Hírek
Cikkek
Felértékelődik Magyarország
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 16:27
Az Európai Unió újabb keleti bővítésével Magyarország logisztikai szerepe felértékelődik, de spekulatív céllal Budapest környékén túl nem érdemes logisztikai létesítményeket építeni - hangzott el egyebek mellett a BBJ és a ReSource ingatlanpiaci konferenciáján szerdán Budapesten. Egésznapos ingatlanpiaci konferenciát rendezett szerdán
Budapesten a Budapest Business Journal (BBJ) és a ReSource IngatlanInfo.
Balogh Attila, az Eston International vezető tanácsadója az új kormányzati negyed kapcsán vetett fel problémákat. Például azt, hogy a 300 ezer négyzetméternyi, 33 ingatlanból álló jelenlegi kormányzati ingatlan-portfóliót miképpen lehet majd értékesíteni. Az épületek egy része ugyanis elavult, viszont más részük a fejlesztők által preferált területen fekszik. Így az eladás időzítése kritikus lehet.
Az új 160-180 ezer négyzetméteres kormányzati negyed helyszíne még nem eldöntött, de gyakran felmerül néhány Duna melletti helyszín, amely hajóval jól összeköthető a Parlamenttel. A Duna szerepével a város jövőbeni fejlesztésében más előadások is
foglalkoztak.
Az európai logisztikai fejlesztések kapcsán az előadók úgy vélték, hogy a közúti áruszállításnak még sokáig nem lesz konkurenciája, bár a multimodális (vasúttal, hajóval esetleg repülővel is megközelíthető) központok felértékelődnek.
Költözés: hajóval járna dolgozni a kormány?
Cikkek
Az MKB idén már nem vadászik
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 16:21
Az MKB Bank az idén új leánybankjainak integrálására, fejlesztésére koncentrál, csak jövőre néz újabb akvizíciós célpontok után - nyilatkozta Balogh Imre, az MKB vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
Az MKB Bank az idén két külföldi bankban szerzett részesedést: tavasszal 60 százalékos pakettet vásárolt az 1,5 százalékos piaci részesedésű bolgár Unionbankban, a közelmúltban pedig 55,36 százalékot szerzett a 0,8 százalékos piaci részesedésű román Romexterra Bankban.
A magyar hitelintézet érdeklődött a szerb Panonska banka iránt is, de a due dilligence megállapításaira támaszkodva végül úgy döntött, hogy nem ad be ajánlatot. "Nem csökkent az érdeklődésünk a szerb piac iránt, de nehéz megfelelő célpontot találni" - mondta Balogh Imre. Az MKB érdeklődik az ukrán bankpiac iránt is.
Több mint 55 százalékot szerzett az MKB a Romexterrában
Cikkek
Magyarul is olvasható az uniós egészségügyi oldal
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 16:05
Az Egészség-EU néven beindított európai közegészségügyi tematikus portál szerdától magyarul is felvilágosítást nyújt a nagyközönség számára - közölte David Mann, a weboldal egyik fejlesztője egy budapesti sajtótájékoztatón. David Mann a http://health.europa.eu internetes címen elérhető portált bemutatva szerdán elmondta: a 600 ezer euróból (160
millió 200 ezer forint) kifejlesztett portálon nemcsak a téma iránt érdeklődők, illetve a betegek találhatják meg könnyen az általuk keresett információt, hanem a szakértő felhasználók, az egészségügyi szakemberek és a politikai döntéshozók is. Beszámolt arról is, hogy a weblap 47 különböző egészségügyi témában, hat témakörben szolgál tájékoztatással. A témakörök az egyén egészségét, életmódját, környezetét, egészségi problémáit, valamint az egészségi ellátást ölelik fel, továbbá az Európai Unió egészségi intézkedéseit, kutatási programjait, egészségügyi statisztikáit is bemutatják.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Emelkedéssel kezdett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 16:03
Szerdán határozott emelkedéssel nyitott a Wall Street, a tőzsde DJIA mutatója ugyan kezdetben 4 pontnyit emelkedett, de néhány perc eltelte után nyeresége már 91 pont(0,75 százalék) volt. A Nasdaq composite 10 pontot szökkent a nyitásban, 0,45 százalékot, ami
perceken belül 0,7 százalékra nőtt.
A piac inflációs félelmét eloszlathatta, hogy az amerikai fogyasztói árindex szeptemberben 0,6 százalékot esett, s a maginfláció is csak 0,2 százalékkal ment fel, annyira, mint a
megelőző két hónapban. Az új lakások építése is meglódult szeptemberben az Egyesült Államokban, 5,9 százalékkal, ami "üdén" elüt a három megelőző hónap csökkenő irányzatától.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,80 százalék (18,89 pont) csökkenéssel 2344,95 ponton fejezte be a keddi napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,26 százalékkal (30,58 ponttal) 11 950,02 pontra gyengült.
Nyugat-Európa is igen pozitív hangulatban volt a Wall Street szerdai nyitásakor, a frankfurti DAX-30 index nyeresége 1,25 százaléknál tartott, a párizsi CAC-40-é 1,2 százaléknál, a londoni Footsie 0,7 százalékos erősödést jelzett.
A piaci nyersolaj ára lefelé tartott: az amerikai WTI olajféleség legközelebbi határidőre 25 centet esve keddi záró árához képest hordónként 58,68 dolláros magasságban állt. Az arany unciája 592,60 dollárnál járt ekkor, az euró 1,2507-08 dollárnál és 266,09 forintnál.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Mekkora hiánnyal számol a jövő évi költségvetés?
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 15:58
A Európai Bizottságnak benyújtott konveregenciaprogramnak megfelelően jövőre a GDP 6,8 százaléka lehet az államháztartási hiány - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ahol a büdzsé első olvasatáról szóló kormányülésről számolt be
Cikkek
MSZP: Orbán hatalmasat hazudott
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 15:47
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint óriásit hazudott a Fidesz és Orbán Viktor a választási kampányban, mert eltitkolta, hogy nekik is gazdasági csomag lapul a zsebükben. Göndör István ezt szerdai sajtóértekezletén mondta Budapesten, a Fidesz elnökének keddi parlamenti felszólalására reagálva.
Göndör István hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor a 2005. évi zárszámadási vitában elismerte, hogy reformokra van szükség, a jobboldali párt választási kampányában azonban nem volt ilyenről szó.
Az MSZP-s politikus szerint a keddi beszédével Orbán Viktor elveszítette az erkölcsi alapját annak, hogy a miniszterelnök hazugságáról beszéljen.
Göndör István kiemelte: az MSZP azt várja a Fidesz elnökétől, hogy mondja el a Kossuth Lajos téri gyűlésen, valójában milyen gazdaságpolitikai terveik voltak a kampány idején. A baloldali párt azonban akkor sem fogja híveit az utcára szólítani, ha ez elmarad - tette hozzá.
Kidőlnek a kicsik - Orbán-csomag márpedig nincs
Cikkek
Picasso szakadtan is rekordértéket képvisel
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 15:44
Rekordáron, 139 millió dollárért, azaz mintegy 30 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el Picasso - annak ellenére, hogy tulajdonosa korábban kiszakította
Cikkek
Novemberben folytatódik az INA privatizációja
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 14:42
A horvát állam november végén az INA olajvállalat további 15 százalékát privatizálja a tőzsdén - mondta Gerald Madore, a vállalat helyettes alelnöke szerdán egy budapesti petrolkémiai konferencián.
A részvényeket a tervek szerint a londoni, a New York-i és a zágrábi tőzsdén jegyzik.
A részvénycsomag értékesítésének célja, hogy forrást teremtsenek az INA 1 milliárd dolláros finomító-korszerűsítési programjához, amelynek eredményeként a rijekai és a sisaki finomítók 2011-re képesek lesznek az európai szabványoknak megfelelő üzemanyagot
előállítani.
Az INA 25 százalék plusz egy részvény üzletrésze a Mol tulajdonában van.
Indul a kutatás: van-e földgáz a határ mentén?
Cikkek
A vártnál jobban alakult az amerikai infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 14:39
A fogyasztói árszint fél százalékkal süllyedt a múlt hónapban az Egyesült Államokban, de az energia- és élelmiszerárak nélkül számolt maginfláció 0,2 százalékkal emelkedett augusztushoz képest.
A szakértők várakozása szerint is - az energiaárak hanyatlására - szeptemberben csökkennie kellett az inflációnak az Egyesült Államokban. A Dow Jones Newswires által megkérdezett 24 elemző véleményének az átlaga szerint a szeptemberi átfogó infláció 0,3 százalékkal hanyatlott volna az augusztusi 0,2 százalékos emelkedés után.
Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció esetében a szakértői várakozásokban 0,2 százalékos növekedés szerepelt az augusztusi ugyancsak 0,2 százalékos emelkedés után.
A inflációs félelmeket részben enyhíthetik a kormányzat által szerdán közzétett szeptemberi CPI-adatok. Kedden ezeket a félelmeket felerősítette a termelői árindex szeptemberi változásának adata: jóllehet 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak, az élelmiszer
és energiaárak nélkül számolt szeptemberi termelői maginfláció viszont 0,6 százalék volt.
Az amerikaiaknak elegük van a háborúból, és lassan Bushból is
Cikkek
Emelkedik a cseh autópálya használati díj
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 14:35
Átlagban 4,05 cseh koronába fog kerülni kilométerenként a jövő évben a 12 tonnán felüli
tehergépkocsiknak a csehországi autópályák használata - jelentette be szerdán Mirek Topolánek ügyvezető cseh miniszterelnök. Topolánek szerint ez az ár egy évig lesz érvényben, majd a tapasztalatokat kiértékelik és új árakat határoznak meg. A gyakorlatban a kilométerenkénti ár 1,30 koronától 5,40 koronáig fog terjedni, mert szakaszonként más tarifák lesznek, s eltérő lesz egyebek között az éjjeli és a nappali ár is.
Mobil kamerákkal is ellenőrzik a matricákat
Cikkek
Nobel-békedíjas lehet az államfő utóda
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 14:30
Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai író lehet az egyik lehetséges jelölt az izraeli államfői posztra, ha a szexuális zaklatással vádolt Móse Kacav izraeli államfő esetleg lemondana - írta szerdán a Maariv című izraeli napilap. A lap szerint, amely Ehud Olmert kormányfő környezetéhez tartozó illetékes közlésére hivatkozott, a miniszterelnök jelezte: jobban szeretné, ha az államfő többnyire tiszteletbeli és reprezentatív feladatait inkább egy független személy, mintsem a politikai elit egyik tagja látná el.
A lap forrása szerint Olmert még nem lépett az ügyben hivatalosan kapcsolatba a náci haláltábort túlélő és életművét a holokausztnak szentelő Wiesellel. A nagy nemzetközi tekintéllyel rendelkező, 1928-ban született, többnyelvű író amerikai állampolgár, de rövid idő alatt megkaphatná az izraeli állampolgárságot, ha a legfőbb állami méltóságra jelölnék.
Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal zárta le az államfő elleni nyomozást, amely az elnöki hivatal két volt alkalmazottjának bejelentése alapján indult, akik azt állították, hogy Kacav szexuálisan zaklatta őket. Az elnököt azzal gyanúsították, hogy hatalmával visszaélve szexuális kapcsolatokra kényszerítette a feljelentőket, elbocsátással fenyegetve őket, amennyiben ellenkeznek. Az egyik nő emellett azt is állította, hogy az elnök pénzt fogadott el kegyelmi jogának gyakorlásáért.
Háborús bűnök miatt beperelik Izrael miniszterelnökét
Cikkek
Postaliberalizáció 2009-től
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 14:27
Az EU bizottsága szerdán közölte, hogy megerősíti a postai szolgáltatások teljes liberalizálásának 2009-es indulási dátumát, de a tagállamoknak biztosítania kell, hogy teljesüljenek az ezen szolgáltatással kapcsolatos közszolgáltatási kötelezettségek is.
2009-től már csak a kis méretű, legfeljebb 50 grammos levelek postázásával kapcsolatos nyitott, azaz szabad piaci szolgáltatói verseny startja van hátra. Mint ismeretes, az EU a
csomagok és az 50 grammnál nagyobb levelek postázásának liberalizálását már több éve elindította, így a nemzeti postai monopolhelyzetek gyakorlatilag már csak a fennemlített kisebb levélküldemények esetében állnak fenn a tagországokban.
Az EU kormányzatának az a véleménye, hogy megfelelő szabályozási keretre lesz szükség, olyan védelemre, amely biztosítja a fogyasztók érdekeit, nevezetesen a megfelelő minőségi postai szolgáltatást még a távoli vidéki településeken is. Minden bizonnyal a
fogyasztóvédelmi szervezetek játszanak majd ebben fontos szerepet.
Várhatóan privatizálják a Cseh Postát
Cikkek
Hitelt vett fel a Raiffeisen
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:44
A Raiffeisen International Bank magyar leányvállalata, a Raiffeisen Bank Zrt. 325 millió eurós, konzorciális hitelt vett fel - közölte szerdán a Raiffeisen International. Az öt éves lejáratú hitel kamata 0,2 százalékkal haladja meg az Euribort. Az eredetileg 200 millió euróra tervezett hitelt a nagy érdeklődés miatt 325 millióra emelték fel. A hitelt folyósító konzorcium szervezői a Bank of Tokyo-Mitsubishi, a BayernLB és BNP Paribas. A hitelt általános refinanszírozási célokra fordítják.
Melyik internet banki szolgáltatást válasszam?
Cikkek
23-án üres lesz a Kossuth tér?
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:33
A rendőrségnek lenne jogalapja a Kossuth tér kiürítésére, hogy az október 23-i ünnepség lebonyolítását biztosítani lehessen - ezt tartalmazza egy, az MTI birtokába került kormányzati munkaanyag, amelyben jogi szakértők hatályos jogszabályokra hivatkozva foglalnak állást a Kossuth téri ünnepség biztosításának lehetőségéről. A Kormányszóvivői Iroda szerint a jogi szakvélemény helytálló, de a kabinet tárgyalásokkal szeretné elérni, hogy a Kossuth téri ünnepséget problémamentesen lehessen lebonyolítani.
Az állam- és kormányfők, valamint más magas rangú vendégek részvételével megtartandó, október 23-i Kossuth téri megemlékezés helyszínének biztosítása a jogszabályok szerint megalapozhatja a rendőrség személy- és létesítménybiztosítási intézkedésének jogszerűségét - tartalmazza a szakértők által összeállított dokumentum.
A szakvélemény azt is tartalmazza, hogy amennyiben a rendőrség személy- és létesítménybiztosítási intézkedés alapján közterületet forgalom elől elzár, illetve lezár, az már nem minősül közterületnek, mivel a gyülekezési jogról szóló törvény szerint "közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér".
Az MTI-nek a jogi szakvéleménnyel kapcsolatos érdeklődésére a Kormányszóvivői Irodán azt közölték, hogy az okfejtés jogi szempontból kifogástalan, de a kormányzat szeretné tárgyalásos úton elérni, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulóját méltó módon
ünnepelhesse meg az ország.
Szakértői kormány nincs, csak nagygyűlés lesz
Cikkek
Új kommunikációs igazgatót keres a Pannon
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:31
Távozik október 31-ével tisztségéből Somlyai Dóra, a Pannon vállalati kommunikációs igazgatója - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint Somlyai Dóra több mint két és fél éve dolgozott a vállalati kommunikációs igazgatóság élén, korábban a
mobilcég üzleti szolgáltatásainak marketing igazgatója volt. A közlemény szerint a Pannon megkezdte új sajtó- és információs igazgatója kiválasztását.
Karriertanácsok
Cikkek
Biztosíték a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:29
Megkezdte működését a Start Tőkegarancia Zrt., amelynek célja a kis- és közepes vállalkozások (kkv) 5-100 millió forint körüli befektetéseinek segítése - tájékoztatták a társaság vezetői szerdán Budapesten az újságírókat. A társaság biztosítékot nyújt a kockázati tőkealapok tőkeveszteségeihez is.
A társaságot a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, valamint a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. hozta létre 51, illetve 49 százalékos tulajdonrésszel, 50 millió forintos jegyzett tőkével tavasszal.
A pénzügyi fedezetet a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kezelésében lévő 6 milliárd forint értékű alap jelenti, amely megállapodás alapján kizárólag az új társaság által kibocsátott garanciák fedezeteként szolgál.
A garanciát üzletszerűen pénzügyi befektetéssel foglalkozó társaságok, ilyen tapasztalattal rendelkező magánszemélyek kérhetik. A garancia a kis- és közepes vállalkozásoknál megvalósuló pénzben teljesített tőkeemeléseknél vehető igénybe.
A társaság tőkeveszteségre a befektetett tőke 50-80 százalékáig, legalább 5, és legfeljebb 100 millió forint értékben nyújt garanciát. A futamidő 2-5 év. A garanciadíj 1-4 százalék évente, illetve legfeljebb 10 százalék hozamrészesedés biztosíték a kis- és közepes vállalkozásban szerzett üzletrész.
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
Mobil kamerákkal is ellenőrzik a matricákat
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:25
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 13 darab, autóba telepíthető mobil rendszámleolvasó készüléke október végén áll üzembe a magyar autópályákon. A társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint a kamerák szállítására kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a Budapest Mikroelektronika Rt. nyerte el nettó 38 millió forintos ajánlatával, a másik pályázó Hexium Műszaki Fejlesztő Kft. előtt.
Az ÁAK szerint az új mobil kamerás rendszámleolvasók tovább növelik majd az autópályadíj-ellenőrzések hatékonyságát. Ugyanis a jogosulatlan úthasználók aránya az idei első félévben mintegy 3-3,5 százalékra csökkent, a 2005-ben tapasztalt 4-4,5 százalékról.
A speciális kamerák képesek a járművek nagy sebessége esetén, extrém időjárási körülmények között, és infra üzemmódban éjszaka is leolvasni az autók rendszámát, amelyet számítógép segítségével összevetnek az autópályát legálisan használók adatbázisával - mondta a kommunikációs vezető.
Vasárnaptól olcsóbb a négynapos matrica
Cikkek
A közbeszerzések értéke tavaly 1450 milliárd volt
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:22
2005-ben a közbeszerzések teljes értéke elérte a 1450 milliárd forintot - jelentette ki Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke szerdán az Országgyűlésben.
Berényi Lajos elmondta: 2005-ben a közbeszerzések összértéke 1.291 milliárd forintot tett ki, ami 2004-hez képest több mint 14 százalékos növekedést jelent. Az egyszerű közbeszerzések értéke mintegy 150 milliárd forint volt - tette hozzá, majd úgy összegezte:
a két adatot egybevetve 2005-ben a közbeszerzések teljes értéke elérte a 1.450 milliárd forintot.
Kiemelte azt is, hogy a 2004-es közbeszerzési törvényt az elmúlt évben számos esetben módosította az Országgyűlés. A tanács véleményét tolmácsolva az elnök közölte: a közbeszerzési törvény állandó változtatása nemcsak többletterhet jelent, hanem nehezíti a
jogszabály végrehajtását is.
Közpénzosztás: tarol a BKV
Cikkek
Bankkártya - törzsutas akcióval
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:19
Az MKB Bank és a Lufthansa október 18-án két új MasterCard márkájú co-branded
(társmárka) hitelkártyával lép a piacra - jelentették be szerdán az érintett társaságok közös sajtótájékoztatójukon. Az új hitelkártya program a Lufthansa Miles and More pontgyűjtő törzsutas programját ötvözi a banki hitelkártya szolgáltatások előnyeivel és bárki számára hozzáférhető.
Az MKB korábban már több sikeres co-branded programot indított piacvezető partnerekkel (pl. Allianz, T-Mobile), hitelkártya portfoliója, amelynek jelentős részét presztizs kártyák teszik ki, eléri a 30 ezer darabot.
100 milliárdos kötvénykibocsátási programot indít az MKB
Cikkek
Jön a "vonalkódos" biztosítás?
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:11
Meghosszabbította és kibővítette együttműködését a Groupama Biztosító Zrt. és a Cora (Magyar Hipermarket Kft.) - áll a biztosító közleményében. A Groupama szolgáltatásait mostantól szélesebb körben, mind a 7 Cora áruházban elérhetik az ügyfelek, akik egyúttal kedvező konstrukcióval, idén is az elsők között, már október 21-től megköthetik jövő évi kgfb szerződésüket is. A Groupama szerint a hipermarket üzletekben 1 év alatt akár fél milliárd forint körüli biztosítási díjbevételt fognak realizálni.
A két cég kreatív és úttörő metodikát fejleszt együtt: a Cora lesz az első bevásárlóközpont jövőre, ahol a biztosítás "vonalkód termékké" válik, vagyis egyszerűbben lehet igénybe venni a biztosítási szolgáltatásokat.
Az együttműködés keretében a Groupama a versenytársak között idén is elsőként, már október 21-től közzéteszi 2007-es évi kgfb díjait a Cora áruházakban - több időt biztosítva ezáltal az ügyfeleknek a választásra -, egyúttal pedig akciót is hirdet. Azon új ügyfelek, akik Cora bizalomkártyával rendelkeznek, és október 21-29. között regisztrálnak az
üzletközpontban, valamint november 30. előtt kgfb szerződést kötnek a Groupamánál, 2 millió forint értékű, 1 éves balesetbiztosítást kapnakajándékba.
Groupama: bebiztosított nyereség
Cikkek
Bush nem mond le az erőfitogtatásról - határ a csillagos ég!
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 13:08
George Bush amerikai elnök aláírta a világűrrel kapcsolatos új politikai irányelveket, amelyek a védelemre helyezik az elsőbbséget - írta a The Washingon Post
Cikkek
Románia csak a negyedik legvonzóbb célpont a régióban
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 12:55
Nemzetközi statisztika szerint a múlt évben és az idei első felében 6,388 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetés érkezett Romániába. A nemzetközi szervezet annyit tesz hozzá, hogy a teljes tavalyi évet tekintve a KKB értéke 2 százalékkal csökkent 2004-hez képest. Így Romániának be kellett érnie a közép-európai térségben a negyedik legvonzóbb beruházási célország "státuszával" Csehország, Lengyelország és Magyarország mögött.
Tavaly kiemelkedő beruházás volt Romániában a BCR banknak az osztrák Erste Bank általi megvétele és a két nagy romániai gázszolgáltató eladása.
Erre az évre a román hatóságok 6,2 milliárd dollár körüli KKB-ra számítanak, azzal együtt, hogy az ország az EU tagjainak sorába lép. Egy román illetékes szerint ez nem jár majd a befektetések csökkenésével, mint Magyarország vagy Szlovákia esetében járt, mert
a román szervek igyekeznek elkerülni a befektetések visszaesését kiváltó hibákat, elsősorban azt, hogy nem teremtenek eléggé vonzó feltételeket a zöldmezős beruházásokhoz. Tavaly 235 ilyen beruházás indult az országban, egy évvel korábban 171.
Negyedével nőtt a beérkezett működőtőke aránya
Cikkek
A kormányénál pozitívabb a GKI prognózisa jövőre
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 12:52
A GKI szerint a GDP az idén 4, jövőre 3 százalékkal bővülhet - ismertette Vértes András, a kutatóintézet elnöke
Cikkek
Alacsony érdeklődés, stagnáló hozam a hat hónapos aukción
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 12:42
A hat hónapos diszkont kincstárjegy keddi aukciójára 51,97 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, az Államadósság Kezelő Központ a tervezettnek megfelelően 25 milliárd forint értékben fogadott el jegyzéseket.
Az aukción 8,41 százalékos átlaghozam alakult ki, ez mindössze 1 bázisponttal magasabb a keddi másodpiaci referenciahozamnál, a két héttel ezelőtt tartott legutóbbi aukció
átlaghozamánál pedig 21 bázisponttal alacsonyabb. A legalacsonyabb elfogadott hozam 8,35 százalék, a legmagasabb 8,43 százalék volt.
A kétszeres kereslet, és a kialakult hozamszint is megfelelt a piaci várakozásoknak. Az állampapírok másodpiacán délelőtt néhány bázispontos, vegyes irányú hozammozgások voltak a forint árfolyam ingadozásának megfelelően, délre azonban mind az állampapírpiac,
mind a devizapiac lecsendesedett - mondták el a piacon.
A forint délelőtt 268,00-ig gyengült az euróval szemben a 266,35/50 forintos nyitóárfolyamról. Délben 267,10/15 forinton kereskedtek az euróval.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Figyelmeztetés a Lamperth-beszéd miatt
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 12:32
Írásbeli figyelmeztetést kapott a másfél hete közzétett, a szocialista párt zárt választmányi ülésén elhangzott Lamperth Mónika-beszéd nyilvánosságra hozatala kapcsán a Magyar Rádió Kossuth adójának főszerkesztőjétől a Krónika szerkesztőségvezetője - értesült szerdán intézményi forrásból az MTI.
Az információ szerint Kresz Lászlót a dokumentumban foglaltak szerint amiatt figyelmeztette Kerényi György, hogy a műsor adásba kerülése előtt nem kínáltak lehetőséget a bejátszott anyag kommentálására a politikusnak, valamint nem tájékoztatták az adófőszerkesztőt az ügyről.
Az MTI-nek szerdán nem sikerült elérnie sem Kerényi Györgyöt, sem Kresz Lászlót, míg Sztankóczy András, a hírműsorokért felelős Aktuális szerkesztőség - külföldön tartózkodó - vezetője nem tudott nyilatkozni az ügyben.
Kiszivárgott Lamperth-beszéd - 70 és félmilliárd a tét (hanganyag)
Cikkek
Az SZDSZ miatt lesz drágább a gyógyszer?
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 12:27
A gyógyszerellátó rendszer átalakítása kapcsán az SZDSZ által preferált megoldás drágább gyógyszereket fog eredményezni a Magyar Gyógyszerész Kamara szerint.
Véleményük szerint a Szabad Demokraták Szövetsége nem mond igazat, mert nem a betegek költséghatékonyabb, olcsóbb és jobb gyógyszerellátását, hanem új tőketulajdonosok minél gyorsabb és minél kisebb költségű piacra jutását készíti elő, melynek árát a betegekkel és a gyógyszerészekkel akarja megfizettetni.
A kamara szerint tényszerűen nem igaz a Szabad Demokraták Szövetségének állítása, hogy megtörténtek a szakmai egyeztetések az új szabályokról, mivel a szervezet vezetése a Zöld könyv vitája során - bár kétszer is találkozott az egészségügyi miniszter
megbízottjával - semmilyen érdemi megbeszélést, vitát, egyeztetést nem tudott folytatni.
Az SZDSZ keddi közleménye szerint a tüntető patikusok nem beszélnek őszintén, mert szakmai vitának állítják be azt a harcot, amelyet egzisztenciális érdekből folytatnak. Mint írták, az kétségtelen, hogy a nagyobb verseny csökkentheti a meglévő patikák bevételeit, de a kieső bevétel a betegnél marad, ha egyes termékek ára csökken. "A nagyobb verseny a betegeknek jó" - hangsúlyozták. Véleményük szerint megérteni lehet, de helyeselni nem, hogy a tüntető patikusok az ellen küzdenek, ami az emberek többségének jó.
A gyártótól a patikusig mindenki megfizet a gyógyszerért
Cikkek
Csillag: kétéves költségvetés kellene
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 11:40
A helyreálló államháztartási egyensúly csak akkor tartható fenn, ha 2007-2008-ban radikális átalakításokra és reformokra szánja el magát a kormány és a társadalom
Cikkek
Egyre többet vásárolnak a nők - kell a kocsi is
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 10:54
Továbbra is elsősorban a háziasszonyok intézik a bevásárlásokat. Bár a gyalogos vásárlások még mindig túlsúlyban vannak, az autós bevásárlások szerepe növekszik. A vásárlások zöme a változatlanul a pénteki és szombati napokra koncentrálódik, egyre többet használjuk a bankkártyánkat
Cikkek
Íme, az EU logója! Divatcímkék ihlették
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 10:39
Lengyel diák nyerte az EU megalakulásának 50. évfordulója alkalmából meghirdetett logópályázatot. Skrzypczack ötlete az "Együtt 1957 óta" angol szavakat használja fel
Cikkek
Yahoo-bukta: a reklámozók máshol keresnek
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 10:18
Az internetes kereső- és tartalomszolgáltatások egyik vezető cége, az amerikai Yahoo 38 százalékos romlásról számolt be üzleti éve legutóbbi negyedében, hivatkozva a netes reklámköltések gyengülésére, illetve bizonyos átalakításokra elszámolási
rendszerében. A cég arra számít, hogy folyó negyedik negyedévi forgalma nem jelez majd javulást.
A harmadik negyedéves eredmény 158,5 millió dollár lett, a könyvelési módosítások nélkül viszont elérte volna a 235 milliót - közölte a cég. A Yahoo veboldalai látogatóinak száma ugyanakkor az elmúlt évnegyedben egy százalékkal nőtt. Árbevétele is nőtt 19
százalékkal 1,58 milliárd dollárra a 2005. harmadik negyedévi 1,33 milliárd dollárról.
Harc a Google és a Yahoo ellen: a pénz nem számít Mi lesz veled, magyar internet? A kishalakat felfalják
Cikkek
Gyengült a forint: erős vállak tartják az árfolyamot
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 09:44
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán, az eurót reggel 267,15/25 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 266,35/45 forintos árfolyammal. Az euró árfolyama 266,35/50 forintos nyitás után 267,45-ig szaladt föl, ahonnan visszafelé indult. A 267,50 forintos árfolyam egyelőre erős támasznak tűnik, ahol már jelentős forintvételek
jelentkeznek - mondta egy devizapiaci kereskedő az MTI-nek. A dollárral reggel 212,80/95 forinton kereskedtek, előző nap délután 212,25/35 forint volt az árfolyama.
A forintpiacon nőtt a likviditás, miután a bankok a lejáró összegnél 212,23 milliárd forinttal kevesebbet, 373,3 milliárd forintot kötöttek le a jegybank kéthetes betétjében. Az overnight kamatszint ennek megfelelően 7,30/45 százalékra csökkent. Előző nap
reggel még 7,80/90 százalék, délután 7,50/60 százalék volt az overnight kamat.
Az Államadósság Kezelő Központ 25 milliárd forintnyi hat hónapos diszkont kincstárjegyet ajánlott fel a szerdai aukcióra. A másodpiaci referencia hozam ezen a lejáraton 8,40 százalék volt kedden.
Legfrissebb devizaárfolyamokTőzsde: nem a mai lesz a nyerő nap
Cikkek
Kiskapun át száguldanak a hazai roncsautók
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 09:39
A százezret is elérheti az idén azoknak a gépjárműveknek a száma, amelyeket ellenőrizetlenül selejteznek le és vonnak ki a forgalomból - írja a Magyar Hírlap
Cikkek
Harc a Google és a Yahoo ellen: a pénz nem számít
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 08:57
A világ első számú software gyártó konszerne, a Microsoft 2007-ben fejlesztésre fordított kiadásait 7,5 milliárd dollárra (5,99 milliárd euró) szándékozik növelni. A kutatásra, fejlesztésre fordított összegek így 1,3 milliárd dollárral többet tesznek majd ki a korábban tervezetthez képest - közölte Steve Ballmer, a konszern vezetője.
Becslése szerint a többletösszegből mintegy fél milliárd dollárt Európában megvalósuló fejlesztésre fordítanak. A Microsoft erőteljes nyomás alatt áll, hogy a Goggle és a Yahoo-uralta internet-kereső üzletbe bekapcsolódjék.
Mi lesz veled, magyar internet? A kishalakat felfalják
Cikkek
Hello, Moto! Zuhanás a mobilgyártónál
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 08:54
A Motorola Inc., amely a világ második legnagyobb mobiltelefon gyártója a finn Nokia után, a New York-i tőzsde keddi kereskedésének a leállítása után 45 százalékos harmadik negyedévi adózott eredménycsökkenésről számolt be, míg a bevétele jóval elmaradt a szakértők által várttól. A negyedéves részvényarányos eredmény a várt szinten
alakult, azonban a bevétel mintegy fél milliárd dollárral volt kisebb a becsléseknél.
A július-szeptember közötti időszakban a Motorola adózott eredménye 968 millió dollár, részvényenként 39 cent lett az egy évvel korábbi 1,75 milliárd dollár, részvényenként 69 cent után. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredménye 34 cent volt, ami megegyezett a szakértői becslésekkel.
A Motorola bevétele 17 százalékkal 10,6 milliárd dollárra bővült az egy évvel korábbi 9,05 milliárd dollárról, de jóval elmaradt a szakértői vélemények átlagában szerepelt 11,07 milliárd dollártól. A Motorola árfolyama kedden 2,5 százalék (64 cent) csökkenéssel
24,85 dolláron zárt. A tőzsdeidőn túli kereskedésbe további 10,75 százalékkal (2,74 dollárral) 22,75 dollárra esett.
A Vodafone reklámjai a leghatékonyabbakViszik a drágább Sony Ericcson-mobilokat, mint a cukrot
Cikkek
Tőzsde: nem a mai lesz a nyerő nap
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 08:48
Az előző napi csökkenés után szerdán is negatív irányú kereskedés várható a Budapesti Értéktőzsdén. Kuti Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője pesszimista hangulatra számít, amit délután tovább rombolhat az amerikai szeptemberi inflációs index közlése.
Amennyiben a vártnál nagyobb lesz az index értéke, úgy ismét előtérbe kerülhetnek a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak, és ez negatívba fordíthatja a piaci hangulatot Európában is - fejtette ki a szakember. Kuti Ákos várakozása szerint a kedvezőtlen amerikai adatra az OTP reagálhat a legérzékenyebben, a papír árfolyama akár 7.000 forint alá is "benézhet".
A Mol árfolyamát több tényező is befolyásolhatja napközben, az olajár alakulása mellett a múlt heti amerikai olaj- és benzintartalék értéke, amelyet szintén ezen a napon tesznek közzé. Ezen kívül az OPEC ülést tart, amelyen esetleg döntés születhet a termelési kvóta csökkentéséről. Egy ilyen döntés a szakember szerint kedvezően hathat az olajrészvény árfolyamára. A gyógyszeripari papírok megítélése továbbra is kedvezőtlen a
gyógyszerár-támogatási rendszer változása miatt.Összeszedi végre magát az OPEC? Nyitás előtt dörzsölik a tenyerüket a brókerek
Cikkek
Összeszedi végre magát az OPEC?
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 08:21
Szerda reggel drágult a kőolaj a szabadpiacon, aminek az oka, hogy a ma közzéteendő amerikai tartalékadatok várhatóan a feldolgozott termékek készleteinek csökkenését jelzik majd. Az OPEC csütörtökön rendkívüli értekezletet tart Katarban. A piacon arra számítanak, hogy a múlt heti bizonytalankodás után az OPEC-tagországok összeszedik magukat, és többé-kevésbé megvalósítják a múlt hét elején elvileg már elhatározott, napi 1 millió hordós termeléscsökkentést. Közben az OPEC kutatóintézetében úgy vélik, hogy a tagországok kőolaja iránt a kereslet kisebb lesz a korábban vártnál az utolsó negyedévben.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a WestTexas Intermediate a legközelebbi, novemberi határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 59,23 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 30 centtel drágább a keddi New York-i zárónál. Milliárdokat spórolunk az olajáreséssel
Cikkek
Nyitás előtt dörzsölik a tenyerüket a brókerek
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 08:15
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán a pozitív tartományban kezdhetnek, a befektetőket bizalommal tölti az amerikai technológiai cégek kedvező tegnapi adatközlései. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde
irányadó mutatója, az FTSE-100 harmincöt pont körüli nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 huszonkilenc pont körüli emelkedéssel kezdhet, a párizsi CAC huszonöt ponttal növekedhet.
A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé (DJIA) szerda reggelre 18 pontot , a Nasdaq összetett mutatójáé 1,5 pontot nyert.
Tegnap itthon: A közelgő ünnep hatott az értékpapírpiacra
Cikkek
Szent András megrázta magát: földrengés Kaliforniában
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 07:52
A Richter-skála szerint 4,9-es erősségű földrengés rázta meg az egyesült államokbeli Kalifornia északi részét, áldozatokról és károkról nem érkeztek jelentések. Az amerikai földrengéstani intézet a földmozgás epicentrumát San Franciscótól 418 kilométerre északnyugatra mérte be. A rengés érezhető volt a San Franciscói-öböl térségében, közte San Diegóban is.
Két hatalmas tektonikus lemez, a csendes-óceáni és az amerikai plató peremei találkoznak össze, feszülnek egymásnak Észak-Amerika nyugati partvidékén. A "találkozóhely" az észak-déli irányban sok száz kilométer hosszan húzódó Szent András-árok, amelyet a felgyűrődő táblák visszaomlott pereme alakított ki. Közelében, sőt
olykor benne rendkívül heves földrengések alakulnak ki, és a szeizmológusok, valamint a közeli települések - köztük olyan világváros, mint Los Angeles - lakói mindig tartanak egy újabb, pusztító rengéssorozattól.
Meteor és hangrobbanás: pánik Új-Zélandon - képekAz amerikaiaknak elegük van a háborúból, és lassan Bushból is
Cikkek
Mi lesz veled, magyar internet? A kishalakat felfalják
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 07:41
A kis internetes cégek nem mennek a tőzsdére, hanem a már ott lévő, nagy internetes cégek vásárolják fel őket - Magyarországon is érvényesülnek a világpiaci tendenciák
Cikkek
Az amerikaiaknak elegük van a háborúból, és lassan Bushból is
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 07:00
Minden korábbinál alacsonyabb, mindössze 34 százalékos az iraki háború támogatottsága
az Egyesült Államokban a CNN hét végi felmérése szerint. A megkérdezettek 64 százaléka ellenzi az amerikai csapatok iraki jelenlétét - ismertette a közvélemény-kutatási adatokat kedden az amerikai hírtelevízió. A felmérés szerint az iraki háborús stratégiával leginkább a nők nem értenek egyet: tízből hét leállítaná a háborút. A nők mindössze 28 százaléka áll ki az amerikai invázió mellett, ami a legalacsonyabb arány a három éve kezdődött megszállás óta. A férfiak körében magasabb, 40 százalékos a háború támogatottsága, az ellenzők tábora náluk 58 százalékos.
Az ellenzéki Demokrata Párt választási bizottságának keddi közleménye szerint három héttel a novemberi kongresszusi választások előtt a republikánusok népszerűsége egyre apad, George Bush és Dick Cheney szavahihetősége szétforgácsolódik. Az amerikai elnök és alelnök ebben a helyzetben a kemény szavak és a választók megfélemlítésének taktikáját alkalmazza, hogy elterelődjön a figyelem a kudarcot vallott háborús politikáról.
Cheney kedden a sajtónak azt mondta: "Ha elhagyjuk Irakot, az ellenség jön utánunk".
Atomrobbantás-sorozatba kezd Észak-KoreaRekord méretű tőkebeáramlás az Egyesült Államokban
Cikkek
Atomrobbantás-sorozatba kezd Észak-Korea
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 06:53
Észak-Korea katonai vezetése arról tájékoztatta Kínát, hogy földalatti atomrobbantások sorozatát szándékoznak végrehajtani - közölte az NBC amerikai televízió
Cikkek
Karácsonyra kiderül, mire megy a pénz
Privátbankár.hu | 2006. október 18. 06:44
A kormány szerdán tárgyal első olvasatban a jövő évi költségvetésről. A tárcák közötti egyeztetés október 15-ig már lezárult. Veres János pénzügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint a társadalmi partnerekkel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban várhatóan október 27-én egyeztet a kormány. Ezt követően az egyeztetett változatot a tervek szerint október 28-án újra áttekinti a kormány, majd október 31-én nyújtja be a költségvetés fő kötetét a parlamentnek.
Várhatóan november 14-én és 15-én tárgyalják a parlamenti bizottságok a büdzsé tervezetét. Az általános vitát az Országgyűlés november 16-án kezdi meg, és előreláthatólag 16-17-18-án folytatja le. A tervek szerint december 5-én határoz az Országgyűlés a jövő évi költségvetés fő számairól.
A jövő évi költségvetésről még karácsony előtt, december 21-23. között lehet végszavazás az Országgyűlésben. Így hivatalosan a közlönyben december 27-én jelenhet meg. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a 2007-es büdzsé összhangban lesz a Brüsszelnek beadott konvergenciaprogrammal. Ennek megfelelően a büdzsét úgy állítják össze, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya 2007-ben 6,8 százalék legyen az idei várható 10,1 százalék után.Elkészült a jegybank terve az euró bevezetéséreA Fidesz nem fogadja el a tavalyi zárszámadást Karácsonyra meglesz a nyugdíjreform iránya is
Cikkek
Csaknem 10 milliót adtak egy nyilvános WC-ért Angliában
Privátbankár.hu | 2006. október 17. 18:50
25 ezer fontért kelt el egy nyilvános WC Anglia délnyugati részén. A csaknem 10 millió forintos összeget az aprócska épületből nyíló varázslatos kilátásért kínálta a licitáló.
A gránitból készült, fedett házikó egy autóparkoló mellett áll, mindössze 0,2 hektáron.
Habár eredetileg 10 ezer fonttal többre számított, a Colliers CRE aukciós ház így is elégedett a névtelenséget kérő licitáló ajánlatával.
A fejlődésnek indult nyugati parti területeken fekvő nyilvános WC-k keresettek lettek az utóbbi időben, ahol az ingatlanok értéke a legmagasabbak között van Nagy-Britanniában.
Az elmúlt négy évben két vizes blokkot adtak el a hozzá tartozó földdarabbal együtt 25 ezer fontért. Két évvel ezelőtt 69 ezer fontot is adtak egy hasonló ingatlanért. Idén nyáron pedig 29.250 fontot ért meg egy licitálónak egy WC ugyancsak ebben a régióban.
Igazán olcsó lagzi: interneten közvetítik az esküvőt
Otthon, édes otthon - csokoládéból
Cikkek
Az új esküvői torta-divat - gyémántokkal kirakva
Privátbankár.hu | 2006. október 17. 18:40
Beverly Hills-ben mutatták be hétfő éjszaka a világ legdrágább esküvői tortáját. A 20 millió dollár értékű, gyémántokkal kirakott édességet Mimi So ékszerész és Nahid La Patisserie Artistique álmodta meg. A különleges torta a fő attrakció a Luxusmárkák Esküvői Show-ján.
A 20 millió dolláros tortát a kiállítás ideje alatt egy biztonsági őr csapat védi majd.
A kiállítás szervezője szerint az sem valószínű, hogy a méregdrága édességet valaha is megeszik, mivel a gyémánt "túl nehéz lenne a gyomornak".
Pukkasztás: euró-konfettit szórtak a bőkezű lagzin
Mennyibe kerül a boldogító igen?
Cikkek
Mérsékelten csökkent az olaj ára
Privátbankár.hu | 2006. október 17. 18:17
Mérsékelten gyengült kedden késő délutánra a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, mert a magas készletszintek ellensúlyozzák az OPEC-nek azt a csütörtökön várható döntését, hogy napi 1 millió hordóval csökkenti a termelési kvótáját.
Röviddel 18 óra előtt a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 29 cent gyengüléssel 59,65 dolláron állt. A WTI ára a júliusban beállított rekordszint óta közel 19
dollárral gyengült. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az
északi-tengeri Brent keddtől legközelebbivé vált decemberi jegyzése 4 centtel 61,62 dollárra mérséklődött.
AZ OPEC szerint naponta 160 ezer hordóval kevesebb olaj kell
Cikkek
A Fidesz nem fogadja el a tavalyi zárszámadást
Privátbankár.hu | 2006. október 17. 18:06
A legnagyobb ellenzéki párt nem fogadja el a kormány által benyújtott tavalyi zárszámadást - közölte Orbán Viktor a zárszámadási vitában a parlamentben kedden. A Fidesz elnökének szavai szerint a kormány szakmai, politikai, erkölcsi alkalmasságának riasztó lenyomata a 2005-ös zárszámadás. "Vagyis, hogy nem állta ki az alkalmasság próbáját" -
mondta.
Orbán Viktor szerint a tavalyi zárszámadás nem függetleníthető a balatonőszödi beszédtől sem, és három idézetet olvasott fel, amelyek szerint szándékosan félrevezették Magyarország lakosságát, ismerték a gazdaság valós helyzetét, meghamisították a gazdasági és költségvetési adatokat.
Karácsonyra meglesz a nyugdíjreform iránya is
Cikkek
Már 300 millióan élnek az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2006. október 17. 18:02
Elérte a 300 milliót az Egyesült Államok lakosságszáma - jelentette be kedden Washingtonban az amerikai népesség-nyilvántartási hivatal
Cikkek
A közelgő ünnep hatott az értékpapír piacra
Privátbankár.hu | 2006. október 17. 17:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,29 pontos csökkenéssel, 22.226,73 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,49 százalékos gyengülés. A 28,6 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
André Zoltán, a Buda-Cash brókerház üzletkötője elmondta, hogy a budapesti tőzsde ugyan a régió piacaihoz hasonlóan gyengült, a magyar kereskedést mégis inkább a belpolitikai helyzet, a közelgő október 23-a befolyásolta. A kereskedők bizonytalanok, kivárnak - tette hozzá.
A szakember szerint a közepes forgalomban az Egis a gyógyszerár-támogatási rendszer változása miatt esett több mint 5 százalékot. A kisebbik gyógyszergyár a Richterrel ellentétben sokkal inkább a magyarországi piacra termel, ezért érinti jobban az esés, mint szektortársát. A Mol részvénnyel kereskedők felismerték, hogy az olajár csökkenése nem érinti olyan jelentős mértékben a vállalatot, ezért tudott szembemenni a trenddel, de az olaj ára némileg emelkedett kedden - jegyezte meg. Az OTP esetében valószínűleg inkább profitrealizálásról és korrekcióról van szó, mint tartós gyengülésről - mondta az utóbbi időben nagymértékben erősödött bankpapírról. A Magyar Telekom rövidesen "kiesik a pikszisből" - vélekedett az üzletkötő hozzátéve, hogy a távközlési piacon lényegében nincs növekedési kilátás.
A Mol részvények 0,99 százalékkal erősödtek. Az OTP árfolyama 3,62 százalékkal csökkent. A Richter 1,15 százalékkal zárt alacsonyabban, mint hétfőn. Szektortársa, az Egis 5,27 százalékkal gyengült. A Magyar Telekom papírjai 1,31 százalékkal estek.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
10 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Meglepetésre egy régi-új vezető került a NAV élére, de mi lehet emögött?
05:28
-
Jó hírt kaptak a felújítást tervezők: jöhetnek az olcsóbb hitelek
16:54
-
Nem sokáig lesz szabadlábon Hankó Balázs és új költségvetés lesz
15:33
-
Pörögnek a klímák Magyarországon ezerrel
15:10
-
Végük van a betörőknek, jönnek a robotkutyák
14:06
Turizmus Online cikkei
-
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja
16:01
-
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus
15:40
-
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon
13:06
-
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés
11:11
-
Római kori szurkolói zóna Jordániában
09:28
A vidék hírei
-
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében – Orbán Viktor politikai leszámolást emleget
19:28
-
A következő két napban a vízfogyasztás csökkentését kérte a lakosságtól Magyar Péter
15:59
-
Magyar Péter: drámai állapotban vette át a TISZA a költségvetést, a valós hiány meghaladhatja a 8 százalékot
12:13
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



