Hírek
KKV
BorsodChem: a kínaik még nem terítettek ki minden lapot
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 17:23
A tárgyalások végigkövették a hitelező bankok, a kínaiak először kisebbségi tulajdonrészt szereznek, aztán két évük lesz dönteni, hogyan tovább
Cikkek
Autós üldözés Somogyban
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 17:05
Egy Siófokról ellopott autóval áttörte a rendőrségi útzárat, közben elsodort egy rendőrt péntek délután egy férfi a 67-es úton, Mernyénél - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A tolvajt a tulajdonos egy másik járművel üldözőbe vette, s közben értesítette a rendőröket, akik Mernyénél már várták az autót. A gépkocsit vezető férfi azonban nem állt meg, áttörte a rendőrségi útzárat, nekiment egy rendőrautónak és elsodort egy rendőrt - számolt be a történtekről Karsay Kornél. Személyi sérülés nem történt, a két járműben azonban jelentős kár keletkezett - tette hozzá.
A szóvivő közölte: a Kaposvár és Balatonlelle közötti utat az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták.
SZDSZ-es képviselőt is pénzelt a BKV
BKV: nem fogynak ki a végkielégítési botrányokból?
Óvakodj a csalóktól! A brókerbotrány tanulságai MTI
Cikkek
Egy ideig nem megy 270 fölé a forint?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 17:01
A forint a 266-os eurójegyzés közelében ingadozott pénteken: az eurót pénteken délután fél ötkor 266,20 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a csütörtök délután négy órai 266,21 forintos jegyzés után. A dollár jegyzése 195,92 forint volt péntek délután 1,3599 dolláros euróárfolyam mellett, a csütörtök délutáni 195,23 forint és 1,3638 dolláros euró jegyzés után.
A svájci frankot 182,04 forinton jegyezték 181,92 forint után, 100 japán jent pedig 216,56 forinton 219,33 forint után. A piacokon csütörtökön megkönnyebbülést okozott a görög költségvetési deficittúllépés miatt az eurózónában kialakult pénzügyi krízis rendezésének körvonalazódása, ami pénteken további megerősítést nyert a költségvetési megszorító csomag görög parlamenti elfogadásától.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel folytatott pénteki megbeszélését követően kihangsúlyozta, hogy a megszorító intézkedések végrehajtása elegendő lesz a deficitprobléma rendezéséhez, és nem lesz szükség segítségre az euróövezeti országok részéről.
A görög pótlólagos költségvetési megszorító csomag parlamenti elfogadásával egyelőre elhárulni látszik az euró árfolyamát terhelő egyik legsúlyosabb tényező, ezáltal gyengülhet a befektetői kockázatkerülés mértéke az értékpapír- és devizapiacokon.
Délután, a meglepően jónak bizonyult amerikai foglalkoztatási adatok közzétételével nagy lökést kapott a gazdasági fellendülésbe vetett befektetői bizalom, a tőzsdeindexek lendületes emelkedésbe kezdtek mind Európában, mind pedig Amerikában, a dollár pedig komoly nyereséget ért el az euróval és a jennel szemben. Az euróval szembeni erősödése csak átmenetinek bizonyult, de a jennel szemben tartós eredményt ért el a dollár: árfolyama 89,30 jenről 90,30 jenre szökött fel.
Az említett fejlemények tükrében a befektetői kockázatvállalási hajlandóság erősödése valószínűsíthető a jövő hétre, ami a térségbeli devizák árfolyamának további erősödése mellett szól.
A zloty csütörtökön áttörte a 3,90-es eurójegyzésnél húzódó erős ellenállási határt. A kereskedők a zloty további erősödését várják Lengyelország jó gazdasági kilátásainak és a várható jegybanki kamatemeléseknek köszönhetően. Belátható időn belül 3,85-ös eurójegyzést várnak a piacon a zlotytól. Pénteken a zloty 3,87-es eurójegyzés alatt is járt.
A forint árfolyama pénteken átmenetileg 266 forint alatti eurójegyzésig is erősödött, de túlnyomórészt 266,00 és 266,70 között ingadozott. A forint erősödésével szemben szilárd technikai ellenállás tapasztalható a 266 és 265 forintos euróárfolyam között.
A forint árfolyama tavaly augusztus óta a 265-275 forintos eurójegyzés tartományban ingadozik, és az idei év eleje óta már annak erős felében. A kereskedők nem számítanak rá, hogy a forint belátható időn belül átlépné a mozgási tartomány erős határát. A legvalószínűbb árfolyamtartományt a következő napokra is 266 és 268 forintos eurójegyzés között várják.
Erős ellenállási ponthoz érkezett a forint
Kemény dió a forintnak: lesz-e 265 alatti euró?
A pokol bugyraiban jár a font
MTI
Cikkek
SZDSZ-es képviselőt is pénzelt a BKV?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 16:55
Munkakör nélkül foglalkoztathatták a BKV-nál Boruzs András SZDSZ-es képviselőt - tudta meg az MTI. A dolgozói létszámról adott tanácsokat - állítja a politikus
Cikkek
8,22 millió utassal számolnak Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 16:50
Az idén 8,22 millió utast várnak Ferihegyen, szemben a 2009. évi 8,1 milliós utasforgalommal - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel pénteken.
A közlemény szerint Kam Jandu, a BA légiközlekedési igazgatója az Utazás 2010 kiállítás szakmai konferenciáján tartott előadásban emlékeztetett arra, hogy a légiközlekedési válság közepette a budapesti forgalom "mindössze" 4,1 százalékkal csökkent, miközben az Európai Unióban átlagosan 5,9 százalékkal kevesebb utast kezeltek a repülőterek. A versenytársaknál ennél nagyobb volt a visszaesés: Bécsben 8,3 százalék, Prágában 7,8 százalék, Varsóban pedig 12 százalék.
A közlemény szól arról is, hogy a elmúlt héten a Budapest Airport vezetői négy Perzsa-öböl menti légitársaság képviselőivel tárgyaltak Abu Dhabiban és Dubaiban esetleges budapesti járatnyitásról.
Ezer dolgozónál nem akar többet a Malév
Egyre többen repülünk
A ferihegyi parkolást is fizethetjük mobillal
Malév-ügy: az oroszok a spájzban maradtak
MTI
Cikkek
Erős hajrával zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 613,77 pontos, 2,84 százalékos emelkedéssel, 22.193,70 ponton zárt pénteken. A Mol 4,21 százalékkal 18.550 forintra erősödött, az OTP részvények ára 4,54 százalékkal 6.010 forintra nőtt.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Fordulékonyság: még vizsgálják a Volánbusz tenderét
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 16:46
A Közbeszerzési Döntőbizottság pénteki ülésén újabb adatokat kért be a székesfehérvári Alfa busz Kft.-től és az autóbuszok beszerzésére tendert kiíró Volánbusz Zrt.-től - mondta el Mogyoróssy Tibor a buszgyártó vállalkozás tulajdonosa az MTI érdeklődésére. Az adatszolgáltatásra március 16-ig kaptak határidőt a cégek. A bizottság döntése szerint addig nem hirdethet győztest a Volánbusz Zrt.- mondta el Mogyoróssy Tibor.
Székesfehérvár polgármestere pénteken közleményben tudatta, hogy a város vezetőjeként elfogadhatatlannak tartja az Alfa Busz Kft. pályázatának kizárását a közbeszerzési eljárásból, emiatt az elmúlt hetekben levélben fordult a miniszterelnökhöz és az illetékes miniszterhez. Warvasovszky Tihamér (MSZP,SZDSZ, Fehérvári Polgárok Egyesülete) szerint azt a választ kapta tőlük, hogy az esélyegyenlőséget megtartva, a jogszabályi kereteken belül támogatni kell a hazai ajánlattevőket.
Az alacsony padlós autóbuszokra, valamint 100 százalékos opcióra vonatkozó tenderből februárban azzal az indokkal zárta ki a székesfehérvári buszgyártót ismételten a Volánbusz Zrt., hogy az ajánlott járművek fordulékonysága nem megfelelő.
A kifogást már korábban alaptalannak minősítette a Magyar Buszgyártók Szövetsége, amelynek álláspontja szerint az Alfa Busz pályázata műszaki paramétereiben, s árával is kedvezőbb volt a tender győztese, a kínai Xiamen JKing Long Ltd. ajánlatánál.
Amennyiben a kínai gyártó nyeri a tendert, az Alfa Busz Kft. 150 dolgozójától lesz kénytelen megválni - nyilatkozta februárban az MTI-nek a cég tulajdonosa.
Ez utóbbival kapcsolatban Mogyoróssy Tibor egyelőre nem szolgált új információkkal. Már korábban is elmondta, hogy a pályázat megnyerése esetében május végéig biztosan tudna munkát adni a cég 200 dolgozójának.
Az Alfa Busz Kft. 2002-től dolgozik az Ikarus egykori székesfehérvári telephelyén. 10 milliárd forint termelési értéket produkál, évi 130-150 buszt készít és értékesít itthon és a kelet-európai piacokon. 200 dolgozót foglalkoztat, és beszállítóként legalább ugyanannyinak ad munkát.
Midibuszok: a BKV is fizethet a szolgáltatásért
Bérletek: a Volán és a MÁV is hosszabbít
A sofőr is ad regisztrációs jegyet
MTI
Cikkek
BKV: nem fogynak ki a végkielégítési botrányokból?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 16:17
A BKV felügyelőbizottsága (fb) határozatában arra kérte a belső ellenőrzést, hogy vizsgálja ki a cég egyik korábbi vezető beosztású dolgozójának végkielégítési ügyét - tudta meg BKV-s forrásból az MTI pénteken.
Az fb azt is határozatba foglalta, hogy ha a belső ellenőrzés szabálytalanságot talál vagy felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor tegyék meg a rendőrségen a feljelentést.
Az MTI bortokába korábban került dokumentum szerint a volt igazgató több mint 30 éve dolgozott a cégnél, 150 százalékos prémiumot kapott fizetése mellé, és 83 millió forint végkielégítéssel távozott a cégtől 2009-ben. Az igazgató határozott idejű szerződéssel dolgozott a BKV-nál, majd Kocsis István küldte el közös megegyezéssel és korengedményes nyugdíjjal.
Postapalota: milliós csalás az ablakban?
BKV-BA: mindent tudtak Sziebertről
BKV: elővették Hagyó másik emberét is
Még nincs a BKV számláján az ötmilliárd
Két ügyvéd is sáros a BKV-BA-ügybenMTI
Cikkek
Közel 4 milliárdot áldozott az új gyártósorokra az Audi
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 16:12
Az Audi Hungaria szerszámgyára megkezdte az új Audi RS 5 karosszéria elemeinek gyártását Győrött. Az új RS modellbe a szintén Győrben készülő 4,2 literes, 8 hengeres FSI motort építik be. A karosszériaelemek gyártásához több mint 2,7 milliárd forint, az új motorok sorozatgyártásához pedig 1,2 milliárd forint összegű beruházást hajtottak végre - tájékoztatta közleményében a vállalat pénteken az MTI-t.
Kihajthat az autóipar a kátyúból
Autópiac: újra támadnak a kínaiak
Megelőzte a Ford a GM-et
Pekingben esdekelt a Toyota
MTI
Cikkek
Hitelszövetkezeti kártalanítás: miből fizet az állam?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 15:58
Az általános tartalékból 41,2 millió forintot csoportosítanak át az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet (ÁKH) betéteseinek kártalanítására - külön alku kötettett a PM-el is
Cikkek
Sávoly miatt távozott a Magyar Turizmus Zrt. elnöke?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 15:45
Lemondott Niklai Ákos a Magyar Turizmus Zrt. elnöki posztjáról azonnali hatállyal, a turizmusért felelős önkormányzati miniszter a lemondást tudomásul vette. Niklai Ákos az MTI-nek azt mondta személyes okok miatt döntött a lemondás mellett.
Az MTI érdeklődésére az Önkormányzati Minisztériumban megerősítették az elnök lemondását, és közölték, hogy azt a miniszter elfogadta.
Az MTI az ügy hátterét ismerő közigazgatási és pénzügyi illetékesektől úgy értesült, hogy az elnök lemondása összefüggésben áll a sávolyi Balatonring beruházással, részleteket azonban ezzel kapcsolatban nem sikerült megtudni.
Célegyenesben a Balatonring hitelezése
Nyilvánosságra kerülhetnek a sávolyi szerződések
Balatonring: mit fizetnek közpénzből? MTI
Vásárló
Előkészítik a használatarányos útdíj bevezetését
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 15:38
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium előkészíti a használatarányos útdíj bevezetését
Cikkek
Munkanélküliség az USA-ban: jelentős eltérések az adatokban
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 15:28
Az Egyesült Államokban közép-európai idő szerint 14:30-kor tette közzé a Munkaügyi Minisztérium a 2010. februárra vonatkozó munkaerőpiaci statisztikát
Makro / Külgazdaság
Zágráb már idén lezárná a csatlakozási folyamatot
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 15:08
Megerősítette pénteken Horvátország azon törekvését Ivo Josipovic elnök, hogy még idén lezárják a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.
Az új horvát államfő - egyik első külföldi útján - Brüsszelben találkozott a vezető uniós intézmények képviselőivel, köztük Herman Van Rompuy uniós elnökkel és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel.
Tárgyalópartnerei egyetértettek vele abban, hogy a tárgyalások akár ebben az évben befejezhetők. Felhívták viszont a figyelmet arra, hogy a csatlakozáshoz Zágrábnak még több területen előre kell lépnie, köztük a Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésben. Mindketten említették az igazságügyi rendszer reformját és a korrupció elleni harcot is.
Az EU a Déli Áramlatot is támogatja
Hiába van Dunánk, nem tudjuk jól kihasználni
MTI
Cikkek
A hipermarketeké az élelmiszerpiac harmada
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 14:43
Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma értékben változatlanul mintegy 1 300 milliárd forint 2009. február-2010. januárban, az előző hasonló időszakkal összehasonlítva, a Nielsen piackutató vállalat által mért 90 termékcsoportból
Cikkek
Három csapás: a Fidesz majd rendet tesz?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 14:26
Schmitt Pál szerint az új kormány már rögtön a ciklus elején bevezeti a három csapás törvényét a nemzeti kormányzás egyik alaptételeként megfogalmazott rend és közbiztonság védelme érdekében.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az uniós parlament alelnöke pénteken, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a bűncselekmények száma ugyan évek óta szinte változatlan, de egyre inkább terjedőben vannak például a kisebb súlyú lopások. Nem szabad, hogy az emberek félelemben éljenek, "egyetlen falut sem lehet az út szélén hagyni", a bűnözőket szigorúan meg kell büntetni - fűzte hozzá.
Még a Fidesz sem tudja, hány minisztérium lesz
A Fidesz majd később mond konkrétumokat
A következő negyedévben mindent elveszthetünk
MTI
Cikkek
Idén már másodszor zárják le a szegedi rakpartot
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 14:17
A Tisza áradása miatt péntek este nyolc órakor lezárják a rakpartot Szegeden; a folyó várhatóan kilép az úttestre, de a víz csak a fél útpályát érinti majd - tájékoztatta az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
Priváczkyné Hajdú Zsuzsa elmondta, az előrejelzések szerint a folyó Szegednél nem éri majd el az elsőfokú készültség elrendeléshez szükséges szintet, és 570 centiméter körül tetőzik.
Utoljára a rakpartot január 3-án zárták le áradás miatt, akkor egy hónapig nem használhatták az autósok az útszakaszt. Ez az első napokban komoly közlekedési dugókat okozott a csongrádi megyeszékhelyen, ahol a villamoshálózat felújítása miatt több ponton is forgalomkorlátozás van érvényben. A Tisza Szegednél mért eddigi legmagasabb vízszintje 1009 centiméter volt 2006. április 21-én.
Árvíz és belvíz - nem lesz könnyű hétvégénk
Egyre jobban vizesedik az ország
Az árvíz elmosta az autópályahidatMTI
Cikkek
Célegyenesben a Balatonring hitelezése
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 14:12
Adottak a feltételek ahhoz, hogy szerdán délutánig lezáruljon a Balatonring beruházás hitelszerződésének előkészítése és azt aláírják a felek, ami feltétele annak, hogy határidőre elkészülhessen a motorversenypálya - jelentette be Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a sávolyi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken.
Suchman Tamás Sávolyon, a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy pénteken, a Magyar Fejlesztési Bank egyetértésével, a személyes adatok takarása mellett nyilvánosságra hozzák a beruházásról készült szakértői tanulmányt.
Nyilvánosságra kerülhetnek a sávolyi szerződések
Balatonring: mit fizetnek közpénzből?
MTI
Makro / Külgazdaság
Újabb erős utórengés Chilében
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 14:10
Három újabb földmozgás rázta meg pénteken Chilének azt a részét, Concepción város környékét, amelyet leginkább sújtott a múlt szombati, 8,8-as erősségű rengés.
Az utórengés sokakat álmukban ért, a lakosok hálóruhában szaladtak ki otthonukból az utcára. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint az első, a Richter-skála szerint 6,2-es rengés helyi idő szerint reggel 6 óra 19 (közép-európai szerint 11 óra 19) perckor történt. A második, a Richter-skála szerint 6,8-as erősségű rengés több mint két és fél órával később pattant ki, a harmadik - 6-6-os erősségű földmozgás - pedig négy perccel később.
A pusztító múlt szombati rengés óta már közel 150 utórengés volt a latin-amerikai országban. Egy kormányzati tisztségviselő a helyi rádiónak elmondta, hogy a múlt heti természeti csapásban szerkezetileg megrongálódott épületek nem dőltek össze az utórengések hatására, legfeljebb a már nagyon rossz állapotban lévő épületrészek omlottak le.
Újabb erős földrengés - ezúttal Tajvanon
Az aranyat nem rázta meg a földrengés
"Utórengés": felszökött a réz ára
Kijárási tilalom a chilei földrengés után
MTI
Cikkek
Postapalota: milliós csalás az ablakban?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 13:46
A Wallis-csoporthoz köthető Wing Zrt. szerint a Posta nagyon is jól járt a székházeladással. Most nyomozás indult: 500 millió forintot keres az ügyészség
Vásárló
Hosszabbítás: magyar földet magyar embernek
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 13:30
Font Sándor, a Fidesz agrárpolitikusa tárgyalt a román EU-biztossal arról, hogy Magyarország következő kormánya a földmoratórium meghosszabbítását fogja majd kérni
Cikkek
Gázár: nincs ok az emelésre, váltsák le a hivatal elnökét
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 13:13
A Magyar Energia Hivatal elnökének menesztését kéri a miniszterelnöktől a szocialista Podolák György. A Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán "előre énekelt", amivel csorbította a hivatal tekintélyét, ezért "hivatalosan bejelentem, hogy kérem Bajnai Gordon miniszterelnököt, mentse fel tisztségéből a hivatal elnökét" - nyilatkozta az MTI-nek pénteken az országgyűlési képviselő.
Hangsúlyozta: a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatói körben a földgáz ára nemcsak szakmai, hanem politikai kérdés is.
Lendvai Ildikó szerint az MSZP szakpolitikusai úgy látják, nincs szükség gázáremelésre április 1-jétől. Az MSZP elnöke pénteki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: elképedve hallotta, hogy az energiaszolgáltatók ajánlattétele előtt az energiahivatal vezetője arról beszélt, mekkora áremelésre lehet szükség. Véleménye szerint - bár nem feltételez rossz szándékot - ez burkolt javaslat az áremelés mértékre.
Hozzátette: ilyet nem tehet az az ember, akinek az a dolga, hogy őrködjön az ellátás biztonsága és a felett, hogy az árak reálisak legyenek.
Gáz: köbméterenként 16 forintot kellene emelni
Gáz: ha áprilisban nem emelnek, júliusban fognak
A tavaszi gázáremelés csak híresztelés
Elkerülhetetlen a tavaszi gázáremelés?
MSZP: tűrhetetlen, amit a gázárral csinálnak!
MTI
Cikkek
Zöld háztartási gépeket a magyaroknak!
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 13:05
Energiafaló háztartási gépeket kis fogyasztásúakra lecserélő támogatási program indul hamarosan - a nagycsaládosokat, az időseket és a munkanélkülieket segítik majd
Cikkek
Euróövezet: közös adósságkezelés a jövő?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 12:44
Közös adósságkezelő központ felállítását javasolja az euróövezet tagországainak a belga kormányfő. Yves Laterme szerint "az államadósság-piacon kialakult feszültségek rávilágítanak arra a problémára, hogy az euróövezet olyan valutaunió, amelyben nincsen egységes gazdasági kormányzás."
Laterme úgy látja, hogy egy közös ügynökségben kellene összefogni az euróövezeti tagországok adósságfinanszírozási tevékenységét. A pénzügyminiszterek felügyelete alatt álló intézmény egységes kamatozású állampapírokat bocsátana ki, így az egyes országok adóssága az övezet közös adóssága lenne, közös garanciával.
A központ az uniós keretek között kialkudott hiánycélok alapján biztosítaná a finanszírozást, "és ha egy ország nem tartja be a megállapodást, akkor saját magának kellene gondoskodnia pótlólagos forrásról, ami az egyezség megszegése miatt növekvő kockázat okán magasabb kamatterhet jelentene" - írta a belga miniszterelnök a The Financial Times Deutschland című gazdasági lapban.
Erős ellenállási ponthoz érkezett a forint
Maradt a brit és európai alapkamat
Összehozta a 0,1 százalékos növekedést az eurózóna
Az IMF-fel már fenyegetni is lehetMTI
Cikkek
Gáz: ha áprilisban nem emelnek, júliusban fognak
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 12:21
Júliusban jóval 20 százalék feletti gázáremelésre lesz szükség, ha április elsejétől a szolgáltatók nem emelhetnek árat - nyilatkozta az E.ON Hungária szóvivője
Cikkek
Autópiac: újra támadnak a kínaiak
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 11:46
A kínai autógyártók újabb rohamot indítanak az európai autópiac bevételére. "Még az idén bemutatjuk első, az európai piacra szánt modellünket" - idézte a Die Welt német napilap a kínai BYD autógyár szóvivőjét.
A kínai autógyárak a lap beszámolója szerint nemcsak olcsó, de környezetbarát technológiát alkalmazó modellekkel is hódítani akarnak. A BYD először a Hybrid F3 DM modelljével jelenik meg, majd egy évre rá az E6-os elektromos autójával. Az még nem ismeretes, hogy a kínai BYD melyik országot szemeli ki modelljének bevezetésére.
A kínaiak tanultak a múlt hibáiból. "Autóink megfelelnek minden technológiai szabványnak" - jelentette ki a BYD szóvivője.
A kínai autógyártók korábbi piaci behatolási kísérletei rendre kudarcba fulladtak a minőségi hiányosságok miatt. A Landwind", "Brilliance" és "Great Wall" modellekkel nem sikerült megvetniük a lábukat az európai piacon.
Pekingben esdekelt a Toyota
Segítség! Jönnek a kínai építők!
Vége a Hummernek: Kínának sem kell a terepjáró MTI
Cikkek
Vádemelés az OKM felfüggesztett főosztályvezetője ellen
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 11:41
Vesztegetés miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetője ellen pénteken.
"A Budapesti Nyomozó Ügyészség a mai napon vádat emelt V.-né dr. B. Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának volt főosztályvezetője ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt" - tudatta a Főváros Főügyészség szóvivője.
A vádirat szerint a vádlott beosztásából fakadóan az OKM és "A HÖOK a Hallgatókért" Alapítvány közti támogatási szerződés OKM részéről kijelölt kapcsolattartója volt. Hatásköre kiterjedt a pénzeszközök felhasználásának helyszíni ellenőrzésére és az alapítvány, mint kedvezményezett szakmai és pénzügyi beszámolójának elfogadására is. Az OKM a támogatás összegét az alapítványnak átutalta.
Az OKM 2008-ban megbízási szerződésben állt egy K. A. monogramú személlyel, akinek a feladata részben különböző hátrányos helyzetű és roma célcsoportokat érintő pályázatokkal függött össze. A megbízási szerződés alapján K. A. - akinek vonatkozásában Borovszky utasítási joggal bírt - havonta bruttó 300.000 forint megbízási díjat kapott.
"A vádlott 2007. decemberében még a titkárság vezetőjeként a megbízási szerződés megkötésére bruttó 350.000 forint megbízási díjjal tett javaslatot, amelyet a miniszter nem fogadott el" - idézte fel az ügyészség.
A közlemény szerint a vádlott 2008. tavaszán jogtalan előnyként arra kérte "A HÖOK a Hallgatókért" Alapítvány részéről kijelölt kapcsolattartót, hogy a támogatás összegéből titokban 600.000 forintot adjon át K. A.-nak, ezzel kiegyenlítve azt a havi 50.000 forintot, amelytől K. A. azért esett el, mert a miniszter nem fogadta el a vádlott havi 350.000 forintos megbízási díjra irányuló javaslatát. Az eljárás a Fővárosi Bíróságon folytatódik.
Borovszky Tímeát 2009. szeptemberében gyanúsította meg a nyomozó ügyészség vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel, a pénteki tájékoztatás szerint a vádlottal szemben a nyomozást a hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában a Budapesti Nyomozó Ügyészség megszüntette.
Az oktatási tárca 2009 márciusában feljelentést tett a hátrányos helyzetűeket felkaroló Katapult Mentorprogramnál történt szabálytalanságok miatt a nyomozóhatóságnál ismeretlen tettesek ellen. Az eljárás lezárultáig a miniszter felfüggesztette hivatalából Borovszky Tímea esélyegyenlőségi főosztályvezetőt.
Az oktatási tárcánál két vizsgálat volt az ügyben közérdekű bejelentés alapján: egy szabályszerűségi és egy fegyelmi eljárás. A fegyelmi vizsgálat akkor megállapította, hogy "a feltételezett vesztegetési ügy tisztázása túlmutat a közigazgatás határain". A szabályszerűségi vizsgálatot követően a főigazgatóság több munkatársa fegyelmi büntetést kapott.
Borovszky Tímea az ügyről korábban újságíróknak azt mondta: a fegyelmi felelősségi vizsgálatból nem lehetett mást megállapítani, illetve más eljárást lefolytatni, mint amelyet Hiller István lefolytatott és megállapított. Elmondta: a vizsgálat arra vonatkozott, hogy szavai szerint egy "pitiáner összeg" átadására kért-e valakit.
Az oktatási tárca szerint megrovás fegyelmi büntetést és írásbeli figyelmeztetést kapott a minisztérium több munkatársa, miután lezárult a 2006-2008. évi nemzetiségi, kisebbségi és integrációs programok és az Útravaló ösztöndíjprogramok előirányzata felhasználásának ellenőrzése.
A vizsgálat megállapította, hogy az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság által kezelt és felügyelt szakmai programok megfelelően működnek, emellett azonban a szakterület szervezettsége, iratkezelési eljárása és gyakorlata, a finanszírozások előkészítése és lebonyolítása, valamint a beszámoltatás és ezzel összefüggő ellenőrzés "számos hiányossággal terhelt".
Még a Fidesz sem tudja, hány minisztérium lesz
MTI
Cikkek
Már születés előtt megelőzhető az ekcéma
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 11:34
Az allergia megelőzésének egyik eszköze lehet, ha sikerül meghatározni a probiotikus baktériumok pontos hatását a bélrendszer mikroorganizmusaira
Cikkek
A csillogást nem az Oscar hozza
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 11:33
Az Oscar-díj nem mindig hoz pénzt, dicsőséget és sikeres szerepeket annak a színésznek, aki az áhított szobrocskát átveheti a hollywoodi Kodak Színházban
Cikkek
Ez az év a zloty éve
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 11:20
A zloty a korábban vártnál nagyobb mértékben erősödhet az euróval szemben az idén és ezzel az élére állhat a térségbeli devizák árfolyamemelkedésének
Cikkek
Teljes dohányzási tilalmat vezetne be a GE
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 11:12
Világszerte megtiltaná alkalmazottainak a dohányzást a General Electric (GE) a cég tulajdonában lévő ingatlanokon 2011 márciusától - jelentette be a társaság.
A tiltás nemcsak az épületen belüli dohányzást érintené, hanem a szabadtérit is, egészen a cég tulajdonában lévő ingatlan határáig. Az ingatlan határán túl már elvileg szabadon dönthetnek az alkalmazottak, hogy rágyújtanak-e, igaz, ha ezt választják, Amerikában évente 625 dollárral több egészségbiztosítási díjat szed tőlük a cég az idén bevezetett kétszintű rendszer alapján - magyarázta Sue Bishop, a GE szóvivője.
Az amerikai társaság már most is tiltja az épületen belüli dohányzást világszerte mintegy 2 ezer egysége 80 százalékában.
A pipa és a szivar sem jobb a ciginél
Harmadlagosan is árt a dohányfüstMTI
Cikkek
Gyakorlatilag megállt az élet Görögországban
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 10:16
Közalkalmazottak ezrei léptek 24 órás sztrájkba Görögországban pénteken a kormány hét közepén bejelentett újabb gazdasági megszorító intézkedései ellen tiltakozva
Cikkek
MNB: 32 milliárd euró a tartalék
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 10:04
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai február végén 32,86 milliárd eurót tettek ki, január végéhez képest 289 millió euróval emelkedtek - közölte pénteken az előzetes adatot a jegybank a honlapján.
A devizatartalékot a január 2-án 2 milliárd dollár értékben kibocsátott devizakötvény emelte rekord mértékűre.
Oszkó Péter pénzügyminiszter a dollár alapú kötvény kibocsátását követően korábban úgy nyilatkozott, hogy az a 2010-es teljes devizafinanszírozási igényt lefedi.
A február 28-án kimutatott devizatartalékból 30,259 milliárd eurót képviselt a devizakövetelés, amely 798 millió euróval nőtt a január végi értékhez képest. Az egyéb követelések értéke 1,436 milliárd euróra csökkent az előző havi 1,9 milliárdról.
Dollárban számítva a nemzetközi tartalék összege február végén 44,674 milliárd volt, szemben a január végi 45,487 milliárd dollárral.
Tizedikén lesz az első jelzáloglevél tender
Mást mond a jegybank, mint a kormányMTI
Adó
Kikészít a benzinár - nem kizárt a 350!
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 09:48
A nemzetközi tőzsdei üzemanyagár-jegyzések alakulása alapján a Mol Nyrt. hétfőn várhatóan ismét emeli néhány forinttal a benzin és a gázolaj árát
Cikkek
Óvakodj a csalóktól! A brókerbotrány tanulságai
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 09:05
Az ügyfelek mellett a brókercégeknek is komoly károkat okozott a Capital Partners. Hol hibáztak a befektetők? Hogyan kerülhetjük el a szélhámos brókereket?
Cikkek
A görögök nem kérnek a megszorításokból
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 09:03
A görögök döntő többsége ellenzi a kormány napokban ismertetett gazdasági megszorító intézkedéseit egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint.
A kormány összesen a görög GDP mintegy 2 százalékának megfelelő, 4,8 milliárd euró pótlólagos költségvetési szigorítás mellett döntött szerdán. Ez immár a harmadik megszorító csomag azóta, hogy fény derült a görög államháztartás tényleges helyzetére. A tervezett pótlólagos megtakarítások felét az állami kiadások visszafogása adja - így a bérek csökkentése és a nyugdíjak befagyasztása -, a másik felét az adóemelés.
A görög Skai TV számára készített felmérés szerint a közalkalmazottak 90 százaléka, a magánszektorban dolgozók 76 százaléka, a nyugdíjasok 68 százaléka ellenzi a kormánydöntést. A megkérdezettek 62 százaléka szerint zavargások lesznek egy éven belül.
Miért nem adnak el néhány szigetet a görögök?
Görögország az IMF-fel fenyegeti az Európai Uniót
MTI
KKV
Ezer dolgozónál nem akar többet a Malév
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 08:28
Évi több mint hatmilliárd forint megtakarítást tartalmaz a Malév üzleti terve - a cél többek között az, hogy a vállalat létszáma a jelenlegi 1300-ról ezerre csökkenjen
Cikkek
A lakásbiztosítás a biciklisek kötelezője
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 08:24
A motoros és kerékpárszezon kezdetekor érdemes a biztosítás lehetőségét is megvizsgálniuk a kétkerekű-tulajdonosoknak
KKV
A válság miatt visszafordult a fehéredés
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 08:08
A válság visszafordította a gazdaság fehéredésével kapcsolatos folyamatokat, aminek költségvetési hatása akár a 100 milliárd forintot is elérhette
Cikkek
MSZP: tűrhetetlen, amit a gázárral csinálnak!
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:57
Az MSZP szerint nem indokolt a gázáremelés - közölte Podolák György, országgyűlési képviselő. Szocialista politikusok szerint elképzelhetetlen az áremelés
KKV
Javítás után is hibás a Toyota?
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:47
Az Egyesült Államokban egyre több Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija azután is hajlamos önmagától felgyorsulni, hogy a szervizben elvégezték a javítást
Cikkek
Visszatámad a Capital Partners
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:43
A Capital Partners szerint azért kerültek előzetes letartóztatásba munkatársaik Budapesten, mert azok cseh és szlovák nemzetiségűek
KKV
Kihúzták a gyufát az adóellenőrök
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:25
Oszkó Péter szerint az APEH és a VPOP szakszervezetei olyan problémák miatt igyekeznek a felelősséget rá hárítani, ami sokszor az ő mulasztásukból fakad
Cikkek
Becsődölt az Aggteleki Nemzeti Park
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:21
Csődbe ment az Aggteleki Nemzeti Park (ANP), számláján mindössze húszmillió forint van, ami csupán a dolgozók fizetésére elég - írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap.
A napilap úgy tudja, az összeget a környezetvédelmi minisztérium utalta át vissza nem térítendő támogatásként, de a pénz az igazgatóság fenntartásához már nem elég. Mint írták, a tárcánál számítottak a nehézségekre, a lap információi szerint most úgy próbálnak segíteni az ANP-n, hogy a többi nemzeti park költségvetéséből elvonnák az ANP működéséhez szükséges százmilliókat. Az összeget olyan igazgatóságoktól vennék el, amelyek mezőgazdasági jellegű támogatást kaptak - írja a lap.
A Magyar Hírlap ugyancsak meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt is közölte: információik szerint a következő, csőddel fenyegetett igazgatóság a Bükki Nemzeti Park.
Demján: miből lesz itt növekedés?
Csődvédelmet kért a Reader" s Digest kiadójaMagyar Hírlap
KKV
BKV-BA: mindent tudtak Sziebertről
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:19
Nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt korrupciógyanús ügyeit
Cikkek
Eljött a magyar buszgyártók ideje
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:09
Felpöröghetnek Magyarországon a buszbeszerzések, a Világgazdaság értesülései szerint ugyanis 50 milliárd forintos keretű hitelprogramot indít a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a hazai közösségi közlekedési közszolgáltatást végző vállalatok számára a megöregedett járműparkjuk megújítására - erről a napilap pénteki számában számolt be.
A hitelprogram a lap szerint akár ezer busz lecserélésére is elegendő forrást nyújthat. Mint írták, a kiírás feltételei új gyártású járművek beszerzésére ösztönöznek, ez kitörési lehetőséget jelentene a zömmel a belföldi piacra termelő magyarországi buszgyártók számára. Hozzátették: a cégek nagy része mostanság azzal kénytelen szembesülni, hogy csak kis darabszámú beszerzésekre írnak ki tendereket belföldön, és azok elbírálásakor is előfordulhatnak bonyodalmak.
A Világgazdaság szerint a program hatására esetlegesen megszaporodó közbeszerzéseken ugyan nem lehet a magyar gyártású járműveket favorizálni, ám a hazai gyártók úgy vélik, hogy árban és minőségben is fel tudják venni a versenyt a külföldi cégekkel.
A teherautók sem kellenek senkinek
VEKE: a BKV buszai kohószökevények
Napi két kínai buszt gyárt majd le MagyarországVilággazdaság
Cikkek
Nem igaz, hogy százával menekülnek a romák
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 07:01
Több forrás is kétségbe vonta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint több ezernyi, Magyarországról érkező roma kért volna menedékjogot Kanadában
Cikkek
Két hetük van még a pártoknak
Privátbankár.hu | 2010. március 5. 06:43
Két hetük maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra, eddig az Országos Választási Iroda (OVI) nyilvántartása szerint 14 jelölőszervezet (esetenként két párt együtt) összesen 425 jelöltjét vették nyilvántartásba a választási bizottságok.
Az országgyűlési egyéni választókerületben indulni szándékozó jelöltek március 19-ig gyűjthetik az ajánlószelvényeket, a gyűjtést a nyilvántartásba vett pártoknak és független jelölteknek be kell jelenteniük az adatvédelmi biztosnál is.
A jelöltséghez a törvény szerint legalább 750, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, ezeket a választókerületi választási bizottságnál kell leadniuk, majd az ajánlások ellenőrzése után a választási bizottság dönt a jelöltek nyilvántartásba vételéről.
Az OVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint 481 jelölt adta le ajánlószelvényeit az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságoknak, a 176 testület ebből 425 jelölt ajánlását már ellenőrizte és őket nyilvántartásba vette hivatalos jelöltként. A legtöbb jelöltet, 68-at Budapesten vették nyilvántartásba.
A legtöbb - 169 - nyilvántartásba vett egyéni választókerületi jelöltje a Jobbiknak van. Az MSZP-nek 157, a Fidesz-KDNP-nek 53, az MDF-nek 22, a Lehet Más a Politikának (LMP) 4, az MDF-SZDSZ-nek, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP), a Magyar Kommunista Munkáspártnak (Munkáspárt), a Torgyán-Kisgazda Koalíciónak 2-2, a Civil Mozgalomnak (CM), a Magyarok Egymásért Szövetségnek (MESZ), a Zöld Demokraták- Zöld Baloldal - Zöldek Szövetségének (Zöld Baloldal) és az Összefogás Pártnak 1-1 nyilvántartásba vett egyéni jelöltje van. Az Összefogás Pártnak és az MDF-nek szintén egy közös, nyilvántartásba vett jelöltje van. Emellett 10 független jelölt is megméreti magát a jelenlegi adatok szerint.
A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!
Jobbik: szeretjük is meg nem is
MDF: Orbán ne bujkáljon!
Bajnai: újra a középmezőnyben vagyunkMTI
Friss
Vállalat
A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Jól teljesítettek tavaly Győrben.
5 perce
Agrár
Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
A novoszibirszki régió gazdái tiltakoznak.
25 perce
Nemzetközi
Irán új legfelsőbb vezetője elutasította a tűzszünetet
Modzstaba Hamenei ajatollah nemet mondott.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
-
Egy hónap alatt padlóra került a német gazdasági hangulat
12:41
-
Roham indult a gázpalackokért Magyarországon
12:13
-
Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál
11:46
Turizmus Online cikkei
-
Versenyben a magyar csapat a Bocuse d’Or európai válogatóján – Frissítve
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
-
Szentek a toronyban: új kiállítás Vácon
08:30
-
Kevesebb kakaó, új összetevők: stratégiaváltás a Milka gyártójánál
08:28
-
Scoot: járatbővítés bécsi indulással
08:21
A vidék hírei
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
-
Már az egri kézilabdacsapatot is kirendelték Orbán Viktor elé a Dobó térre
07:19
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
2026. március 16. 17:49
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20


