A nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetése szükséges, és szakmailag indokolható lépés a PSZÁF elnöke szerint. Szász Károly leszögezte, az öngondoskodás támogatása nagyon fontos
A felosztó-kirovó rendszerrel jellemezhető állami - első - pillérnek van egy szabályozói kockázata, a tőkefedezeti elven működő második pillérnek pedig egy befektetési kockázata, és mind a kettőnek működési kockázata; a kérdés az, hogy ki, minek tulajdonít nagyobb jelentőséget, illetve ki, melyiktől tart jobban, vagy fél kevésbé - mutatott rá.
Kiemelte: a második pillér a teljes állami nyugdíjrendszer egyik alrendszere, hiszen az állam mondott le a javára szóló járulékok egy részéről, és adta át a magánpénztári rendszernek azzal a kötelezettséggel, hogy ebből nyugdíjszolgáltatást teljesítsen. Ilyen értelemben az állam szabályozói felelőssége az egész rendszer fenntarthatóságára, finanszírozhatóságára, és a második pillérből származó nyugdíjszolgáltatás mértékére is kiterjed.
Azon magánnyugdíjpénztári tagok várható járandósága azonban, akik a közeljövőben a második pillérből nyugdíjat kapnának, jóval az elvárható, illetve az állami rendszerből származó nyugdíjszint alatt van. Ez magyarázza, hogy amikor lehetőség volt a visszalépésre, a pénztártagok döntő többsége mindig élt ezzel, s hogy a rokkanttá váltak is teljes körűen visszatértek a tb-rendszerbe - fűzte hozzá.
Szász Károly szerint érthető, ha azok a nyugdíjpénztári tagok, akiknek a jogosultsági viszonya folytonos, és messze az átlag feletti jövedelemmel rendelkeznek, áldozatként élik meg a "visszalépési alternatívát". Úgy vélekedett azonban, hogy az átlagnál jobb helyzetben lévőknek a társadalmi szolidaritás jegyében nagyobb terhet kell vállalniuk. "Egységes, általános állami biztosítási rendszerről van szó, ahol a közös felelősségvállalást, szolidaritást érvényesíteni kell" - jelentette ki a PSZÁF elnöke.
Kifejtette: az elmúlt 12 évben nem folyt olyan költségvetési gazdálkodás, aminek révén a második pillér miatti hiány könnyen kitermelhető lett volna, a megváltozott globális finanszírozási feltételrendszer mellett pedig már nem lehet ennek a rendszernek a további finanszírozását biztosítani és felvállalni.
Úgy vélekedett: "ha a második pillérben megképződött, s a visszalépések következtében az állami rendszerbe visszakerült nyugdíjvagyon a költségvetés egyensúlyba hozatalát és az államadósság csökkenését szolgálja, akkor a második pillér felszámolása pozitív lépés, amely támogatható."
Szász Károly felhívta a figyelmet arra is, hogy az öngondoskodás támogatása nagyon fontos. Ennek formájaként említette az önkéntes nyugdíjpénztárakat, a nyugdíj-előtakarékossági számlát (nyesz), a tartós befektetési számlát (tbsz) és az életbiztosítást, a második pillért azonban kötelező jellege miatt nem tartja öngondoskodásnak.
Amíg nyugdíjkasszák lesznek, a felügyelet szerepe nem változik, mindvégig figyelemmel kíséri majd a szektor működését, nemcsak az ott maradó, hanem a visszatérő pénztártagok érdekeinek védelmében is - hangsúlyozta az elnök, aki arra számít, hogy a törvényi változások nyomán a magánkasszák körében a jövőben összeolvadásokra kerül sor, ezért a mostaninál jóval kevesebb piaci szereplő lesz.
Ismertette: a felügyelet nyár óta vizsgálja a magánnyugdíjpénztárak befektetési, vagyonkezelési tevékenységét, s ennek során azt állapította meg, hogy a vagyonkezelői szolgáltatásokért fizetett díjakkal kapcsolatban számos esetben megsértették a jogszabályi előírásokat. Abban az esetben ugyanis, amikor a pénztári vagyont befektetési alapokba fektették, a jogszabályban meghatározott díjon felül az alapkezelésért is díjat számoltak fel. Az elnök szerint, ha valamely pénztár államkötvényből vagy befektetési jegyből nagyobb pakettet vásárol, ezt közvetlenül kellene megtennie, mert úgy sokkal olcsóbb lenne.
"Azok a nyugdíjpénztárak, amelyek mögött professzionális szolgáltatói háttér van, magasabb költséggel és alacsonyabb hozammal működnek, mint amelyek nem rendelkeznek ilyen háttérrel. Ez azt valószínűsíti, hogy a pénztárak költségágon, valamint az alacsonyabb hozamokon keresztül ezt a szolgáltatói hátteret táplálták. A lehetőségeket maximálisan kihasználva ezen a vonalon - ha szabályosan is - jelentős vagyon áramlott át a mögöttes szolgáltatói körhöz" - jelentette ki Szász Károly.
Hozzátette: költségágon 12 év alatt több mint 200 milliárd forint "ment ki" a magánkasszákból azáltal, hogy a magánnyugdíjpénztárak kezdetben 8, később 4,5 százalék költséghányadot tudtak elszámolni. "Összességében nagyon drága szolgáltatás volt" - mondta. Ha pedig a magánkasszák csak állampapírokba fektettek volna, 170 milliárd forinttal több lenne a vagyonuk. - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra: a kimutatott hozamokat a fedezeti számlára vetítve számolják ki, vagyis a befizetett tagdíj korábban 92, most 95,5 százalékára; azonban a teljes tagdíjbefizetésre számolva már nem lehetne reálhozamról beszélni.
A Nyugat-Európában hasonlóképpen tőkefedezeti elven működő magánpénztárak foglalkoztatói nyugdíjpénztárak, amelyek valószínűleg azért tudnak hatékonyabban működni, mert kifejezetten a pénztártagok érdekeit képviselik, szemben a mi modellünkkel, ahol elkülönülnek a pénztári szolgáltatói érdekek - mondta Szász Károly.
MTI, Privátbankár
