Hírek
Makro / Külgazdaság
Lefokozták Gustavot
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 16:06
Négyesről kettes fokozatúra gyengült hétfőn, helyi idő szerint délelőtt a Gustav névre keresztelt hurrikán, amely a Mexikói-öböl fölött jár. A szélvihar a nap folyamán várhatóan Louisiana amerikai állam területén éri el a partot, és kevéssé valószínű, hogy újra felerősödjék - közölte Miamiban az országos hurrikán központ.
A jelentés kiadásakor (közép-európai idő szerint 15 órakor) a vihar szeme 125 kilométerre New Orleanstól dél-délnyugatra volt, és óránként 26 kilométeres sebességgel mozgott a part felé. A széllökések sebessége 175 kilométeresre csökkent a 340-ről, amelyet Kubában mértek helyenként.
Gustav a republikánusokra is lecsapott MTI
Makro / Külgazdaság
Kisebbségben nem megy: hamar megbukott a japán kormányfő
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 15:54
Nem egészen egy évvel hatalomra jutása után, hétfőn bejelentette lemondását Fukuda Jaszuo japán miniszterelnök. Fukuda nehézségekkel küzdött a kormányzásban, mert a parlament felsőházát az ellenzék uralja, s akadályozta politikája végrehajtását. Azzal indokolta lépését sebtében összehívott tokiói sajtótájékoztatóján, hogy túl akarta lendíteni az ország belpolitikai helyzetét az így kialakult holtponton. "Nem szabad megengedni, hogy politikai vákuum alakuljon ki" - mondta.
Lemondása nem jelenti azt, hogy feltétlenül új választásokat kellene kiírni. Pártja, a jobboldali Liberális Demokrata Párt kiválaszthat egy új vezetőt, aki elnyerheti a parlament alsóházának támogatását, hiszen a pártnak többsége van a törvényhozó testületben. A 72 éves Fukuda nem közölte, mikortól érvényes lemondása, de feltehetőleg hivatalában marad, amíg pártja ki nem szemeli utódjelöltjét. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Aszo Taro volt külügyminiszterre, az LDP főtitkárára esik majd a választás.
Fukuda 2007 szeptemberében jutott hatalomra. Akkor még a lakosság 60 százaléka támogatta, de utána zuhanni kezdett népszerűsége. Egy közvélemény-kutatás hétfőn nyilvánosságra hozott eredménye szerint mostanra 29 százalékosra esett vissza népszerűségi indexe. Annak is nyilván szerepe van népszerűtlenségében, hogy döcög a japán gazdaság - a világ második legnagyobb gazdasága - szekere. Fukuda néhány nappal lemondása előtt tárta a nyilvánosság elé, hogy kormánya kétbillió jent (18 milliárd dollárt) szándékozik költeni a lankadó gazdaság felélénkítésére. Bejelentett távozásával kérdésessé vált e program sorsa.
Meglepő pofon Amerikának: Kína nem dob mentőövet
A halban rejtőzik a japánok titka
MTI
Cikkek
Almaháború: újabb front megnyitására készülnek
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 14:21
Az almatermesztő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodók megbízottai kedden ismét egyeztetnek Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel - tájékoztatta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója hétfőn az MTI-t. A szövetségi igazgató információi szerint az agrártárca vezetője a múlt szombati gazdanagygyűlésen tett ígérete szerint még a gazdákkal való egyeztetés előtt találkozik a feldolgozók képviselőivel is.
A Magosz szövetségi igazgatója arról is beszélt, hogy a szabolcsi almatermesztők óránként ellenőrzik a Rauch Hungária Kft. nyírmadai telephelyét, ahol eddig semmiféle árumozgást nem tapasztaltak. Ám - jelezte a szövetségi igazgató - amennyiben ez a helyzet megváltozna, úgy ezt a feldolgozót is blokád alá veszik.
A demonstráció másik két helyszínén, az Agrana-Juice Magyarország Kft. anarcsi és vásárosnaményi feldolgozó üzeme előtt továbbra is jelen vannak gépjárműveikkel a termelők.
A mezőgazdaság is van olyan káros, mint a kipufogó
Almaháború: kétmilliárdot kérnek a békéhez
Utolsó leheletükig harcolnak az almások
Precedens értékű lehet az alma-alku
Éjjel sem pihentek az almatermelők: tüntettek
Elkezdődött az egyhónapos háborúMTI
Cikkek
Számtalan módszerrel akarnak minket átverni
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 14:10
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló törvény alapján együttműködési megállapodást írt alá az NFH, a GVH és a PSZÁF. Már kisebb átverésekért is elkaphatják a kereskedőket
Befektetés
Megjutalmazták az OMV-t, amiért leszállt a Molról
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 13:48
Elsőrendű cégadós-besorolást adott hétfőn első osztályzatként az osztrák OMV olajvállalatnak a Fitch Ratings, gyakorlatilag annak örömére, hogy leszállt a Molról.
Cikkek
Meglepő pofon Amerikának: Kína nem dob mentőövet
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 13:47
Kína nem érzi szükségét a jüan további gyors ütemű felértékelésének. Az Egyesült Államokban pedig ettől remélnék a kereskedelmi mérleg javulását, az amerikai gazdasági növekedés gyorsulását.
Cikkek
Rábólintottak: egy hetet kapott a színre lépésre a Mol
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 13:09
A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) hétfőn jóváhagyta a Molnak a horvát INA olajipari csoportra tett részvényenkénti 2800 kunás, vagyis 576,6 eurós nyilvános vételi ajánlatát - jelentette be a HANFA. A Mol az INA 31 százalékos, közkézen forgó részvényeire tett ajánlatot, amely 28 milliárd kunára értékeli az INÁ-t.
A horvát olajipari konszern további 44 százaléka állami tulajdonban van, a Mol eddig tulajdoni részesedése 25 százalék. A Mol többségi tulajdonra akar szert tenni az INA-ban, és részvénycseréről tárgyal a horvát kormánnyal - írja a Reuters hírügynökség. A Molnak egy héten belül nyilvánosságra kell hoznia ajánlatát, amely 28 napig van érvényben.
Az INA egyaránt érdekelt a kitermelésben és a feldolgozásban, kőolaj- és fölgázkutatást és kitermelés folytat Afrikában és a Közel-Keleten. A társaság adózott eredménye az első fél évben 797 millió kunát tett ki, szemben a tavalyi év első felének 296 millió kunás eredményével.
A horvát vállalat részvényeit 2772 kunán jegyezték hétfőn a reggeli órákban a zágrábi tőzsdén.
A Gazprom nem ügyeskedik a magyar árakkal
Kölcsönszerződéseit módosította a Mol
MTI
Cikkek
Két kérdés: színvallást kérnek az SZDSZ-től
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 12:56
A Magyar Demokrata Fórum szerint az SZDSZ-nek el kell döntenie, hogy Gyurcsány Ferenc személyével vagy a kormány elképzeléseivel vannak-e problémái. Erről Dávid Ibolya, az MDF elnöke írt hétfői közleményében. Az ellenzéki pártelnök emlékeztetett arra: Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szombaton nemet mondott Gyurcsány Ferenc kormányfő legújabb elképzeléseire.
A szocialisták egykori koalíciós partnere, az SZDSZ a nyár elején arra kérte a kormányfőt, hogy készítsen el egy cselekvési tervet, amely függvénye a két párt további együttműködésének. Amikor ezzel elkészült a kormányfő, kiderült, hogy egyes szabad demokrata politikusok számára a miniszterelnök személye kizárja a megegyezés bármilyen formáját a két párt között, azaz, a liberálisok két hónappal ezelőtt olyat kértek a miniszterelnöktől, amiről már akkor tudták, nemet fognak mondani rá - írta Dávid Ibolya. Véleménye szerint az SZDSZ ezzel újabb hónapokra megbénította a magyar politikát, amivel kárt okozott az országnak.
Dávid Ibolya szerint, bár a kormányfő "Megegyezés" című írásában lényegében megadta az SZDSZ-nek, amit Kóka János korábban "bekért", Fodor Gábor pártja ismét új álultimátumot adott, újabb hónapokra cselekvésképtelenné téve ezzel a teljes magyar politikai életet.
A közleményben a pártelnök felhívta a figyelmet, hogy pártja két kérdésre várja a választ: az SZDSZ elképzelhetőnek tartja-e, hogy Gyurcsány Ferenccel a jövőben bármilyen formában együttműködjön, akár kívülről, akár belülről támogatva a kormányt. Amennyiben nem, Gyurcsány Ferenc nélkül elképzelhetőnek tartja-e a kormány támogatását, esetleg az újabb MSZP-SZDSZ koalíció létrejöttét.
"A Szabad Demokratáknak el kell dönteniük: Gyurcsány Ferenc személyével vagy a kormány elképzeléseivel vannak-e problémái" - fogalmazott Dávid Ibolya.
Az SZDSZ-nek nem esett nehezére nemet mondani
Az SZDSZ buktatja meg Gyurcsányt?
MTI
Cikkek
Meglepetés Romániából: bírják még a padlógázt
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 12:48
Éves szinten 9,3 százalékkal nőtt a román GDP az idei év második negyedében, mintegy négy éve a leggyorsabb ütemben. A hétfőn kiadott jelentés szerint elsősorban a belső fogyasztás adott lendületet a román gazdaságnak.
Az adat meglepően jó, az elemzők lassulást vártak az első negyedévi 8,2 százalékos éves GDP-növekedés után. Románia gazdasága a túlfűtöttség jeleit mutatja, elemzők szerint ezt az ország jegybankja újabb kamatemeléssel igyekszik majd hűteni, noha irányadó kamata már most is 10,25 százalék. Az első negyedévi éves növekedési ütem 8,8 százalékos volt.
A gyors, fogyasztás vezette növekedés velejárója a gyors infláció, amely jelenleg 9 százalék körüli. A második negyedévi rekord 9,3 százalékos GDP növekedési ütem arra utal, hogy helyreállt Románia termelési kapacitása - nyilatkozta Cristian Parvan, az AOAR romániai üzletemberek szövetségének főtitkára az Agerpres hírügynökségnek.
"A gyors növekedési ütem valóban jelentheti a gazdaság túlfűtöttségét, de nem abban az értelemben, ahogy a nagy nemzetközi gazdasági elemzők, mint például a Fitch is értik. Románia olyan alacsony szintről indult, hogy esetében a gyors növekedési ütem teljesen normális dolog" - jelentette ki Parvan. "Az ipari megrendelések volumene növekszik, mégpedig rohamos léptékben, különösképpen az autóalkatrész iparban."
Az OTP Garancia kivonult Romániából
Adósságot halmoz a román állam
Minden pénz Romániába megy?
MTI
Cikkek
Tovább küszködik a BÉT, de még él
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 12:31
Augusztusban csökkent a BÉT forgalma, a részvénypiacon 651 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami csaknem 20 százalékkal alacsonyabb az előző havi forgalomnál
Cikkek
Mikroszkóp alatt a magyar gazdaság: újabb jóslat
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 12:27
A jövő év első hónapjában a 12 hónapra vetített infláció várhatóan 5,3 százalékos lesz - közölte Mikroszkóp című kiadványában az Ecostat kutatóintézet hétfőn.
Cikkek
Jobban teszi, ha most tankol
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 12:01
Három forinttal nő a benzin ára a hazai töltőállomásokon – értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a gázolaj ára most nem változik. Ezt meglőzően öt héten át folyamatosan csökkent a gázolaj és a benzin ára – a gázolaj literenkénti ára 23, a benziné 15 forinttal –, majd a múlt héten nem változtak az üzemanyagárak.
A szerdai három forintos áremelkedés után a legalacsonyabb benzinár várhatóan 292 forint lesz, míg a legolcsóbban gázolajat továbbra is 300 forintért tankolhatunk. A benzin országos átlagos ára 303 lesz, a gázolajé 312 forint marad.
Emberéleteket ment a drága benzin
A héten még nyugodtan tankolhat
Vegyen sok olajat: most olcsó!
Cikkek
Ünnepi hangulatban több hitelt veszünk fel
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 11:55
A személyi hitelek állománya töretlenül fejlődik, a termék iránti kereslet azonban továbbra is erősen szezonálisnak mondható
Cikkek
Gázár: nincs több korrekció!
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 11:42
A földgázárakkal kapcsolatos miniszteri rendelet módosításával eltörölték azt a korrekciós tényezőt, amely kisimította a negyedévek közötti importár- és árfolyam-ingadozásokat. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi miniszter legfrissebb rendeletében módosította a Medgyessy-kormány idején bevezetett ár-felülvizsgálati rendszert.
A rendszerben alkalmazott úgynevezett "IK" tényezőnek az eredeti funkciója az volt, hogy a negyedévek közötti importár- és árfolyam-ingadozásokat kisimítsa: a földgáz ára ugyanis nem az adott negyedévi olajárhoz igazodik, hanem később kerül be az árba. Ezt, a veszteséget halmozó "IK" tényezőt a közüzemi nagykereskedő, jelenleg az E.ON Trade Zrt. kamatmentes hitelként finanszírozza.
Gázár: a kormány szerint már rendeztük a számlát MTI
Cikkek
Még mindig gondban vagyunk a jótállással
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 11:25
2008 első felében a vásárlói tudatosságunk tekintetében előrelépés volt atpasztalható, de továbbra sem vagyunk tisztában fogyasztói jogainkkal
Cikkek
Az eső sem riasztotta el a pancsolókat
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 11:02
A most befejeződött szezon két legnépszerűbb strandja Budapesten a Palatinus és a Dagály volt - összesen 620 ezren strandoltak a nyáron
Cikkek
Idén még nem indul a vasárnapi Népszabadság
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:34
Nem a hétfőtől szombatig megjelenő újság hetedik száma, hanem önállú profilú lap lesz a vasárnapi Népszabadság - közölte az MTI érdeklődésére Kovács Tibor vezérigazgató. Az MTI szerkesztőségi forrásokból úgy értesült: várhatóan az idén még nem indul el a vasárnapi lap.
Nyugat-európai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a vasárnapi szám más célcsoportnak szól, más ízt jelent - említette meg Kovács Tibor. A koncepció alakul, a főszerkesztőt meghívásos pályázaton keresik, az indulás céldátuma pedig annak a függvénye, hogy mikorra áll össze a stáb és a koncepció - mondta.
Tavaly nyáron jelentek meg az első médiaértesülések arról, hogy a Népszabadság - a hazai politikai napilapok közül elsőként - vasárnapi kiadást indítana.
MTI
Cikkek
Sport után felhőkarcolóban nyomulnak a kínaiak
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:30
Közel ötszázméteres magasságból tekinthetett le Sanghajra az a több ezer látogató, aki a hét végén a világ harmadik legmagasabb felhőkarcolójának bemutatójára érkezett
Cikkek
Uniós stratégia készül az adócsalás ellen
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:30
Az adócsalás elleni küzdelem fokozására irányuló koordinált uniós stratégiával foglalkozik Sharon Bowles brit liberális európai parlamenti képviselő jelentése, amelyet hétfő este vitat meg Brüsszelben az EP plenáris ülése. Az adócsalásnak betudható, közvetlen és közvetett adóveszteség a becslések szerint éves szinten 200-250 milliárd euró az EU-ban. Ez az unió GDP-jének 2–2,25 százaléka.
Ráharaptak az áfára a dunántúli apehosok MTI
Cikkek
A netezők elkerülik Amerikát
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:28
Befellegzett az "amerikai internet" korszakának - állapította meg a The New York Times, arra utalva, hogy megszűnt az Egyesült Államok fölénye a világháló forgalmában.
Cikkek
Évi tízezer alatt megúszható a gyerek biztosítása
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:15
Az állam a most kezdődő iskolaévben is ingyenes balesetbiztosításban részesíti a 3 és 18 év közötti gyermekeket, plusz pénzért azonban külön biztosítást is lehet kötni
Makro / Külgazdaság
Ez nem az Ön Picassója véletlenül?
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 10:02
Az amerikai szövetségi nyomozó iroda elindított egy honlapot, amelyen bizonyos lopott festmények tulajdonosait keresi
Cikkek
Nem a tanévkezdéstől gyengült el a forint
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 09:35
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót 238,50/60 forinton jegyezték hétfőn kilenc óra után a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 236,50/60 után.
A régiós devizák általában is gyengüléssel kezdték a hetet, a lengyel zloty és a cseh korona euróárfolyama 0,20 százalékkal csökkent. A forint gyengülésének ezt meghaladó mértéke a hét végén kibontakozódó belpolitikai ellentéteknek tudható be, mivel gyengülni látszik az adócsökkentési törvénycsomag parlamenti támogatottsága - mondták el kereskedők.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Ráharaptak az áfára a dunántúli apehosok
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 09:30
Húsz százalékkal több ellenőrzést végzett az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága az első fél évben, mint a tavalyi év hasonló időszakában, s főleg az áfánál találtak a bevalláshoz képest nagy különbséget. Az ellenőrök több mint egymilliárd forint adócsalásra bukkantak a régióban - írja a Kisalföld hétfői száma.
Még egy évet biztosan kap az eva
Az APEH törvényesen fehéríti a gazdaságotMTI
Cikkek
Már egészkor háromnegyedes mínuszban a BUX
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,53 pontos csökkenéssel, 20.848,69 ponton nyitott hétfőn. A mutató így a pénteki záró értékéhez képest 0,75 százalékkal gyengült.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
KKV
Repülő nők: nekik jobban fáj a fejük
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 09:04
Évente mintegy százmillió légi utasnak fájdul meg a feje repülés közben - számolták ki izraeli kutatók.
Cikkek
Megúszták az amerikai diákhitelesek
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 08:51
A hitelválság ellenére az Egyesült Államokban a legtöbb egyetemista hozzájutott az őszi tanulmányokhoz szükséges kölcsönökhöz - írta a The Washington Post.
Cikkek
Microsoft: aki a kicsit nem becsüli
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 08:41
Azután, hogy a Microsoft sikertelen kísérletet tett a közelmúltban a Yahoo megszerzésére egy több mint 45 milliárd dolláros üzlet keretében, kisebb akvizíciók révén igyekszik fejleszteni on-line szolgáltatásainak színvonalát. A Mirosoft e cél érdekében kötött megállapodást a napokban a Greenfield Online Inc-el, amelynek 486 millió dollárt fizet.
A Connecticut állambeli Greenfield az interneten végez fogyasztói felméréseket, utazók, vásárlók, kisállattartók, és több más fogyasztói csoport körében. Az így megszerzett adatokat hasznosíthatja a Microsoft a jövőben úgy, hogy a különböző fogyasztói csoportoknak megfelelő on-line szolgáltatásokat épít ki.
A Microsoft 17,5 dollárt fizet a Nasdaq-on forgalmazott Greenfield részvényeiért. A Greenfield, amely korábban 15,5 dolláros részvényenkénti áron kötött szerződést egy másik, a Quadrangle Group társasággal, most, mivel a Microsoft jobb ajánlatát választotta, a korábbi szerződés felmondása miatt 5 millió dolláros felmondási díjat fizet a Quadrangle-nak.
Ciki számok: az XP miatt veszik meg a Vistát
Bill Gates milliárdokat ajánl cigiért cserébe
Átpártolnak a Firefoxhoz az internetezőkMTI
Cikkek
Eladó állami részvények: megvannak az első befutók
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 08:35
Az Új Tulajdonosi Program keretében először az Állami Autópálya Kezelő, a Magyar Villamos Művek és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító részvényeit kínálják fel
Cikkek
Jól járnak a feledékeny cégek
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 08:32
A régi TEÁOR-számokat törlik, újat pedig nem rögzítenek, így eltűnnek a számok a nyilvántartásból
Cikkek
Gustav és olajár: ez még nem volt akkora dobás
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 08:22
Hétfőn a hordónkénti 116 dolláros árszint fölé drágult a nyersolaj az ázsiai kereskedésben a várakozásra, hogy a Gustav hurrikán várhatóan károkat fog okozni a Mexikói-öböl menti olajkitermelésben, és ezért hosszabb ideig kiesésre lehet számítani.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, októberi határidőre hétfő reggel hordónként 116,37 dollár volt, 0,91 dollárral drágább a pénteki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, októberi határidőre hétfő reggel 114,75 dollár, 0,7 dollárral drágább a pénteki zárónál.
Gustav a republikánusokra is lecsapott MTI
Cikkek
Gázár: a kormány szerint már rendeztük a számlát
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 08:02
A lakossági fogyasztóknak 6,55 százalékos, a nem lakossági fogyasztóknak pedig 9,4 százalékos októberi gázár emelést jelentett be a szaktárca
Makro / Külgazdaság
Már szinte senkit nem érdekel a politika
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:44
A biztos pártválasztók között a Fidesz 1,7 millió, az MSZP pedig 900 ezer szavazót tud felmutatni, az aktív szavazók aránya ugyanakkor már csak 44 százalék
Makro / Külgazdaság
Az SZDSZ-nek nem esett nehezére nemet mondani
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:31
Politológusok véleménye szerint a liberálisok át fogják engedni a költségvetést
Cikkek
Startol a kisgyerekes bérlet
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:21
Mától érvényes a BKV kedvezményes kisgyerekes bérlete. A 3.250 forintba kerülő szelvénnyel azok a budapestiek utazhatnak, akik gyermekgondozási segélyt (gyes) vagy gyermeknevelési támogatást (gyet) kapnak.
A kisgyerekes bérlet a többi budapesti havi bérlettel megegyezően a BKV valamennyi közösségi közlekedési járművén használható lesz. Az igazolvány Budapest közigazgatási határán belül korlátlan számú utazásra érvényes.
BKV: életbe lép az Új Világrend
Gyesen olcsóbb a bérletMTI
Makro / Külgazdaság
Gustav a republikánusokra is lecsapott
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 07:15
A Gustav hurrikán elérte az amerikai partokat, a Mexikói-öbölben csaknem teljesen leállt az olajkitermelés, az események az elnökválasztási kampányt is befolyásolják
Cikkek
A költségvetés kikészítheti a forintot
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 06:50
A második félévben a magyar gazdaság kijön a növekedési gödörből, miközben a belső és külső egyensúly az egy évvel korábbihoz képest jelentősen javul, az infláció pedig decemberre 5,5 százalékra mérséklődik - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank előrejelzésében
Cikkek
BKV: miért ne fizethetne Gödöllő is?
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 06:34
A BKV új vezérigazgatója holdingcéggé alakítaná a közlekedési vállalatot, önálló részvénytársaságokba szervezve a busz- vagy a villamosközlekedést, de a karbantartást is - írja az Index. Az internetes portál által készített interjúból kiderül, hogy Kocsis István szerint meg kell újítani a BKV állami finanszírozását is.
"Meg kell és lehet vizsgálni a lehetőségét annak, hogy a kerületi, vagy éppen az agglomerációs önkormányzatok bevonhatóak-e finanszírozásba. Gödöllő nem profitál azon, hogy odáig jár a HÉV? Akkor miért ne fizethetne? Nyilván nem akar, de akkor is tárgyalni kell" - mondta a vezérigazgató.
"Nekem van elképzelésem arra, hogyan lehetne a teljes buszparkot 3 év alatt egyetlen állami forint nélkül lecserélni. A BKV-nak közszolgáltatást kell nyújtania, ám erre többféle modell elképzelhető, ha nincs pénze sem a fővárosnak, sem az államnak járműveket vásárolni. Lehet például bérelni is buszokat" - közölte a hétfőn hivatalába lépő új vezető.
Átszervezné a BKV-t az új vezér
Új vezetőt kapott a BKV
A villamosművek volt elnöke lesz a BKV-vezér?
MTI
Makro / Külgazdaság
Fekete hétvége Horvátországban
Privátbankár.hu | 2008. szeptember 1. 06:25
Horvátország történelmének "legfeketébb hétvégéjeként" értékelték a rendőrök a mostanit, miután két nap alatt 16-an haltak meg közúti balesetekben - közölte a horvát közszolgálati televízió. Vasárnap nem sokkal 12 óra előtt például Varasd közelében három személyautó ütközött össze, a helyszínen egy, a kórházban még három ember meghalt, köztük az egyik gyermek volt. Szombaton Zágráb mellett egy motoron hátul ülő nő vesztette életét egy balesetben, de a horvát főváros közelében egy autóját vezető török asszony is meghalt, vele utazó két gyermeke pedig súlyosan megsérült.
Külföldre, autóval: mire kell figyelni?
A legriasztóbb eseteket bemutató híradás a rendőrségi illetékeseket is idézte, akik arról számoltak be, hogy a rendkívül sok halálesettel járó hétvégi balesetek oka az emberi felelőtlenségre vezethető vissza. A sofőrök a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem tartották be, gyorshajtás, szabálytalan előzés vagy szabálytalan kanyarodás vezetett a tragédiákhoz.
A szomorú statisztikához tartozik, hogy a közúti balesetek sérültjei sok esetben gyerekek voltak. Többeket súlyos sérüléssel, de volt olyan is, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Meguntuk a horvát tengerpartot
Komoly vita: mennyit ne dolgozzon a horvát?
Horvát nyaralás: most hazafelé lesz nagy dugó
Horvát nyaralás: megmondjuk, mikor induljon
Elfogytak a horvátországi nyaralók
Horvátország: megfordult a tengerparti áradat
Növekvő matrica-szigor: köszönje az olaszoknak
MTI
Cikkek
Vadbalesetek: ki fizet és miből?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 31. 16:10
Az ősz elején megsokasodó vadbalesetek mind az autótulajdonosoknak, mind a vadásztársaságoknak tetemes károkat okoznak
Cikkek
Hihetetlen méyponton a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 31. 12:55
Hatvan éve nem volt olyan rossz állapotban a brit gazdaság, mint most - mondta minden eddiginél komorabb, szombaton megjelent helyzetértékelésében a brit pénzügyminiszter.
KKV
A memóriazavarhoz járási nehézség társul
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 31. 11:51
Az idősebb, kognitív zavarokkal szenvedő betegeknél gyakori, hogy járászavarral is küszködnek. Az idő előbb kezdi ki a testet, csak azután az elmét
KKV
Csak az öregedés miatt nem alszunk rosszabbul
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 31. 11:29
A nyolcvanas, kilencvenes éveikben járó emberek rövidebb ideig és némileg rosszabbul alszanak. Komolyabb alvászavarainak okát meg kell keresni és kezelni
Cikkek
Makadámiadióst a népnek - kövesse a fagyidivatot!
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 19:27
Míg nyáron a könnyű, gyümölcsös édességek hódítanak, addig ősszel és télen inkább a dúsabb, tejszínes, csokoládés, karamelles desszertfélék kedveltebbek. Ne csak nyáron fagyizzon
KKV
Nagy a baj: már az Északi-sark is jégmentes lesz
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 16:30
A 30 éve folyó műholdas megfigyelés kezdete óta idén nyáron tapasztalták az északi-sarki jégmezők második legnagyobb mértékű olvadását. De elképzelhető, hogy pár hónap múlva a 2007-es rekord is megdől. Mi lesz a jegesmedvékkel jég nélkül?
KKV
A mezőgazdaság is van olyan káros, mint a kipufogó
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 16:18
A mezőgazdaság csaknem olyan mértékben járul hozzá a Föld légkörének melegedéséhez, mint a gépjármű-közlekedés, ám a politika egyelőre visszariad a következetes fellépéstől
Makro / Külgazdaság
Az SZDSZ buktatja meg Gyurcsányt?
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 16:13
Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját - jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott kétnapos ülését követő szombati sajtótájékoztatóján Dunaújvárosban.
Cikkek
Tizenkétéves és nem szűz - tendencia
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 30. 12:48
"Játssz biztosra!" mottóval indítanak szexuális felvilágosító órákat a milánói iskolákban a városi önkormányzat javaslatára. A kezdeményezést sportolókkal népszerűsítik
Friss
Közérdekű
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
A közlönyben jelentek meg erről a határozatok.
8 perce
Nemzetközi
A munkácsi rakétatámadásról posztolt az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke
Donald Trumphoz is volt egy-két szava.
körülbelül 1 órája
Tudomány-technika
A férfiak bizalmatlanabbak a mesterséges intelligenciával szemben, mint a nők – erre jutott egy kutatás
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Szenzációs helyett siralmas az év
09:09
-
Van olyan hely a világon, ahol évente ötvenszer annyi turista jár, mint amennyi a lakosok száma
09:09
-
Nagyot lépett előre az EU és az USA, maximálták az unióra vonatkozó amerikai vámot
06:06
-
Kádár János szelleme beköltözött a kormányba
05:05
-
Amit soha nem fog tudni a mesterséges intelligencia
16:04
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
2025. augusztus 21. 10:05
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
2025. augusztus 21. 12:31
-
Megszólalt egy uniós államfő: Ukrajnának területeket kell feladnia
2025. augusztus 21. 13:11
-
Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
2025. augusztus 21. 11:39
