Hírek
Cikkek
Harci gépek kísérték a londoni Ryanair járatot
Privátbankár.hu | 2006. április 13. 07:09
Pokolgépes fenyegetés miatt, harci gépek kíséretében a skóciai Prestwick repülőterén szállt le szerdán az ír Ryanair légitársaság Párizs és Dublin között közlekedő járata, de a biztonsági erők nem találtak robbanószerkezetet a fedélzeten.
A londoni védelmi minisztérium közlése szerint a Boeing-737-est a brit királyi légierő három Tornado vadászgépe kísérte a földet érésig. A tárca a járatot ért "biztonság fenyegetéssel" indokolta a kitérőt, de ennek mibenlétéről nem közölt részleteket.
Késő este azonban a területileg illetékes strathclyde-i rendőrség parancsnokhelyettese sajtótájékoztatóján azt mondta: az egyik utas a fedélzeti magazin hátlapjára írt üzenetet juttatott el a pilótához; az üzenetben az állt, hogy az egyik ülés alatt pokolgép van.
A járat ezután leszállt a délnyugat-skóciai repülőtéren, a 167 utas és az ötfőnyi személyzet rendben elhagyta a repülőgépet, és megkezdődött az utasok meghallgatása, ami még szerdán késő este is tartott.
A gépet a brit hadsereg tűzszerészei átkutatták, de pokolgépet nem találtak. Őrizetbe vételről nem érkezett hír.
A Glasgow-tól 46 kilométerre délnyugatra fekvő repülőteret szerdán két órára teljesen lezárták, az oda érkező járatokat más városokba terelték át és a felszállásokat is leállították. A Ryanair-gép leszállásának idejére a repülőtér körül 40 kilométeres körzetben repülési tilalmat vezettek be, de ezt negyedórán belül feloldották.
Nagy-Britanniában két repülőtér van kijelölve vészleszállásokra hasonló incidensek esetén: a prestwicki és a Londontól északkeletre fekvő Stansted. Mindkettő viszonylag távol esik sűrűn lakott területektől, hosszú kifutópályája van és biztonsági egységei jól felszereltek.
Fapados háború: ki maradhat életben? Képgaléria
Cikkek
Varga Mihály biztosan nem lesz miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2006. április 13. 06:05
A Fidesz alelnöke elmondta: nem ő a párt titokzatos miniszterelnök-jelöltje. A gazdaság helyzetét a Titanic katasztrófájához hasonlította
KKV
Falfirka-tisztítók, nők és hajléktalanok képzése
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 17:00
A 2004-ben az Európai Unió 75 százalékos támogatásával indított humánerőforrás-fejlesztési program 191 milliárd forintos keretösszegének 80 százalékát már lekötötték a pályázók
Cikkek
Vihar utáni csend a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 16:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,67 pontos emelkedéssel 23.985,37 ponton zárt. A tegnapi záró értékhez képest ez 0,89 százalékos növekedés.
Vihar utáni csend jellemezte a mai napot a tőzsdén, a tegnapi történelmi rekord forgalom után ma mindössze 17,54 milliárd forint cserélt gazdát.
A vezető részvények többsége növekedett. A MOL és az OTP papírjai 1,43 illetve 0,46 százalékkal állnak magasabban, mint az előző napi záráskor, míg a Richter és a Magyar Telekom 0,62 illetve 1,05 százalékos növekedéssel zártak.
Soha ekkora forgalom nem volt még a BÉT-en!
Cikkek
Fodor Gábor "szánalmasnak" nevezte a Fidesz felajánlását
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 16:35
Szánalmas a Fidesz azon kezdeményezése, hogy a jobboldali győzelem érdekében felajánlják az MDF-nek a miniszterelnök jelölését, miközben korábban minden gaztettet megcsináltak az MDF-fel szemben - jelentette ki Fodor Gábor sajtótájékoztatón Gyöngyösön.
"A Fidesz tényleg mindent megtett azért, hogy tönkretegye az MDF-et. Ellehetetlenítették, politikailag megfojtották őket, elcsábították a képviselőiket, szétverték a frakciót, mindent megcsináltak, minden gaztettet az MDF-el szemben" - fogalmazott kérdésre válaszolva az SZDSZ országos ügyvivője.
Most, miután kiderült, hogy a második fordulónak is a koalíció vág neki nagyobb eséllyel, "Orbán Viktor szalad fűhöz-fához", és mindent megígér, ami korábban fel sem merülhetett. Ez "rendkívül szánalmas produkció" - tette hozzá a liberális politikus.
Végül úgy vélekedett, hogy amennyiben az MDF beadná a derekát, az a kegyelemdöféssel volna egyenlő a demokrata fórum számára. Ugyanakkor nem eredményezné a jobboldal választási győzelmét - mondta Fodor Gábor.
Orbán Viktor közös miniszterelnök-jelöltet javasol!
Cikkek
Gyengült a forint; 265,65-nél jár az euró árfolyama
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 16:01
Legrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Keveset változott ma a forint jegyzése a bankközi devizapiacon, az euróval négy óra tájban 265,5 forinton kereskedtek, szemben a tegnapi 264,8 forinttal.
A piacon elmondták, hogy alacsony forgalomban 264,20-265,6 forint közötti árfolyamon kereskedtek az euróval.
A dollár délután erősödött a nemzetközi piacokon a délután közölt amerikai külkereskedelmi mérleg hatására. Budapesten délután 218,90/219,10 forinton kereskedtek az amerikai valutával, több mint egy forinttal magasabban a reggeli 217,70/90 forintnál, és 50 fillérrel a keddi 218,20/50-es árfolyamnál.
A forintpiacon még mindig bő a likviditás annak ellenére, hogy a bankok mától 1.064,1 milliárd forint elhelyezéséről döntöttek a Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjében a lejáró 713 milliárd forinthoz képest.
Devizahitelesek! A svájci frank időszaka közelít
Visszanézett a forint 265 alá
Cikkek
Aggódnak az angolok Irán bejelentése miatt
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 15:59
A brit kormány "súlyosan aggályosnak" tartja az iráni elnök bejelentését a sikeres urándúsításról - közölte szerdán Londonban a brit külügyminiszter, aki burkoltan ENSZ-szankciókra is utalást tett.
Jack Straw a hivatala által közzétett nyilatkozatban úgy vélekedett, hogy Mahmúd Ahmadinezsád előző napi bejelentése "még inkább aláássa az iráni rendszerbe vetett nemzetközi bizalmat ..., ezért rendkívül káros".
Straw kijelentette: a teheráni közlemény ellentétes a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa által többször megfogalmazott kéréssel, hogy Irán teljesen és tartósan függesszen fel minden dúsítási és feldolgozási tevékenységet, beleértve a kutatást és fejlesztést is.
Folytatódik a történet Iránról és az uránról
Cikkek
Váratlan külkereskedelmi hiányadat Amerikában
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 15:49
Februárban az elemzői várakozásoknál jobban, 4,1 százalékkal, 65,7 milliárd dollárra csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleghiány.
Legrissebb devizaárfolyamok
A Dow Jones Newswires-CNBC által megkérdezett 21 szakértő a februári deficitet 67,50 milliárd dollárra várta csökkenni a januári 68,51 milliárd dollárról.
December: 65,07 milliárd dollár, november: 64,69 milliárd dollár, október: 68,13 milliárd dollár, szeptember: 66,00 milliárd dollár.
Kiszivárgott dokumentum: Európa Amerikával szemben
Rekord januári amerikai külkereskedelmi hiány
Cikkek
Megalakult a Magyar-Hongkongi Üzleti Tanács
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 15:28
Az innovatív üzleti tanács az üzleti szektor privát kezdeményezéseként jött létre, legfontosabb feladatának a magyar és hongkongi, valamint a Hongkong vonzáskörzetét jelentő dél-kínai és dél-ázsiai üzleti kapcsolatok elmélyítését, hatékonyabbá és eredményesebbé tételét tekinti.
Az üzleti tanács prioritásként kezeli a nagy hozzáadott értékű iparág innovatív technológiai együttműködéseinek kialakítását. Összeköti a tradicionálisan erős magyar innovációs képességeket, a dinamikusan fejlődő kínai kutatásfejlesztési képességekkel, a technológiai, gyártási, nemzetközi kereskedelmi kapacitással, valamint a dél-kelet ázsiai régió 500-1.000 millió embert jelentő, évi 8-10 százalékos gazdasági növekedéssel büszkélkedő felvevő piacát.
Cikkek
Körbetartozások: a megoldás lenyúlni a gyökerekig
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 15:13
A körbetartozások megfékezését szolgáló megállapodást írt alá a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége az Eye Watch Global Network Kft.-vel, amely jelenleg 34.000 vállalkozás fizetési gyakorlatát teszi láthatóvá. 700 milliárd forintra tehető a körbe forgó kifizetetlen összeg ebből 150 milliárd forinttal az állam tartozik.
Cikkek
Folytatódik a történet Iránról és az uránról
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 15:00
Irán hosszú távon ipari méretben akar uránt dúsítani, a most kis mennyiségben elkezdett dúsítást bővítené ki - jelentette be az iráni atomenergetikai hivatal helyettes vezetője
Cikkek
Giorgio Armani a tőzsde felé kacsingat
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 14:32
A Giorgio Armani nevét viselő olasz divatipari csoport közölte, hogy 2005-ös üzemi eredménye 18 százalékkal 191 millió euróra javult. Eladásait 10 százalékkal tudta növelni, ezek értéke csaknem 1,43 milliárd eurót ért el. Tavaly az Armani 41 új üzletet nyitott, kevesebbet, mint 2004-ben.
A társaság forgalmában kiemelkedően jól alakult a lakberendezési cikkek eladása, 40 százalékkal nőtt. A vállalkozás ezen kiskereskedelmi profilban 30 egységet nyitott tavaly, az idén 40-et szeretne.
A vállalat egyetlen részvényese, elnöke és vezérigazgatója a 72 éves Giorgio Armani a héten a Wall Street Journal amerikai üzleti lapnak jelezte: egyre jobban érdekli egy elsődleges részvénykibocsátás lehetősége, azaz a vállalat tőzsdére vitele, bár, tette hozzá, az ő személyes ambícióit érzése szerint ez nem érintené, nem gondolkodott még rajta, de gondolnia kell a vállalkozás jövőjére. Öt évvel ezelőtt kategorikusan elvetette a tőzsdérevitel, az Armani értékpapírok nyilvános forgalmazásának gondolatát.
Cégek, irány a tőzsde!
Cikkek
Tesznek-e a vállalatok a korrupció ellen?
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 14:25
Magyarországon az alkalmazottak ötöde szerint a vállalatoknál hiányoznak a korrupció ellenes belső szabályozások, és a meglévők alkalmazása is alacsony szinten áll
Cikkek
Az ingatlan a biztos - új alap a Budapest Alapkezelőtől
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 14:04
A Budapest Alapkezelő, amely Magyarország második legnagyobb alapkezelője, új befektetési alapot indít Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap néven. A Metropolisz garantált alap különlegessége, hogy - a hazai garantált alapok közül elsőként - teljesítménye kizárólag az ingatlanpiacok hozamától függ. A hároméves futamidejű alap az eddig is kiemelkedően teljesítő európai és észak-amerikai ingatlanpiacok mellett a világgazdaság éllovasainak számító távol-keleti piacokból kínál részesedést a befektetőknek.
Az alap befektetési jegyei 2006. április 18. és május 12. között jegyezhetők a Budapest Bank befektetési központjában és a Citibank teljes fiókhálózatában.
Az alapban elhelyezett tőke visszafizetését az alap befektetési politikája szavatolja. A futamidő végén a hozam kiszámításakor az egyes piaci indexeket reprezentáló három befektetési kosár közül a legjobban teljesítő kosár 50%-os, míg a második és harmadik legjobban teljesítő kosár 30, illetve 20 százalékos súllyal számít majd be - olvasható az alapkezelő közleményében.
Újabb versenyző a Babakötvény-piacon
Cikkek
Bod Péter Ákos nem tagad, de nem is erősíti meg a sajtóhíreket
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 13:45
A személyemet érintő sajtóhíreket megerősíteni nem tudom - közölte Bod Péter Ákos, az MDF gazdasági tanácsadója.
A Magyar Nemzeti Bank volt elnökének közleménye válasz azokra a külföldi és magyar sajtóértesülésekre, miszerint Bod Péter Ákost, az Antall-kormány miniszterét javasolta közös miniszterelnök-jelöltnek Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Dávid Ibolyának, az MDF elnökének.
Bod Péter Ákos úgy fogalmaz: "egy közös kormányfőjelölt személyéhez a két pártnak, azok testületeinek kell előbb megállapodni". A végső felhatalmazást, bárki legyen a közös kormányfőjelölt, a választók adhatják meg - teszi hozzá.
"Amíg nem történik érdemi fejlemény, nem kívánok ennél többet közölni" - írja.
Bod Péter Ákos lenne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje?
Cikkek
57 ezer Lexust hív vissza a Toyota
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 13:30
A Toyota Motor Corp. 57 ezer Lexust hív vissza, hogy kijavíthassa a hibás biztonsági övrögzítőt.
A visszahívás 29 ezer Észak-Amerikában,11 ezer Japánban 10 ezer Európában forgalomba hozott, tavaly július és december között gyártott Lexus GS és IS modelleket érint.
A visszahívást hatás gyakorolhat a Lexus eladásaira, miközben a tavaly augusztusban piacra dobott új Lexusaival a Toyota elmaradt a kitűzött értékesítési célok teljesítésében. Befolyásolhatja az ügy a Toyota hírnevét is, amit megtépázott a japán gyártó eddig legnagyobb visszahívása. Tavaly 1,27 millió autónál voltak kénytelenek utólag kijavítani a hibás fényszóró kapcsolót.
Cikkek
20 millió euró visszajár a tavalyi uniós befizetésből
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 13:23
Visszajár minden európai uniós tagállamnak tavalyi befizetéseiből, miután az unió központi költségvetése egyszázalékos elköltetlen kiadási mérleggel zárta a 2005-ös évet, Magyarország 20 millió eurót vonhat le idei hozzájárulásából - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben.
A testület szerint az EU ismét rekordot állított fel költségvetésének végrehajtásában: a tavalyi 1,19 milliárd után már csupán 1,077 milliárd maradt elköltetlen a kiadási oldalon. Utoljára 1997-ben maradt ennél kevesebb pénz elköltetlenül, de akkor még a költségvetés mértéke is alacsonyabb volt.
A legnagyobb összeget, 496 millió eurót Németország, a legkisebbet, egymilliót Málta kapja vissza a tavalyi maradványból. Az EU összesen 2,41 milliárd eurót von le, miután a kiadási maradványhoz hozzáadja az 1,3 milliárdos pluszbevételt.
Az EU-szerződéseknek megfelelően a központi költségvetést úgy kell végrehajtani, hogy egyensúlyban maradjon, nem lehet deficites. A maradványt a tagállamok következő évi hozzájárulásaiban írják jóvá.
Cikkek
Bod Péter Ákos lenne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje?
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 12:45
Külföldi és magyar sajtóértesülések szerint Bod Péter Ákost, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét, az Antall-kormány miniszterét javasolta közös miniszterelnök-jelöltnek Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Dávid Ibolyának, az MDF elnökének.
Ma délben - nem sokkal azt követően, hogy Orbán Viktor sajtóértekezleten ismertette azt az ajánlatot, hogy a Fidesz-KDNP és az MDF közösen állítson miniszterelnök-jelöltet - az Inforádió bejelentette: értesülései szerint Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, vagy Martonyi János, a Fidesz-kormány volt külügyminisztere lehet a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz közös miniszterelnök-jelöltje.
"Állítsunk egy olyan közös miniszterelnök-jelöltet, aki képes megvalósítani az összefogást, és akivel képesek vagyunk együtt megoldani az ország pénzügy válságát" - hangsúlyozta a saját kormányfőjelöltségéről lemondó Orbán Viktor szerdai sajtóértekezletén.
Dávid Ibolya 8 feltétele a Fidesznek
Orbán Viktor közös miniszterelnök-jelöltet javasol!
Lendvai Ildikó olcsó trükknek nevezte Orbán Viktor ajánlatát
Cikkek
Londoni elemzők a bal oldalra és 282 forintos euróra tippelnek
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 12:39
Baloldali-liberális győzelmet jósol a második fordulóra londoni elemzésében a Goldman Sachs, amely jelentősen emelte az euró forintárfolyamára adott előrejelzését
Cikkek
Lendvai Ildikó olcsó trükknek nevezte Orbán Viktor ajánlatát
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 12:19
Lendvai Ildikó szerint a Fideszben vagy leváltották Orbán Viktort, vagy csupán egy "ócska politikai trükk" a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjének az az MDF-hez szóló javaslata, amellyel közös miniszterelnök-jelöltet indítványozott.
Az MSZP frakcióvezetője úgy vélte, két lehetőség van: az egyik az, hogy a Fidesz leváltotta Orbán Viktort, mert benne látják a bűnöst, a másik, hogy csupán ócska politikai trükkről van szó. Hozzátette: ha valóban erről van szó, "nem kötnék politikai életbiztosítást a megnevezett jelölt későbbi politikai sorsára".
Orbán Viktor közös miniszterelnök-jelöltet javasol!
Cikkek
Lopják a kulturális örökségünket
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 12:17
Négymillió forint értékben foglaltak le több száz éves, a szakvélemény alapján kiviteli engedélyhez kötött hangszereket a vámosok Hegyeshalom térségében, a sofőr ellen eljárást indítottak - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az MTI-t.
Sipos Jenő szóvivő közlése szerint két csellót, négy hegedűt és egy nagybőgőt találtak még tegnap a győri vámhivatal munkatársai egy magyar rendszámú gépkocsi tételes átvizsgálása során.
A hangszerek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előzetes szakvéleménye alapján kiviteli engedélyhez kötöttek, ám a magyar sofőr semmilyen eredetigazolást nem tudott róluk bemutatni.
A hangszereket a vámhivatal lefoglalta, a sofőr ellen pedig visszaélés kulturális javakkal bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak - áll a közleményben.
Cikkek
A sógorok tejes gondjai
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 12:13
Egyre több osztrák tejtermelő gazda fordít hátat a fejőszéknek, és keres magának más megélhetési forrást a Der Standard című osztrák napilap szerint.
A liberális újság mai számában megszólaltatta Hans Steinert, az Osztrák Tejfeldolgozók Egyesületének (VÖM) elnökét, aki úgy becsülete, hogy a következő 10-15 évben az alpesi ország jelenlegi 48 ezer tejtermelő gazdájának a 20 százaléka, azaz körülbelül 10 ezer szünteti be tevékenységét.
A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a tejipar hosszabb távon tekintve a legfontosabb bevételi forrása az ausztriai gazdáknak. A VÖM-elnök szerint a cél az, hogy biztosítsák a kifizetési rendszer stabilitását.
Cikkek
Árvíz: hazánk történetének legjobban szervezett védekezése a mostani
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 12:07
"Az eddigi sikeres védekezés egy ország összefogásának sikere" - értékelte Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter az árvíz elleni harcot
Cikkek
Több mint 150 ezren voltak eddig kiváncsiak a spanyol festészetre
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 11:54
Több mint 150 ezren csodálták meg január végi megnyitása óta a Szépművészeti Múzeum spanyol festészeti kiállítását - közölte az intézmény kommunikációs osztálya.
Az öt évszázad spanyol festészetének remekműveit bemutató tárlat, a nagy érdeklődésre való tekintettel, a hét végén korábban nyit és később zár: szombaton és vasárnap a szokásos 10 óra helyett már 9 órától fogadja a múzeum a látogatókat és 18 óra helyett 19 óráig lesz nyitva. Az intézmény húsvét hétfőn is nyitva áll, kedden viszont zárva lesz - írta közleményében Lévay Zoltán osztályvezető-helyettes.
Az április 30-ig látható tárlaton több mint 100 spanyol remekművet mutat be a múzeum. A kiállított festmények nagy része külföldi gyűjteményekből, Németországból, Bécsből, Madridból érkezett Magyarországra.
A tizenhárom külföldi gyűjteményből és a Szépművészeti Múzeum spanyol kollekciójából válogatott tárlaton El Greco, Velázquez, Goya remekművei mellett többek között Morales, Mazo, Murillo, Zurbarán, Ribera és Meléndez alkotásai képviselik a spanyol festészetet.
Cikkek
Országúti Big Brother: fekete dobozt minden autóba!
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 11:53
Parázs vita alakult ki Belgiumban arról, hogy nem kellene-e a szériában gyártott személygépkocsikat is felszerelni a fekete dobozhoz hasonló adatrögzítővel
Cikkek
Kitört a sonkaláz - nem megy a csokinyuszi
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 11:23
Az előző évek hullámzása után 2005-ben ismét nőtt a hazai sonkafogyasztás - ez a "sonka-boom" jó jön az egyébként számos problémával küzdő magyar húsiparnak. A csokinyúl viszont kevésbé fogy
Cikkek
Milliókkal távoznának a leköszönő miniszterek
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 10:41
Ha egy jelenlegi miniszter nem lesz tagja a következő kabinetnek, és egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, pótlékokkal együtt 2,4 millió forintos végkielégítéssel távozhat
Cikkek
A dollármilliárdos ingatlanbáró sikerénektitka
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 10:37
Tom Barrack, a híres ingatlanbáró bevásárolta magát a Paris St Germain labdarúgócsapatba. A milliárdos titka: nem alszik, és nem hord karórát
Cikkek
Orbán Viktor közös miniszterelnök-jelöltet javasol!
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 10:34
Közös miniszterelnök-jelölt állítását javasolta Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP kormányfőjelöltje Dávid Ibolyának, az MDF elnökének.
Orbán Viktor sajtóértekezletén elmondta, hogy levélben már javaslatot is tett a közös jelölt személyére.
A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a polgári erők tegyenek félre minden nézeteltérést, "tegyék félre személyes és pártbéli ambícióikat, feltétel nélkül fogjanak össze, és közösen állítsunk miniszterelnök-jelöltet". Hozzátette: nyilvánvaló, hogy a Fidesz az MDF nélkül nem tud kormányt alakítani.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta: pártja az MDF oldaláról javasolt miniszterelnök-jelöltet.
A Gazdasági Rádióban már korábban is felmerült ez a lehetséges forgatókönyv. Stumpf István és Lengyel László azt is megvitatta, kik jöhetnek szóba közös miniszterelnök-jelöltként? Rendkívüli választások, miniszterelnök-csere jöhet
Dávid 8 feltétele a Fidesznek
Cikkek
Közös fejlesztési stratégiára sarkall az EU
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 10:14
Az Európai Unió luxemburgi tanácskozásán a fejlesztési támogatások összehangolását végezték el a tagok tfejlesztési támogatásai 2010-re átlagban elérik a szervezet GDP-jének 0,56 százalékát
Cikkek
A dán Carlsberg a lengyeleknél létesít pénzügyi központot
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 09:36
A dán Carlsberg söripari csoport pénzügyi szolgáltató központot létesít Poznanban. Novembertől itt fogják intézni a lengyelországi, majd jövő márciustól a németországi érdekeltségek pénzügyeit - írta a Puls Biznesu üzleti lap.
Tervbe vették azt is, hogy a későbbiekben más országokban lévő Carslberg-egységek pénzügyeinek intézését is Lengyelországba telepítik.
A poznani központ 70 főnek ad munkát, a pénzügyi részleg áttelepítése Németországból öt éven belül 3,8 millió euró megtakarítást eredményez - mondta a központ igazgatója.
Cikkek
Mit hoz a mai nap a tegnapi rekord után a tőzsdén?
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 09:05
Friss tőzsdei árfolyamok
Eltérő ármozgások lehetnek a vezető részvények piacán, a Mol és a Richter esetében profit realizálás valószínű.
A tegnap történelmi csúcsig erősödő Richter és Mol árfolyamában a nap végén már megindult a profit realizálás, ami ma is folytatódhat - mondta Deák Balázs, a CIB Bank elemzője. Hozzátette: ebbe az irányba hathat az is, hogy az irányadó tőzsdeindexek gyengüléssel zártak kedden, továbbá a régióban már előző nap megindult a korrekció az olajszektorhoz tartozó részvényekben.
A Mol esetében véleménye szerint azért is indokolt a korrekció, mert a 24.800 forintos új csúcs komoly ellenállásnak bizonyulhat. Ez csak 50 forinttal haladja meg az előző, tavaly szeptemberben elért csúcsot, amit szintén nagyon nehezen tört át az árfolyam.
A szakértő a másik két vezető papír, az OTP és a Magyar Telekom árfolyamában nem számít gyengülésre, és várakozása szerint a kisebb papírok iránt is megmaradhat az érdeklődés.
Soha ekkora forgalom nem volt még a BÉT-en!
Cikkek
197 százalékos osztalékot fizet az OTP
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 08:29
Az OTP Bank Rt. igazgatósága a részvények névértékére vetítve 197 százalékos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az április 28-ra összehívott éves közgyűlésen - tette közzé a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Friss tőzsdei árfolyamok
A 100 forint névértékű részvényekre ez 197 forintos osztalékot jelent. Az osztalékfizetés kezdete június 12.
Az OTP 2005. évi, magyar számviteli szabályok (MSZSZ) alapján készült éves beszámolója szerinti adózott nyeresége 138,346 milliárd forint volt. A javaslat szerint ebből 55,16 milliárd forintot fordítanak osztalékfizetésre.
Nagy halak bankja: megfeleződött a BNP profitja
Merre tovább, OTP? Irány a szomszédság!
Cikkek
Jobb üzleti tervvel több kockázati tőkéhez jutnának vállalkozásaink
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 08:16
A kockázati tőkebefektetések elnyeréséhez Magyarországon többnyire a megfelelő üzleti terv és a piacképes terméket létrehozó menedzsment hiányzik
Cikkek
Kínában isszák a benzint - megugrott a kőolaj behozatal
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 07:53
Kína az egyre növekvő kereslet hatására 12,73 millió tonna kőolajat importált idén márciusban, 11 százalékkal többet, mint egy éve. Ezzel az első negyedévi import elérte a 37,13 millió tonnát, ez 25,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Elemzők arra számítanak, hogy az idén tovább növekszik az üzemanyag iránt az igény, ami tavaly 3,2 százalékkal emelkedett.
Kínában április elején emelték a kiskereskedelmi dízel- és benzinárakat, hogy visszafogják a felhasználást. Az államilag szigorúan szabályozott üzemanyagárakat utoljára tavaly júliusban emelték, azóta a világpiaci nyersolajárak mintegy 48 százalékkal nőttek.
70 dolláros olajár: ezúttal mi van a háttérben?
Képzett idegenvezetőket keresnek Kínában
Cikkek
Dávid Ibolya 8 feltétele a Fidesznek
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 07:36
Dávid Ibolya a Fidesz levelére: "Tisztelt Elnök Úr! Megkaptam április 10-én kelt levelét..." Az MDF elnöke 8 pontban fogalmazta meg feltételeit Orbán Viktornak
Cikkek
Berlusconi nem a számokban hisz, hanem saját magában
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 07:12
Nem ismerte el a vasárnapi és hétfői parlamenti választásokon elszenvedett vereséget Silvio Berlusconi olasz kormányfő, mégpedig a tengerentúli szavazatok körüli szabálytalanságokra hivatkozva, egyúttal nagykoalíciót ajánlott a balközép ellenzéknek, amely azonban mindkét felvetését visszautasította.
"Senki sem állíthatja, hogy győzött" - mondta kedden a jobbközép Szabadságjogok Háza szövetség élén álló Berlusconi, azt állítva, hogy "sok szabálytalanság" volt a külföldön leadott voksok körül, s a helyzet végleges jogi tisztázását még meg kell várni.
Állítását Romano Prodi, az ellenzéki balközép Unió vezetője visszautasította. Közleményében az Unió "súlyosnak" nevezte a kormányfő állításait, amellyel a politikus célja - mint írták - "megkísérelni szétzilálni a valós tényeket: a balközép tagadhatatlan győzelmét". Prodi szerint Berlusconi kifogásai megalapozatlanok, s az új választási törvényt is a kormányfő akarta - mondta ellenfelének arra a megnyilatkozására, amellyel a választások rendjét kifogásolta. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, már hétfő éjjel győztesnek nyilvánította táborát.
A hivatalos eredmények szerint a baloldali szövetség az olasz parlament mindkét házában többséget szerzett: 348 képviselőt küldhet a 630 fős alsóházba, míg a szenátusban 158 mandátumra tett szert. A Berlusconi vezette tömb 281 helyhez jutott a képviselőházban, s 156-hoz a felsőházban. Mindkét kamarába bejutott 1-1 független jelölt is.
A "motyogó professzor" Európa betegének élén
Berlusconi mindenkit meglepett
Cikkek
Jöhetnek az autópályakötvények, indul a 75 éves program
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 07:05
A Magyar Állam és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. várhatóan április végén írja alá a 75 évre szóló program-út szolgáltatási szerződést, ami előfeltétele annak, hogy az ÁAK Zrt. megkezdhesse az összesen 1,942 milliárd euró (mintegy 520 milliárd forint) értékű autópályakötvények kibocsátását - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Vagyongazdálkodási főosztályának vezetője.
Hozzátette: az összegből 214 kilométer hosszú gyorsforgalmi út és két Duna-hid valósulhat meg.
A program-út szerződésben felsorolt gyorsforgalmi útszakaszokat magántőke bevonásával, piaci forrásból finanszírozzák. Az ÁAK joga lesz a szükséges közbeszerzések kiírása, az utak megtervezése, finanszírozása, megépítése, felújítása, üzemeltetése, fenntartása és hasznosítása.
Felsmann Balázs kiemelte, hogy a program-út szolgáltatási szerződés aláírásával a Magyar Állam összesen - legfeljebb a kibocsátandó kötvény összegének megfelelő - 1,942 milliárd euró nettó jelenértékű rendelkezésre állási alapdíj megfizetésére vállal kötelezettséget, a szerződés 75 éves időtartama alatt.
Gyurcsány-Orbán - ezt mondták, ezt ígérik
Adó
Evások: még csak fizetni kell, bevallani nem
Privátbankár.hu | 2006. április 12. 06:30
Az egyszerűsített vállalkozói adót fizetőknek az idei első három negyedévben még nem kell negyedévente bevallaniuk az előleget, csak negyedévente befizetniük, akárcsak a korábbi években - emlékeztet az APEH
Deviza / Áru
Devizahitelesek! A svájci frank időszaka közelít
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 18:54
A GlobalFX Team elemzése szerint a frank emelkedése egyre valószínűbb. Ez persze a nem jó hír a svájci frank alapon eladósodottak számára.
Befektetés
Soha ekkora forgalom nem volt még a BÉT-en!
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 17:44
Több rekord is megdőlt a nap folyamán, bár a Mol és a Richter zárásra visszacsúszott a napközbeni rekordáráról, a Fotex és a forgalom történelmi csúcson zárt.
Cikkek
70 dolláros olajár: ezúttal mi van a háttérben?
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 17:10
Olajpiaci elemzők szerint az egyes OPEC-termelők kitermelését fenyegető események a fő okai a 70 dollárt megközelítő olajáraknak.
A vételi poziciókat az olajkitermelés csökkenése iránti félelmek gerjesztik. A nigériai lázadók olajlétesítmények elleni támadásai, amelyek napi mintegy félmillió hordó jó minőségű nyersolajjal vetették vissza a nigériai kitermelést. Az iráni események - Irán a világ negyedik olajexportőre -, miközben az iraki olajipar sem képes magához térni: az export napi 1,3 millió hordón stagnál a Szaddám Huszein idejében mért 1,7 millió hordó helyett.
Az amerikai nyersolaj ára az év eleje óta 13 százalékot
nőtt, elsősorban a készletfelvásárlások hatására.
Az időleges kínálatkiesések mellett a szűk finomítói kapacitások
is drágítják az olajat, valamint az üzemenyagokra vonatkozó új
szabályozás az Egyesült Államokban, amely bizonyos anyagok
használata helyett más finomítóadalékok alkalmazását írja elő.
A meteorológia emellett arra figyelmeztet, hogy a nyáron ismét
heves hurrikánszezon várható Észak-Amerikában.
Ugyanakkor spekulációs oldalról is felfelé nyomják az olajárat
azok a vásárlások, amelyeket a befektetők az erős árupiaci, így a
folyamatosan emelkedő irányzatú olajár felfutása nyomán eszközöltek.
Végül, de nem utolsósorban az árfelhajtó hatást ezúttal a
keresleti oldal támogatja, főként az erős kínai kereslet, bár a
keresletnövekedés üteme csökkent.
Elemzők szerint a világ általában jól megbirkózik a nominálisan
magas olajárakkal, mert reálértéken - az árfolyamok és az infláció
kiigazító hatása mellett - az árak még mindig alacsonyabbak, mint a
megelőző áremelkedéseknél, miközben a világgazdaság is kevésbé
energiaintenzív.
Ugyanakkor olajpiaci elemzők szerint a 70 dollár körüli olajár
mellett már maguk az olajpiacok is elkezdenek aggódni a
világgazdasági növekedésre gyakorolt hatás miatt, és annak
lehetőségén is, hogy ez az ár már a kereslet számottevő
csökkenésével járhat.
Újabb olajfajta ára az egekben - 15-40%-os emelés jöhet!
Cikkek
Visszanézett a forint 265 alá
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 17:05
A forint kedden erősödött a bankközi devizapiacon, az euróval öt óra tájban
264,80/85 forinton kereskedtek, több mint két forinttal a hétfői 267,20/30 forint alatt.
A forint egész nap erősödött párhuzamosan a zlotyval és néhány
feltörekvő piaci valutával, a forgalom azonban nem volt jelentős. A
piacon elmondták, hogy a magyar és a lengyel valuta egyelőre
kiszabadulni látszik a belpolitikai nyomás alól, ezt a pozitív
hatást erősítette fel az euró vonzerejének csökkenése a mannheimi
Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) délelőtti jelentése nyomán. A
háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján
készülő konjunktúra- és üzleti hangulatmutató áprilisra romló
kilátásokat jelez.
Az euróval 264,80 és 266,40 forint között kereskedtek a nap
folyamán, s a magyar parlamenti választások második fordulójáig az
euró 262,50 és 270 forint között szinte bármilyen árfolyamot
felvehet Puskás Tamás, a Commerzbank üzletkötője szerint. A piacok
továbbra is érzékenyen reagálnak az amerikai és az euróövezet
kamatait érintő megnyilvánulásokra, ezek akár nagyobb kilengéseket
is előidézhetnek - fogalmazott a szakember.
Legrissebb devizaárfolyamok
Pénzügyi szektor
Nagy halak bankja - megfeleződött a BNP Paribas profitja
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 16:42
Várhatóan az év második felétől fióktelepként folytatja magyarországi tevékenységét a BNP Paribas - a bank adózott profitja mintegy 45 százalékkal csökkent
Cikkek
Sokat tudtak feltűnően korán
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 16:06
A Merryll Lynch értékforgalmi társaság egyik elemzője és a Goldman Sachs társaság két volt alkalmazzottja ellen indított eljárást az amerikai államügyészség bennfentes kereskedés miatt.
Az egyik esetben a Business Week című lap nyomdai munkáit végző vállalat jutott az Inside Wall Street rovattól idő előtt kiszivárogtatott információhoz.
A másik esetben a Merryll Lynch elemzője adott ki vállalati fúzióra, felvásárlásra vonatkozó
értesüléseket.
A Goldman Sachs volt volt alkalmazottja mindkét ügyben érintett - közölték az ügyeket ismerő, névtelenségbe burkolózó források.
A new yorki államügyészség délután sajtótértekezleten jelenti be a nemzetközi kihatású bennfentes kereskedési ügyekben elrendelt letartóztatásokat. Az ügyek 6,7 millió dolláros bevételt eredményeztek.
BEFEKTETÉS FŐOLDAL
Cikkek
A szocialisták hiteltelennek találják Varga támadását
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 15:36
Józsa István, az MSZP a gazdasági munkacsoportjának tagja szerint tavaly az első negyedévben az éves terv 47,4 százaléka volt a deficit. Ennek ellenére, és az ellenzéki riogatás dacára, 2005-ben mégis kisebb lett a hiány a vártnál.
A kormánypárti képviselő közleménye szerint bár szokásosnak nem mondható, de nem is példa nélküli, hogy az államháztartás hiánya az első negyedév végén meghaladja az egész évre tervezett összeg felét.
Mint írja, 1999-ben, amikor az Orbán-kormány pénzügyminisztere Járai
Zsigmond volt, ez a mutató 61 százalék volt az első negyedévben.
Józsa István szerint hiteltelen az ellenzéki támadás, mivel az a Varga Mihály kongatja a vészharangot, aki pénzügyminiszterként 2002-ben még semmi problémát nem látott abban, hogy március végére az egész évre tervezett hiány 48 százalékát halmozta fel az
államháztartás.
"Valójában ugyanis nem történt semmi végzetes: az év hátralévő részében nincs szükség megszorításokra, sem pótköltségvetésre; elegendő következetesen végrehajtani a takarékos költségvetési tervet, amit a kormány javaslatára elfogadott az Országgyűlés" -
olvasható a szocialista képviselő közleményében.
Józsa István szerint a vártnál nagyobb államháztartási hiány oka többek között a 13. havi nyugdíj első részletének kifizetése, az áfacsökkentés miatt kiesett állami bevételek, a 13. havi bérek kifizetése és az uniós támogatások kifizetésének felgyorsulása.
A hiányzó-adat: az MDF az ÁSZ-t kéri szankciókra
Elúszott a deficit-hajó: már a csoda sem segíthet?
Cikkek
A hiányzó-adat: az MDF az ÁSZ-t kéri szankciókra
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 15:21
Az első negyedéves államháztartási hiány adatai rámutatnak az ígérgető választási politika tarthatatlanságára, és előrevetítik a mielőbbi kiigazítás szükségességét - mondta az MTI-nek Bod Péter Ákos, az MDF gazdasági tanácsadója.
Márciusban mintegy 90 milliárd forinttal magasabb lett az államháztartás első negyedévi hiánya az előzetes prognózisnál.
Az MDF tanácsadója kijelentette: a nemzetgazdasági adatok
közzététele politikai játék tárgya lett.
Mint mondta, a pénzügyminiszter saját elmondása szerint már a múlt hét elején tudta, hogy a hiány nagyobb lesz, mint a tervezett, a végleges adatot azonban akkor nem tárták a nyilvánosság elé. Ez az adatvisszatartás sérti az államháztartási törvény szellemiségét -
jelentette ki.
Az MDF gazdasági tanácsadói javasolják, hogy az Állami Számvevőszék szankcionálja az adatvisszatartást - tette hozzá.
Bod Péter Ákos kifejtette: az adatok szerint az államháztartás fenntarthatatlan pályán van, emellett közeledik az EU által előírt deficitcsökkentés megvalósítására vonatkozó konvergenciaprogram átadásának szeptember elsejei határideje.
A gazdasági szakember arra kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy a konvergenciaprogram teljesítéséhez szükséges intézkedésekről a tárcánál készített szakmai anyagot tegyék nyilvánossá.
Fidesz: "kipakolták a kasszát"
Elúszott a deficit-hajó: már a csoda sem segíthet?
Cikkek
Egy hónapja még kirúgták volna, most szerződést hosszabbít
Privátbankár.hu | 2006. április 11. 15:06
A Magyar Hírlap többségi tulajdonosa egy évvel meghosszabbította Szombathy Pál főszerkesztő mandátumát. Ezt a Magyar Hírlap Kiadói Kft.
Széles Gábor nagyvállalkozó Szombathy Pál főszerkesztő mandátumát egy évvel, 2007 áprilisáig meghosszabbította.
A közleményben szerepel, hogy a Magyar Hírlap többségi
tulajdonosai a lap helyzetét és céljait áttekintve állapodtak meg a
közös jövőről a napilap főszerkesztőjével és kisebbségi
tulajdonosával.
Szombathy Pál március 20-án azt MTI-nek nyilatkozva elismerte,
hogy nézeteltérése volt Széles Gábor főtulajdonossal a Magyar Hírlap
aznapi címlapja kapcsán, de a vita elcsitult. Akkor a főszerkesztő
menesztéséről szóló információk terjedtek sajtókörökben. Hírek
szerint Széles Gábor kifogásolta a március 20-iki címlapfotót,
amelyen Orbán Viktor és Mikola István volt látható a Fidesz
kongresszusán, egymás szemébe nézve.
"A legjobb együttműködésre törekszem Széles Gáborral" -
jelentette ki akkor Szombathy Pál az MTI-nek. Elmondta azt is, hogy
amikor Széles Gábor megvette a Magyar Hírlapot, akkor a középre
tartó irányvonal - amit a szerkesztőség már három éve képvisel -
elnyerte a tetszését, elfogadta és jónak tartotta a középen állást.
Széles Gábor a Heti Válasz című hetilapnak korábban azt mondta,
a jövőben úgynevezett nemzeti liberális lapnak képzeli el a Magyar
Hírlapot, amely középen áll, de azt jobb oldalról közelíti meg.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Amit soha nem fog tudni a mesterséges intelligencia
16:04
-
A vártnál jobb eredményt ért el a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége
15:03
-
Bécs nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, sok magyart érdekelhet, rengeteg ingyenes program lesz
14:02
-
A globális autópiac drámai átalakulása folyik
13:01
-
A kormány és a MOL közös keringője a Barátság kőolajvezeték körül
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
2025. augusztus 21. 10:05
-
Munkácsi orosz rakétatámadás: megszólalt a magyar államfő
2025. augusztus 21. 09:30
-
Megszólalt egy uniós államfő: Ukrajnának területeket kell feladnia
2025. augusztus 21. 13:11
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Trump és Európa már nem ugyanazért a célért harcolnak
2025. augusztus 21. 05:49
