Hírek
Makro / Külgazdaság
Jobb lett a németek hangulata
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 14:03
Javult áprilisban az üzleti hangulat Németországban, tavaly szeptember óta először - mutatta ki kedden publikált vizsgálatában a mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW). A német gazdaság meghatározó szereplőinek a következő hat hónapra vonatkozó várakozásait tükröző ZEW konjunktúraindex 53,0 pontra emelkedett a márciusi 44,5 pontról.
A piacokon nagy jelentőségűnek tartott mutató alakulása rácáfolt a szakértők jóslataira. A Reuters elemzői konszenzusa 45,1 pontra várta az áprilisi ZEW-indexet, a DowJones hírügynökségnek nyilatkozó elemzők többsége pedig azt valószínűsítette, hogy 46,0 pontra emelkedik a közel 300 vezető közgazdász és befektető megkérdezése alapján számolt mutató. A jelenlegi németországi helyzet megítélését tükröző almutató is jelentősen javult, a márciusihoz képest 12,7 ponttal mínusz 39,2 pontra emelkedett.
Az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdaságának meghatározó szereplői az euróövezet gazdasági állapotáról is jobb véleményen vannak, mint egy hónappal korábban: az eurót használó 16 tagország konjunkturális helyzetének megítélését mutató index 8,9 ponttal 52,4 pontra nőtt, míg a következő hat hónapban várható folyamatokról alkotott véleményeket összefoglaló index 8,1 ponttal 46,0 pontra emelkedett.
Elemzők felhívják a figyelmet, hogy a ZEW mutatói a tapasztalatok alapján igen pontosan jelzik előre a konjunkturális változásokat, de inkább a fordulópontokat mutatják, és a változás mértékéről keveset árulnak el. A nagy javulásról tanúskodó áprilisi adatokból ezért nemigen lehet következtetni arra, hogy a mostani negyedévben mennyivel bővülhet a német gazdaság, amely a tavalyi második negyedévben jutott ki a recesszióból, a növekedés viszont azóta csekély mértékű volt, és télen csaknem leállt.
A görögök csúcsot döntöttek kockázatban
Az izlandi gazdaság hamvai a légtérben? MTI
Makro / Külgazdaság
A benzinár húzta föl a brit inflációt
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 14:01
Meredek ütemben, a kormány által megszabott 3 százalékos éves felső tűréshatár fölé gyorsult az infláció a múlt hónapban Nagy-Britanniában. A statisztikai hivatal keddi bejelentése szerint a fogyasztói árindex márciusban 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a lakossági ingatlanszektor jelzálog- és egyéb költségeit is tartalmazó, szélesebb merítésű kiskereskedelmi árindex (RPI) pedig 4,4 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben.
A brit kormány a Bank of Englandnek (BoE) - a brit jegybanknak - 2 százalékos éves inflációs cél követését írja elő.A mostani kiugrás egyik fő oka az üzemanyagok meredeken emelkedő kiskereskedelmi ára. Nagy-Britanniában április eleje óta rekordszinten, literenként 1,20 font (350 forint) felett mozog a gépjármű-üzemanyagok átlagos árszintje, követve az olajárak korábbi meglódulását.
A bázishatások is jelentős felhajtóerőt gyakoroltak az éves összehasonlítású inflációra, tavaly márciusban ugyanis az akkor még mély recesszióban lévő brit gazdaságban defláció volt: a fogyasztói árszint abban a hónapban 1,0 százalékkal csökkent az előző hóról.
A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - éppen tavaly március óta mélységi rekordon, fél százalékon tartja irányadó kamatát. A BoE kamatszintje tavaly januárban süllyedt minden korábbinál alacsonyabbra: az akkori fél százalékpontos csökkentéssel 1,50 százalék lett a kamatszint. Az 1694-ben alapított jegybank alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá.
Megduplázta nyereségét a Goldman Sachs
Az izlandi gazdaság hamvai a légtérben?
A britek és a németek is vizsgálják a Goldman Sachs-ot MTI
Cikkek
Megduplázta nyereségét a Goldman Sachs
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 13:58
A Goldman Sachs Group Inc. az első negyedévben a várakozásokat meghaladóan közel megduplázta nyereségét.
Nyeresége 91 százalékkal 3,29 milliárd dollárra, részvényenként 5,59 dollárra emelkedett a tavalyi első negyedévi 1,66 milliárdról, részvényenként 3,39 dollárról. A pénzintézet forgalma 36 százalékkal 12,78 milliárd dollárra emelkedett.
A Thomson Reuters pénzügyi hírügynökség által végzett felmérés szerint az elemzők részvényenként átlagosan 4,01 dolláros nyereséget vártak 11,07 milliárd dolláros forgalom mellett. A pénzintézet részvényének árfolyama az tőzsdei nyitást megelőzően 2,1 százalékkal 166,50 dollárra emelkedett a tőzsdén kívüli elektronikus forgalomban. Az év eleje óta a részvény 3,3 százalékkal gyengült.
Saját ügyfelei ellen spekulált a Goldman Sachs?
A britek és a németek is vizsgálják a Goldman Sachs-ot
Csalással vádolják a Goldman Sachs bankot
MTI
Cikkek
Újabb technológia fejlesztési EU-s pályázatok nyíltak meg
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 13:56
Május 31-től adhatók be a támogatási igények a most megnyílt Komplex vállalati technológia fejlesztés a mikro-, kis- és középvállalkozások számára (GOP-2010-2.1.1/B és KMOP-2010-1.2.1/B), valamint Komplex beruházások támogatása a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben (GOP-2010-2.1.2) pályázatokra.
A komplex vállalkozásfejlesztési projektek célja a fejlődőképes vállalkozások innovációs, adaptációs képességének erősítéséhez, a vállalkozások által előállított hozzáadott érték növeléséhez, a környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célokhoz való hozzájárulás elősegítéséhez kapcsolódó technológiai fejlesztés megvalósítása.
A Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára (GOP-2010-2.1.1/B és KMOP-2010-1.2.1/B) pályázatra mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak az ország minden területéről, míg a GOP-2010-2.1.2 jelű pályázatra akár nagyvállalatok fejlesztéseit is várják, de kizárólag a komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben.
Mindhárom pályázat elkészítéséhez és szabályos benyújtásához szükséges valamennyi információ és dokumentáció a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el.
21 milliárdot vettek ki a kkv-k zsebéből
Bajnai jó, de a Fidesz jobb lenne a cégeknek
Régiónként 2 milliárdot kapnak a kicsik
A válságban nagy segítség a hitelgaranciaPrivátbankár
Cikkek
Fidesz: Orbán Viktor nem mond le
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 13:55
"Ez a téma semmilyen formában nem vetődött fel a Fideszben" - kommentálta a párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan az MTI-nek kedden az RTL Klub Híradójának azon korábbi információját, amely szerint a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán Viktor lemond.
A kormányzásra készülő Fidesz hivatalos közléseiben konzekvensen kitér az elől, hogy konkrétumokat mondjon a személyi kérdéseket, például a leendő kormány összetételét érintő sajtóhírekre, és azt képviseli, hogy a személyi döntések csak a parlamenti választás második fordulója után születhetnek meg.
Széles Gábor fizette a legtöbbet a Fidesz-kasszába
Orbán már csak egy hétig pártelnök?
MTI
Cikkek
Fellendülőben a számítógép-piac
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 13:44
A személyi számítógépeket gyártó és forgalmazó, világszinten második Acer az előzetes adatok szerint 20 százalékkal növelte eladásait
KKV
Fogyókúrás ételei miatt kapott bírságot a Gastroyal
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 13:34
Tízmillió forintra bírságolta a Gastroyalt a GVH - a fogyókúrás ételek hatását nem bizonyították
Cikkek
Nagyobb veszteség a légtérzár, mint 9/11?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 12:39
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adatai szerint a légitársaságok napi vesztesége már 250 millió dollár körül jár, és az izlandi vulkánkitörés miatti légtérzár 5 napja tart. A szervezet úgy látja, hogy a repülési tilalomnak a légitársaságok üzletmenetére gyakorolt negatív hatása nagyobb lehet, mint a 2001. szeptemberi amerikai terrortámadásokénak. Sőt egyes elemzők odáig mennek, hogy egyes légicégek akár még csődvédelmet is kérhetnek pénzügyi ellehetetlenülésük miatt.
A válságos helyzetet leginkább megszenvedő British Airways vezérigazgatója kedden azt jelezte, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a légitársaságok pénzügyi kompenzációt várnak Brüsszeltől, és támogatásra tartanak igényt kormányaiktól a spanyol és az osztrák légicégek is, míg a Lufthansa egyelőre nem kér segítséget.
Az Európai Bizottság közlekedési ügyekben illetékes tagja szerint egyelőre nincsenek abban a helyzetben, hogy felmérjék a károkat, mindenesetre Siim Kallas az Európai Parlamentben elmondta, hogy egy munkacsoport vizsgálja az állami segítség lehetőségét.
Közben egyre több vállalat jelzi, hogy a légtérzár komoly fennakadásokat okoz abban, hogy termékeiket eljuttassák ügyfeleikhez. A holland TNT Európában áttért a közúti szállításra, ami miatt megnőttek a költségei. A DHL is áttereli a közútra a szállításokat, de az Európán kívüli forgalomban 3-5 napos a késlekedés. A japán Fujitsunál azt jelezték, hogy leálltak az európai személyi számítógép szállítások. Panaszkodnak az európai vendéglősök is: fogynak a tengeren túli hal-és fűszerkészletek, ugyanakkor a világ legnagyobb halászati cége, a norvég Marine Harvest azt közölte, hogy átmenetileg visszafogják a lazachalászatot, mert fennakadások vannak az ázsiai és az észak-amerikai kivitelben.
A szállodások viszont örülhetnek az STR Global tanácsadó cég számításai szerint az április 11-17. közötti héten rendkívüli mértékben nőtt az egy szobára jutó bevétel az európai repülőterek körül lévő szállodákban: Frankfurtban 369 százalékkal, Brüsszelben több mint 100 százalékkal, Stockholmban 75 százalékkal, Heathrow környékén 70 százalékkal, Gatwickben 40 százalékkal.
Újabb hamufelhő érkezett, de a légtér nyitva
Eyjafjallajökull felébresztheti az alvó vulkánokat
Éjfélig tart nyitva a légtér - nem jár kártérítés
MTI
Cikkek
Beperelték a fogyasztóvédők a T-Mobile-t
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 12:14
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) beperelte a T-Mobile mobilszolgáltatót tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatt - közölték a fogyasztóvédők kedden az MTI-vel.
Közérdekű keresetükben a bíróságtól azt kérték, állapítsa meg, hogy a T-Mobil tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaz.
A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó két társadalmi szervezet szerint azért tisztességtelen a szolgáltató eljárása, mert a fogyasztó hátrányára állapítja meg a feltételeket, mivel egy 5-10 másodperces hívásért is 30 másodpercet fizettet ki az ügyféllel, vagyis többet, mint amennyit használ.
A fogyasztóvédők diszkriminatívnak is tartják a szolgáltató eljárását, mert míg az üzleti ügyfelek esetében mód van a másodperc alapú számlázásra, addig az egyéni fogyasztóknál ez nem lehetséges.
A közleményben szerepel, hogy a KÖFE korábban levélben fordult a szolgáltatóhoz, hogy módosítsa általános szerződési feltételeit, de a cégtől nem érkezett válasz.
A T-Mobile a keresettel kapcsolatban az MTI-vel közölte: a mobiltávközlési piac összes szereplőjének általános érvényes gyakorlata, így nem csupán a Magyar Telekomé (T-Mobile), hogy az eltérő igényű lakossági és üzleti/vállalati ügyfeleinek tartalmában, díjakban és akár számlázási egységekben eltérő ajánlatokat kínál. Ez azonban nem ellentétes az erre vonatkozó hatályos jogszabályokkal. Ennek oka abban keresendő, hogy a lakossági és üzleti ügyfelek eltérő fogyasztási szokásokkal rendelkeznek. Magyarországon tehát mindhárom mobilszolgáltató eltérő kínálati portfólióval rendelkezik a lakossági és üzleti ügyfelek esetében, ami éppen az eltérő igények miatt a legkevésbé sem tekinthető diszkriminációnak.
Ez az eltérés a számlázási egységek tekintetében is érvényes. Az így kialakított konstrukciók mindkét fogyasztói szegmens igényeinek megfelelő lehetőségeket és alternatívákat kínálnak, és természetesen ebből következik, hogy vannak közöttük olyan momentumok is, amelyek vonatkozásában a lakossági ügyfelek élveznek előnyöket - áll a T-Mobile közleményében.
Ne engedjünk a behajtók fenyegetésének!
Bekeményített a PSZÁF
MTI
KKV
Töretlen a digitális tévé térnyerése itthon
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 12:10
Idén februárban 30 ezerrel 1,178 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - változatlanul a UPC a piacvezető a Digi és Magyar Telekom előtt
Cikkek
Retkes: az SZDSZ nem szűnik meg!
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 12:08
Az SZDSZ nem fog megszűnni, a liberális párt a parlamenten kívül is hallatni fogja a hangját - mondta Retkes Attila, a párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A közel fél órás tájékoztatón a politikus kijelentette: ő maga és a párt ügyvivői testületének többsége még nem mond le, nem hagyja sorsára a pártot, a következő két hónapot még végigviszik.
Hozzátette: az ügyvivői testület hétfői ülésén arról döntött, május 25-ig tagságmegújítás lesz, majd ezután az országos tanács összehívja azt a küldöttgyűlést, amely egyebek közt a teljes tisztújításról, a párt nevének megváltoztatásáról, valamint az új alapszabályról dönt.
Lemondott az SZDSZ országos ügyvivője
MDF: a kudarcot a kampányra és az SZDSZ-re kenik
MTI
Cikkek
Csere-bere: sokan szabadulnának az üdülési jogtól
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 12:03
Az üdülési jogok piaca Magyarországon a ´90-es évek második felében élte virágkorát: akkoriban évi 6-8 milliárd forint értékben adtak el üdülési jogokat
Cikkek
Hiába a szigor, több a munkahelyi kihágás
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 11:48
Egy friss kimutatás szerint Magyarországon a szigorodó ellenőrzések dacára növekszik a munkahelyi vétségek száma - a TOP 10-ben akad a egy "nagyhal" is
Cikkek
A fele pénz a hazai boltok kasszájába folyik
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 11:42
Legjobban a diszkontok pozíciója erősödött – a négy lánc forgalma 14 százalékkal emelkedett egyik évről a másikra. Hazai láncok üzletei képviselik az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint felét
Cikkek
21 millió munkahelyet megmentettek világszerte
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 11:18
A gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhetően 21 millió munkahelyet sikerült megmenteni, illetve újonnan létrehozni a 20 legfejlettebb országban - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek(ILO) az MTI-hez eljuttatott közleményében. A G20-as országok munkaügyi és foglalkoztatási miniszterei kedden és szerdán Washingtonban tanácskoznak a további lehetséges intézkedésekről.
Az ILO számításai szerint a tavaly és az idén megmentett, illetve újonnan teremtett munkahelyek száma a G20-ak országaiban foglalkoztatottaknak 1 százalékát teszi ki.
Ugyanakkor az ILO úgy látja, hogy a gazdasági fellendülése megindulása ellenére a munkaerőpiacon változatlanul nagy a pangás, mert egyelőre még törékeny a növekedés, és sok a kockázati tényező. Ilyen például a lakossági fogyasztás, amely nagyon sok országban még igencsak gyenge.
Bár az ILO is a költségvetési konszolidáció híve, az élénkítő intézkedések visszavonását csak fokozatosan, és a megfelelő időben tartja elképzelhetőnek.
Munkapiaci boom: jóval több az álláslehetőség
A választások után: növekedés és sok munkahely?
Munkapiaci körkép: Magyarország kivétel
MTI
KKV
Májusban indul csak a cégbezárási lavina?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 11:17
2010 márciusában rekord számú cég ellen indult felszámolási eljárás, de a magyar cégek száma így is növekszik
Cikkek
Újabb hamufelhő érkezett, de a légtér nyitva
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 11:06
Ismét erősödik az izlandi vulkán hamukibocsátása, és a kilövellt hamu Nagy-Britannia felé tart. A magyar légtér egyelőre nyitva marad, az angol légtér zárva maradt
Cikkek
Új Tisza-híd: az 5 döntőbe jutott név - itt szavazhat!
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 10:47
Második fázisához érkezett az M43 autópálya nyomvonalán épülő új Tisza-híd névadására indított kampány. A szakmai zsűri – mely a NIF Zrt., Szeged, Makó, Algyő, a kivitelező cég, a Tisza M-43 Konzorcium és a Földrajzinév-Bizottság delegáltjaiból áll össze – a 2010. április 16-ig beérkezett javaslatokból 5 db nevet választott ki. A kiválasztott nevekre a szervezők a mai naptól 2010. május 14-ig várják a lakosság szavazatait.
Az 5 döntőbe jutott név kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy egyértelmű helyi kötődésük legyen, rövidek és könnyen megjegyezhetők, ugyanakkor az egész ország lakossága számára ismertek legyenek. A választás ezért a következő nevekre esett:
Elektronikus és postai úton is leadhatja szavazatát. Részletek: ITT.
• Gyevi híd
• Móra Ferenc híd
• Napfény híd
• Radnóti Miklós híd
• Szent-Györgyi Albert híd
Miért ezek?
Fontos – a szakmai zsűri által felállított – szempont volt továbbá, hogy a szavazásra bocsátandó nevek között legyen olyan, amely a híd fizikai helyére, illetve az érintett helyhez kötődő történelmi-irodalmi személyiségekre utal, és legyen, amelyik egyértelmű pozitív asszociáción alapszik. A Gyevi híd Algyő évszázadokkal ezelőtti elnevezésének állíthat emléket, de a lakosság dönthet úgy is, hogy Móra Ferenc történészi vagy Radnóti Miklós irodalmi munkásságáról emlékezik meg, vagy Szent-Györgyi Albertről, az egyetlen magyar tudósról, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapott Nobel-díjat. A döntő üde színfoltja a Szeged romantikus jelzőjére utaló Napfény híd.
Megyeri híd: az építők küzdenek a pénzükért
Per lassítja az M43-as főútjának építését
Elkészült: Pécsre ért az autópálya
Hidat keresztelünk: Chuck Norris vagy Rózsa Sándor?Privátbankár
KKV
Jó munkaerő holtig tanul?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 10:37
A munkaerőpiaci versenyképesség megőrzéséhez ma már szinte elengedhetetlen az, hogy időről-időre új ismereteket szerezzünk, új szakmát tanuljunk
Cikkek
Így verte át a befektetőket tavaly a Lehman Brothers
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 10:08
A Lehmannál kifejlesztett kozmetikázási technika a bankok által rendszeresen használt bankközi kölcsön, a repo megbütykölését jelenti
Cikkek
Harminc új Tesco nyílik idén
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 09:54
A gazdasági válság okozta kihívások ellenére a magyarországi Tescónak az elmúlt évben is sikerült megtartani piacvezető pozícióját. A cég folytatta beruházásait országszerte, és a már meglévő 20 000 hazai dolgozóján felül további közel 2 000 embernek teremtett munkalehetőséget. A Tesco az idén 30 új áruház – köztük hipermarket és expressz típusú boltok – nyitását tervezi, és 1700 fővel kívánja növeli foglalkoztatottainak számát - olvasható a cég közleményben.
A Tesco Csoport kedden közzétett üzleti eredménye szerint csoport szinten a vállalat 8,5%-os árbevétel-növekedést ért el 2009-ben. A Tesco 2009 és 2010 márciusa között több mint 13%-kal növelte szokásos vállalkozási eredményét. A magyarországi Tesco piacvetetőként jelentősen hozzájárult a Tesco Csoport pozitív pénzügyi eredményéhez.
Vasárnapi zárás: nem örülne az Auchan és a Tesco
Súlyos büntetést kapott a TescoPrivátbankár
Cikkek
Nem tudunk, vagy nem akarunk félretenni?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 09:43
A magyarok fele nem hisz abban, hogy nyugdíjas éveiben az állam megfelelő mértékű juttatást ad, ugyanakkor továbbra is igen kevesen tesznek félre
Cikkek
Vastagabb volt az év végi jutalomboríték
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 09:17
Tavaly az év végén 11 százalékkal kevesebb munkavállaló kapott 13. havi bért, mint egy évvel korábban
Cikkek
Ingyenes tanácsadást indítottak kkv-knak
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 09:03
Ingyenes szakmai tanácsadó hálózat kialakításába kezdett az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), hogy információkkal segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a kezdő vállalkozókat - közölte az ÁFSZ kedden az MTI-vel.
A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Két régióban már el is indult a tanácsadás, és a hálózat folyamatos bővítését tervezik - olvasható a közleményben.
A tanácsadók a hatályos jogszabályoknak megfelelő információkkal segítik a már működő vállalkozásokat a munkajoggal, társasági joggal, adó- és társadalombiztosítási joggal, továbbá a foglalkoztatáshoz fűződő adózási és járulékkedvezményekkel, a munkaerő-megtartással és a foglalkoztatási formákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekben.
A kezdő vállalkozók segítséget kaphatnak az alapvető vállalkozási formák kiválasztásában, továbbá a vállalkozás indításához szükséges jogi-pénzügyi feltételeket illetően.
A magas adók miatt nem tudnak kitörni a kkv-k
Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?
Támogatási pénzek: a kkv-k fele bizakodó MTI
Karrier
Ha kimerültek vagyunk, jobban fáj minden
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:53
Mindenki érzett már fájdalmat, de valószínűleg csak kevesek gondolkoztak el azon, hogy például miért a lábuk fáj, ha a gerincükkel van probléma...
Cikkek
34 ezer Lexus terepjárót visszahív a Toyota
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:40
A Toyota összesen 34 ezer Lexus GX 460 és Land Cruiser Prado 150 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezzen egy módosítást a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden. Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a lépés magyar autókat nem érint, és Európán belül is csak Orosz- és Franciaországban értékesítették ezeket modelleket.
A japán autógyár éppen egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során.
A cég keddi közlése szerint a visszahívott autóknál frissítik azt a szoftvert, ami a járművek menetstabilizáló rendszerét vezérli. Az amerikai Consumer Reports magazin a tesztvezetés során ugyanis azt tárta fel, hogy a gépjármű nagy sebességnél, 90 kilométer/óra felett történő hirtelen irányváltáskor - kisebb mint 90 fok - kisodródhat, legvégső esetben felborulhat.
Som Ferenc elmondta, hogy az ilyen jellegű tesztvezetés végrehajtásához már átlagon felüli vezetői ismeretek szükségesek. Tény azonban, hogy a Toyota meghallgatta a magazin véleményét és további lépésre szánta el magát. A visszahívási kampány a 2009 november végétől 2010 áprilisáig gyártott modelleket érinti, a Toyota japán központjából kedden küldik meg az alvázszámlistát az európai központoknak.
A kommunikációs igazgató ismertette, hogy a visszahívás 13.000 darab Lexus GX 460, és 21.000 darab Land Cruiser Prado 150 terepjárót érint. Ezeket nagyrészt Észak-Amerikában, Ománban, Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben, Oroszországban és néhányat Franciaországban értékesítették - mondta a kommunikációs igazgató.
A Toyota ősz óta világszerte több mint 8 millió autóját rendelte vissza különféle meghibásodások kockázata miatt.
Kifizeti a Toyota a durva büntetést
Újabb hibák - a Toyota leáll a Lexus-eladásokkal
A legsúlyosabb bírságot kapta a Toyota
MTI
Cikkek
Nullszaldós a Diákhitel Központ
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:20
A nonprofit elven működő, állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. az alapítói célokkal összhangban jelképes, 3 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta a tavalyi évet - derül ki a társaság éves jelentéséből. A DK 2008-ban nullszaldós volt.
A DK mérlegfőösszege 2009 végén a BÉT honlapján közzétett éves jelentés szerint 212,205 milliárd forintot tett ki, egy év alatt 12,4 százalékkal - 23,5 milliárd forinttal - bővült. A társaság saját tőkéje 2009 végén 2,3 milliárd forint volt, 3 millió forinttal gyarapodott 2008 végéhez képest.
A diákhitelek állománya tavaly 12,1 százalékkal - mintegy 20,2 milliárd forinttal - bővült, és 2009 végén 187,37 milliárd forintra rúgott.
A DK a hallgatói hiteleket kötvénykibocsátással és hitelekkel refinanszírozza, kötelezettségeiért az állam készfizető kezességet vállal.
Készenléti hitelt vesz fel a Diákhitel Központ
Diákhitel: még 11 napig meg lehet gondolni MTI
Cikkek
Összeolvadnak a Raiffeisenek
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:15
Döntött a Raiffeisen International (RI) és anyabankja, a Raiffeisen Zentralbank (RZB) vezetősége az RZB jelentős részének beolvasztásáról az RI-be - közölte hétfőn este a bankcsoport. A döntés még felügyelőtanácsi és közgyűlési jóváhagyásra vár.
A Raiffeisen Zentralbanknak a fúzióba bevont üzletágait első lépésben egy száz százalékos leányvállalatban egyesítik, majd közvetlenül ezután összevonják a Raiffeisen Internationallal. Az összeolvadással az RI banki működési engedélyt kap Ausztriában és továbbra is a tőzsdén jegyzett vállalat marad. A fúzió nem érinti az RZB-nek az ausztriai Raiffeisen bankok központi tagjaként betöltött szerepét.
Az új pénzintézet neve Raiffeisenbank International lesz, vezetője a Közép-és Kelet-Európában jelen lévő RI jelenlegi vezérigazgatója, Herbert Stepic. A felügyelőbizottság elnöke Walter Rothsteiner RZB igazgatótanácsának elnöke lesz.
A bankcsoport márciusban jelentette be az összeolvadás szándékát, s hétfőn létrejött a megállapodás a részletekről. A bank közleménye szerint az így létrejövő bank megerősítené pozícióját Közép- és Kelet-Európában, mint az egyik vezető univerzális bank. Az összeolvadó bank különösen a lakossági üzletágban, a vállalati és a befektetési területen lenne aktív.
Raiffeisen: összeolvad az anya a leányával
Raiffeisen: a házasság csak az egyik megoldásMTI
Cikkek
Széles Gábor fizette a legtöbbet a Fidesz-kasszába
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:10
A Fidesz tavaly 2,7 milliárd forintot költött, bevételei 60 millió forinttal haladták meg a kiadásokat, magánemberként pedig Széles Gábor fizette a legtöbbet a pártkasszába - írja keddi számában a Népszabadság a párt hivatalos közlésére hivatkozva.
A lap emlékeztet arra, hogy a törvény szerint minden év április 30-ig kell a politikai szervezeteknek az előző év gazdálkodásáról szóló zárszámadást elkészíteniük és közzétenniük. A Fidesz még a választások első fordulója előtt megtette ezt, az MSZP egyelőre nem tette közzé a részleteket - írja a lap.
Összeállításuk szerint tagdíjakból tavaly 140 millió forintot gyűjtött be a kormányzásra készülő párt, ehhez jött hozzá a 833 milliós állami, költségvetési támogatás. Jogi és magánszemélyektől további 200 millió folyt be a Fidesz kasszájába, ezek forrását a törvény szerint csak bizonyos értékhatár felett kell bevallani nyilvánosan. A pártkasszát 24 millióval gyarapította a Fidelitas, és 28 millióval a Nemzeti Fórum.
A belföldi magánszemélyek közül Széles Gábor nagyvállalkozó adta a legtöbbet: tízmillió forintot. A Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosát a párt EP-képviselői követik a névsorban: Deutsch Tamás, Schmitt Pál és Szájer József is egy-egymilliót fizetett a közösbe.
A Fidesz tavaly 1,3 milliárd forint hitelt vett fel, de ugyanennyi szerepel a hiteltörlesztés rovatban is. A politikai tevékenységre fordított kiadások pedig (EP-kampány, konferenciák) több mint félmilliárdot tettek ki.
Naszvadi György lehet a pénzügyek felelőse
Orbán már csak egy hétig pártelnök?
Népszabadság
Cikkek
Benzin: így számol az APEH
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:06
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.
Eszerint a 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 335 forinttal, a gázolaj 310 forinttal, a keverék 362 forinttal, az autógáz pedig 179 forinttal számolható el a jövő hónapban.
Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.
A héten nem lesz benzináremelés
Egy éve 75 forinttal volt olcsóbb a benzinMTI
Cikkek
Kikerülik a cégek a rehabilitációs hozzájárulást
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 08:03
Komolyabb elmaradás mutatkozik a rehabilitációs hozzájárulás terén a Világgazdaság szerint.
A lap keddi számában emlékeztet arra: a tavalyi évi 177.600 forintról a kabinet 2010 elejétől 964.500 forintra emelte e közteher mértékét. A múlt évi 15 milliárd forintos éves bevétel helyett pedig ennek több mint a négyszerese szerepel 2010-es célszám gyanánt. A teljesítés azonban egyelőre messze elmarad a reményektől: az év első három hónapjában az előirányzat 5,6 százaléka folyt be az alap kasszájába.
E mögött minden bizonnyal az húzódik meg, hogy a megnövekedett hozzájárulásra tekintettel a cégek "nyitottabbakká" váltak a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása iránt, márpedig ha teljesítik az ezzel kapcsolatos elvárásokat, akkor nem kötelesek befizetni a már említett, meglehetősen tetemes közterhet - írja a lap.
Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy az év végére vajon sikerül-e valóra váltani a Munkaerőpiaci Alap 18,4 milliárd forintos szufficitet takaró egyenlegtervét. Egyelőre ugyanis 4,8 milliárd forintos mínuszt mutat a mérleg, holott tavaly az első három hónapban – a válság ellenére – több mint 10 milliárd forintos többletet halmozott fel az alap - írja a Világgazdaság.
Javult a megváltozott munkaképességűek helyzete
Meg kellene szüntetni az iparűzési adót?
Munkakérdés: ki tud ma elhelyezkedni?Világgazdaság
Cikkek
Feladat nélkül maradnak az önkormányzatok?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 07:53
A Népszabadság úgy tudja, hogy az új Fidesz-kormány megerősíti a megyéket, az önkormányzatoktól pedig elvonja az államigazgatási feladatokat.
A lap keddi számában azt írja: komoly egyetértés mutatkozik abban, hogy az önkormányzati feladatrendszert "le kell tisztítani". Becslések szerint 2.500-3.000 ilyen feladat van, és a lap megemlíti: állami kézbe vehetik például az okmányirodákat vagy az építési engedélyezési eljárásokat. Ezzel egyidejűleg összevonnák a területi államigazgatási szerveket, az úgynevezett dekókat - írja a lap.
A cikkben kérdésesnek nevezik, hogy mit kezd a Fidesz az önkormányzati szolgáltatásokkal, így például az egészségüggyel vagy az oktatással. Bár még nincs végleges döntés a közigazgatási struktúra átalakításának minden részletéről, a párt egészségügyi programján dolgozó munkacsoportok javaslatai közt van olyan is, amely erős, központi állami irányítású rendszerrel működtetné a közszolgáltatásokat. Ez a modell éppúgy szolgálhatja a Fidesz kórház-visszaállamosítási szándékát, mint az az elgondolás, amelyben az állam kifizetné a nagy kórházi tartozásokat, cserébe az intézmény tulajdonrészének döntő hányadáról a működtető önkormányzatnak az állam javára kellene lemondania - írja a Népszabadság.
Szocpol: egyenes út az összeomláshoz
Naszvadi György lehet a pénzügyek felelőse
Hiánycél: Orbánék tárgyalnak, majd emelnek? Népszabadság
Cikkek
Szocpol: egyenes út az összeomláshoz
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 07:49
Az ország tönkretételével lenne egyenlő szakértők szerint, ha a Fidesz választási ígéretét betartva valóban visszaállítaná a szocpoltámogatást és a kedvezményes kamatozású lakáshitelezést, ezek az intézkedések már 2000-től megrendítették a költségvetést - írja keddi számában a Népszava.
A lapnak nyilatkozó Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója elmondta: a Fidesz hasonló intézkedései már 2000-től megrendítették a költségvetést. Az akkori kedvezményes hitelezés, illetve támogatási rendszer terheit a mai napig is viseli a költségvetés.
Inotai András felelőtlenségnek és betarthatatlannak tartja azt a fideszes ígéretet, amely szerint kormányra kerülése esetén a párt évi 40 ezer új lakás építését támogatja majd. Külföldi forrásokat ugyanis nem lehet és nem is célszerű a jelenlegi válságos világgazdasági helyzetben erre a célra fordítani. Hazai pénzeszközök pedig nem állnak rendelkezésre, csak akkor, ha a Fidesz adóemelést hajt végre, vagy elvonja a pénzt más szociális területekről - írja a lap.
A PM szakembere a Népszavának elmondta: az, hogy tavaly megszűnt a korábbi lakástámogatási rendszer, még abban az évben 20-30 milliárd forintos megtakarítást hozott a költségvetésnek. Ez a megtakarítás évről évre emelkedik. Idén 60-70, jövőre pedig már 70-80 milliárd forinttal könnyítené meg az államháztartás kiadási oldalát.
A lakásfelújítás akár 40 százalékot is hozhat
Fel kell támasztani a szocpolt?
Hogyan adjunk túl a jelzáloggal terhelt házon?
Most kellene lakást venni - de miből?Népszava
Cikkek
Egy forintot sem fog hozni a pókertörvény?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 07:42
A pókertörvény hatályba lépésével a játékosok a szomszédos államokba ruccannak át játszani, aminek következtében akár 1,5 milliárd forint is eltűnhet Magyarországról
Cikkek
Magasabb árrést fizettek az áramfogyasztók
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 07:35
Magasabb árrést fizettek tavaly az áramfogyasztók az egyetemes szolgáltatóknak a szabályozásban megengedettnél, így csaknem egymilliárd forintos többlet alakult ki, de az egyes felhasználóra vetített összeg olyan alacsony, hogy nem is kapnak vissza pénzt - írja a keddi Magyar Nemzet.
A lap a Magyar Energia Hivatal vizsgálatának eredményeit ismerteti: a MEH megállapította, hogy valamennyi egyetemes szolgáltató túllépte a megengedett árrést tavaly. A hivatal szerint azonban a szolgáltatók nem követtek el jogsértést, mivel az árrés mértéke előre csak korlátozott pontossággal becsülhető.
Összességében a négy egyetemes ellátónak 957 millió forintot kell visszajuttatnia a fogyasztóknak. Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője a lapnak elmondta: átlagosan 200 forint járna vissza a fogyasztóknak, ám ez olyan elhanyagolható, hogy inkább úgy döntöttek: a jövőben a társaságok kisebb áremelést érvényesíthetnek majd. Ez kilowattóránként 6 fillért jelent a MEH közlése szerint.
Áramfogyasztás: messze vagyunk a csúcstól
20 milliárd forint osztalékot fizet az MVMMagyar Nemzet
Cikkek
Naszvadi György lehet a pénzügyek felelőse
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 07:32
A Népszabadság keddi összeállítása szerint a legvalószínűbb, hogy megszűnik a Pénzügyminisztérium önállósága, és csak a költségvetési ügyek maradnak meg a lecsupaszított intézménynél, amelyet a Fidesz-kormány volt közigazgatási államtitkára, Naszvadi György vezethet.
Az elképzelések szerint az újonnan létrehozandó gazdasági csúcsminisztérium lehet a gazdája a József Nádor téri intézménynek. Ha így alakul, akkor Matolcsy György – őt tartják e csúcstárca vezetésére a legesélyesebbnek – számára Naszvadi György, a Magyar Államkincstár elnöki tanácsadója referálhat majd az állami pénzügyekről - írja a lap.
Megemlítik, hogy Naszvadi számára nem lenne idegen e terület. Még az Orbán-kormány idején töltött be közigazgatási államtitkári posztot a tárcánál, de munkakapcsolata a PM-mel ennél is régebbre nyúlik vissza: életrajza szerint 1973-tól a kilencvenes évek közepéig különböző beosztásokban tevékenykedett a minisztériumban.
Orbán már csak egy hétig pártelnök?
Hiánycél: Orbánék tárgyalnak, majd emelnek?
"Lesz mozgástere az Orbán-kormánynak" Népszabadság
Cikkek
Eyjafjallajökull felébresztheti az alvó vulkánokat
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 07:03
Várható, hogy az elkövetkező évtizedekben a mostaninál sokkal nagyobb vulkánok is aktívak lesznek, azért érdemes már most felkészülni
Cikkek
Orbán már csak egy hétig pártelnök?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 06:57
Az RTL Klub Híradójának információi szerint a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán Viktor lemond. A pártelnöki posztra Pokorni Zoltán és Kövér László esélyes.
Az RTL Klub birtokába került "lehetséges lista" szerint Varga Mihály Fidesz-alelnök és Semjén Zsolt KDNP-frakcióvezető mellett miniszterelnök-helyettes lehet Navracsics Tibor, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője is. A Fidesz leendő frakcióvezetőjeként Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét nevezték meg.
"Mindezt azonban egyelőre nem erősíti meg a Fidesz vezetése. Orbán Viktor az első forduló után azt mondta, korai még kormányról beszélni" - hangzott el az RTL Klub hétfő esti híradójában.
Hiánycél: Orbánék tárgyalnak, majd emelnek?
Járai: most tönkre tenne minket az euró bevezetése
"Lesz mozgástere az Orbán-kormánynak" MTI
Cikkek
A belvíz miatt nem tudnak vetni
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 06:50
Több tízezer hektár eshet ki végleg a művelés alól idén a folyamatos, illetve a csapadékosabb idő miatt újratöltődő belvíz miatt: vagy az őszi vetések kipusztulása következtében, vagy azért, mert el sem tudták kezdeni a tavaszra tervezett vetéseket - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének titkára a Napi Gazdaságnak.
A lap keddi számában azt írja: a karácsony óta állandó bel- és árvíz egyre komolyabb károkat okoz a mezőgazdaságban. A legkritikusabb időszakban az elöntött területek nagysága elérte a 170 ezer hektárt, majd ez március végére 40 ezer, jobbára mezőgazdasági hasznosítású hektárra mérséklődött, most azonban újból növekedni kezdett - mondta a Napi érdeklődésére Kolozsvári Gábor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium természeti erőforrások főosztályának szakmai főtanácsadója.
Uniós pályázatok: kiegyenesítetlen egyenlet
Jégeső: mennyi idő kell a kártérítéshez?Napi Gazdaság
Cikkek
Hiánycél: Orbánék tárgyalnak, majd emelnek?
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 06:42
Valószínűsíthető az új magyar kormány részéről az államháztartási hiánycél valamelyes emelése, de csak a Valutaalappal folytatott tárgyalások eredményeként
Adó
Határidő előtt kézhez kapjuk az APEH ajánlatát
Privátbankár.hu | 2010. április 20. 06:16
A határidőhöz képest (árpilis 30-a) két héttel korábban kezdte meg kiküldeni az adóhatóság az egyszerűsített bevallási ajánlatokat az adózóknak
Cikkek
Súlyos megpróbáltatások várnak az euróövezetre
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 18:53
Az eurózónában a GDP az idén 1 százalékkal növekedhet, a munkanélküliség még emelkedik, a monetáris unió a válság hatására "kétsebességessé" válhat. Magyarországon is csak lassú növekedés várható - derül ki az Ernst & Young (E&Y) előrejelzéséből.
Habár az euróövezet nagy tagállamai közül többnek már tavaly sikerült kilábalnia a válságból, rövid távon továbbra is megpróbáltatások várnak a monetáris unióra az E&Y új negyedéves Eurózóna Előrejelzése szerint. A GDP 2010-ben mindössze 1, 2011-ben pedig 1,6 százalékkal növekszik majd az eurózónában; 2012-ig nemcsak a közös valutát használó tagállamokban, hanem az egész kontinensen nagyon lassú marad a GDP-növekedés.
"Magyarországon idén év vége felé már az élénkülés gyenge jelei mutatkoznak majd. A magyarországi GDP-növekedést az euróövezetben tapasztalható alacsony teljesítmény fogja meghatározni 2011-ben is. Várakozásaink szerint ezt követően veszi kezdetét egy erősebb fellendülés 2012-ben és 2013-ban" - mutatott rá Havas István, az E&Y vezérigazgatója a jelentés kapcsán.
A gazdasági kilábalás nem egyenletesen következik be a monetáris unióban, egy észak-déli növekedési törésvonal alakul ki: a mediterrán tagállamokban és Írországban 2012-ig évente mindössze 0,6 százalékos lehet a növekedés, Németország, Franciaország és a Benelux-országok 1,8 százalékos növekedésével szemben.
Az előrejelzés nem számol a munkanélküliség hirtelen megugrásával, a gazdaságnak azonban jelentősen meg kell erősödnie, mielőtt a termelékenység újra visszatérhet a válság előtti szintre, és a munkaerőpiac újra fellendülhet. A munkanélküliség az idén tovább növekszik a tanulmány szerint - jelenleg 16 milliónál tart -, s 2011-re eléri a 17 milliót az euróövezet tagállamaiban.
Két hétbe telhet, mire Görögország hitelt kap
A nehezén túl vagyunk, de korai még örülniMTI
Cikkek
BUX: ez már a nagy esés előszele?
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 18:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 737,10 pontos, 3,00 százalékos csökkenéssel, 23.863,82 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 30,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények egyaránt gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Rózsa Balázs, az OTP Bank Nyrt. tőzsdei műveletek osztályának vezetője elmondta: hétfőn az eladók dominanciája érvényesült a Budapesti Értéktőzsdén. Aláhúzta: a magyar piac a pozitív mozgásokban nem tudott részt venni, így a BUX napi minimumán zárt a hét első kereskedési napján. A szakértő úgy vélte, kifulladt a magyar börzét jellemző optimista befektetői hangulat és megkezdődött a profitrealizáció a piacon.
Rámutatott: a hétfői amerikai tőzsdezárás döntheti majd el, hogy milyen irányba indulnak tovább a piacok, mivel egy negatív zárás érzékenyen érintheti majd az európai börzéket. Hozzátette: a régiós tőzsdék a BUX-hoz hasonlóan teljesítettek hétfőn.
Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője szerint elsősorban a Goldman Sachs bankházzal kapcsolatban péntek este kirobbant ügy állt a hétfői esés hátterében, amit a Citigroup vártnál jobb eredménye sem tudott ellensúlyozni. Kiemelte: fontos támaszokhoz érkeztek a BUX vezető papírjai, ezért ha az árfolyamok innen nem pattannak fel a következő napokban, akkor eljöhet a szakértők által régóta várt komolyabb esés a piacon.
A Mol árfolyama 605 forinttal, 3,00 százalékkal 19.545 forintra csökkent, 5,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 187 forinttal, 2,69 százalékkal 6.765 forintra esett, forgalmuk 17,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 33 forinttal, 4,11 százalékkal 770 forintra gyengült, forgalma 5,4 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1220 forinttal, 2,76 százalékkal 43.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
Az Egis 71,7 millió forintos forgalom mellett 680 forinttal, 3,09 százalékkal 21.320 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.131,51 ponton zárt hétfőn, ez 52,79 pontos, 2,42 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Halálra vannak ítélve a vidéki kisboltok?
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 18:20
A demográfiai változások kihatnak Közép és Kelet-Európa kiskereskedelmi szektorára - a régió a nyugat-európaihoz hasonló demográfiai kihívások elé néz
Cikkek
Drágább az euró, mint pénteken
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 17:06
Gyengült a forint péntekről hétfőre a bankközi devizapiacon: a forint hétfőn délután fél ötkor a 264,82 forintos euró jegyzésen állt a péntek délután fél ötkor tartott 262,97 forintos jegyzés után.
A forint a hét eleje óta folyamatosan erősödő tendenciát követte, majd csütörtök-pénteken nagyjából a 262-263 forintos euró jegyzési tartományban mozgott. Péntek délután a Goldman Sachs ellen emelt felügyeleti vád miatt megrendült befektetői bizalom erősítette a befektetési menedék devizákat, a dollárt és a jent, és gyengítette a magasan kamatozó kockázatosabb deviza-befektetéseket.
A térségbeli devizák árfolyama péntekről hétfőre emelkedett, a forint 264 körüli euró jegyzésről 265,50 közelébe.
A dollárt hétfőn délután 196,74 forinton jegyezték 1,3467 dolláros euróárfolyam mellett. Péntek délután a dollárt 194,50 forinton, az eurót 1,3524 dolláron jegyezték.
A svájci frank jegyzése hétfőn 184,80 forint a péntek délutáni 183,60 forint után, 100 japán jent 213,31 forinton jegyeztek 210,49 forint után.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
A választások jó kondiban tartják a forintotMTI
Cikkek
Kifizeti a Toyota a durva büntetést
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 16:40
A Toyota beleegyezett, hogy kifizeti az amerikai kormány által kiszabott rekord összegű, 16,4 millió dolláros bírságot.
A japán autógyár nem tájékoztatta megfelelően a szövetségi hatóságokat egyes modelljeinek a gázpedál beragadásával kapcsolatos meghibásodási problémáiról - közölte Ray LaHood közlekedési miniszter hétfőn.
A kormány két hete szabta ki a bírságot. A Toyotának - amely január óta 2,3 millió autót hívott vissza az Egyesült Államokban a gázpedálgondok miatt - hétfőig kellett döntenie, hogy elfogadja vagy elutasítsa a büntetést.
Újabb hibák - a Toyota leáll a Lexus-eladásokkal
A legsúlyosabb bírságot kapta a ToyotaMTI
Cikkek
Több ezer közalkalmazottat kirúgnak Horvátországban
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 16:31
A horvát kormány csökkenti az állami kiadásokat, eladja kisebbségi állami tulajdonhányadait a cégekben, és a tervek szerint több ezer állami alkalmazottat elbocsát - közölte Jadranka Kosor horvát miniszterelnök hétfőn egy sajtóértekezleten. Az intézkedésekre Horvátország közelgő európai uniós tagsága miatt van szükség - tette hozzá.
Horvátország 2012-ben, vagy ekörül csatlakozik az Európai Unióhoz. A miniszterelnök szerint addig végre akarják hajtani az adó- és a nyugdíjrendszer reformját is. A horvát bruttó hazai termék 5,8 százalékkal csökkent tavaly, és idén várhatóan szintén hanyatlik, miközben a munkanélküliség öt éve legmagasabb szintjén van.
Jadranka Kosor azt mondta, hogy a tervek szerint az állami alkalmazottak 5 százalékának, mintegy 8 ezer embernek mondanak fel, megszüntetik a karácsonyi jutalmakat, illetve számos más juttatást. A horvát kormányfő hozzátette: júniusig visszafizetik a cégekkel szemben felhalmozódott állami adósságot, és eladják az állami részesedést mindazokban a vállalatokban, ahol ez 25 százalék, vagy kisebb.
Az emberek nemet mondtak a görög csomagra
A görögök nem kérnek a megszorításokból
MTI
Cikkek
Lemond Lendvai Ildikó?
Privátbankár.hu | 2010. április 19. 15:47
Lendvai Ildikó nem cáfolta, de nem is erősítette meg hétfőn azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint lemond a pártelnöki posztról az országgyűlési választás második fordulója után.
A szocialista pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: választási hajrában az ember mindent belead, mindenki teszi a dolgát a posztján. Hozzátette, minden kérdés az MSZP későbbi ellenzéki szerepére, személyi megoldásaira, szervezeti megújítására ezt követően jön.
Az MTI azon kérdésére, megalapozatlanok-e a lemondásáról szóló sajtóhírek, azt válaszolta: amíg választási időszak van, az ezzel kapcsolatos hírekre mindig ugyanazt fogja válaszolni.
Újabb pártelnök bukik bele a választásokba
Az MSZP a teljhatalom ellen küzd
Az MSZP várja az MDF-es szavazatokatMTI
Friss
Nemzetközi
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11
A miniszterelnök jabvasolta. 

