Hírek
Cikkek Tovább erősödött a forint 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 16:52
Alacsony forgalom mellett tovább erősödött a forint kedden mind a nyugat-európai, mind a régiós devizákkal szemben, így az eurót kedden délután négy órakor 264,50 forinton jegyezték a bankközi piacon a hétfő délutáni 264,90 forint, és a kedd délelőtti 264,65 forint után. Péntek délután a jegyzés még 266,67 forinton állt. A dollárt kedden délután 194,80 forinton jegyezték 1,3580 dolláros euró jegyzés mellett. Hétfőn délután a dollárt 194,96 forinton, az eurót 1,3595 dolláron, míg kedden délelőtt a dollárt 194,82 forinton, az eurót pedig 1,3593 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése kedden délután 184,05 forint a hétfő délutáni 184,22 forint és a kedd délelőtti 184,04 forint után, 100 japán jent pedig 209,8  forinton jegyeztek a hétfői 208,95 forint és a keddi 209,02 forint után. Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők elmondták: kedden nem sok mozgás volt a piacokon, azonban a nemzetközi jó hangulat miatt kissé tovább tudott erősödni a forint az euróval szemben. A délután folyamán több amerikai makroadat is megjelent, azonban ezek nem tudták érdemben befolyásolni az árfolyamokat. A szakértők továbbra is arra számítanak, hogy egy szűk sávban folytatódhat a kereskedés a forint piacán az elkövetkező napokban. A magyar választások első fordulóját követően a befektetők még kivárhatnak egészen addig, amíg ki nem derül az új kormány összetétele, valamint annak programja - vélték. A kereskedők szerint ennek ellenére az optimista nemzetközi hangulat miatt az elkövetkező napokban tovább erősödhet a forint az euróval szemben és akár meg is közelítheti a 260 forintos euró jegyzési szintet. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Újabb rekordot dönthet a munkanélküliség 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 16:05
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság
KKV 2006-hoz képest a cégek duplája nem tud fizetni 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 15:37
Nőtt a felszámolási eljárások száma az első negyedévében: 4.211 cég ellen indult ilyen eljárás, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 3.670-nel
Cikkek Naponta 4-6 doboz energiaitalt is megisznak a tinik 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 15:28
Közegészségügyi hatóságok fogtak össze, hogy a döntéshozók figyelmét felhívják a fiatalkorúak körében egyre népszerűbb energiaitalok káros hatásaira
Cikkek A Fidesz egyszerűsítene a bürokrácián 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 15:17
Többek között a kisebb parlamentről és a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről döntene először a Fidesz
Cikkek Egyéves a Bajnai-kormány - mit mondanak a számok? 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 15:01
A Bajnai-kormány megalakulásának egyéves évfordulójáig több mint félszáz kormányülést tartott; a kormányfő egy éve aktívan telt
Cikkek Elégedetlennek tűnnek a Jobbik politikusai 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 14:47
Kudarcosnak látszó jelentős politikai siker – így foglalható össze a Jobbik első fordulóban elért választási eredménye. Miközben ugyanis a 2006 óta meghétszereződött az akkor a MIÉP szövetségeseként induló párt szavazótábora, maguk a jobbikos politikusok sem mutatkoznak maradéktalanul elégedettnek
Cikkek Több olajat termelne az OPEC 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 14:29
Az OPEC esetleg termelésének a növeléséről döntene, ha a nyersolaj hordónkénti ára 90-95 dollár körüli szintre emelkedne - jelentették ki OPEC források kedden. Mint az OPEC egyik illetékese elmondta, még nem volt egyeztetés arról, hogy mi történne, ha a kőolaj ára elérné a 90-95 dollárt, de ebben az esetben az olajkartell minden bizonnyal  megfontolná a termelés növelését. Az OPEC-ben legnagyobb befolyással rendelkező Szaúd-Arábia szerint a 70-80 dollár között olajár számít tisztességesnek, ami megfelel a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt. Kedden, röviddel 13.30 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2 cent emelkedéssel 84,79 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 42 cent csökkenéssel 83,92 dolláron volt. A kőolaj ára az év eleje óta közel öt százalékkal nőtt. Kelet-Európa törékeny, de nő a befektetők étvágya Nőtt az amerikai olajtartalék MTI
Cikkek Az MSZP visszaléptet néhány jelöltet az LMP javára 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 14:27
A szocialisták több budapesti körzetben visszalépnek az országgyűlési választás második fordulójában az LMP javára
Cikkek A hatóság vizsgálja az antibiotikumos mézet 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 14:19
A magyar élelmiszerbiztonságért felelős hatóság - a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - is megvizsgáltatja a német laboratórium szerint antibiotikumot tartalmazó magyar mézmintákat, az ügyet lakossági bejelentésként kezelik - mondta az MTI érdeklődésére Kocsner Tibor, az országos főállatorvos adminisztratív helyettese. A kifogásolt mézmintákra a Magyar Nemzet munkatársai bukkantak, a lap keddi számában azt írta: a boltokból találomra 12 üveg terméket választottak ki, amelyek közül 6 bizonyult szennyezettnek. A termékeket a brémai Applica laboratóriumban vizsgáltatták meg. Kocsner Tibor jelezte: a Magyar Nemzet információi alapján egyértelműen beazonosíthatók azok a gyártók, illetve termékek, amelyeket megvizsgáltatott az újság. Így a magyar hatósági vizsgálatot egyértelműen el lehet majd végezni. Közölte azt is: az MgSzH a szükséges laboratóriumi vizsgálathoz elsősorban állami, az adott vizsgálatra akkreditált laboratóriumot vehet igénybe. Piszkos mézek a polcokon  Boltok: javul a húsvéti ellenőrzések eredménye Veszélyes ételek: fenyegető táplálékallergia MTI
Cikkek Néhány diák 70 százalékos hozamot ért el 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 14:18
Sikeresen lezárult a Generali Alapkezelő és a Generali-Providencia Biztosító tavaly októberben hazai középiskolások számára elindított, pénzügyi- és gazdasági alapismereteket közvetítő edukációs programja, illetve az ahhoz kapcsolódó virtuális befektetési versenye, a Tőzsdejáték - tudtuk meg a Generali sajtóközleményéből. A résztvevő diákok valós gazdasági és tőzsdei eseményeken keresztül, betekintést nyertek a pénz- és tőkepiacok világába, s az előadásokon megszerzett pénzügyi és befektetési ismereteik alapján mérték össze tudásukat a nemzetközi piacokon. „Az edukációs program sikerét mutatja, hogy a Generali Tőzsdejátékban résztvevő 451 háromfős csapat több mint 80%-a – 365 csapat – ért el pozitív hozamot az elmúlt hat hónap során, s az összes csapat átlaghozama ezen időszak alatt meghaladta a 9%-ot. Az aktív csapatok több mint 30 ezer tranzakciót hajtottak végre a kereskedési versenyben. Figyelemre méltó teljesítmény, hogy a 451 csapatból az átlagos – 9%-ot meghaladó – hozam felett teljesített a csapatok 43%-a, s a 15 legmagasabb hozamot elért csapat közül, 13 csapat Miskolcról, Debrecenből, Szegedről és Győrből jelentkezett” - foglalja össze a tőzsdei kereskedési versennyel kapcsolatban Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója. A bruttó 1,8 millió forintos összdíjazású Generali Tőzsdejátékban első helyen végzett csapat – a miskolci Földes Ferenc Gimnázium három diákja – 70,75%-os hozamot teljesített hat hónap alatt, azaz a csapat a verseny kezdetekor rendelkezésre álló, 1 millió forintos alaptőkéjét 1,7 millió forintra növelte. A kereskedési versenyben második és harmadik helyen két győri iskola, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola diákjai végeztek, akik 47,1%-os, illetve 46,88%-os hozamot értek el tavaly október közepe óta, a különböző hazai és nemzetközi részvényekbe, kötvényekbe, állampapírokba, illetve devizákba történő befektetéssel. „Az első előadáson diákjaink meglepődve hallották, hogy a hazai háztartások megtakarításainak 53 százaléka, mintegy 9700 milliárd forint készpénzvagyon, míg a tőzsdei részvények és egyéb értékpapírok az összes megtakarítások csak mintegy 2 százalékát teszik ki. Itthon a felnőtt lakosság több mint fele nincs tisztában az olyan alapfogalmakkal, mint a részvény, a tőzsde, az árfolyam, vagy a tőkegarancia. Éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt fél év során 24 város 115 iskolájából több száz diák fordította szabadideje egy részét arra, hogy részt vegyen előadásainkon. Külön öröm számunkra, hogy az edukációs program sikerét a diákok Tőzsdejátékban elért teljesítménye is visszaigazolja” - mondja Schuszter Péter, a Generali Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. Középiskolásokat céloz meg a Tőzsdejáték Felvilágosítás diákoknak - a tőzsdérőlPrivátbankár
Cikkek Ne engedjünk a behajtók fenyegetésének! 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 14:14
A német weboldalakon egyre nagyobb számban jelennek meg csalók, akiknek már magyar fogyasztók is áldozatul estek - hívja fel a figyelmet az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezete. A határokon átnyúló fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezet keddi közleménye szerint a panaszosok német weboldalakon regisztráltak, illetve vettek igénybe elektronikus szolgáltatást abban a hitben, hogy ezt ingyenesen teszik, mivel az árakra vonatkozó tájékoztatás nem volt egyértelmű a weboldalon. A fogyasztók meglepetésére néhány héttel később a kereskedő postai úton kiszámlázott 12 vagy 24 havi szolgáltatási díjat 100-200 euró értékben, és súlyos jogi következményeket helyezett kilátásba nemfizetés esetére. Berndt Krieger, Európai Fogyasztói Központ németországi szervezetének igazgatója azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy ne engedjenek az állítólagos behajtó cégek fenyegetőzésének és ne fizessék be a követelt díjakat. A csalók nagy nyomást tudnak gyakorolni áldozataikra, ám tapasztalat szerint üres fenyegetés az ügy bírói útra terelése. Több jogi akadálya van annak is, hogy a fogyasztókat bíróság elé vigyék. A német igazgató szerint a magyar állampolgárok, a Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező fogyasztók elleni követeléseiket a külföldi kereskedőknek magyar bíróság előtt kellene érvényesíteni, azonban 100-200 euró összeg esetében szinte teljesen valószínűtlen, hogy erre sor kerülne, nem is szólva az igények kétes megalapozottságáról. Az Európai Fogyasztói Központ fokozott óvatosságot tanácsol arra az esetre is, ha az internetes honlapon ingyenes szolgáltatásért cserébe nevet és címet kérnek - írja közleményében az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezete. A benzin miatt nem tud csökkenni az infláció Olcsóbb kiszállni a hitelekből Piszkos mézek a polcokon MTI
Cikkek A Jobbik lehetne a Fidesz partnere 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 13:33
Sikerként értékelte az országgyűlési választás első fordulóját a Jobbik, de a a második fordulóban minden párt, köztük a Fidesz szavazóira is számít
Cikkek Titok, hogy hova temetik a lengyel elnököt 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 13:12
Lehetséges, hogy az elhunyt lengyel elnöki pár földi maradványait a krakkói Wawel székesegyházban helyezik örök nyugalomra
Cikkek Nyugdíj: gyors váltással a garancia is ugrik 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 12:56
A Pénztárak Garancia Alapja inflációnak megfelelő hozamot garantál a magánnyugdíjpénztári tagok számára nyugdíjba vonuláskor
Cikkek Figyelem! Fertőzött a Reál szeletelt párizsi és sonka 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 12:45
A Reál márkatermékek minőségellenőrzése során kiderült, hogy két termék, a Pick Szeged Zrt. által gyártott „Reál Párizsi szeletelt 150g” és „Reál Sonka szeletelt 100g” Listeria Monocytogenes fertőzöttsége az előírt határ feletti, így a két termék fogyasztása az egészségre ártalmas lehet - olvasható a Reál Hungária Élelmiszer Kft. sajtóközleményében. A termékek visszahívása az üzletek polcairól a vizsgálat eredményét követően azonnal megtörtént, azonban akik az elmúlt napokban vásároltak a Reál Párizsi szeletelt 150 gr L0077-es tételszámú, vagy Reál Sonka szeletelt 100 gr-os L10085-ös tételazonosítóval ellátott termékekből, azokat ne fogyasszák el! Ezen termékek a vásárlás helyszínén visszaválthatók. A Reál termékek minősége a gyártói ellenőrzések mellett független szakértő szervezetek segítségével is folyamatosan ellenőrzésre kerül, ezen ellenőrzéseknek köszönhető, hogy a fertőzést sikerült felismerni és a veszélyesnek ítélt két terméket azonnal visszahívni az üzletek polcairól. A fertőzésveszély kizárólag a Pick Szeged Zrt. által gyártott „Reál Párizsi szeletelt 150g” és „Reál Sonka szeletelt 100g” esetében áll fenn, a forgalmazott egyéb termékek biztonsággal fogyaszthatók. Piszkos mézek a polcokon Boltok: javul a húsvéti ellenőrzések eredménye Veszélyes ételek: fenyegető táplálékallergiaPrivátbankár
Cikkek Hamarosan tájékoztatnak a következő választásról 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 12:39
A választási szervek várhatóan a következő napokban tájékoztatják a választópolgárokat arról, hol lesz az országgyűlési képviselő-választásnak második fordulója
Cikkek Lecsapott a GVH az Euro Correct Consultingra 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 12:32
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fogyasztók megtévesztése miatt 41,6 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervező Euro Correct Consulting Kft.-t - közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel. A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a céggel szemben, mert hirdetéseiben nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, így például a vásárlói joghoz való hozzáférés bizonytalan idejéről.     Az Euro Correct Consulting Kft.-nek így a versenytörvény által lehetővé tett legmagasabb összegű bírságot, előző éves nettó árbevételének tíz százalékát, azaz 41,6 millió forintot kell kifizetnie. GVH-bírság: jogi útra tereli az ügyet az OTP Súlyos büntetést kapott a Tesco Kartell: csütörtöktől jár pénz a feljelentőknekMTI
Vásárló London: nem kell megijedni az inflációtól 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 11:20
Átmenetinek tekintik a londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi infláció váratlan mértékű márciusi gyorsulását
Cikkek Elmarad a szombati rendőrnap 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 11:12
A nemzeti gyásznap miatt  elmarad a szombatra tervezett rendőrnap - olvasható a rendőrség honlapján. A www.police.hu-n kedden megjelent közlemény emlékeztet arra, hogy szombaton temetik el Lech Kaczynski lengyel államfőt, aki kíséretével együtt repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. A szombatra tervezett Szent György napi városligeti rendezvény a gyásznap miatt elmarad - tudatják. Roncsokkal utaznak az elnökök Obama is ott lesz Kaczynski temetésén - de nem csak a részvét miatt? Átvészelik a piacok a lengyel katasztrófát Vizsgálják a lengyel elnök halálának körülményeit MTI
Cikkek Depresszió: tabletták helyett mozogjon! 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 10:54
A rendszeres mozgás csökkenti a stresszt és a dühöt, sőt jó közérzetet okoz. Szakértők szerint széleskörűen kellene alkalmazni a depressziós és szorongásos megbetegedések kezelésében
Cikkek Buktuk az idei inflációs célt? 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 10:39
Nem tartható az idei inflációs cél, az áremelkedés az év eleje óta hónapról-hónapra meglepetést okoz - mondták az MTI által megkérdezett elemzők
Cikkek Rekord nyereség az MVM-nél, osztalékot kap az állam 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 10:30
Április 9-én a Magyar Villamos Művek Zrt. megtartotta évzáró rendes közgyűlését - értesítette a társaság szerkesztőségünket. A Közgyűlés elfogadta az MVM Zrt., illetve az MVM Társaságcsoport 2009. évi gazdálkodásáról és vagyoni helyzetéről készített társasági illetve összevont (konszolidált) beszámolóját és üzleti jelentését. Mártha Imre vezérigazgató a beszámoló ismertetése keretében kiemelte, hogy az MVM Csoport fennállásának legeredményesebb évét zárta, melynek jelentőségét tovább növeli, hogy a kiemelkedő jövedelmezőséget több nehezítő külső és belső körülmény – a gazdasági válság okozta villamosenergia-igény csökkenés, vagy az alacsonyabb nagykereskedelmi értékesítési árak – ellenére sikerült elérni. A közgyűlés a Társaságcsoport 2009. évi összevont (konszolidált) mérlegét és eredmény kimutatását 814 727 millió Ft összevont (konszolidált) mérleg főösszeggel, és 60 milliárd 811 millió forint összevont (konszolidált) adózott eredménnyel fogadta el. A közgyűlés elrendelte, hogy a társaság a 2009. évi adózott eredménye terhére fizessen összesen 35  milliárd 055 millió forint osztalékot a társaság részvényeseinek, azaz alapvetően a magyar államnak, amely az MVM-nek 99.87 %-os tulajdonosa. Tekintettel arra, hogy 2009 decemberében a tulajdonos döntése alapján 20 milliárd forint osztalékelőleg fizetésére került sor, a még fennálló osztalékfizetési kötelezettség mintegy 15 milliárd forint, melynek a tulajdonos magyar állam részére történő kifizetésére a közgyűlés döntése alapján ez év augusztusától kerül sor. A Közgyűlés egyebek mellett elfogadta az MVM Zrt. valamint az MVM Csoport 2010 évi üzleti tervét és az elkövetkező két üzleti évre vonatkozó kitekintést. Célegyenesben az áramtőzsde - de ki nyerhet vele? A jól működő cégeknél nincs felvétel Két éven belül el kell készülni a paksi tervekkel Megmenekült a Vértesi Erőmű  Privátbankár
Cikkek Befutó szakmák - mit érdemes választani? 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 09:37
Az informatikai, pénzügyi és szakmunkás munkavállalóké a jövő! Milyen szakmát, képzést érdemes választani?
Cikkek A benzin miatt nem tud csökkenni az infláció 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 09:11
A fogyasztói árak márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a KSH
Cikkek Két napig szakadó eső, de utána tavasz 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 08:13
Kedden borult időre készülhetünk, kezdetben kevesebb, majd a déli óráktól sokfelé számíthatunk esőre - olvasható az időkép.hu-n. Északkelet kivételével többfelé jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A Nyugat-Dunántúlon reggelre párássá válik a levegő, ködfoltok képződhetnek. A keleti szél a Duna-Tisza közén megélénkül. A minimumok 4 és 9 °C, a maximumok 10 és 15 °C között alakulnak, de északkeleten melegebb is lehet. Szerdán a keddihez hasonló időjárásra készülhetünk, sokfelé várható eső. A hajnali 7 °C körüli értékekről 9 és 14 °C közé emelkedik a hőmérséklet. Csütörtöktől javulás kezdődik időjárásunkban, egyre több napsütésre és napról-napra melegebbre számíthatunk. A hétvégén több órás napsütésre és 20 °C közeli csúcshőmérsékletekre van kilátás. Derűre ború: lehűl az idő hétvégérePrivátbankár
Cikkek Orbánnak le kell számolnia a "démonokkal" 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 07:58
Beláthatatlan méretű konfliktus előtt áll Magyarország a Jobbik választási szereplése kapcsán - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung
Cikkek Olcsóbb kiszállni a hitelekből 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 07:41
Olcsóbb kiszállni a hitelekből, miután a múlt hónaptól hatályosak a „fogyasztónak nyújtott hitelről” szóló törvény vonatkozó passzusai - írta a Világgazdaság. A lap keddi számában összehasonlította több bank feltételeit, és megállapította, hogy bár drasztikusan csökkentek a hitelintézetek által felszámított előtörlesztési díjak, több piaci szereplő is a jogszabály által megengedett maximális mértéket vezette be.     A törvény rendelékezései szerint a jelzáloghiteleknél is a tőketartozás legfeljebb 2,5 százalékát kérhetik el a bankok pluszköltségeik fedezésére, de csak akkor, ha jelzáloglevéllel fedezett a kölcsön, és a kamatperióduson belül törlesztene az ügyfél. A többi jelzáloghitelnél 2 százalék, az egyéb hiteleknél 0,5 százalék a korlát - idézi fel a lap a jogszabályi feltételeket.     Megállapítják ugyanakkor, hogy az új díjtételek csak a márciustól felvett hitelekre vonatkoznak, ezért a díjcsökkenés valószínűleg nem mérsékli majd drasztikusan a bankok ebből származó bevételeit a közeljövőben. A választások után is folytatódik kamatcsökkentés Bekeményített a PSZÁF Hogyan adjunk túl a jelzáloggal terhelt házon? Világgazdaság
Cikkek Roncsokkal utaznak az elnökök 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 07:32
A lengyel elnöki gép katasztrófája rávilágít arra is, milyen áldatlan állapotok uralkodnak az állam- és kormányfők légi fuvarozása terén
Cikkek Mesterházy a baloldal vezetője lehetne 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 07:27
A Népszabadság szerint az MSZP a választáson teljesítette a pártvezetés által előre kitűzött célt, ami megerősíti Mesterházy Attila pozícióit, és idővel pártelnök is lehet a párt miniszterelnök-jelöltjéből. A lap keddi számában azt írták: Mesterházy Attila személye forrásaik szerint továbbra is bírja a meghatározó pártvezetők  támogatását.     „Ha egyben tudja tartani az erővonalakat, ha élni tud a lehetőséggel, a baloldal meghatározó vezetője lehet a következő négy évben”, mondják többen. A Népszabadság egymástól független, megbízható forrásai biztosak abban, hogy Mesterházy Attilát az MSZP következő – a második forduló után mielőbb összehívott – kongresszusa pártelnökké választhatja.     A nagy kérdés az lehet, hogy Mesterházy „alatt" lesz-e olyan személy, aki képes hatékonyan mozgatni az apparátust - írta a lap, amelynek bennfentes forrásai szerint erre a feladatra Szigetvári Viktor lehet esélyes, aki jelenleg a párt kampányát vezényli.     A lap egy interjúban feltette az MSZP jelenlegi elnökének a kérdést, hogy tervezi-e lemondását Dávid Ibolyához hasonlóan, amire Lendvai Ildikó válasza az volt: "Az MDF-nek már nincs mit tennie a választásokkal, szemben az MSZP-vel. Arra törekszünk, hogy a többtucatnyi nyitott körzetben megharcoljunk minden egyes választó bizalmáért. A következő két hétben nekem is ez a feladatom." Orbán ki tudná ütni a Jobbikot Máris elkezdődött a gyanúsítgatás Örül-e a világ Orbán Viktor visszatérésének? Az MDF az abszolút vesztes A nyolc körzet, ahol eldőlhet a kétharmad Népszabadság
Cikkek Nem fizet osztalékot a Mol 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 07:25
Nem fizet osztalékot az eredményből a Mol csoport a tavalyi év után a tulajdonosainak az igazgatóság és a felügyelő bizottság javaslata szerint, hanem az eredménytartalékba helyezi - tartalmazza az április 29-i közgyűlési dokumentum, amely a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjára hétfőn este került fel. A Mol értékesítési nettó árbevétele 1.856,301 milliárd forint volt 2009-ben, ez az egy évvel korábbi árbevétel 83,5 százaléka. Az adózás előtti, az adózott és a mérleg szerinti eredmény 2009-ben  sorrendben 272,779 milliárd, 253,016 milliárd, és ugyancsak 253,016 milliárd forint volt.     A tulajdonosi szerkezet az elmúlt év során változott, 2009. év végén - az előző év végéhez képest - a külföldi intézményi befektetők tulajdoni aránya 24,1 százalékról 25,7 százalékra nőtt, míg a hazai intézményi és magánbefektetők tulajdona 10,3 százalékról 8,4 százalékra csökkent. A társaságnak a részvénykönyvi bejegyzési kérelmek és a részvényesek publikált bejelentései alapján hét 5 százaléknál nagyobb szavazati joggal rendelkező tulajdonosa volt 2009. december 31-én, ugyanebben az időpontban a vállalat sajátrészvény-állománya 7,1 százalékot tett ki. A Mol igazgatóságának három tagja, Akar László, Kamarás Miklós és Kemenes Ernő lemondási szándékát jelezte a testületnek, amely az április 29-én tartandó éves rendes közgyűlés végeztével válik hatályossá - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn este. A közlemény szerint a Mol igazgatósága tudomásul vette mindhármuk lemondását. Akar László azért hozta meg ezt a döntést, hogy elősegítse a Mol regionális partnerségi stratégiájának megvalósítását, és az április 29-én tartandó éves rendes közgyűlés Martin Romant, a CEZ vállalat elnökét válassza meg a Mol igazgatósági tagjává.     Az igazgatóság javasolja, hogy a lemondott tagok helyére a közgyűlés válassza meg igazgatósági taggá Járai Zsigmondot, Parragh Lászlót és Martin Romant. Nem fizet osztalékot az OTP 74 forint pluszt hozott a Magyar Telekom MTI
Cikkek Orbán ki tudná ütni a Jobbikot 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 07:18
A Fidesz földcsuszamlásszerű győzelmével a magyar választók égetően szükséges reformokra teremtettek lehetőséget, ám a derűlátást mérsékli a Jobbik "szégyenletesen erős" eredménye - áll a Financial Times kommentárjában
Cikkek Máris elkezdődött a gyanúsítgatás 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 06:54
Szijjártó Péter szerint nevetséges felvetés, csúnya és megalapozatlan vád a szocialisták részéről, hogy a Fidesz központilag szervezett volna átjelentkező jobboldali szavazókat vasárnap. Mesterházy Attila szerint az ezzel összefüggésben az MSZP-ről tett kijelentéséért a bíróságon kellene felelnie a Fidesz szóvivőjének. A Fidesz szóvivője az MTV Az Este című műsorában hétfőn az átjelentkező szavazókra utalva feltette a kérdést: csak nem abban az adatbázisban szerepelnek ezek az emberek, amelyet a "szocialisták vezetnek"?     Felhívta a figyelmet, hogy a két párt választási eredménye között az első forduló alapján mintegy 33 százalék a különbség a Fidesz javára. Hozzátette: ennek fényében "kinek jutna eszében mindenfajta átjelentkezőket szervezgetni". Kitért arra, hogy az Országos Választási  Bizottság (OVB) a választás előtt számos alkalommal beszélt arról: felkészült a választásra; ki kell vizsgálni, mégis miért okoztak problémát az igazolással voksolók.     Mesterházy Attila, aki az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként indult a választáson, Az Este című műsorban ezt követően azt mondta: Szijjártó Péternek az MSZP adatbázisról elhangzott mondatai miatt bíróságon kellene felelnie hitelrontásért. Szerinte érdemes lenne precízebben fogalmaznia, egyelőre ugyanis úgy tűnik, ők azok, akik bevallották, hogy csaltak az időközi pécsi polgármester választáson és  illegális adatbázist működtetnek. Véleménye szerint a Fidesznek ugyanúgy be kellett volna mutatnia az adatbázisát a nyilvánosságnak, mint ahogy ezt az MSZP megtette. Örül-e a világ Orbán Viktor visszatérésének? Az MDF az abszolút vesztes A nyolc körzet, ahol eldőlhet a kétharmad Hány MSZP-s jelölt lép vissza a Fideszesek javára? Megvan, mivel kezdi a kormányzást a Fidesz? Kétharmados Fideszben bíznak a piacokMTI
Cikkek Piszkos mézek a polcokon 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 06:50
Ismét antibiotikumokkal fertőzött mézeket találtak boltokban a Magyar Nemzet munkatársai. A lap keddi számában megjelent cikk szerint a boltokból találomra 12 üveg terméket választottak ki, amelyek közül 6 bizonyult szennyezettnek. A termékeket a brémai Applica laboratóriumban vizsgáltatták meg.     A mézeket olyan szerek is mérgezik, amelyek be vannak tiltva Európában. A német laboratórium a mézekben többek között nitrofuránt talált, amelyet korábban az állatgyógyászatban használtak. Ennek a ma már betiltott antibiotikumnak az a sajátos tulajdonsága, hogy nem ürül ki a szervezetből, hanem felhalmozódik, és rákot okozhat.     A lap szerint a mézágazat résztvevői egyetértenek abban, hogy a fogyasztók egészségét is kockára tevő termékek forgalomba hozatalában részt vevőket felelősségre kell vonni, de ez nem történik meg. A cikkben az élelmiszer-ellenőrző hatóság szigorúbb fellépését szorgalmazzák. Boltok: javul a húsvéti ellenőrzések eredménye Veszélyes ételek: fenyegető táplálékallergiaMagyar Nemzet
KKV Pincérek nélkül marad a Balaton 
Privátbankár.hu | 2010. április 13. 06:46
Az új munkaügyi jogszabályok miatt idén bedugulhat a szezonális foglalkoztatás: nehéz helyzetbe került a balatoni vendéglátók jelentős része
Makro / Külgazdaság Örül-e a világ Orbán Viktor visszatérésének? 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 19:12
Nem nagyon lehet kérdéses, hogy nevezik majd Magyarország következő miniszterelnökét - de hogy reagált a botrányosra sikeredett első fordulóra a világ?
Cikkek Moody´s: a Fidesz is tudja, hogy hiteles politikára van szükség 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 18:59
A következő magyar kormánynak folytatnia kell a költségvetési konszolidációt - mondta a Moody´s Investors Service nemzetközi hitelminősítő vezető elemzője
Cikkek A pénzszámlálás fájdalomcsillapító hatású 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 18:28
A pénzszámlálás csillapítja a fájdalmat - fedezték fel amerikai kutatók. A Minnesotai Egyetem tudósai a kísérleti alanyok felével kötegnyi pénzt számoltattak, egész pontosan 80 darab százdollárost (1,4 millió forint). A másik csoport tagjai csak üres papírt kaptak. Ezután mindenki belemártotta kezét kínzóan meleg vízbe. A kutatók egyrészt mindegyiküknél mérték, hogy mennyi ideig bírja bent tartani karját, másrészt megkérdezték az alanyokat, hogy milyen erősnek érezték fájdalmukat. Az eredmény: a pénzszámlálók jobban bírták a fájdalmat. A szakemberek szerint a kísérlet megerősítette azt a feltételezést, hogy az agy képes enyhíteni a fájdalmat gyógyszer nélkül is. A tudósok szerint azok, akik többre értékelik magukat, jobban tűrik a kínokat - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap. Hasonló fájdalomteszt révén a Los Angeles-i Egyetem kutatói arra jutottak, hogy egy szeretett személy fényképének nézegetése szintén segít a fájdalom elviselésében. Nyugdíjpénztárak: mostantól főszerepben a hozamok A vállalati megtakarítások is segítettek a hiányon A fiatalok bármit elvállalnak, csak dolgozhassanak Takarékláng: törlesztünk, mint a kisangyal MTI
Cikkek Voksturizmus-botrány: a törvény, az bizony törvény 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 18:25
A törvény aprólékosan szabályozza a jegyzők lehetőségeit a szavazás gyorsítására, ezeket a korlátokat senki nem lépheti át, bármennyire is egyszerű döntésnek tűnik - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy nem az OVI szervezi meg a 11 ezer szavazókörben a munkát, hanem a helyi jegyzők jelölik ki a szavazatszámláló bizottságokat az igazolással szavazóknak, és a helyi jegyzők jogosultak a szavazás feltételeinek biztosítására. A jegyzőknek azonban rendkívül korlátozott mozgásterük van, hogy gyorsítsák a szavazást, mivel a törvény aprólékosan szabályozza a lehetőségeiket. Ezeket a korlátokat pedig nem léphetik át sem a jegyzők, sem a szavazatszámláló bizottságok, bármennyire is csak egyszerű döntésnek tűnik - mutatott rá. Az OVB szerint végrehajthatatlan a törvény Lemond-e az OVB elnöke? Még alszik rá egyet Kétharmados csörte: az MSZP felszántja az országot Hajnalban ért véget a botrányos választás MTI
Cikkek GVH-bírság: jogi útra tereli az ügyet az OTP 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 18:22
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) az OTP Bank Nyrt.-re és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-re - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. Az indoklás szerint a két vállalkozás fogyasztókat megtévesztően, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatva hirdette termékeit. Az OTP a bírósánál fellebbez, míg Magyar Posta Életbiztosító egyelőre vizsgálja az ügyet. Bírósági felülvizsgálatot kért az OTP Bank a GVH határozata ellen, az ügyet idén június 2-án tárgyalja a Fővárosi Bíróság - közölte a pénzintézet. Magyar Posta Életbiztosító Zrt.  jelenleg az ügyet vizsgálja, fellebbezésről nem döntött. 15 milliós bírság a Posta Életbiztosítónak és az OTP-nek Súlyos büntetést kapott a Tesco Kartell: csütörtöktől jár pénz a feljelentőknek Ellehetetleníti a Meditenst a GVH döntéseMTI
Cikkek A CDS-piacnak tetszik a választási eredmény 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 18:17
A londoni piacon hétfőn csökkent   a magyar szuverén adósságtörlesztés-biztosítási tranzakciók árazása, jelezve, hogy a piac kedvezően fogadja a választási eredményt. A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég, a CMA DataVision az MTI-vel hétfőn közölte: a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezetére szolgáló határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása az aznapi késői londoni kereskedésben 174,5 bázispont volt a 179,5 bázispontos előző esti záró után. A hétfői magyar CDS-díjszabás azt jelenti, hogy a magyar adósságtörlesztési leállás ellen befektetői fedezetet kínáló piaci szereplők minden 10 millió euró magyar kormánykötvény-adósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióiért évente 174 500 eurót számítottak fel az irányadó ötéves futamidőre a hétfőn késői kereskedésben, ötezer euróval kevesebbet, mint a választások előtti utolsó kereskedési nap végén. A magyar CDS-díjszabás mindazonáltal már jó ideje folyamatosan csökken, ami költségvetési konszolidációs folyamat piaci hangulatjavító hatásait tükrözi. A legfrissebb szavazás a Privátbankáron: Ön négypárti parlamentre számított? Magyarország törlesztésbiztosítási kontraktusainak ára az év elején 250 bázispont környékén járt, a tavaly márciusban kiteljesedett piaci pánik idején azonban 630 bázispont körüli csúcsokat ért el. Az azóta bekövetkezett megítélésbeli javulást tükrözi, hogy jelenleg több mint 450 ezer euróval olcsóbban kínálják a magyar törlesztéskockázatra köthető határidős biztosítási kontraktusokat egy évre a londoni piacon, mint tavaly tavasszal. A BUX-ot nem hatotta meg a voksolás eredménye Az OVB szerint végrehajthatatlan a törvény Lemond-e az OVB elnöke? Még alszik rá egyet Lehet, hogy lesz Orbán-Mesterházy vita? MTI
Cikkek Energia: elfújta a szél a németek elsőségét 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 17:35
Tavaly Kína megelőzte Németországot a szélenergia hasznosításában, s ezzel a második helyre került az Egyesült Államok után - tette közzé a nemzetközi szélenergia tanács (GWCE) hétfőn. A különbség egyelőre még csekély - Kínában tavaly 25,8 gigawattra emelkedett a kapacitás, míg Németországban 25,77 gigawattra - a következő néhány évben viszont tovább nőhet az eltérés a kínai beruházások gyors növekedésének köszönhetően - vélik a GWCE elemzői. Sőt Kína még az Egyesült Államokat is megelőzheti, mert az előrejelzések szerint a 2020-ra kitűzött célt - 150 gigawattnyi kapacitás létrehozatalát - valószínűleg előbb el fogják érni. Az Egyesült Államokban várhatóan 101 gigawattra bővül a kapacitás 2014-ben a tavalyi 38 gigawattról. Világviszonylatban a következő öt év alatt 160 százalékos bővülést várnak a GWCE szakértői: a tavaly év végi 158 gigawattról 409 gigawattra 2014-ben. Az energiatakarékosságra is van ötlete a pártoknak Egy válság bírt rá minket a nyári időszámításra Mégsem építik meg a Nabuccót? MTI
Cikkek Elektromos autók: a GM marad az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 17:20
A General Motors (GM) a Financial Times Deutschland hétfői számának jelentése szerint nem Európában fogja gyártani tervezett elektromos autójának európai verzióját. A lap értesülése szerint az Opel igazgatója, Nick Reilly nem számol azzal a lehetőséggel, hogy a Chevrolet Volt testvérmodellje, az Opel Ampera a németországi Bochumban vagy a nagy-britanniai Ellesmere Port üzemben készülne. Ehelyett az európai modellt belátható időn belül kizárólag a szerkezetazonos amerikai modellel együtt az Egyesült Államokban készítik majd. A várhatóan alacsony értékesítési szám miatt egyelőre nem lenne gazdaságos gyártósort telepíteni Európába - értesült a lap a GM belső forrásaitól. Az Ampera a tervek szerint jövőre kerülne piacra, a Volt gyártása pedig már meg is kezdődött Detroitban. A Volt értékesítését novemberben kezdik meg az Egyesült Államokban. A GM mindkét modell, a Volt és az Ampera értékesítését is tervezi Európában. Az Opel szóvivője megerősítette a lap értesülését, hogy az európai gyártóbázis létrehozása az értékesítési számon múlik. Klaus Franz, az Opel üzemi tanácsának elnöke a lapnak kijelentette: "Úgy gondolom évi 30-40 ezer autó esetén lehet szó európai gyártásról" - mondta. A lap más szakértőktől ennél magasabb termelési küszöböt idéz. Duplázott a BMW Kínában A legsúlyosabb bírságot kapta a Toyota Az Opel elhagyja Esztergomot Megelőzte a Ford a GM-et MTI
Befektetés A BUX-ot nem hatotta meg a voksolás eredménye 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 16:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,35 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 25.163,09 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,71 százalékkal 21.000 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,0 százalékkal 7.240 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 27,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző kereskedési napi záráshoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők egyaránt hangsúlyozták, hogy a magyar piac a nap elején felülteljesítő volt az emelkedésben, ebben közrejátszott a papírforma szerinti választási eredmény, amelyből stabil kormányzásra lehet számítani. A kereskedés végre ugyanakkor elolvadt a BUX nyeresége. Az optimista nyitás után hamar elfáradt a piac, nap közben negatív tartományban is járt a BUX, végül gyakorlatilag nullában zárt - mondta el Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy a főbb európai tőzsdeindexek is hasonló ívet jártak be, de kisebb amplitudóval. A magyar piac a kereskedés első két órájában még felülteljesítő volt, ebben szerepet játszhatott a vártnak megfelelő választási eredmény, ami kényelmes kormányzást biztosít a Fidesz számára. A kereskedő megjegyezte, a piac kicsit tartott attól, hogy a jelenlegi ellenzéki párt nem szerez megfelelő többséget, és esetleg koalícióra kényszerül a Jobbikkal. A negatív meglepetés azonban elmaradt, ezt díjazták a befektetők a kereskedők elején, később azonban a BUX igazodott a nemzetközi trendhez. Hozzátette, hogy a forint viszont egész nap erősödött. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint az optimista kezdésben a magyar piacon két tényező játszott szerepet: a Görögország megsegítésére körvonalazódó 45 milliárd eurós hitelkeret mellett a parlamenti választás első fordulójának eredménye is pozitívan hatott, amellyel egy kockázati faktor "kiárazódott". Ezért tudott felülteljesítő lenni a BÉT, míg a nyugat-európai piacokon visszafogottabb volt az erősödés. Piaczárásra azonban megfordult a helyzet. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Makro / Külgazdaság Az OVB szerint végrehajthatatlan a törvény 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 16:53
Végrehajthatatlan törvényt alkotott az Országgyűlés az igazolással szavazásra - mondta az első fordulóban történtekről az OVB elnöke, Szigeti Péter
Cikkek Az MSZP várja az MDF-es szavazatokat 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 16:24
Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra és minden megoldásra nyitottak. A pártelnök kérdésre válaszolva azt mondta: ebben a visszalépés lehetősége is benne van. Az LMP részéről elhangzott nyilatkozatok ellenére úgy vélekedett: vezetőiknek és szavazóiknak végig kellene gondolniuk, hogy nyolc körzeten múlik az egyik oldal túlhatalma, miközben az LMP már biztonságos arányban bent van a parlamentben, jelöltjeik pedig többnyire a harmadik helyen állnak. Lendvai Ildikó beszámolt arról is: nyílt levelet juttatnak el azoknak a fideszes képviselőknek, ahol az első körben eldőlt a mandátum sorsa. Ebben egyebek között azt kérik, hogy a politikus tegye nyilvánossá a programját és azt alakítsa úgy, hogy a választókörzetben élő minden ember érdekét szolgálja. A legfrissebb szavazás a Privátbankáron: Ön négypárti parlamentre számított? Lehet, hogy lesz Orbán-Mesterházy vita? Bajnai: a szélsőjobb alááshatj a fejlődést Államreformmal és adócsökkentéssel kezd Orbán Bajnai: a kétharmados többség lehetőség Kétharmados csörte: az MSZP felszántja az országot Megvan, mivel kezdi a kormányzást a Fidesz?MTI
Cikkek Lemond-e az OVB elnöke? Még alszik rá egyet 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 16:23
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, lemond-e posztjáról, vagy a helyén marad. Szigeti Pétert hétfőn egy budapesti sajtótájékoztatón az OVB vasárnapi döntéseivel kapcsolatban kérdezték. Arra a kérdésre, lemond-e tisztségéről, ahogy arra több politikus is felszólította, úgy válaszolt: "erre még alszom egyet". Kétharmados csörte: az MSZP felszántja az országot Sólyom: óriási a győztes felelőssége Négypárti parlament: Fidesz, MSZP, Jobbik, LMP Egy órával tovább tart a kampánycsend MTI
Cikkek Sebességet váltott Kínában a Volkswagen 
Privátbankár.hu | 2010. április 12. 16:14
A Ford, a Mercedes és a BMW után a Volkswagen (VW) is a kínai eladások jelentős bővüléséről számolt be; a német konszern a világ legnagyobb piacán 60 százalékkal több gépkocsit értékesített az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Az első negyedévi eredmények "felülmúlták a várakozásainkat" - mondta hétfőn Winfried Vahland, a VW Kínáért és Hongkongért felelős vezetője. A konszernhez tartozó márkák közül 121 százalékos növekedéssel a Skoda teljesített a legjobban, Audiból 77 százalékkal, VW-modellekből pedig 53 százalékkal többet adtak el az egy évvel korábbinál. A társaság összesen 457.259 gépkocsit értékesített az ázsiai országban januártól március végéig. Tavaly a gazdasági válság ellenére éves összevetésben 36,7 százalékkal nőtt a VW kínai forgalma, miközben a kínai piac egésze 46 százalékkal bővült. Az idén 25 százalékos, a piac becsült bővülésével megegyező nagyságú növekedést céloz meg a társaság. Kína az egész iparágnak egyre fontosabb terep. Az 1,3 milliárd lakosú országban a  Ford 84 százalékkal, a Mercedes 112 százalékkal, a BMW 106 százalékkal növelte forgalmát az idei első negyedévben. Duplázott a BMW Kínában A legsúlyosabb bírságot kapta a Toyota Daimler-botrány: peren kívül elintézik Itthon is a roncsprémiumra vár az autópiac MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG