Hírek
Makro / Külgazdaság
Közelít felénk a hamufelhő
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 15:24
Péntek este hét órától Ausztria légterét is fokozatosan lezárják a forgalom elől az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő terjedése miatt - közölte az osztrák légi irányítás egyik szóvivője.
19 órától az északi országrész légterét zárják le, majd 20 órától a Bécs melletti schwechati, valamint a linzi és a salzburgi repülőteret is. Az ország déli részének légterére később kerül sor. A grazi és a klagenfurti légikikötőket lehetőség szerint megpróbálják minél tovább nyitva tartani - mondta Peter Schmidt szóvivő.
A schwechati repülőtéren a délelőtt folyamán mintegy ötven érkező és ugyanennyi induló járatot töröltek. Főként londoni, brüsszeli, párizsi, oslói, helsinki, varsói, krakkói járatok maradtak a földön. Az utasok fegyelmezetten vették tudomásul a járattörléseket. Az osztrák hírügynökségnek egy magyar turistacsoport vezetője azt mondta, "a nyaralók megértik, hogy a biztonság az első". A Dominikai Köztársaságba tartó csoport Amszterdamon át repült volna. Most más útvonalat választanak, az is elképzelhető, hogy repülőgép helyett egyelőre busszal indulnak tovább.
A grazi, klagenfurti és linzi repülőtéren is töröltek délelőtt járatokat. Ahogy Schwechatról is, a légitársaságok ezekről is megpróbálják az utazókat más, "kerülő" útvonalon eljuttatni úticéljukhoz.
Hosszú sorok alakultak ki viszont a bécsi Nyugati pályaudvaron (Westbahnhof), mert sokan vasúttal indulnának tovább. A rendszerint üresen tátongó váróteremben most a kasszáktól a peronokig állt a sor. Az osztrák szövetségi vasúttársaság (ÖBB) a rendkívüli helyzet miatt megsokszorozta a személyzet létszámát, és különvonatokat indít.
Az Osztrák Központi Meteorológiai és Geodinamikai Intézet (ZAMG) tájékoztatása szerint a hamufelhő kora este ér Ausztria fölé, s várhatóan reggelre hagyja el az országot. A szakemberek elmondták, hogy több ezer aggódó telefonhívást kaptak. A meteorológiai intézet szakemberei szerint az ország felett 3-500 ezer méteres magasságban elvonuló hamufelhő az egészségre teljesen ártalmatlan. Veszélytelen az az eső is, amely a hamufelhőből eshet. A járattörléseken kívül a földről nem érzékelni semmit a jelenségből - tették hozzá.
Gyakorlatilag leállt a légiforgalom Európában
Káosz - estig tart a brit légtérzár MTI
Cikkek
Ajánlószelvény-vásárlás gyanúja egy LMP-jelölttel szemben
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 15:17
Választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával nyomozást indított a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) egy állampolgári bejelentés nyomán, amely szerint az LMP dombóvári jelöltje 1.000-1.500 forintot fizetett ajánlószelvényekért. Az LMP cáfolja a bejelentésben foglaltak igazságtartalmát.
Máté Dezső, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője megerősítve a Tolna megyei napilap pénteki információját, az MTI-nek elmondta: a bejelentést a Tolna megyei területi választási iroda (tvi) juttatta el a nyomozóhatóságnak.
Bartos Georgina, a tvi vezetője az MTI-vel közölte: az április 2-án érkezett bejelentés szerint Máté Mihály, az LMP dombóvári jelöltje vásárolt ajánlószelvényeket, amelyekért összesen 2,3 millió forintot fizetett a döbröközi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjének. A bejelentés budapesti címről érkezett; a választási iroda próbálta értesíteni a bejelentőt arról, hogy a rendőrségre továbbította az ügyet, a levél azonban "címzett ismeretlen" jelzéssel jött vissza.
Az április 11-i országgyűlési választáson a dombóvári választókerületben a szavazatok 4,97 százalékával negyedikként végzett Máté Mihály az MTI megkeresésére "marhaságnak" nevezte a bejelentést, amire nem érdemes reagálni. Megjegyezte azonban, hogy tudomása szerint az országos cigány önkormányzat címéről érkezett, de a rajta szereplő névvel senki nem dolgozik az önkormányzatnál.
Szavazzon a Privátbankáron!
Ön szerint kivel kellene együttműködnie a Fidesznek, ha nem lesz meg a kétharmados többsége?
Hegedűs Gyula, az LMP Tolna megyei koordinátora az üggyel kapcsolatban azt mondta: a bejelentésben szereplő vásárlás "teljesen biztos, hogy nem igaz".
"Az etikai kódexünk szerint a nem LMP-tagok által gyűjtött szelvényeket ellenőriznünk kell, ezt mi meg is tettük, szúrópróbaszerűen felhívtuk azokat, akik leadták nekünk az ajánlószelvényt" - mondta a koordinátor hozzátéve: az ellenőrzés megnyugtatóan igazolta, hogy az aktivistáik gyűjtötték az ajánlásokat.
Hegedűs Gyula közlése szerint az LMP Tolna megyében a kampány során 130 ezer forintos központi forrásból gazdálkodott.
Semmi sem állhat a Fidesz-kétharmad útjába?
A választások újraírják a pártstruktúrát
Az OVB szerint nincs MSZP-adatbázis
Az MSZP visszaléptet néhány jelöltet az LMP javáraMTI
Cikkek
A vártnál jobban nőttek az amerikai lakóingatlan-építések márciusban
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 15:07
A várakozásoknál jobban nőttek márciusban megkezdett amerikai lakóingatlan-építések, 2008 novembere óta a legmagasabb szintre: az 1,6 százalékos növekedés éves szintre vetítve 626 ezer megkezdett lakóingatlant jelentett.
Az elemzők azzal számoltak, hogy a megkezdett lakóingatlan-építések száma évi 6,1 százalékkal 610 ezerre nőtt a februári 575 ezerről.
Az amerikai ingatlanpiac rácáfolt az elemzőkre
Nem vesz több jelzáloghitel-alapú papírt a Fed
Közel nyolcmillió amerikai család millimos
MTI
Cikkek
Pécsre költözik a Munkácsy-trilógia
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 14:58
Pécsre utazik a Munkácsy-trilógia Debrecenből; Európai kulturális fővárosában április 24-től fél éven át lesznek láthatóak a híres nagy méretű művek.
Az Ecce Homót, a Golgotát és a Krisztus Pilátus előtt című festmény erre az időszakra a ciszterci rendhez tartozó pécsi Nagy Lajos Gimnázium dísztermébe kerül - jelentette be Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke pénteken a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-termében.
Mint megjegyezte, a világjáró képeket az ország keleti fele után most a nyugatiban láthatja eredetiben a közönség.
Pécs felébredt: üzlet még nincs, lehetőség van
A pécsiek megütköztek a Die Welt cikkén
Rengeteg izgalom vár minket PécsettMTI
Cikkek
Igazolással szavazás: módosították a rendeletet
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 14:49
Péntek délután fél 2 körül felkerült a Magyar Közlöny internetes oldalára az önkormányzati miniszter rendelete, amely segíthet az igazolással szavazás adminisztrációjának csökkentésében. A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg a 10/2010. (IV. 16.) ÖM rendelet, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek az országgyűlési képviselők választásán történő végrehajtásáról szóló 35/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet módosításáról.
Eszerint a kijelölt szavazókör szavazatszámláló bizottsága (szszb) mellett működő jegyzőkönyvvezető az szszb döntése alapján "a választópolgár nevénél lévő körbe tett megjelöléssel gondoskodik az igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgár névjegyzékbe vételének dokumentálásáról".
A rendelet szerint a szavazás befejezését követően a jegyzőkönyvvezetőnek gondoskodnia kell a "Névjegyzékbe vehető választópolgárok" listáján (az előző módon meg nem jelölt) "tételek" áthúzásáról.
Második forduló: hol lehet majd nagyobb tumultus?
A jegyzőkönyvvezetőnek a "jelölt tételeket" a névjegyzékbe a nyomtatásakor utolsó sorszámon szereplő választópolgár sorszámától folytatva fel kell vennie. A jegyzőkönyvvezető felvezeti a szavazás napján igazolás alapján a névjegyzékbe felvett választópolgárok számát, valamint aláírásával és lebélyegzéssel hitelesíti a névjegyzéket, az "F" (felvettek) jegyzékére felvezeti az igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok adatait.
A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Szavazzon a Privátbankáron!
Ön szerint kivel kellene együttműködnie a Fidesznek, ha nem lesz meg a kétharmados többsége?
Tíz kritikus szavazókörre számítanak
"Bocsánatot kell kérnünk a szavazási baki miatt"
Második forduló: mely szavazatok vesznek el?
Az OVB szerint nincs MSZP-adatbázis, de feljelentést tesz
OVB: nem hibáztunk
Hamarosan tájékoztatnak a következő választásrólMTI
Cikkek
GVH: Demján viheti a Milton Bankot
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 14:42
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy a Demján Sándor nagyvállalkozó tulajdonában lévő Magyar Tőketársaság Zrt. megvásárolja a Milton Bankot a Wallistól
KKV
Kiderült, melyek a magyar elitegyetemek
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 14:26
Kutató-elitegyetemi és kiváló egyetemi címeket adott át a kormányfő, az oktatási miniszter és az MTA elnöke pénteken a Parlamentben
Cikkek
Fidesz: megmarad az eva és az ekho is
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 14:09
A Fidesz-KDNP kormány csökkenteni fogja az adókat, egyszerűsíti az adórendszert, megmarad viszont az eva és az ekho is és az őstermelői adózás lehetősége is
Cikkek
A lakásfelújítás akár 40 százalékot is hozhat
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 14:01
A válság hatására kevesebben vásárolnak befektetési célú ingatlant, inkább az otthonteremtés került a fókuszba. Ahhoz, hogy elkerüljük a „pénznyelőket”, érdemes alaposan, és nem csupán műszaki értelemben megvizsgálni a leendő otthont
Makro / Külgazdaság
Választások: adatok lesznek - csak a kampánycsend a kérdés?
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 13:49
A választási iroda szerint a második forduló eredményeit este 10 órára már tudni fogjuk jövő vasárnap - kivéve azokat a szavazóköröket, ahol elhúzódik a szavazás
Vásárló
Infláció: az EU-ban Magyarország a "leggyorsabb"
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 13:19
Márciusban 1,4% volt az infláció az euróövezetben éves szinten, a havi infláció 0,9% volt, az egész EU-ban 1,9% volt az éves és 0,7% a havi drágulás
Cikkek
Ferihegy lezárása esetén a busz lehet az alternatíva
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 13:18
Az Orangeways felkészült arra az esetre, ha a légkörben található vulkáni hamu miatt a hétvégén sor kerül a Ferihegyi Repülőtér lezárására
Cikkek
Második forduló: hol lehet majd nagyobb tumultus?
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 13:02
Közzétette az Országos Választási Iroda, mely szavazókörökben lesz második forduló és arra is felhívják a figyelmet, hol várható nagyobb tumultus
Cikkek
Az MSZP óv a Fidesz "titkos terveitől"
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 12:45
Az MSZP szerint a Fidesz "kiszivárgott titkos kormányprogramja" több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján ezekre példaként említette az eva, az ekho, és az őstermelői adózás megszüntetéséről, az adójóváírás eltörléséről, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás bevezetéséről szóló sajtóhíreket.
Kitért arra, azt kérdezik Meggyes Tamás esztergomi polgármestertől, hogy lemond-e a világhálóra felkerült videó miatt, amelyen - szavai szerint - "fiatalok társaságában marihuánát szív".
Szavazzon a Privátbankáron!
Ön szerint kivel kellene együttműködnie a Fidesznek, ha nem lesz meg a kétharmados többsége?
A szóvivő nem tudott részleteket mondani arról a szintén az internetre felkerült hangfelvételről, amelyen Szanyi Tibor képviselőjelölt egyebek között azt mondja, buzdítani kell az embereket arra, hogy szóljanak ismerőseiknek, kérjék át magukat a főváros XIII. kerületébe és ott szavazzanak.
Budai Bernadett arról sem szolgált információval, miért tartottak házkutatást Gyula Ferencné szocialista képviselőnél. Azt ígérte, az érintettek a nyilvánosság elé állnak.
Tíz kritikus szavazókörre számítanak
Boross Péter kitálal a "gyalázatos kudarc" után
Semmi sem állhat a Fidesz-kétharmad útjába?
Teljesen megújul az MDF?
Orbán ki tudná ütni a Jobbikot MTI
Cikkek
Mi is kapunk a hamufelhőből
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 12:13
Az Izlandról származó hamufelhő várhatóan péntek este-szombat hajnalban fogja elérni hazánk északi felét, a műholdképek alapján azt mondhatjuk, hogy ezekben a percekben Lengyelország északi területei felé közelít - tudtuk meg az Időkép.hu-tól.
Sokakban felmerült a kérdés, hogy veszélyes lehet-e a szervezetünkre, nem kell azonban aggódnunk, a vulkáni hamu az egészségre csak akkor lenne káros, ha nagyon magas koncentrációban jelenne meg, erről azonban szó sincsen. Az állatok, a növények és a talaj szempontjából sem károsak, a legnagyobb veszélyt továbbra is a repülésre jelentik.
Gyakorlatilag leállt a légiforgalom Európában
Káosz - estig tart a brit légtérzár
Privátbankár
Cikkek
A magas adók miatt nem tudnak kitörni a kkv-k
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 12:10
A kis- és közepes vállalkozásokra (kkv) vonatkozó jogi szabályozást és az adórendszert is egyszerűsíteni kell, mert az adminisztrációs költségek és a magas adók jelentősen rontják a szektor versenyképességét - mondta Török Ádám közgazdász, a Költségvetési Tanács tagja egy debreceni gazdaságpolitikai konferencián pénteken.
Előadásában elmondta: a viszonyítási alapnak tekinthető közép-európai országoknál magasabb költségek nehezednek a hazai kkv szektorra.
A vállalkozások döntő többsége például a magas költségek miatt kerüli a jogi konfliktusokat, a jogrendszer "burjánzása" pedig a vállalati etikai normákra hat negatívan.
Egy kutatásra hivatkozva rámutatott: a jogi szabályozás GDP-arányos (bruttó haza termék) költségei Magyarországon mintegy 2 százalékkal magasabbak, mint az EU tagállamainak döntő többségében. Szerinte nem elég az államapparátus csökkentése, hiszen azzal nem lesz kevesebb elvégzendő feladat, a jogrendszer egyszerűsítésére van szükség.
Közbeszerzési bírságot kaphat a MÁV
Leszámolnának a korrupcióval a pártok
MTI
Cikkek
Gyógyszercégek: a csodát várják?
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 11:18
A magyarországi gyógyszeripari cégek háromnegyede árbevétele növekedését várja az idén a tavalyihoz képest
Cikkek
Kétszer annyi az orosz milliárdos
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 11:06
Egy év alatt - a válság ellenére - közel megduplázódott az orosz milliárdosok száma és a vagyonuk is
Pénzügyi szektor
A legjobb válságkezelő bankot is díjazni fogják
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 10:54
AZ MNB kezdeményezésére létrejött „Év Bankja” díjsorozat keretében többek között azt a kereskedelmi bankot is díjazzák, amely a legjobban kezelte a válságot
Cikkek
A nők szerint nehezebb jó orvost szerezni
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 10:17
22 ország felnőtt lakosságának egyik fele szerint, ha egy hozzátartozójuk beteg lesz, nehéz minőségi egészségügyi ellátáshoz jutni, a másik fele szerint viszont könnyű
Cikkek
Gyakorlatilag leállt a légiforgalom Európában
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 09:55
Az európai légi járatok 60 százalékát nem indítják el pénteken az izlandi vulkánkitörésből eredő hamufelhő terjedése miatt, s a felhő még legalább 24 órán át korlátozni fogja a kontinens légiforgalmát
Cikkek
Többet keresünk, mint egy éve
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 09:20
A reálkeresetek - a fogyasztói árak 6,1 százalékos növekedése mellett - az idén az első két hónapban 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
Cikkek
Már Ausztriában is jobban megéri tankolni
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 08:45
Erősödik a magyar üzemanyag-turizmus Ausztriába, köszönhetően az akár 15 forintos literenkénti árkülönbségnek - írta a Kisalföld pénteki száma.
A lap tájékoztatása szerint az egyik határ menti töltőállomáson a vevőknek már a kétharmada magyar. Míg Magyarországon visszaesés tapasztalható az üzemanyag-fogyasztásban, addig Ausztriában - legalábbis a határ menti településeken - ennek ellenkezője igaz.
A lap szerint nyugati szomszédunknál napközben is változik az üzemanyagok ára. Reggel mindig magasabb a tarifa, ami délután néhány centet csökken. Ezzel magyarázható, hogy délutánonként nagyobb a forgalom.
Az benzinturizmus erősödése jól látható a miklóshalmi (Nickelsdorf) töltőállomás forgalmán is, amely márciusban duplája volt az előző év hasonló időszakáénak.
Nem a benzin lesz olcsóbb, hanem a pénzünk több?
Melyik lesz az utolsó csepp? Alig tankolunk
MTI
Cikkek
Káosz - estig tart a brit légtérzár
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 08:45
Hat órával - közép-európai idő szerint 20 óráig - meghosszabbította a brit országos légiforgalmi irányítási központ (NATS) pénteken kora reggel a brit légtér zárlatát, amelyet egy izlandi tűzhányó kitörése miatt rendeltek el.
A hatóság közlése szerint a helyzet nem javult, az Izland felől az ország fölé sodródott vulkáni hamu továbbra is veszélyezteti a légiforgalom biztonságát.
A légtérzárlatot eredetileg péntek reggel 7 óráig hirdették ki a brit légügyi hatóságok, majd csütörtök este péntek délutánig hosszabbították meg a rendelkezést. A legújabb intézkedés értelmében a nagy-britanniai repülőterek többségén péntek estig áll a forgalom. Csak az Észak-Írország és a nyugat-skóciai szigetek, illetve Glasgow és Prestwick között közlekedhetnek gépek kora délutánig egyedi esetekben. Ezenkívül engedélyezik a transzatlanti járatok közlekedését Glasgow, Prestwick és Belfast repülőteréről.
Az izlandi tűzhányó kitörése nyomán a légkörbe került vulkáni hamu terjedése pénteken reggel a német légtér jelentős részének lezárásához vezetett. A hatóságok közlése szerint . Ennek következtében már Németország legnagyobb nemzetközi légikikötője sem indít, illetve fogad járatokat. Ugyancsak kora reggel zárták le a lipcsei repülőteret is.
Továbbra is teljes a zárlat a berlini Tegel, valamint Schönefeld repülőtereken, továbbá a hamburgi, a hannoveri, a brémai, a münsteri, az osnabrücki és a düsseldorfi repülőtereken. A hírek szerint az Egyesült Államokból kora délután haza érkező Angela Merkel kancellár repülőgépe a berlini Tegel helyett Münchenben száll majd le. A német repülésügyi hatóságok óvatosak annak megítélésben, hogy a zárlat meddig tarthat. A meteorológusoknak a vulkáni hamu terjedésére vonatkozó előrejelzései alapján szakértők úgy vélekednek, hogy a korlátozás huzamosabb ideig eltarthat.
Eddig mintegy 40 járatot töröltek Ferihegyen az izlandi tűzhányó hamufelhője miatt - mondta Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője péntek reggel az MTI-nek. A szóvivő elmondta: főként Nyugat-Európából Magyarország felé tartó járatokat töröltek; a Dél- és Kelet-Európa felé tartó és onnan érkező járatok többnyire zavartalanul közlekednek - fűzte hozzá.
A szóvivő arra kérte azokat az utasokat, akiknek mára van jegyük, hogy mielőtt kimennének a reptérre, tájékozódjanak a légitársaságoknál, indul-e a gépük.
Vulkánkitörés: leállt fél Európa légiközlekedése
Zsúfolásig tele a magyar légtér
MTI
Cikkek
Elkapkodják az iPad-et mielőtt ideérne
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:38
Az Apple közleményben tudatta vásárlóival, hogy a nem várt amerikai érdeklődés miatt egy hónappal később indul az iPad nemzetközi bevezetése.
A korábbi menetrend szerint az Apple táblagépe április végén jelent volna meg Kanadában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban, Ausztráliában és Japánban.
Az április 3-i indulás utáni első héten több mint félmillió darabot értékesítettek az iPhone szoftverével működő, 1,25 centiméter vastag, 9,7 colos, azaz 24,6 centiméter átmérőjű érintőképernyős készülékből.
Az Egyesült Államokban 599 dollártól (116 ezer forinttól) kapható iPad nemzetközi árait május 10-én hozzák nyilvánosságra, és az előrendeléseket is ekkortól kezdve fogadják.
A késésre a befektetők mindössze egy vállrándítással reagáltak, ugyanis az Apple részvényei szerdán a New York-i tőzsde zárásakor 245,69 dolláron álltak, csütörtökön közép-európai idő szerint este fél nyolckor az újabb rekordnak számító 247,9 dolláros szinten tartott a kereskedés.
Elemzők szerint az Apple-nek vagy túl jól sikerült az iPad amerikai marketingkampánya, vagy egyszerűen nem volt képes felbecsülni, hogy mennyi kezdőkészletre lesz szüksége a nemzetközi bevezetéshez.
Izraelben közben megtiltották az Apple táblagépeinek behozatalát. A vámhatóságok már 10 készüléket lefoglaltak a határátkelőkön, ugyanis az iPad-ba épített 2,4 gigahertzes frekvenciatartományban működő vezeték nélküli (Wi-Fi) kapcsolat jelerőssége nagyobb az európai és az izraeli szabványokban meghatározott értéknél, és ez hátrányosan befolyásolhatja más kommunikációs eszközök működését. A beviteli tilalom addig marad érvényben, míg a helyi szakhatóságok meg nem győződnek arról, hogy az iPad műszaki paraméterei megfelelnek-e a helyi szabványoknak.
Nem használjuk ki az okostelefon lehetőségeit?
A következő generációs iPad lesz a befutó?
Tarolni akar az Apple az iPaddalMTI
KKV
2030-ig ember megy a Marsra
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:31
Amerikai űrhajósok várhatóan a 2030-as évek közepéig eljutnak a Marsra - mondta Barack Obama elnök csütörtökön a floridai Kennedy Űrközpontban
Cikkek
Korrupciós hálózat működött a HM-nél?
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:23
Elvesztegetett honvédelem címmel cikksorozatot indított a Magyar Nemzet a Honvédelmi Minisztériumban kirobbant korrupciós ügyről a birtokukba jutott kihallgatási jegyzőkönyvek alapján.
A lap pénteki számában azt írta, hogy bár a vallomást tevők a bűnszövetséget eddig csak a HM egyik társasága, a HM Térképészeti Nonprofit Kft. esetében ismerték el, de az előzetes letartóztatásba került alkalmazottak vallomásai megerősítik a lap által már többször felvetett értesülést is, hogy az elmúlt években egy jól bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki a honvédelmi tárcánál.
A jegyzőkönyvekre hivatkozva állapítja meg a cikk, hogy a Honvédelmi Minisztériumban általában öt százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből. Az így ellopott közpénz kézről kézre vándorolt egészen a minisztériumi felső vezetők irodájáig.
A maffiaszerű bűncselekmények mechanizmusa nem volt bonyolult, a súlyos közpénzeket felemésztő beszerzéseket elnyerő magáncégek a valós árnál hat-tíz százalékkal többet kértek, ezt a pénzt pedig borítékokban adták vissza a bűnszövetségben levő döntéshozóknak. A szálakat a nyomozóknak a minisztériumi irodákig sikerült felgombolyítaniuk, innen a pénz útja már követhetetlen - írta a Magyar Nemzet.
Itt az Orbán-kormány névsora?
Milliárdos tartozások a tárcáknál Magyar Nemzet
Cikkek
Hatodára csökkent a CIB profitja
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:17
A CIB Bank tavaly 4,078 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, ami jelentősen elmarad az előző évi 23,39 milliárd forintos mérleg szerinti eredménytől.
Az adózott nyereség tavaly 4,531 milliárd forint lett, szemben az előző évi 25,993 milliárd forinttal. Az adózás előtti nyereség is csökkent, 2009 végén 5,23 milliárd forint volt, szemben az előző évi 31,59 milliárd forinttal.
A bank csütörtök este tette közzé mérlegét a Budapesti Értéktőzsde honlapján, a magyar számviteli szabályok szerint. Az éves beszámoló szerint a hitelintézet mérlegfőösszege tavaly év végén 2.726,486 milliárd forintot tett ki, míg 2008-ban 3.051,489 milliárd forint volt.
A bank ügyfelekkel szembeni kötelezettségei 2009 végén 1.547,12 milliárd forintot értek el, szemben a 2008-as 1.379,874 milliárd forinttal. A hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek tavaly 739,472 milliárd forintra rúgtak, míg az előző évben 1.154,84 milliárd forintot tettek ki.
A bank eredmény-kimutatása szerint a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek tavaly 159,246 milliárd forintra rúgtak, ami több mint 10 milliárd forinttal csökkent az előző évi 170,17 milliárd forintról. A kamatkülönbözet tavaly 35,923 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 49,080 milliárd forinttal.
Nyereséggel zárt a CIB, de sokat vesztett
Gazdaságos bevásárlás CIB-kártyávalMTI
Cikkek
Leállítja a Pannon a MobilTV-t
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:14
Megszünteti a MobilTV szolgáltatását a Pannon - erősítette meg a cég a Népszabadságnak a lap piaci forrásokból származó értesülését.
A lap pénteki számában azt írta, hogy a 2005-ben elindított, s akkor technológiai innovációnak számító szolgáltatást május 18-án vezetik ki a szolgáltató rendszeréből.
A döntés okát firtató kérdésükre a vállalat annyit közölt, hogy a MobilTV igénybevételéből származó bevétel hosszabb ideje nem érte el a fenntartásának költségeit, ezért döntöttek a leállításról.
A lap saját információira hivatkozva közli, hogy az utóbbi időben már csak százas nagyságrendű volt a MobilTV-felhasználók száma, s a szolgáltatást kipróbáló új felhasználók közül alig akadt visszatérő felhasználó. A döntés szerintük mégis érdekes, mert szembemegy a távközlésben nemzetközileg jelenleg elfogadott három képernyős modellel – amely szerint a tartalomszolgáltatók a tévén, a mobilon és a számítógépen juttatják el a felhasználókhoz a különböző médiatartalmakat. A Pannonnál azonban az az elfogadott vélemény, hogy a tévécsatornákat a hazai piacon nem igénylik a mobilképernyőn keresztül, arra sokkal inkább otthoni, családi tevékenységként tekintenek.
Telenor lesz a Pannonból?
250 embert elbocsát a Pannon
Népszabadság
Cikkek
Szabályos foglalkoztatás: ritka, mint a fehér holló
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:09
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség vizsgálatában a vizsgált munkaadók több mint kétharmadánál tártak fel szabálytalanságot
Cikkek
Szimpatikus lett a távfűtés
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 07:02
Míg korábban olyan hírek röppentek fel, hogy több épület szeretne leválni a távhőszolgáltatásról, most pont az ellenkezőjére akadnak példák - írta a Magyar Hírlap.
A lap pénteki számában azt írta, hogy a téli időszak bebizonyította: a korszerűsített távhőszolgáltatás olcsóbb, mint a gázfűtés. Ez is közrejátszik abban, hogy új intézmények csatlakoznak a rendszerhez, s már olyan lakótömb is van, amely évekkel ezelőtt vált le a távfűtésről, s most visszatérne.
A változást az okozza, hogy megszűnt a távfűtés versenyhátránya a gázfűtéssel szemben. Öt százalékra csökkent a távfűtés áfája, emelkedett a gázár, s ezek mellett az Ökoplusz program véget vet annak a gyakorlatnak, hogy az ablaknyitással szabályozzák a hőfokot a lakásokban.
Az elmúlt évekhez képest annyira megváltozott a helyzet, hogy már egy új budapesti lakópark is távhőszolgáltatással kívánja biztosítani a fűtést. Ezt a megoldást választotta a XI. kerület legújabb bevásárlóközpontja is - írta a Magyar Hírlap.
Még egy napig lesz távfűtés
Az energiatakarékosságra is van ötlete a pártoknak
Tényleg igaz: jövő héttől drágább a gáz! Magyar Hírlap
Cikkek
Elhúzódó szavazás: tíz kritikus szavazókörre számítanak
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 06:58
Az Országos Választási Iroda (OVI) becslése szerint tíz "kritikus" szavazókör lehet a második fordulóban, ahol elhúzódhat a szavazás
Cikkek
Újra itt a kullancsszezon!
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 06:29
A súlyos betegségeket terjesztő kullancsok Magyarországon rendkívül elterjedtek - Budapest, Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megye a legveszélyesebb
Cikkek
Jégeső: mennyi idő kell a kártérítéshez?
Privátbankár.hu | 2010. április 16. 06:09
Jégeső a tavaszi és nyári eleji időszakban várhatóan többször fog még bekövetkezni
KKV
Az emberek ötöde szerint a földönkívüliek már a spájzban vannak
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 19:04
Egy felmérés szerint 22 ország felnőtt lakosságának egyötöde hisz abban, hogy idegen lények látogattak el a bolygónkra, s embernek álcázva magukat élnek “közöttünk”
Cikkek
A nehezén túl vagyunk, de korai még örülni
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 18:21
Robusztus, 4 százalékhoz közelítő ütemben növekszik az idén a világgazdaság teljesítménye, de ez még mindig jórészt az élénkítő intézkedések eredménye
KKV
Csikorgó telekre készülhetünk
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 18:16
A globális felmelegedés ellenére Európában gyakoribbá válhatnak a hideg telek a következő években - mutatták ki kutatók
Cikkek
Hatan pályáznak a rádióelnökségre
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 17:40
Hatan vásárolták meg a határidő lejártáig, szerdáig a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat dokumentációját - tudta meg az MTI csütörtökön a közmédiumot felügyelő közalapítvány illetékesétől. Az elnöki posztért indul Such György, a közrádió jelenlegi elnöke, Szayly József rádió-alelnök, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója, illetve Balogh Gábor ügyvéd, rádiós rendező. Az ötvenezer forintos pályázati anyagot két olyan személy is megvásárolta, aki nem járult hozzá nevének közléséhez.
A Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat benyújtási határideje június 30., a kiírás szerint a pályázatokról július 22-ig születik döntés. Az új elnök 2010. augusztus 1-jétől töltheti be a posztot négy évre.
Magyar Rádió: nem újrázik Such György
Elfogultsággal vádolja az USA a Magyar Rádiót
MTI
Cikkek
A BUX ellenállt az optimizmusnak
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 17:33
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,43 pontos, 0,59 százalékos csökkenéssel, 24.913,72 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,11 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a szerdán közzétett amerikai vállalati gyorsjelentések, valamint a kedvező amerikai makroadatok csütörtökön megalapozták a részvénypiacok optimista hangulatát. Ez a pozitív hangulat határozta meg a tengerentúli és több európai tőzsde kereskedési mutatóit is.
A BUX 0,59 százalékos csökkenése ugyanakkor nem felelt meg az általános piaci trendnek. Az üzletkötő úgy fogalmazott: a magyar börze "ellenállt az optimizmusnak".
A Mol 100 forinttal, 0,49 százalékkal 20.490 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 44 forinttal, 0,62 százalékkal 7.080 forintra esett, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,23 százalékkal 804 forintra gyengült, forgalma 2,1 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 0,40 százalékkal 44.800 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Az Egis 251,8 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,37 százalékkal 21.480 forintra erősödött.
A BUMIX 2.183,02 ponton zárt csütörtökön, ez 0,76 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Szeptemberben jön a dalai láma
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 17:02
Négy napra Magyarországra látogat szeptemberben Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma - közölte a buddhista vallási vezetőt meghívó Tibetet Segítő Társaság elnöke, Hendrey Tibor csütörtökön az MTI-vel.
Mint mondta, a dalai láma a szeptember 17-20. közötti látogatása során parlamenti képviselőkkel is találkozik a tervek szerint.
Peking és Tajvan barátkozikMTI
Cikkek
A válság áldozatai: egyre több a hajléktalan
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 16:50
Két városban, Tatabányán és Dunaújvárosban több mint kétszeresére nőtt a hajléktalanok száma egy év alatt, a Menhely Alapítvány felkérésére végzett felmérés szerint az utóbbi településen emelkedett a legnagyobb mértékben - negyvenről százötvenre - az utcán élő hajléktanok száma, ami 275 százalékos növekedést jelent.
A hajléktalanok közül fedél nélkül élők többsége, 59 százaléka vidéki városokban él - mondta Győri Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke a hajléktalanok körében végzett februári adatfelvétel eredményeit ismertetve csütörtökön sajtótájékoztatón.
Utalt arra, hogy a Menhely Alapítvány kezdeményezésére a Február Harmadika Munkacsoport 1999 óta minden évben február 3-án végez szociológiai kutatást a hajléktalanellátást igénybe vevők számának és körülményeinek felmérésére. Hozzátette: ez nem egyezik meg a hajléktalanok "népszámlálásával", hiszen a vizsgálatban csak azok vesznek részt, akik kapcsolatba kerülnek a hajléktalan-ellátókkal.
Ebben az évben 8019 hajléktalan válaszolt a kérdésekre, közülük több mint háromezren nem szállón, hanem az utcán élnek. A szállókon lakó hajléktalanok többsége (53 százalék) Budapesten él, vidéken a hajléktalanok 47 százaléka keresi fel a menhelyeket. Ezt a tendenciát jól mutatja, hogy míg 2009-hez képest Budapesten mintegy százzal csökkent az utcán élők száma, addig vidéken több mint háromszázzal nőtt - tájékoztatott a kuratórium elnöke.
A felmérésből kitűnik, hogy Miskolcon és Szombathelyen kis mértékben csökkent a hajléktalanok száma az elmúlt évben, ezzel szemben Tatabányán és Dunaújvárosban több mint a kétszeresére nőtt. Győri Péter kiemelte: a hajléktalanok számaránya a népességszámhoz képest Budapesten átlagos, egyes vidéki településeken pedig - Esztergomban, Miskolcon, Dunaújvárosban és Veszprémben - kiemelkedően magas.
Aknai Zoltán, az alapítvány igazgatója elmondta: április közepén telefonos segélyszolgálatot indítanak, amely a lakásuk elvesztéséhez közel került embereknek ad tanácsot és felvilágosítást a jogi lehetőségekről.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott, hogy a fővárosban minden kétszázadik ember hajléktalan, s télen a mentők minden ötödik esetben ezekhez az emberekhez vonulnak helyszínre.
A hajléktalanok körében végzett adatfelvétel kérdéseinek többsége az idén is a munkavállalásról szólt. Győri Péter az MTI kérdésére elmondta: az erre vonatkozó értékelés még nem készült el, tavaly azonban kiderült, hogy a hajléktalanok fele állandó munkából származó jövedelemmel rendelkezik. Hangsúlyozta továbbá, hogy a gazdasági válság következtében elsősorban azért nőtt a hajléktalanok száma, mert a munkahely elvesztése után sokan nem tudták tovább fenntartani bérelt lakásukat. A kilakoltatások miatt fedél nélkülivé válók száma ennél jóval kevesebb.
A budapesti sajtótájékoztatót követően a Menhely Alapítvány munkatársai több tucat hajléktalannal együtt gyalogosan, rendőri biztosítás mellett indultak a Kürt utcai Nappali Melegedőtől a Blaha Lujza térre, ahol a magasba engedtek több mint száz fehér léggömböt. A télbúcsúztató rendezvénnyel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a hajléktalanság problémája a jó idő beálltával sem szűnik meg - mondta az alapítvány igazgatója.
Nem a romákkal vagyunk a legelutasítóbbak
53-an fagytak halálra az utcán
Már a középosztályban is pusztít a válságMTI
Cikkek
Kicsit gyengébb a forint, mint tegnap
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 16:40
Tartózkodóbb piaci környezetben hajszálnyit vesztett a héten felhalmozott erejéből a forint: az eurót csütörtök délután négykor 262,93 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 262,50 forint után. Csütörtökre virradóra 261,90 forinton, kora reggel pedig 261,60 forint körül állt a jegyzés.
A forint tavaly augusztusa óta a 265-275 forintos euró jegyzési tartományban mozgott. Két alkalommal, a március 15-i hosszú hétvégét követő héten, illetve a választások első fordulója után tört ki a jóval a 265-ös euró árfolyam alá. A 265 forintos küszöb tartós átlépése, az erős devizapiaci technikai ellenállás áttörése miatt újabb, erősebb tartományba helyezheti át a forint árfolyamát.
Csütörtökön bizakodó hangulatban indult a kereskedés az értéktőzsdéken, követve az amerikai és ázsiai tőzsdéket. Az amerikai indexeket a robusztus nyereségeket kimutató vállalati eredmény beszámolók lendítették fel, az ázsiai piacokra pedig az első negyedévi 11,9 százalékos kínai GDP-növekedés gyakorolt ösztönző hatást.
Európában a devizapiacok kezdeti lendületét a görög adósságszolgálati probléma rendezésével kapcsolatban ismételten felmerül kételyek, illetve az euróövezeti szuverén adósságtörlesztési gondok Portugáliára és Spanyolországra való átterjedésével kapcsolatos aggodalmak emésztették.
A 10 éves görög államkötvény hozamprémiuma a kötvénypiaci etalonnak tekintett német Bund-hoz képest 20 bázisponttal 426 bázispontra emelkedett. 10 millió eurós görög kintlévőség államcsőd elleni biztosításának költsége (CDS) pedig 454,8 ezer euróra nőtt az előző esti 433,5 ezerről.
Az euró a kora reggeli 1,3666 dollár dollárról kora délutánra 1,3520-re gyengült, az ezen a héten a legalacsonyabb árfolyamra. Az euró gyengülésével párhuzamosan a térség devizái is engedtek korábbi nyereségeikből. A lengyel zloty a reggeli 3,8540-es euró jegyzésről 3,8700 közelébe gyengült, majd 3,8600-ra korrigált.
A dollárt 194,11 forinton jegyezték csütörtök délután 1,3554 dolláros euró árfolyam mellett. Szerdán délután a dollárt 192,80 forinton, az eurót 1,3629 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése csütörtök délután 183,33 forint a szerda délutáni 183,13 forint után, 100 japán jent pedig 207,77 forinton jegyeztek a szerdai 206,28 forint után.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Karrier
Neten várjuk a gyógyírt
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 15:51
A hagyományos információforrások mellett egyre inkább az internet válik az egészséggel kapcsolatos tájékozódás fő színterévé
Cikkek
A BKV már jövő héten utalja a magasabb béreket
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 15:33
Megegyeztek a BKV és az érdekképviseletek között a bérfejlesztés egyik részéről csütörtökön; a 160 ezer forint alatti keresőknek a cég nettó 5,1 százalék bérfejlesztést ajánlott, amit a szakszervezetek elfogadtak.
A BKV az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlását figyelembe véve alakította ki a béremelési javaslatát. E szerint 2,1-5,7 százalékos bérfejlesztés lesz a 160 ezer forint alatt keresőknél - derül ki az MTI birtokába került dokumentumból. A megemelt béreket már a jövő héten, hóközi kifizetéssel folyósítják.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke a tárgyalásokat követően az MTI-nek azt mondta: a BKV ajánlatával teljesült a VTDSZSZ bérigénye, de a teljes állományra vetítve is van bérfejlesztési követelésük.
Ezzel kapcsolatban közölte: változtattak az eddigi 4 százalékos bérigényen. Májustól kezdődően minden dolgozó részére 1+2 százalékos bérigényt jelentettek be, amelynek az 1 százalékos részét törzsbér emelésként, 2 százalékos részét a vállalati bruttó átlag bérre számítottan, havonta fizetendő jutalom formájában hajtanák végre.
A 2 százalékot viszont a BKV csak addig adná a dolgozóknak, amíg az nem lépi túl az éves tervben szereplő 59,889 milliárd forintot. Abban az esetben, ha év végéig biztosítani tudják ezt a jutalmat, akkor ezt a juttatást átalakítanák béremeléssé, így ezzel az összeggel nőne a 2001. évi bázisbér.
A BKV egyelőre nem reagált az ajánlatra, a következő bértárgyalás egy hét múlva lesz,
A VTDSZSZ február 15-én jelentette be: 4, illetve 4+5 százalékos béremelést követel, s azt kéri, hogy a melegétkezési utalvány - kollektív szerződésben rögzített - havi 6 ezer forintos összegét emeljék fel 8 ezer forintra. A 3 százalékos munkáltatói hozzájárulási körbe pedig a nyugdíj- és egészségpénztári tagság mellé vegyék fel harmadik elemnek az életbiztosítást. A januárban sztrájkoló szakszervezetek nem kérhettek béremelést, mivel a sztrájkmegállapodásban aláírták: nem lehet bérfejlesztési követelésük.
A BKV vonalain járhatnak az új buszok - képekkel
A BKV 1 százalékot emelne MTI
Cikkek
Óvatos optimizmussal várják Orbánt a pénzemberek
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 14:52
A kockázati tőke szakma óvatos optimizmussal tekint a jövőbe; ami eddig nyilvánosságra került a Fidesz programjából pozitív kimenetelt jelenthet, ha sikerül megvalósítani - mondta Oláh László, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke
Cikkek
Hárommillió ingyen utazás volt eddig
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 14:11
Március folyamán a MÁV-START, a GYSEV és a Volán-társaságok járataira összesen több mint hárommillió darab regisztrációs jegyet adtak ki - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az ingyenes utazást felmérő jegyek 85-90 százalékát a 65 év felettiek váltották ki, az utazók döntően 20 kilométernél rövidebb távolságra kérték a regisztrációs jegyeket a vonaton, illetve a buszokon.
A jegyek lehetővé teszik, hogy a kormány felmérje, mennyi központi támogatást fizessen az ingyenes, illetve kedvezményes utazásokra a közösségi közlekedést működtető cégeknek a jövőben. Kérdésre válaszolva Szollár elmondta: tavaly mintegy 333 milliárd forintot fizetett ki a kormány a helyközi közlekedés támogatására, részben a fogyasztói árkiegészítésként, illetve egyéb központi támogatásként.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy március 1-je óta kell regisztrációs jegyet kérniük helyközi közlekedésben a szociálpolitikai kedvezmény alapján díjmentesen utazóknak, így a 65 év felettieknek, a 6 év alatti gyermekeknek, a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek és a menekülteknek.
Szollár Domokos kiemelte: a regisztrációs jegy bevezetésével a kormánynak az volt a célja, hogy részletes és pontos adatokat kapjon az ingyenesen közlekedők utazásairól, utazási szokásairól, hogy a felmért valós igények alapján jobb menetrendeket készíthessenek ezután. A kormány világosan akart látni abban a kérdésben is, hogy a szolgáltatóknak a díjmentes utazások után mekkora összegű költségvetési forrást biztosítson - tette hozzá.
Aláhúzta: a regisztrációs jegyek bevezetése semmilyen fennakadást nem okozott a forgalomban, az ezzel kapcsolatos félelmek nem igazolódtak be.
Jövőre már kölcsönbiciklivel mehetünk dolgozni
MÁV, Volán: mától ingyen jegyet kell váltani
MTI
Cikkek
Semmiben sem segít az Activia és az Actimel?
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 14:06
A vártnál jobban nőtt a Danone bevétele idén az első negyedévben a tejtermékek és a bébiételek keresletének erőteljes növekedés miatt: a csoport árbevétele az egy évvel korábbi 3,67 milliárdról, 3,98 milliárd euróra emelkedett, elemzők 3,91 milliárdra számítottak.
A társaság azt is bejelentette: megváltoztatják Activia és Actimel márkájú joghurtjaik reklámját, miután sikertelenül próbálták elismertetni, hogy fogyasztásuk egészségügyi előnyökkel jár.
Az AFP francia hírügynökség által közölt hír kapcsán a magyarországi Danone Kft. közölte: reklámjait nem, csupán az EFSA-hoz beterjesztett beadványait vonta vissza azt követően, hogy az élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette: újabb találkozót szervez június 1-jére, ahová minden érintett felet elvár, főként a vállalatokat. "A találkozó lehetőséget ad az álláspontok ütköztetésére a témában, míg az EFSA végre tisztázni tudja az elvárásait és az értékelési kritériumait. E mostani döntés tökéletes összhangban van a Danone-nak az egészségre és tápanyag-összetételre vonatkozó állítás európai szabályozással kapcsolatos korábbi állásfoglalásával" - olvasható a cég közleményében.
A bifido-baktériumokat is tartalmazó Activia terméket a Danone úgy reklámozza, hogy megkönnyíti az emésztőrendszer működését, az Actimel joghurtitalról pedig azt hirdeti, hogy támogatja a szervezet betegségek elleni védekezőképességét.
Az EFSA eddig nem igazolta egyik állítást sem, a cégcsoport Franciaországban már módosította hirdetéseit - adta hírül a francia hírügynökség, emlékeztetve arra, hogy a hatóság idén februárban már kétséget támasztott a Danone közlésével szemben, amely szerint a kisbabáknak szánt termékeiben lévő, "immunofortis" néven ismert összetevő erősíti a csecsemők immunrendszerét. A hatóság azzal érvelt, hogy ez az állítás tudományosan nem bizonyított.
A Danone Kft. közleménye szerint az egészségre és tápanyag-összetételre vonatkozó állítások jóváhagyási eljárása egy teljesen új folyamat mind az EFSA, mind az élelmiszergyártók számára. Az EFSA feltételei a tudományos dossziék engedélyezési folyamatában – melyeket már számos országos hatóság elfogadott – nem adnak kielégítő és alapvető iránymutatást az elvárt tudományos kutatásokra vonatkozóan.
Az EFSA korábbi iránymutatásai, amelyeket 2009 júniusában hozott nyilvánosságra, arra késztettek több vállalatot is, hogy visszavonják beadványaikat, annak érdekében, hogy az új intézkedéseknek megfelelően kerüljenek újra beadásra.
"Teljesen biztosak vagyunk az Actimel és az Activia tudományos hátterében. Mindkettő mögött több éves kutatások állnak, és a legalaposabban tanulmányozott probiotikus termékek közé tartoznak. Hatásukat számos klinikai tanulmányban demonstráltuk, melyeket nemzetközileg elismert tudományos lapokban publikáltunk, hogy felülvizsgálhatók legyenek, ami azt jelenti, hogy pártatlan szakértők is elfogadták az eredményeket" - fogalmaz a cég közleménye.
Az Actimel és az Activia forgalma tavaly 3,7 milliárd eurót tett ki, ez a tejtermék üzletág bevételének 43, a csoport teljes forgalmának 25 százaléka.
A „piros pöttyös” a legerősebb márka
A csecsemők segítettek a Danone eredményén
MTI
Cikkek
Vulkánkitörés: leállt fél Európa légiközlekedése
Privátbankár.hu | 2010. április 15. 14:03
Teljesen leállt a légi forgalom csütörtök délután Nagy-Britanniában, mivel egy izlandi tűzhányó kitörése nyomán vulkáni hamu sodródott az ország fölé
Friss
Nemzetközi
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11
A miniszterelnök jabvasolta. 

