékos erősödéssel 7286,60 ponton állt a mutató - tájékoztat az MTI.
Legutóbb 2008. január 21-én volt ilyen magas az irányadó német tőzsdeindex. Akkor egy nap alatt 7292,68 pontról 6790,19-re, 6,89 százalékkal zuhant a frankfurti tőzsde. A DAX-30 2009. március 9-én érte el a válság alatt tapasztalt mélypontját, akkor 3588,89 ponton állt a mutató.
A válság előtt, 2007. július 13-án, 8151,57 ponton tetőzött a vezető német tőzsdeindex.MTI
Cikkek
Tunézia : egyre nagyobbak a gazdasági károk
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 12:14
Tunéziának eddig 5-8 milliárd dollár kárt okozott a felkelés. Ezt az ország ideiglenes miniszterelnöke mondta hétfőn a Financial Times című lapnak - tudósít az MTI.
Mohammed Gannúsi szerint az idő előrehaladtával a károk egyre nagyobbak lesznek, mert a zavargások során gyárakat gyújtottak fel, dolgozókat bocsátottak el, akadozik az export és nem jönnek a turisták.
A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint a tunéziai GDP tavaly megközelítette a 44 milliárd dollárt. Január végén a Fitch Ratings jelentősen rontott Tunézia idei évre várható gazdaságnövekedési kilátásán, Egyiptom esetében viszont úgy vélte, még túl korai lenne változtatni. A hitelminősítő a tunéziai "jázminos forradalom" hatásaként most úgy véli, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) csupán két százalékkal nő az idén az eddig várt öt százalékos bővülés helyett. A Fitch szerint az elmúlt napok eseményeinek hatására Tunéziában akár harmadával is csökkenhetnek a közvetlen külföldi beruházások.
Tunéziában is napirenden vannak a zavargások, legutóbb vasárnap is halálos áldozattal járó tüntetés volt az észak-afrikai arab országban. A tüntetők a miniszterelnök távozását követelik. Bár Tunéziában január végén átalakították az ideiglenes kormányt, amelyből távoztak a hatalomból elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, az átmeneti kabinet feje, Mohamed Gannúsi - Ben Ali utolsó miniszterelnöke - azonban megőrizte tisztségét.
MTI
Cikkek
Euróövezet: rég nem látott csúcson a befeketetői bizalom
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 12:10
Az euróövezetben jóval a gazdasági világválság előtti szintre, három és fél éves csúcsra emelkedett a befektetői bizalmat mérő Sentix index a hétfőn megjelent adatok szerint - közölte az MTI.
A Sentix gazdaságkutató cég összetett befektetői bizalmi mutatója februárban 16,7 pontra emelkedett a januári 10,6 pontról. Az index messze meghaladta a Reuters 12,5 pontot valószínűsítő elemzői konszenzusát, és 2007 szeptembere óta a legmagasabbra emelkedett.
A jelenlegi helyzet megítélését tükröző almutató 21,25 pontra, három havi csúcsra emelkedett, a következő 6 hónap kilátásaira vonatkozó befektetői véleményeket tükröző almutató 12,25 pontra, 2010 áprilisa óta a legmagasabbra emelkedett.
A német Sentix 2001 óta készíti az úgynevezett korai indikátorként - a várható folyamatokat előre jelző mutatóként - működő indexeket. Az euróövezeti befektetői hangulat februári alakulására vonatkozó mutatót összesen 964 pénzpiaci elemző és intézményi befektető megkérdezése alapján állították össze.MTI
Cikkek
Már a fiatalok is gondolnak a nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 11:53
Egyre jelentősebb szerepet játszik a tudatos pénzügyi gazdálkodás, valamint az öngondoskodás a fiatal generáció tagjainak körében
Adó
Már nem csak vízió az egységes uniós adórendszer?
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 11:25
A határokon átnyúló tevékenységek adózási anomáliáit küszöbölhetik ki az Európai Bizottság közös uniós adópolitikára vonatkozó tervei
Cikkek
Nyugdíj: 40 ezren félelemből léptek át
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 10:52
A végleges adatok szerint két hét alatt csaknem 40 ezer érvényes és mintegy kétezer, határidőn túl feladott jogfenntartó nyilatkozat érkezett a vegyipari szakszervezethez
KKV
ÚSZT: szigorú ellenőrzések várhatók
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 10:38
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelenő pályázatok elbírálása és megvalósítása során, a rendelkezésre álló források minél hatékonyabb felhasználása érdekében, a pályázóknak új ellenőrzési típusokkal, új megoldásokkal is meg kell barátkozniuk
Befektetés
Vége az esésnek? Kitört az arany és az ezüst
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 10:03
A múlt héten az arany és az ezüst árfolyama is kitört az idén eddig jellemző lejtmenetből; egyes kereskedőknél sorba kell állni az aranyért és az ezüstért
Cikkek
Keszthely közel 300 millióból újulhat meg
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 10:03
Közel 300 millió forintos támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Balaton-part fejlesztésére benyújtott pályázatával, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá a város és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. Ezt hétfőn sajtótájékoztatón a közölte a település polgármestere - adta hírül az MTI.
Ruzsics Ferenc elmondta: a Balaton-part megújításának munkálatai várhatóan szeptemberben indulnak, s a jövő év májusára fejeződnek be. Keszthely új alközpontja lesz ez a terület, de az átépítések megkezdése előtt megújul a valódi központ, a Fő tér is. Kifejtette, a Balaton-parton lévő zenepavilon alatt szociális blokk épül, a Hullám szálló előtt lévő területen pedig az eddig szintén hiányzó nézőteret alakítják ki. Díszburkolattal látják el a most még kavicsos sétányt, ahol rendezvényekhez szükséges víz-, szennyvíz- és áramcsatlakozási pontokat létesítenek. A Balaton-parti terület különlegessége lesz a "szenior játszótér", ami elsősorban az idősebbek mozgásigényét elégíti ki.
Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökeként elmondta: a közel 350 millió forintos tóparti beruházáshoz több mint 80 százalékos támogatást nyert a város. Hozzátette: a fejlesztések révén a Balaton-part legszebb tere méltó lesz a tó "fővárosának" rangjához.MTI
Cikkek
Januárban csökkent a devizatartalékunk
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 09:56
Januárban 58 millió euróval, 33,616 milliárd euróra csökkentek a nemzetközi tartalékok a múlt év decemberéhez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közölt legfrissebb adataiból.
A devizatartalékok egy évvel ezelőtt 32,571 milliárd eurót tettek ki, s ez volt a múlt év legalacsonyabb összege. A legnagyobb összegű devizatartalékot augusztus végén mutatta ki az MNB, akkor 35,272 milliárd euró állt a jegybank mérlegében.
Az MNB devizatartalékai 2011. január végén 2008. januárjához képest 9,459 milliárd euróval, 2009. januárjához viszonyítva 2,057 milliárd euróval emelkedtek. Dollárban számítva január végén a nemzetközi tartalékok összege 45,865 milliárd dollár volt szemben a 2010. decemberében mért 44,988 milliárd dollárral, az egy évvel korábbi 45,487 milliárd után. 2008 december végén még 33,874 milliárd volt a devizatartalékok dollárban kimutatott állománya - adta hírül az MTI.MTI
Cikkek
Kártyás adófizetés: így megy ez
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 09:55
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kijelölt ügyfélszolgálatain, illetve kirendeltségein továbbra is lehetőség van az adófizetési kötelezettség bankkártyával történő rendezésére
Cikkek
Vesztett népszerűségéből a Balaton
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 09:46
A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egy év alatt közel 2 százalékkal emelkedett, a Balaton régió forgalma viszont visszaesett
Cikkek
Optimista hangulatban a BÉT
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 09:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,14 pontos emelkedéssel, 23.397,26 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,58 százalékkal erősödött - közölte az MTI.
Az elemzők szerint emelkedés várható a hétfői kereskedési napon.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint a hétfői nap is enyhén pozitív hangulatban indulhat, "amire a tapasztalatok alapján megint esetleg a vevők erősíthetnek majd rá". Az irányadó fejlett piacokon optimizmus uralkodik, ebben a hangulatban Magyarországon is csak az a kérdés, hogy "mikor küzdjük le a szeptemberi csúcsokat, hogy aztán célba vehessük az áprilisi, különadók előtti szinteket" - tette hozzá az elemző.
A CIB Bank előrejelzése kiemeli, hogy hétfőn közlik a német ipari megrendelések adatát, a korábbi jelentős havi megugrás után kis korrekciót vár a piac. Befolyásoló lehet még Orbán Viktor miniszterelnök országértékelő beszéde is.MTI
Cikkek
A pénzügyek az interneten dőlnek el
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 08:57
Egy kutatás szerint ha pénzügyekről kell döntést hozni, elsősorban az internetet hívjuk segítségül: az online szféra még a bankoknál is fontosabb információforrás
Makro / Külgazdaság
Mire költött egy vagyont a Belügyminisztérium?
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 08:33
Több mint egymilliárd forintért vásárol különböző felszereléseket közbeszerzés nélkül az EU-elnökséggel összefüggésben a Belügyminisztérium (BM)
Cikkek
A forint behúzta a kéziféket
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 08:15
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggel az előző hét végéhez képest, az eurót továbbra is 270 forint alatt, a svájci frankot pedig 210 forint alatt jegyzik - adta hírül az MTI.
A forintot a kormány költségvetési strukturális átalakítási tervének megelőlegezett befektetői bizalom tarja viszonylag erős árfolyamon. Kedvező az államadósság-ráta felső határának alkotmányos rögzítésére tett javaslat piaci fogadtatása is.
Elemzők szerint az euró jegyzése a 270 forint körüli szinten maradhat egész héten. Hétfő reggel 7 órakor egy euró 269,60 forintba került a nemzetközi bankközi devizapiacon, a péntek esti 269,02 forint után. A svájci frankot 207,63 forinton jegyezték, a péntek esti 206,88 forint után. Egy dollár 198,13 forintba került hétfő reggel, a péntek esti 197,73 forintot követően. Száz japán jen 240,96 forintba került hétfőn kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon, a péntek esti 240,94 forint után.MTI
Cikkek
6,6 milliárddal tartoznak a security cégek
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 07:18
Az adóhatóság a tavalyi kiemelt ellenőrzési feladatai közé sorolt őrző-védő cégeknél 6,6 milliárd forint adóelmaradást talált, ez cégenként majdnem 40 milliós átlagnak felel meg - ismerteti a hétfői Napi Gazdaság.
Az adóhatóság összesen 746 társaságot választott ki ellenőrzésre, közülük 302 fennakadt a rostán - írja a gazdasági napilap.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal negyedévente teszi közzé a nagy adótartozást felhalmozó adózók listáját, ezek állandó "sztárjai" a számítástechnikai alkatrészekkel kereskedő, illetve az építőipai vállalkozók mellett az őrző-védő cégek - persze többségük egyszerű kereskedelmi vagy szolgáltatócég. A legfrissebb listán nyolc ilyen cég szerepel, közülük a legnagyobb tartozást egy 410 millió forinttal (bírságokkal együtt 740 millióval) tartozó halmozta föl - olvasható a Napi Gazdaságban.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Eho is lesz a csomagban?
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 07:13
Nem szerepel a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) bevezetése azon javaslatok között, amelyeket a néhány héten belül véglegesítendő reformcsomagot kidolgozó Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tett le a kormány asztalára. Sőt, a tárcánál kifejezetten ellenzik a 2010 elejével megszüntetett fix eho visszacsempészését az adók és hozzájárulások világába - tudta meg a Világgazdaság.
Mivel azonban a hosszabb távon a költségvetési egyenleg 600-650 milliárd forintos javulását előrevetítő reformokkal kapcsolatos kormányzati döntés csak a hónap végén születik meg, egyelőre nem lehet biztosan kizárni, hogy "más irányokból" mégiscsak bekerül egy - a gazdasági napilap szerint - havi egy-kétezer forintos tételes eho a csomagba.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Simor: a jegybank alacsony inflációt akar
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 07:04
Simor András szerint a kormány februárra ígért reformcsomagjának inkább kiadáscsökkentő, mint bevételnövelő lépéseket kellene tartalmaznia
Cikkek
Reform-visszaszámlálás: minden eldőlhet februárban
Privátbankár.hu | 2011. február 7. 06:00
Egy friss elemzés szerint a magyar gazdaság 2011-ben az EU-átlagnál gyorsabban fog fejlődni
Makro / Külgazdaság
Bajnai, Oszkó: koncepciós eljárás folyik ellenünk
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 18:11
Bajnai Gordon és Oszkó Péter szerint hazugság, hogy hamis tényeken alapult a tavalyi költségvetés
Cikkek
Első körben 3,6 milliárdot kapott Írország
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 17:24
Írország megkapta az euróövezeti mentőalapból odaítélt hitelcsomag első, 3,6 milliárdos részletét - tudta meg a dpa és a Reuters hírügynökség vasárnap, közelebbről meg nem nevezett brüsszeli forrásokból.
Az összeg több mint a minimumként jóváhagyott 3,3 milliárd euró. Az emelés azért vált lehetővé, mert a stabilitási alap, az EFSF január végi, ötéves lejáratú kötvénykibocsátása - amelyből a mostani részletet finanszírozták - jól sikerült, 5 milliárd eurót hozott. A hitelfelvétel tényleges költsége 5,9 százalék Írország számára.
Dublin azért nem kapta meg a teljes összeget, mivel a mentőalapnak készpénzt kell tartalékolnia, hogy kedvező feltételek mellett jusson hitelhez a nemzetközi hitelpiacokon. Az Írországnak juttatott összegen felüli részt AAA minősítésű papírokba fekteti az alap.
Több, mint nyolcszoros túljegyzéssel és a hasonló lejáratú német államkötvények hozamánál 57 bázisponttal magasabb, 2,8 százalékos átlaghozammal zárult az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) első kötvénykibocsátása. Az euróövezet országainak megsegítésére létrehozott alap első kibocsátásán összesen 5 milliárd euró értékben adott el 2016. júliusi lejáratú kötvényt.
A 440 milliárd eurós alap létrehozásáról 2010. májusában, az európai adósságválság miatt döntött az Európai Unió.
A mostani kötvénykibocsátás, amelynek célja az ír mentőcsomag finanszírozása, fontos próbája volt az alap iránti befektetői bizalomnak. A szigetország - összesen 85 milliárd eurós az IMF és az EU által közösen finanszírozott - mentőcsomagjához további két, egyenként 3-5 milliárd eurós EFSF kötvénykibocsátást hajthatnak végre az idén.
Az AAA-minősítésű alap adósságát valamennyi euróövezeti állam - az Európai Központi Bankban tartott tőkehányada 120 százalékának megfelelő arányban - garantálja. Így egy-egy euróövezeti ország államcsődje esetén sem marad fedezetlen adóssága az alapnak. Az EFSF az idén összesen legfeljebb 16,5 milliárd euró, míg jövőre 10 milliárd euró értékben bocsátana ki kötvényeket - adta hírül az MTI.MTI
Cikkek
MSZP: spontán államosítás történt
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 16:46
Az MSZP szerint Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott elismerte: ad hoc módon államosították a magánnyugdíjpénztárakat és még nem tudják, hogyan akarják átalakítani a nyugdíjrendszert
Cikkek
Magánnyugdíj: kártalanítják, akit veszteség ért
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 16:33
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) át fogja világítani a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, megvizsgálja, hogy a vagyonkezelés a jó gazda gondosságával történt-e
Cikkek
Vitézy: a BKV-nak segítségre és vasszigorra van szüksége
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 14:59
A BKV 2011-es költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bízik abban, hogy a cég anyagi helyzetének megoldásában a kormány is segítséget nyújt
Cikkek
Egyiptom: újra kinyitottak a bankok
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 14:35
Az egyiptomi gazdaság át fogja vészelni a zavargások okozta válságot, a bankszektornak pedig nincsenek likviditási problémái. Ezt a központi bank elnöke jelentette ki azt megelőzően, hogy egy hét szünet után vasárnap ismét kinyitottak a bankok - adta hírül az MTI.
Farouk al-Okdah elmondta, hogy az országnak elegendő devizatartaléka van, a 36 milliárd dollár kilenchavi importra elég, a bankrendszer képes ellátni feladatait. A bankelnök utalt arra is, hogy sok más országgal ellentétben a bankokban elhelyezett betétekre a központi bank garanciát vállal, és nincs korlátozva az átutalások összege.
A bankelnök arra számít, hogy a következő napokban gyengülni fog az egyiptomi font és mintegy 8 milliárd dollár mehet ki az országból. Az idén hat százalék körül remélt gazdasági növekedés elmarad majd a várttól elsősorban az idegenforgalmi bevételek, a külföldi beruházások csökkenése miatt, de Egyiptom meg fog tudni birkózni a problémákkal.
Elemzők rámutattak: a bankelnök bizakodására rácáfolni látszik, hogy a tőzsde a tervekkel ellentétben még hétfőn sem fog kinyitni. Ebből arra lehet következtetni, hogy az illetékesek mégsem bíznak egészen abban, hogy a pénzügyi rendszer működése visszatér a normális kerékvágásba. Mindenesetre a banknyitás után az egyiptomi font nem gyengült jelentősen a dollárhoz képest: egy dollár 5,892 fontot ért nyitáskor, majd később 5,9 dollárra gyengült. A válság kirobbanása előtt egy dollárért 5,855 egyiptomi fontot adtak.MTI
Cikkek
Menekítik a pénzt a feltörekvő piacokról
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 13:55
Három éve nem tapasztalt mértékű befektetői tőkekivonás kezdődött a múlt héten a feltörekvő piaci térségre szakosodott részvényalapokból, miután erősödtek a gazdaság instabilitással kapcsolatos félelmek
Cikkek
Nagyon távolinak tűnik az euró bevezetése
Privátbankár.hu | 2011. február 6. 13:00
"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához - jelentette ki szombaton Orbán Viktor, hangsúlyozva azt is, hogy tévesek azok a sajtóhírek, miszerint a kormány az inflációs cél emeléséről döntött volna. A piaci elemzők szerint pozitív, hogy a kormányfő cáfolta az inflációs cél megemelését
Friss
Nemzetközi
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
36 perce
Nemzetközi
Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Két halottról szólnak a híradások.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Megint változott a jótállás: erre kell figyelni a vásárlóknak!
13:33
-
Lakásbiztosítási kampány: az igazi roham csak most jön
12:49
-
Van, ahol már valósággá válhat az 1000 forintos benzinár
11:23
-
Kiterjeszthetik az Otthon Startot a külföldön dolgozókra?
10:16
-
Milyen sors vár a nyugdíjasokra, ha a pénzügyi helyzetről van szó?
09:11
Turizmus Online cikkei
-
A United Airlines csökkenti járatainak számát, magas olajárakra készülnek
10:14
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
-
A világ 10 legveszélyesebb repülőtere
11:12
-
Osztrák workshop Budapesten: új szlogen, új élmények
11:05
A vidék hírei
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Elhunyt Chuck Norris – a legendás színész és harcművész 86 éves volt
15:25
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
top 24
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
2026. március 20. 19:51
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Már ég a ház Donald Trump hátországában
2026. március 20. 14:16
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
Csökkentik a járatok számát.



