Hírek
Cikkek Újra hungarikum lesz az Ikarus? 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 14:48
Az Ikarusbus Járműgyártó Részvénytársaság ez év március végén, április elején bemutatja új fejlesztését, de az Ikarus autóbuszok tömegszerű gyártása a második félév előtt nem tud beindulni Székesfehérváron - közölte Széles Gábor, az Ikarus Holding Rt. elnöke. Utalt arra, hogy járműfejlesztési stratégiájukban építenek az Ikarus 200-as, 300-as, illetve 400-as buszcsalád eredményeire, tekintettel vannak az üzemeltetés költségére, illetve a környezetvédelmi elvárásokra. Széles Gábor jelezte, hogy április-májusban ajánlanak a fővárosnak egy olyan saját fejlesztésű technikai megoldást a járművek üzemeltetésére, amely forradalmasíthatja a tömegközlekedést. A sajtótájékoztatón Széles Gábor emlékeztetett arra, hogy másfél éves tárgyalássorozat után a Műszertechnika csoport megvásárolta a Fiat-csoporttól az Ikarusbus Járműgyártó Rt.-t, és a teljes vételárat a napokban kifizették. Széles Gábor közölte, hogy terveik szerint Székesfehérváron évi 200-400 darab autóbuszt gyártanának hazai, illetve a kelet-közép-európai piacra. Oroszországban kapacitást alakítanak ki évi 1-2 ezer jármű összeszerelésére illetve felújítására, Kínában pedig évi 10 ezres kapacitás létrehozását tervezik, mindezeket technológiai transzfer révén. Széles Gábor jelezte, szeretnék, ha az Ikarus márkanév ismét hungarikum lenne. Újra Szélesé az Ikarus
Cikkek Kozmetikázásra van szükség a szépségiparban 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 14:44
Világszerte átszervezéseket hajtanak végre a tömegcikkeket gyártó vezető kozmetikai cégek a gyengébb üzletmenet miatt. A világ vezető közvetlen kozmetikum-forgalmazója, az Avon Products jelentette be: adózott eredménye csökkent a negyedik negyedévben az átalakítási költségek miatt. Az adózott eredmény 183,2 millió dollárra, részvényenként 40 centre esett az egy évvel korábbi 288,8 millió dollárhoz, 61 centhez képest. Az elemzők 44 centre számítottak. Az árbevétel 4 százalékkal 2,37 milliárd dollárra emelkedett, az elemzők 2,32 milliárdot vártak. Az Avon világelső a szépségápolási termékek közvetlen értékesítésében: 2004-es forgalma elérte a 7,7 milliárd dollárt. Az ugyancsak amerikai Revlon is csak szerény mértékű növekedésre számít tavalyi bevételében, és azt tervezi, hogy a költségcsökkentés jegyében megszüntet 165 munkahelyet, azaz globális létszámát 2,5 százalékkal csökkenti.
Deviza / Áru Amerikai olajfüggőség - csúcsokat dönt az olajár 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 14:40
Valószínűleg ez januári rekord sem lesz hosszú életű, áll a legfrissebb londoni szektorjelentésekben, ez jelentős részben az olajkérdés mesterséges újrapolitizálásának eredménye
Cikkek Az MSZP emlékeztet az Unió előtt az M5-ös problémájára 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 14:17
A nehéz járműveket irányító gépkocsivezetők munkakörülményeinek javítása üdvözlendő, emellett azonban azokkal is foglalkozni kellene, akik olyan településen élnek, ahol éjjel-nappal kamionok dübörögnek keresztül, jelentette ki Hegyi Gyula (MSZP) magyar képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén abban a vitában, amelyet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról folytattak. A képviselők harmadik olvasatban fogadták el a két tervezetet, melyek központi kérdése a közúti áru- és utasszállító sofőrök munka- és pihenőideje, valamint a jogszabályok betartásának ellenőrzése és a lehetséges szankciók. Előbbivel kapcsolatban az EP végül elfogadta a kormányokat képviselő EU-tanács azon álláspontját, hogy a rendes napi pihenőidőnek megszakítás nélküli, legalább 11 órás időtartamnak kell lennie, de rendkívüli esetben a pihenőidő felosztható két részre, egy legalább három és egy legalább kilenc órásra. Ami a szankciókat illeti, a tanács - arra hivatkozva, hogy ez nemzeti hatáskörbe tartozik - nem volt hajlandó elfogadni, hogy bármilyen formában is utaljanak a kiszabható büntetések harmonizálására. Az EP kérésére szigorították viszont a jogszabályok betartásának ellenőrzését. Hegyi Gyula felszólalásában elmondta, hogy a kamionközlekedés Magyarországon is számos településen pokollá teszi az ott lakók életét, ezért helyette az Európai Uniónak a vasúti és a folyami szállítást kellene támogatnia. Emlékezhetünk az M5-ös autópálya drága voltának nehézségeire, ami miatt a kamionosok inkább az autóutat választották, emiatt bedőltek az utak és az útmellett élő lakosok életkörülményeit rontották.
Cikkek kamatjátszmák: most még nem, de márciusban talán emel Európa is 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 13:52
Az Európai Központi Bank (EKB) a mai kamatértekezletén a várakozásnak megfelelően változatlanul, 2,25 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Az EKB december elején szigorított negyed százalékponttal, addig az alapkamata az utolsó csökkentés, 2003. június óta változatlan volt, 2 százalékon. Előzőleg a múlt hónapban a brit központi bank, a Bank of England is változatlanul, 4,50 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót, ellenben az amerikai Fed kedden folytatta a 2004. júniusban kezdett szigorítássorozatát, 14-ik alkalommal újabb negyed százalékponttal 4,50 százalékra emelve az irányadó napikamatcélját. Az elemzők csaknem biztosra vették, hogy az EKB most még nem folytatja szigorítást, de a következő, március eleji értekezlet ügyében már senki sem tenné tűzbe a kezét. A további várakozások is borúsak: a legtöbb elemző szerint az euróövezet központi bankja ez év végéig el fogja érni a 3 százalékot. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a decemberi emelés után igyekezett megnyugtatni a pénzügyi közvéleményt afelől, hogy a szigorítás semmiképpen sem jelenti valamiféle eltervezett ciklus kezdetét. Azóta elhangzott nyilatkozatai - "a piaci kamatok még mindig nagyon alacsonyak mind nominális, mind reális értelemben", "az infláció várhatóan magas marad rövid távon, továbbra is éberen kell figyelni", "a gazdasági növekedés erősödött a tavalyi második félévben" - azonban egyértelművé tették, hogy a bankban hajlanak a további emelésre. Kamatemelés Amerikában - mit mondanak az elemzők? (hanganyag)
Cikkek Kóka "jobb" gazdaságot és kis államot akar 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 13:40
A tulajdonosi társadalommal lehet igazán sikeres Magyarország. Össznemzeti gügyögés helyett, minimális egyetértésről, privatizációról és kisebb államról beszélt a gazdasági miniszter.
Cikkek Sokszoros jövedelmek az agráriumban 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 13:11
A mezőgazdaságban tavaly csaknem megháromszorozódtak a jövedelmek - mondta Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára egy konferencián. Az államtitkár közölte: míg 2004-ben az agrárium adózás előtti eredménye 19 milliárd forint volt, addig 2005-ben előzetes adatok szerint elérte a 50-60 milliárd forintot. Az idén további jövedelemnövekedés várható, az agrártámogatottsági szint növekedése miatt is - tette hozzá Pásztohy András. Elmondta, hogy a 2005. évi 352 milliárd forinttal szemben az idén 412 milliárd forint a mezőgazdasági büdzsé összege európai támogatásokkal együtt. Megjegyezte, hogy a tavalyi naptári évben az áthúzódó pénzekkel is számolva összesen 442 milliárd forint támogatást, és 133 milliárd forint intervenciós kifizetést kaptak a gazdák. Beszámolt arról, hogy fejlesztésekre 2004-ben 150 milliárd forintot, 2005-ben pedig előzetes adatok szerint 168 milliárd forintot költöttek a mezőgazdaságban. Éhes mezőgazdaság sikerrel álmodik
Cikkek Jön az új Harry Potter film - új rendező, új sztár 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 13:05
Újra együtt a három tisnisztár: a Warner Bros filmstúdió bejelentette, hogy a jövő hlten megkezdik a Harry Potter sorozat ötödik filmjének forgatását. Az epizód címe a könyvhöz hasonlóan Harry Potter és a Főnix Rendje lesz, a főszereplő ifjú varázslótanoncokat továbbra is Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint alakítja. A film rendezője David Yates lesz, aki első Potter-filmét rendezi. A Vera Drake című film sztárja, Imelda Staunton is szerepet kapott: ő alakítja majd Dolores Umbridge-et, az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárt. Egy multiplex már lehúzta a rolót Star Wars, Harry Potter, Madagaszkár - mit néztünk tavaly? Több mint 100 díjat zsebeltek be a magyar filmek Elkeltek a hollywoodi betűk Forrás: Reuters hírügynökség
Cikkek Lépj egyet előre: munkát szerezni ingyen képzéssel 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 12:55
Konferenciával indult Pest megyében a Lépj egyet előre képzési program; a 75 százalékban európai uniós forrásból finanszírozott 4 milliárd forint keretösszegű program keretében országosan 11 ezer képzettséggel nem rendelkező személy juthat majd ingyenesen a munkaerőpiacon szükséges képzettséghez. Országosan több mint 2 millió személy, a felnőttek 40 százaléka nem rendelkezik szakképesítéssel. Az ingyenes képzésen kívül a sikeres vizsgát a minimálbér nagyságú összeggel is elismerik. Pest megyének az országos 4 milliárd forintos keretből a munkanélküliségi jellemzők alapján jut keretösszeg, ebből ezer személy képzésére lesz lehetőség - mondta Lengyel János, a helyi munkaügyi központ vezetője a konferencia előtti sajtótájékoztatón. A megyében 20 ezer a regisztrált munkanélküliek száma, akik több mint 45 százalékának nincs szakképzettsége. Miközben minden hónapban 7-10 ezer üres álláshelyet tartanak nyilván a megyében, ezekre nem tudják sikeresen kiközvetíteni a munkanélkülieket, képzettségük hiánya miatt.
Cikkek A Microsoft magyar nonprofit cégeket is támogat 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 12:48
A Microsoft az idén 152 millió dollár értékben 64 országban 126 nonprofit céget támogat, köztük két magyar alapítványt is. A közlemény szerint Magyarországon a Roma Esélyegyenlőség az Uniós Csatlakozásért-Tudásközpontot, illetve a Fogyatékosok Esélye Közalapítványt (FOKA) támogatja Microsoft. A tudásközpont projekt célja az, hogy megkönnyítse a romák munkaerőpiacon történő elhelyezkedését. A Microsoft támogatásával a projekt első részében a résztvevők alapfokú számítástechnikai képzésben részesülnek, rövid tréningsorozat keretében, majd a második részben távoktatásban készülnek a vizsgákra: interneten megkapják a tananyagot, aminek megtekintéséhez ingyen használhatják a központban található számítógépeket. A FOKA projekt célja az, hogy az intézményi források segítségével fejlesszék a fogyatékkal élő emberek számítástechnikai tudását. A program során szerzett számítástechnikai tudás nagyban elősegítheti a fogyatékkal élő emberek elhelyezkedését, és lehetővé teszi számukra, hogy egyéni ütemezés és igényeik szerint tanuljanak, növelve társadalmi beilleszkedésük esélyét. Tavaly a Budapesti Politechnikum Alapítvány kapott több millió forint értékű támogatást a Microsofttól. A támogatás révén az alapítványnak egyebek mellett lehetősége nyílt egy 20 fő befogadására alkalmas, modern számítógépterem komplett felszerelésére.
Cikkek Uniós támogatások internetre, modernizációra 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 12:40
A modern közigazgatás és a lakosság szélessávú internethasználatának kiépítéséhez kétszáz-kétszázmillió forintos európai uniós támogatást nyert Jánoshalma és Kalocsa
Cikkek "Ez a riport nem az a riport!" 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 12:15
Az Erdélyi Riport nem tagja a magyarországi Riport lapcsaládnak - szögezte le nyílt levélben a nagyváradi hetilap felelős kiadója és főszerkesztője a lap legfrissebb számában. Stanik István felelős kiadó és Szűcs László főszerkesztő Győri Bélához, a Budapesti Riport felelős kiadójához intézett nyílt levelében szükségesnek tartotta kijelenteni: "Ez a Riport nem az a Riport!" "Kiadónk és szerkesztőségünk meglepve tapasztalta, hogy az utóbbi hetekben az Erdélyi Riporthoz címében és fejlécében kísértetiesen hasonló kiadvány reklámjai árasztották el Budapesten és egyes városokban a köztereket, ugyanazt az elnevezést, ugyanazon címbetűket használva, mint amilyet lapunk részére 2002 őszén a kiváló budapesti tipográfus, Molnár István tervezett" - olvasható a levélben, amelynek aláírói szerint a részleges névazonosság és a hasonló grafikai megjelenítés azt a látszatot kelti, mintha a két lap egy tőről fakadna, így alkalmas az olvasók megtévesztésére. A levélírók úgy vélik: a hasonlóság máris erkölcsi és anyagi károkat okozott lapjuknak, illetve az Erdélyi Riportot megjelentető Scripta Kiadónak. "Az utóbbi időben az általunk megkeresett személyiségek elhárítják, illetve gyanakodva fogadják interjúkéréseinket, az olvasók pedig az +összeolvadás+ okait firtatják" - áll a levélben. A magyarországi és a romániai magyar nyilvánosság előtt ezért Stanik István és Szűcs László határozottan leszögezi: az Erdélyi Riport nem tagja a magyarországi Riport lapcsaládnak, nem kíván külsőségekben sem hasonlítani egy ingyenesen terjesztett kampánykiadványhoz.
Cikkek Névváltás - Változatlan elérhetőségek 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 12:09
A Credit Suisse cégcsoport, központi döntésének megfelelően Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is a 2002 óta használt nevet egységesen Winterthur márkanévre váltotta 2006. január 1-jétől. A csoport szolgáltatásait továbbra is a megszokott magas színvonalon nyújtja ügyfelei részére. (x)
Cikkek Jöhet influenza, terrorizmus, akkor is repülünk 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 12:07
A madárinfluenza, a terrorizmus, az üzemanyag árának emelkedése ellenére tavaly rekordot döntött a légi utasforgalom: 4 milliárdan fordultak meg a nemzetközi repülőtereken. Ez 5,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál - tette közzé csütörtökön a repülőterek nemzetközi szövetsége(ACI). A növekedéshez nagyrészt az olcsó légitársaságok járultak hozzá. 2004-ben ugyancsak rekordot döntött a forgalom, akkor 3,9 milliárd volt a légi utas. Tavaly a nemzetközi forgalom bővült nagyobb mértékben, 6,7 százalékkal, a belföldi 4,4 százalékkal emelkedett. A légi teherfuvarozás kisebb mértékben, 3 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, itt az üzemanyag drágulása némiképp éreztette hatását, mivel a belföldi forgalomban részben a közútra, illetve a vasútra terelődött át a forgalom. A Wizz Air rárepül a délszláv térségre A Malév tavalyi utasainak növekvő számával üzen a fapadosoknak
Cikkek Itt az első ukrán 4 csillagos szálloda 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 11:58
A Raiffeisen Zentralbank (RZB) ingatlan-befektetési leányvállalata, a Raiffeisen Property Management (RPM), vezetésével alakult nemzetközi konzorcium felépítette az első négycsillagos szállodát Kijevben. A beruházás nem az utolsó a Raiffeisen ukrajnai terveiben, mondta Karl Sevelda, az RZB igazgatótanácsának elnöke a szálloda megnyitásán csütörtökön. Az 50 millió eurós építési költséget fele-fele arányban finanszírozták saját és külső forrásokból. A saját tőkében az RPM 60 százalékos, az EBRD 28 százalékos, a SAS Radisson szállodalánc pedig 12 százalékos részesedéssel rendelkezik. A hitelnyújtó az EBRD vezetésével és az RZB, valamint a Raiffeisenlandesbank Oberösterreich részvételével alakult konzorcium volt. Az ukrán főváros történelmi centrumában elhelyezkedő SAS Radisson Kijev 255 szobával és konferenciateremmel rendelkezik. A Raiffeisen az ukrán Bank Aval tavalyi átvétele óta a legnagyobb kereskedelmi bank Ukrajnában.
Cikkek Holnap már támad a Nyxem féreg 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 11:27
Az antivírus szoftvereket gyártó F-Secure világszerte figyelmeztetést adott ki arról, hogy pénteken aktiválódik a Nyxem féreg, ami ezt követően minden hónap harmadik napján számos számítógépes fájl tartalmát törölni fogja. Már most több százezer számítógépen pusztít a vírus.
Cikkek Hamis ötezrest adtak a pizzafutárnak 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 11:17
Pénzhamisítókat keres a rendőrség Nyíregyházán, akik egy pizzafutárnak adtak át hamis ötezrest - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A pizzát egy társasházhoz rendelték szerdán este, s a telefonba azt mondták, a lépcsőházban várják majd a szállítót, hogy ne kelljen több emeletet gyalogolnia - mondta Fülöp Gergely. A rendőr hadnagy tájékoztatása szerint a pizzafutártól a sötét lépcsőházban átvették a megrendelt ételt, ötezressel fizettek, s eltették a visszajáró több mint négyezer forintot. A futár a házból távozva vette észre, hogy a pénz hamis, visszafordult, de a csalók a hátsó kijáraton addigra már elhagyták a helyszínt. Euróérme-hamisítás 2005-ben
Cikkek Eljött az idő: nagyon mennek a luxusórák 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 11:06
A drága órák iránti kereslet élénkülésének köszönhetően jelentősen nőtt tavaly a luxusórákat és ékszereket forgalmazó cégek árbevétele. Legutóbb a svájci Swatch számolt be arról, hogy fennállása óta a legnagyobb mértékben, 8,3 százalékkal nőtt az árbevétele, 4,497 milliárd svájci frankra (3,5 milliárd dollár) tavaly. Az üzletmenet alakulásáról egyebet nem közöltek a cégnél, a mérlegadatokat március 23-án teszik közzé. Az egyebek között a Rado, a Tissot és Omega óramárkákat birtokló Swatch adózott eredménye tavaly az első fél évben 267 millió svájci frank volt (210,4 millió dollár). Az üzemi eredmény egyszeri tételek után 9,3 százalékkal 293 millió frankra emelkedett, a bruttó bevétel 6,1 százalékkal 2,08 milliárd frankra emelkedett az egy évvel azelőttihez képest. A forgalom közel felét az elegáns óramárkák hozták. Korábban az ugyancsak svájci Richemont és az olasz Bulgari ékszerház jelentett kétszámjegyű forgalomnövekedést az óra üzletágban, elsősorban a drága, gyémántokkal kirakott órák keresletének jelentős növekedése miatt. Kisebb ütemben, de az egész óraiparban is kedvezően alakul az üzletmenet, a gazdaság élénkülése, az idegenforgalom bővülése miatt. Ezt támasztják alá a svájci kivitel alakulásának adatai is: tavaly a svájci óraexport 11 százalékkal rekordra, 12,3 milliárd frankra emelkedett.
Cikkek Lengyelország várja az orosz, ukrán munkásokat 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 10:49
Az eddigi feketemunkát tennék legálissá az új szabályozással, Lengyelországban már most 100 ezer ukrán dolgozik
Cikkek 2005 legnézettebb magyar filmjei 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 10:22
A Sorstalanságot látták a legtöbben a tavaly bemutatott magyar filmek közül, ezt követte az Egy szoknya, egy nadrág és a Csudafilm a nézettségi rangsorban
Cikkek Ukrajna tegnaptól nem fizet a gázért 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 09:58
Ukrajna megint hitelbe kapja az orosz gázt, állapította meg egy moszkvai lap mai számában. Ukrajna tegnaptól szerződés nélkül és meghatározatlan áron kapja az orosz gázt, miután a január eleji csapelzárás után elért megállapodás ideiglenes dokumentumainak határideje lejárt, és az orosz Gazpromhoz kötődő RosUkrEnergo kereskedőcég és az ukrán Naftohaz közötti új szerződést még nem írták alá, jegyezte meg az Izvesztyija, amely szerint meglehet, hogy a két szomszéd még néhány napig ebben a sajátos jogi űrben marad. Az ukrán kormány és versenyhivatal már engedélyezte a RosUkrEnergónak és a Naftohaznak közös vállalat létrehozását az ukrán belpiaci gázeladásokra. De egyelőre csak a közös cég alapszabályát írták alá, a szállítási szerződéseket nem. Az orosz gázmonopóliumnál megőrizték hidegvérüket, és reménykednek, hogy a Naftohaz nemcsak az egyéves megállapodást írja alá a RosUkrEnergóval, hanem megfizeti a most megelőlegezett szállításokat éppúgy, mint a múlt hónapi nagy hidegek idején normán felül elvett gázmennyiségeket, írta a lap. A RosUkrEnergóról - amelynek felét az osztrák Raiffeisen bank egy svájci leányvállalata által képviselt befektetők birtokolják - Viktor Juscsenko ukrán elnök közölte: részvényesei között nincs ukrán állami szervezet. A Gazprom és a Naftohaz január 4-i megállapodása szerint a RosUkrEnergo ezer köbméterenként 230 dollárért vesz orosz gázt, de 95 dollárért szállít Ukrajnának. A különbözetet európai gázeladásokból és az orosz gáz olcsó közép-ázsiai gázzal való elegyítéséből fedezi. Olcsóbb lehetne a gáz? (hanganyag)
Cikkek Felülvizsgálták, kisebb lett a novemberi külkerdeficit 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 09:27
Tavaly január- novemberben 45,431 milliárd euró kivitel és 48,026 milliárd euró behozatal mellett 2,595 milliárd euró hiány alakult ki a külkereskedelemben, szemben az egy évvel korábbi 3,725 milliárd euró deficittel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A korábban közölt előzetes adatok szerint a külkereskedelmi mérleg hiánya 2005. január-novemberben 2,609 milliárd euró volt, 1,117 milliárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi termékforgalom tavaly első tíz havi hiánya 2,394 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 3,537 milliárd euróval. A kivitel 2005. január-októberben 40,48 milliárd euró volt, 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A behozatal 42,88 milliárd euró volt, 6,9 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi deficit 2004 első tizenegy hónapjában 4,073 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 3,790 milliárd eurós deficittel. Az import 2004 január-novemberben 44,14 milliárd euró volt, 14,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg az export 15 százalékkal nőtt, s 40,067 milliárd eurót tett ki. A novemberi hiányt a korábban közölt 203.9 millióról 190.2 millió euróra módosította lefelé a KSH.
Cikkek Olaj: esés után máris itt a korrekció  
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 08:45
Ma erős kiigazítás kezdődött felfelé, a kőolaj a szabadpiacán, a meredek tegnapi olcsóbbodás után, amit az amerikai stratégiai tartalékok múlt heti, vártnál nagyobb növekedéséről megjelent adatok okoztak. Csütörtökön a befektetők már ismét az OPEC-tag Irán atomenergia-programja körüli nemzetközi bonyodalmakra figyeltek. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre csütörtök reggel hordónként (159 liter) 67,10 dollár volt. Szerdán hordónként 66,56, dolláron zárt New Yorkban, 1,36 dollárral olcsóbban, mint kedden. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta csütörtök reggel hordónként 65,46 dollár volt a legközelebbi, márciusi határidőre. Szerdán hordónként 65,03 dolláron zárt, 96 centtel olcsóbban, mint kedden. Csütörtök reggel az arany unciánként (31,1035 gramm) 570,00 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 0,60 dollárral drágább a szerdai későinél. Szerdán napközben 572,20 dollárt ért el az európai kereskedelemben, ez a legújabb csúcsa 1981. január óta.
Cikkek Megéri belépni? Olcsó mobil párttagoknak 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 08:18
Jelentős kedvezményeket ad a Pannon GSM azoknak, akik magukat a Fidesz elkötelezettjeinek vallják - értesült a Népszabadság. A lap a flottakedvezmény felől érdeklődött a mobilszolgáltatótól. A cég válaszát szó szerint idézte a lap: "nem különböztetjük meg a politikai szervezeteket a nem politikai szervezetektől. Bármilyen szervezet - a méretétől és a növekedési potenciáltól függően - kaphat kedvezményeket. Rengeteg ilyen szervezettel van szerződésünk, de nem ennek alapján tartjuk nyilván, és nem is publikus". Korábban már a Népszabadság beszámolt róla, hogy a Vodafone előbb a Fidesz parlamenti képviselőinek, illetve családtagjaiknak adott flottakedvezményt, később az MSZP társított tagsági igazolványához kedvezményes Vodafone-tarifacsomagot. Deutsch-Für a legszegényebb képviselő Minden, ami mobil - Gazdasági Rádió - Privátbankár.hu melléklete
Cikkek Öt éves csúcson a Nikkei, felfele menetel Amerika 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 08:08
A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikkei225 csütörtökön ismét több mint ötéves csúcson zárt, a visszatért jó hangulatot vállalati eredmények támogatták. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 230,46 pontos, azaz 1,40 százalékos nyereséggel 16 710,55 ponton zárt, 3,72 százalékkal az év végi értéke fölött. Emelkedéssel zárták a vezető New York-i tőzsdemutatók a szerdai kereskedést a Boeing vártnál kedvezőbb negyedéves eredményére, és a kőolaj árának 1 dollárt meghaladó csökkenésére. A technológia papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,21 százalék (4,74 pont) emelkedéssel 2310,56 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,82 százalékkal (89,09 ponttal) 10 953,95 pontra nőtt. Egy napos volt a tokió tőzsdekáosz?
Cikkek Gagyi diplomával nehéz állást találni 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 08:02
A diplomás pályakezdők munkanélküliségét a gyenge minőségű képzést nyújtó, a felvételizőket alacsony ponthatárral csalogató intézmények táplálják.
Cikkek Széles újra buszra szállt 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 07:38
A Műszertechnika csoport visszavásárolta az olasz Fiat csoporttól az Ikarusbus Járműgyártó Rt.-t, a teljes vételárat tegnap kifizette
Cikkek Deutsch-Für a legszegényebb képviselő 
Privátbankár.hu | 2006. február 2. 07:14
A parlament fideszes alelnöke ötéves Suzukiján és három életbiztosításán túl lakás helyett továbbra is csak egy adótársként fizetendő tizenötmilliós lakáshitelt tud felmutatni.
Cikkek Az OTP-re érkezett felkötés húzta fel a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,17 pontos emelkedéssel, 22.369,87 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Farkas Róbert, a Magyar Takarékbank Rt. üzletkötője elmondta: az amerikai Fed keddi kamatemelése a várakozásokkal ellentétben nemigen hatott a magyar piacra, továbbra is kivárás tapasztalható. A BUX-ot szerdán egy OTP-re érkezett "felkötés" húzta fel - mondta az üzletkötő utalva arra, hogy a nap végén egy jelentősebb üzlet született a bankpapír napi súlyozott átlagánál jóval magasabb árfolyamon. A szakértő elmondta: a régióban hasonló volt a helyzet, olyannyira, hogy Lengyelországban ugyancsak egy nap végi felkötéssel zárt pozitívban a tőzsde. Farkas Róbert szerint a következő napokban a magyar tőzsdén a külföldiek menekülését okozhatja, ha az amerikai 10 éves állampapírok hozamai a várakozásoknak megfelelően csökkennek. A Richter 1,9 milliárd forintos forgalom mellett 145 forinttal, 0,33 százalékkal 43.500 forintra erősödött szerdán. A Mol 145 forinttal, 0,67 százalékkal 21.405 forintra esett, forgalma 7,8 milliárd forint volt. Az OTP 7.150 forinton fejezte be a kereskedést, ez 100 forinttal, 1,40 százalékkal több, mint a keddi záróára. A pénzintézet részvényeinek forgalma 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 21 forinttal, 2,15 százalékkal 999 forintra nőtt, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Globus papírok ára szerdán 6,25 százalékkal 315 forintra esett, ami még mindig a hétfőn közzétett profit figyelmeztetés hatása. A BUMIX 34,47 pontos emelkedéssel, 1.951,98 ponton fejezte be a kereskedést, ez az előző napi záráshoz viszonyítva 1,80 százalékos erősödés.
Cikkek Új vezér a Wincanton élén 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 17:06
A Wincanton plc., az ellátási lánc-megoldások piacának vezető európai szolgáltatója, Udvarvölgyi Sándort nevezte ki magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatójává. Udvarvölgyi Sándor feladata, hogy segítse a vállalatot stratégia célkitűzései - a folyamatos növekedés, a hosszú távú partneri kapcsolatok kialakítása és a közép- és kelet-európai piacvezető pozíció megtartása - elérésében. Udvarvölgyi Sándor logisztikusi pályafutását a Procter & Gamble-nél kezdte 1995-ben. 1996-tól az Avon Cosmetics Hungary-nél dolgozott. Legutóbbi munkahelye a Tesco volt. Felállt a Vodafone egyik vezére
Cikkek A forint árfolyama a vártnak megfelelően alakult 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 16:54
A forint erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót 251,35/45 forinton jegyezték, gyengébben a 252,70/80 forintos tegnapi árfolyamnál. A forint 47 bázisponttal 10,96 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők szerint a régióban a piacok helyüket keresték a tegnap bejelentett 25 bázispontos amerikai kamatemelés és az ugyancsak kedden bejelentett 25 bázispontos lengyel kamatcsökkentés után. A forgalom Budapesten nem volt számottevő. Az eurót 251,20 és 251,85 forint között jegyezték, a régió többi valutája sem ingadozott nagyobb mértékben, a lengyel belpolitikai bizonytalanság azonban a kereskedők szerint a zlotyt hosszabb távon instabillá teheti. Az amerikai kamatok további emeléshez fűzött várakozások a feltörekvő piacok közül főleg a dél-afrikai randnak ártottak szerdán. A dollárral 207-208 forint között kereskedtek, délután 207,85/95 forinton jegyezték, gyengébben a keddi 208,59/68 forintnál.
Cikkek Társaságban lottózik? Nem árt odafigyelni 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 16:36
Érdekes problémát vet fel a ThisIsMoney brit internetes portál: mi történik, ha egy "lottó-klub" üti meg a főnyereményt? Írjanak megállapodást!
Cikkek 2006-os várakozások a választásoktól függetlenül 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 16:02
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet értékelése szerint az egyensúlyi mutatókban csak stagnálás vagy lassú javulás várható az idén, míg a növekedési dinamika élénkül. Év végéig kamatcsökkenést és 2 százalékos inflációt várnak az elemzők.
Cikkek Éhes mezőgazdaság sikerrel álmodik 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 15:36
Sikeres évet zárt a magyar mezőgazdaság tavaly: helytállt a 450 milliós európai egységes piacon, hiszen 2,2 milliárd euró értékű élelmiszer behozatal mellett 3,5 milliárd eurós kivitelre volt képes - mondta Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára. Az államtitkár a Heves Megyei Földművelési Hivatal agrárfórumán elmondta: mindezt elősegítette, hogy a kormányzat, az Európai Unió 25 tagállama közül az egyik leggyorsabban fizette ki a közösségi területalapú támogatásokat. Pásztohy András tájékoztatása szerint az elmúlt évben összesen 572 milliárd forint értékű uniós és nemzeti forrás áramlott a magyar mezőgazdaságba. Ennek hatására nőtt a termékkibocsátás és az agrárvállalkozások jövedelemtermelése is. Mint mondta, az APEH adatai szerint a kettős könyvvitelt vezető mezőgazdasági vállalkozások összességében mintegy 60 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárták a 2005-ös évet, szemben a 2004. évi 19 milliárd forinttal. Ugyancsak a fejlődést mutatja, hogy az elmúlt évben soha nem látott mértékű, 168 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg az ágazatban - mondta Pásztohy András. Kiemelte, hogy egyebek mellett 3 millió tonna termény befogadására alkalmas hűtő- és tároló kapacitás épült, vagy került felújításra. A 2005 sem az agrárium éve volt!
Cikkek Balázs napján támad a Káma Szutra 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 15:31
Biztonsági szakemberek egy új, meglehetősen pusztító internetes féregre figyelmeztetnek, amelyek akár fontos dokumentumokat is megsemmisíthetnek a számítógépeken
Cikkek Alapos Megtakarítás az MKB Banktól 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 15:26
Új, a befektetési alapok és a lekötött betétek előnyeit ötvöző befektetési termékkel, az MKB Alapos Megtakarítással lép piacra az MKB Bank: a konstrukció révén a hitelintézet ügyfelei a piacon megszokottnál jóval kedvezőbb - az első kamatperiódusban akár két számjegyű - hozamot érhetnek el a betéti részre. Lakossági ügyfeleknek kidolgozott, kiemelkedő hozamlehetőséget biztosító megtakarítási konstrukcióval lép piacra az MKB Bank Rt. Az MKB Alapos Megtakarítás befektetési alappal kombinált betét: ennek lényege, hogy az ügyfél megtakarítását 50-50 százalékos arányban helyezi el legalább egy éves időtartamra egy egyszerű, három hónapos ismétlődő lekötésű lakossági betétben és az MKB Alapok Alapja befektetési alapban. Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron Ami a feltételeket illeti: az MKB Alapos Megtakarítás hosszabb távú, legalább egy éves befektetés, amelynek honorálására az MKB Bank a betéti részre, az első három hónapos periódusra a megszokottnál lényegesen magasabb - 5 millió Ft feletti betét elhelyezése esetén jelenleg 10,1 százalékos (EBKM: 10,24%) - kamatot kínál. Az első három hónap lejártát követően a betéti kamatláb az MKB Standard Lekötött Betét kamatkondíciójával egyezik meg. Az MKB Alapos Megtakarítás igényléséhez az ügyfélnek egy lakossági folyószámlát és értékpapírszámlát kell nyitnia, majd a meghatározott összegben - amely jelenleg legalább 200-200 ezer forintot jelent - egyszerre elhelyeznie a betétet és azonos befektetési összegben megvásárolnia az MKB Alapok Alapja befektetési jegyeit.
Cikkek A Wizz Air rárepül a délszláv térségre 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 15:21
A Wizz Air a következő hónapokban Horvátországra és Szlovéniára is kiterjeszti repülési szolgáltatását. Március 26-től Zágráb-London, májustól Split-London és a nyári idegenforgalmi idény alatt Split-Budapest útvonalakon is repül majd a légitársaság - jelentette a horvát Hina hírügynökség. Májustól a szlovén főváros Ljubljana és Brüsszel között, illetve a Ljubljana-London útvonalon is szolgáltatást kínál a Wizz Air - a szlovén STA hírügynökség értesülései szerint. A Zágráb-London viszonylatban naponta, a Split-London útvonalon hetente háromszor repül a Wizz Air - közölte Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója Zágrábban. Az idegenforgalmi idényben heti egy járatot üzemeltetnek majd Budapest és Split között. A magyar érdekeltségű, magántulajdonban lévő Wizz Air, amely tavalyelőtt májusban indult, Lengyelországban megszerezte a diszkontpiac 40 százalékát, ezzel ott a legnagyobb olcsó jegyes társaság. A másfél éve alapított Wizz Air eddig 2,5 millió utast szállított, a legnagyobb utasforgalma Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában van.
Cikkek 214 kilométer gyorsforgalmi út és két Duna-híd 500 milliárdból 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:59
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 1,942 milliárd euró (mintegy 500 milliárd forint) értékű kötvényt bocsát ki várhatóan ez év március végéig, amiből 214 kilométer hosszú gyorsforgalmi út és két Duna-hid valósulhat meg - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vagyongazdálkodási főosztályának vezetője. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén a főosztályvezető elmondta: a kibocsátás feltétele, hogy a Magyar Állam és az ÁAK Zrt. között létrejöjjön a 75 évre szóló úgynevezett programút szolgáltatási szerződés. Ennek alapján a 317/2005-ös kormányrendeletben felsorolt gyorsforgalmi útszakaszok, más néven programutak magántőke bevonásával, piaci forrásból finanszírozni kívánt közbeszerzésére, megtervezésére, finanszírozására, megépítésére, felújítására, üzemeltetésére, fenntartására, és hasznosítására vonatkozó jog az ÁAK Zrt.-t illeti meg. A gazdasági bizottság 15 kormánypárti és 12 ellenzéki szavazat mellett általános vitára bocsátotta azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely felhatalmazást ad a gazdasági és közlekedési miniszternek a programút szerződés megkötéséhez. Sztráda-pénz: 500 milliárd forintos kötvénykibocsátás
Cikkek Eurózóna: előtérben Szlovénia, hátul jönnek a lettek és az észtek 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:52
A jövőben évente négy alkalommal ad ki, az eddigi kettő helyett, gazdasági előrejelzést az Európai Unióról a brüsszeli bizottság - közölte Joaquin Almunia, a bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa. A mai helyzet alapján Szlovénia teljesíti az eurózónába lépés kritériumait, az új csatlakozók közül ő van a legkedvezőbb helyzetben. A dél-európai állam 2007-ben szeretne csatlakozni az euróövezethez, ha mostani belépéséről hoznának döntést, megfelelne a kritériumoknak, beleértve inflációjának mértékét is - mondta a biztos. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az inflációs elvárás nem egy adott időpontra, hanem állandóra, tartós állapotra vonatkozik, annak 2,4 százalék alatt kell maradnia. A 3 százalékot nem meghaladó GDP-arányos államháztartási hiányfeltételnek egyébként Lettország és Észtország is megfelelne, államadósságuk sincs a GDP 60 százaléka felett, de inflációs téren nem eurózóna-tagságra kész államok még. Almunia Szlovéniával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a népesség elöregedése miatt a költségvetési kiadási költségek növekedni fognak, ezért nyugdíjrendszerében reformokra van szükség. A biztos szólt arról is, hogy a bizottság áprilisban vagy májusban értékeli, miként mérsékelte államháztartási deficitjét Németország. Az euróövezeti kritériumot e téren évek óta sértő országnak február 22-vel kell benyújtania a csökkentésre vonatkozó pénzügyi terveit Brüsszelnek. Az évi négyszeri bizottsági gazdasági prognózisról szólva Almunia közölte, hogy a legközelebbi kiadásának várható időpontja is február 22., ez az idei évre növekedési és inflációs előrejelzést tartalmaz majd az EU-ra, annak öt legjelentősebb tagországa adatainak felhasználásával. Euróövezet: romlott az üzleti bizalom Euróbevezetés: sok minden drágult, de a kávé nem Miért nem akarja az EU a kelet-európai eurót?
Cikkek A BUX árfolyama nőtt, az összforgalom viszont sokat csökkent januárban 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán januárban kétszeres árfolyamértéken számolva 845,6 milliárd forintnyi üzletet kötöttek a brókerek, a forgalom decemberhez képest 20 százalékkal csökkent A BUX index értéke egy hónap alatt 1.418 ponttal, 6,8 százalékkal nőtt, január végén 22.203 ponton állt. A tőzsde azonnali összforgalma januárban 18 százalékkal csökkent, 889,9 milliárd forintot tett ki. A derivatív piacon a határidős BUX forgalom 35 százalékkal emelkedett, a részvények határidős lejárataira viszont 30 százalékkal kevesebb üzlet született januárban, mint decemberben. A határidős BUX forgalom kétszeres árfolyamértéken 219,2 milliárd forintot, a részvények határidős forgalma 225,2 milliárd forintot tett ki januárban. A határidős gabonapiac forgalma 22 százalékkal 2,56 milliárd forintra nőtt. Az azonnali piacon az államkötvények és kincstárjegyek adásvétele 15,4 milliárd forintra emelkedett januárban a decemberi 5,83 milliárdról. A jelzáloglevelek és vállalati kötvények forgalma az előző hónaphoz képest 43 százalékkal bővült, 28,6 milliárd forintot tett ki. A befektetési és kárpótlási jegyekre januárban 213,7 millió forintnyi üzlet született, 47 százalékkal több, mint decemberben. A brókercégek forgalmi listáján az Erste Bank Befektetési Rt. visszakerült az élre a decemberi második helyről, a társaság januárban 161 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. A második helyen a KandH Equities végzett 150 millió forintos forgalommal, a harmadik legaktívabb cég pedig a Concorde Értékpapír Rt. volt 106 millió forintos részvény adásvétellel. Stagnálhat a pesti tőzsde
Cikkek Nézz az ég felé - egyre fontosabb, milyen idő lesz 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:39
Az üzleti vezetőknek már nem csak felszínes beszélgetésekben kell foglalkozniuk az időjárással: egyre fontosabb az előrejelzés
Cikkek Az MDF követné a szlovák példát és egykulcsos adót akar 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:23
Az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését és a minimálbér differenciálhatóságát nevezte az MDF legfontosabb gazdasági programpontjainak Katona Kálmán választmányi elnök. Az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó egyszerűsíti az adóbevallást, csökkenti a bürokrácia költségét és a munkanélküliséget, valamint kifehéríti a gazdaságot, megszünteti a "többit a zsebbe" gyakorlatát. Hozzátette: programjukban szerepel, hogy az ország legnagyobb munkanélküliséggel sújtott térségeiben el lehessen térni az országos minimálbértől, s annak mértéke mintegy 20 százalékkal is kevesebb lehessen egyes térségekben. Ez a változtatás a már szerződésben lévőkre nem vonatkozna - jegyezte meg. Mint mondta, programjuk része a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése a számvitelről és az adózás rendjéről szóló törvények azonnali módosításával. Az MDF állami megrendelések esetén szorgalmazza a hazai cégek megbízáshoz jutásának elősegítését, s álláspontjuk szerint a multinacionális vállalatok számára elő kell írni a magyar beszállítók arányát. Katona Kálmán szólt arról is: az euróövezethez csatlakozás érdekében az MDF szigorú gazdasági és költségvetési politika megvalósítását és a fiskális fegyelmezetlenség megszüntetését szorgalmazza. Hozzátette, hogy a párt komplex korrupcióellenes csomagot is kidolgozott.
Cikkek Újabb 1,6 milliárd közkincsekre 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:17
A kulturális minisztérium a tavaly indított kulturális vidékfejlesztési program sikere nyomán ismét meghirdette a Közkincs-programot 1,6 milliárd forintos keretösszeggel. A program egy 1,5 milliárd forintos támogatott hitelkonstrukcióból és egy 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatási keretből áll. A hitelprogram a kistelepülések kulturális tereinek felújítását, infrastruktúrájának fejlesztését célozza meg. A 100 milliós támogatás a közkulturális szolgáltatások fejlesztését biztosító térségi szintű programokat, továbbá a népművészeti alkotóházak programjainak támogatását szolgálja. A tárca honlapján szerdán közzétett pályázatokra március 3-ig lehet jelentkezni. A minisztérium értékelése szerint a kulturális vidékfejlesztést segítő Közkincs-program 2005-ben meghirdetett pályázatai sikeresek voltak. Minden pályázatára nagy volt az érdeklődés; a rendelkezésre álló keret háromszorosára volt igény. A támogatásokat egyebek mellett az ifjúsági kulturális színterek felújítására, a könyvtári és közművelődési hálózatfejlesztési program folytatására, továbbá a helytörténeti, néprajzi kulturális örökség megőrzésére fordították.
Pénzügyi szektor Túlteljesített fészekrakó tervek 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 14:11
A Fészekrakó program első éve sikeres volt, a tervezett 20 ezres ügyfélszámot 2 ezerrel sikerült túlszárnyalni, ennek apropóján gólyapárt fogadott örökbe Kolber István tárca nélküli miniszter
Cikkek Nem lesz "túlsúlyos véleményformáló hatalom" a német Springer 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 13:44
Meghiúsult a német Springer kiadó és a ProSiebenSat.1 kereskedelmi televíziós csoport fúziója - jelentette be az Axel Springer AG. Németország legnagyobb újságkiadója azzal indokolta visszalépését, hogy a gazdasági és jogi nehézségek miatt túlságosan nagy a kockázat. A lépést egyeztették a ProSiebenSat.1 tulajdonosaival, a Haim Saban amerikai milliárdos körül csoportosuló beruházási konzorciummal is. A bejelentés azt valószínűsíti, hogy a Springer nem tereli jogi útra a német versenyhivatal (kartellhivatal) elutasító döntését és miniszteri engedélyt sem kér a "házasság" nyélbe ütéséhez. A Springer tavaly augusztusban jelentette be vásárlási szándékát. A versenyhivatal elutasító döntését azzal indokolta, hogy a Springer a felvásárlással túlságosan nagy hatalomra tenne szert a média- és a hirdetési piacon, a fúzió a Springer és a legnagyobb német kereskedelmi televíziós csoport között "engedélyezést kizáró piaci hatalommal" ruházná fel a Springert a televíziós reklámok és az újsághirdetések piacán. Mindehhez járulna, hogy a több mint négymillió példányban megjelenő Bilddel a Springer már amúgy is uralja a bulvárlapok világát. Hasonló, de inkább politikai jellegű állásfoglalást tett közzé a német médiavilág koncentrációját vizsgáló bizottság, a KEK, amely szerint a Springer a ProSiebenSat.1 megvásárlásával "túlsúlyos véleményformáló hatalomra" tenne szert.
Cikkek Fekete könyv - hova ne menjünk dolgozni? 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 13:38
Nyilvánosságra hozná a munkavállalók ellen törvénytelenséget elkövető munkáltatók listáját a Liga Szakszervezetek egy fekete könyv létrehozásával
Cikkek A kaukázusi térségről jöhet a gáz 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 13:24
A kaukázusi térség az elkövetkező időszakban Európa számára az alternatív energia-utánpótlás egyik bázisa és tranzitterülete lehet a jelenleg domináns orosz-ukrán szállítások mellett - mondta a külügyi tárca politikai államtitkára. Bársony András azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az elmúlt héten Azerbajdzsánban és Grúziában folytatott tárgyalásokat. Kiemelte: gőzerővel épül a Kaszpi-tengeri lelőhelyeket Törökország földközi-tengeri partjával összekötő Tbiliszi-Baku-Ceyhan kőolajvezeték, emellett pedig az úgynevezett Nabucco-terv alapján egy olyan gázvezeték is, amelyik a térségből a Fekete-tenger medencéjén, Bulgárián és Románián keresztül érné el Közép-Európát és csatlakozhat a Nyugat-Európát ellátó fővezetékre. "Ahhoz, hogy a vezetékkel kapcsolatos elképzelés megvalósuljon, feltétlenül szükség van arra, hogy a V4 valamennyi részes országa beszálljon az üzletbe" - fogalmazott Bársony András.
Pénzügyi szektor Nagy étvágya van a Raiffeisennek 
Privátbankár.hu | 2006. február 1. 13:19
Az osztrák Raiffeisen International Bank-Holding AG 550 millió dollárért megvásárolja az orosz JSC Impexbankot, illetve versenyben áll a román CEC takarékpénztárért is
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG