5p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az elmúlt évben beinduló ingatlanpiaci fellendülés az idén sem torpant meg a XIX. és XX. kerületekben. Jelenleg ebben a két dél-pesti kerültben erősen keresleti piacról beszélnek az ingatlanközvetítők, ahol a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az eladók érezhetően visszatartják lakásaikat. Így nagyon kevés az eladó ingatlan, az árak pedig néha indokolatlanul magasra szöktek.

Kispesten és Pesterzsébeten jelenleg több a vevő, mint a potenciálisan megvásárolható ingatlan - mondta Lendvainé Pető Zsuzsanna, a Balla Ingatlanirodák kerületi irodájának szakmai vezetője.

Keresleti nyomás van, és az ingatlanpiaci forgalomban csak amiatt észlelhetünk esetleg megtorpanást, mert annyira kevés lakást kínálnak most eladásra. Ez a helyzet azonban az ingatlanközvetítő reményei szerint őszre változhat, ha addigra rendeződnek a devizahiteles elszámolások és azok fellebbezési ügyei, és az érintettek világosan látják a lehetőségeiket a továbblépésre.

Panelprogramos, erkélyes panellakásokat keresnek

Ennyiért juthat lakáshoz a többi kerületben

A Balla Ingatlaniroda összefoglalóját a XVIII. kerületi ingatlanpiacról itt, a XIV. és a XVI. kerületről itt, az V., VI. kerületről itt, a IX. kerületről itt, az I., II., XII. kerületről készült összeállítást itt, a IV. és a XV. kerületről pedig itt olvashatja.

Egyelőre a keresleti túlsúly határozza meg a két kerület ingatlanpiacát. A legnagyobb igény errefelé is a panellakások iránt van. Ezeken belül is a kis és közepes méret a legkeresettebb, általában egy plusz egy félszobás, egy plusz két félszobás, esetleg két- és egy félszobás elrendezéssel. Ezek általában 35, 53-59, illetve 62 négyzetméteres alapterületeket jelentenek, de a 35-53 négyzetméteres lakásokat lehet az átlagosnál könnyebben eladni, különösen, ha erkélyesek, és a ház részt vett a panelprogramban.

Az ingatlanközvetítő felhívta a figyelmet arra is, hogy míg pár évvel ezelőtt még elsősorban a tégla- vagy újépítésű lakásokat keresték a vevők, és a panellakások egyértelműen háttérbe szorultak, most határozottan megfordult ez a trend. Abból a szempontból viszont nem lehet semmiféle irányt látni, hogy a felújítandót vagy a felújított, igényes kivitelezésű lakásokat keresik inkább, mert a vevők egy része ezt, más része azt preferálja.

Panelek 7-10 millióért, családi házak 15-20 millióért kelnek el

Persze élénkebb érdeklődés csak akkor mutatkozik a panellakások iránt, ha azokat a 7-10 milliós ársávban kínálják a tulajdonosaik. Ez azért lényeges, mert eközben a kínálati árak egyre inkább eltolódtak a 11-12 millió forintos árszintig, sőt még az is előfordul, hogy egy-egy ingatlant 15 millió forintnál is magasabb áron hirdetnek meg. Egy ilyen ár azonban csak abban az esetben lehet indokolt, ha különlegesen igényesen felújított, egyedi kivitelezésű, esetleg újszerű bútorokkal együtt eladó panellakásról van szó - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő.

Az árak egyébként az egy évvel ezelőtt szinthez képest 1,5-2,5 millió forinttal emelkedtek, és Pesterzsébeten jellemzően valamivel magasabbak, mint Kispesten, annak ellenére, hogy erre az árkülönbözetre nincs valódi magyarázat a Balla Ingatlanirodák szakértője szerint.

Pesterzsébeten egyébként most leginkább az 5-7 millió forintba kerülő lakásokat, illetve házrészeket keresik a vevők, viszont a központi elhelyezkedésért hajlandóak többet is fizetni: itt 10 millió forintig is elmerészkednek az ajánlatokkal. A téglalakások ára a panelárak emelkedése ellenére még mindig mintegy 15-25 százalékkal magasabb. Családi házakból a háromszobás, jó környezetben lévő, beköltözhető állapotban lévők keresettek a kerületben 15-20 millió forint közötti áron, valamint a kisméretű kertes házak 10-12 millióért. A kínálati árak itt is sokkal magasabbak az egy évvel előbbiekhez képest, ennek ellenére élénkült a forgalom.

A Wekerle még mindig felkapott

Kispesten a legkeresettebb környék a Wekerle-telep, ugyanakkor lényegesebb kisebb forgalomról beszélhetünk, mint ami általában a kerületre jellemző. Ezért azon néhány lakásnál, amelyek itt piacra kerülnek, sokszor irreálisan magas árakkal, durva szélsőségekkel találkozhatunk. Indokoltnak egy 45-47 négyzetméteres lakás esetén is a 12 millió forintos átlagár tekinthető.

A wekerletelepi Kós Károly tér lakóházai. MTVA Fotó: Váli Miklós

Emellett a kispesti lakótelep egésze kedvelt, leginkább talán a Kossuth tér vonzásköretében fekvő utcákat keresik, azok közül is a panelprogramban részt vett épülettömböket, illetve a metró-közeli házsorokat. Pesterzsébeten viszont - ahogy az már az árak említésénél is kiderülhetett - a központi rész a legkeresettebb, annak jó közlekedése és rendezettsége miatt.

Pár hónapon belül normalizálódhat a piac

A Balla Ingatlanirodák ingatlanközvetítőjének várakozásai szerint a most jellemző keresleti nyomás hónapokon belül enyhülést mutathat, ahogy a forintosítás kapcsán tisztává válik a helyzet az érintettek számára, és tovább tudnak lépni: azaz eladják lakásaikat, kisebbre vagy nagyobb cserélik azokat. Remélhetőleg a piac ekkor kiegyenlítődik, összetalálkozik a keresleti és a kínálati oldal, és így a most időnként indokolatlannak tűnő árak is visszaesnek egy reális szintre, ahol megint elsősorban a minőség és az elhelyezkedés lesz a meghatározó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Gyorsan a kifulladás jeleit mutatja az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:00
Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti – írja a Bank360.
Ingatlan Normalizálódik a lakáspiac a nyári eufória után
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 11:29
Látványosan visszaesett a keresleti hullám.
Ingatlan Terézváros és Barcelona példáját követheti az egész Európai Unió
Vámosi Ágoston | 2025. október 15. 19:01
Nagyon nagy összeggel indulhat az Európai Unió első, megfizethető lakhatást célzó programja. A magyaroknak különösen nagy szüksége lenne erre, hiszen itt emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak és a lakásépítési költségek az elmúlt 15 évben. Ursula von der Leyen az első lakhatási fókuszú uniós csúcstalálkozót szervezi, az uniós lakhatási bizottság pedig leszámolhat az Airbnb-vel.
Ingatlan Otthon Startosok figyelem: újabb változások érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 15:10
Panyi Miklós három új bejelentéssel érkezett.
Ingatlan Államtitkár az Otthon Startról: vannak árturbulenciák, de ezek ki fognak egyenlítődni – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. október 11. 10:20
Szeptemberben elindult az Otthon Start program, ami máris alaposan felbolygatta a lakáspiacot. Vannak olyan lokációk, ahol az árak is emelkedtek, de hosszabb távon, ha a kínálat is felzárkózik a kereslet mellé, a jelenlegi folyamatok kisimulhatnak – erről beszélt Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Klasszis Podcast legújabb epizódjában. Az Otthon Start Programiroda vezetője hozzátette: Budapesten számítanak a legtöbb ingatlanfejlesztésre, 30-50 ezer újlakás hiányzik most a fővárosi palettából.
Ingatlan Fontos változások jöhetnek az Otthon Start feltételeiben
Privátbankár.hu | 2025. október 7. 06:58
Több ponton is könnyítéseket tartalmaz az új tervezet.
Ingatlan Félünk és szorongunk, mégis saját ingatlant akarunk
Imre Lőrinc | 2025. október 6. 12:36
Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között – derül ki a Duna House Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatásából.
Ingatlan Csak erre vártak az eladók: berobbantotta a kínálatot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 07:57
Országosan húsz százalékkal több lakóingatlan-hirdetést adtak fel szeptember első három hetében.
Ingatlan Münchenben is bemutatkozik a debreceni BMW-gyár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 07:28
Átfogó gazdasági vízióval érkezik Magyarország a világ egyik legnagyobb ingatlanos kiállítására.
Ingatlan Felsővezetők, vállalkozók repülnek rá az Otthon Startra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 06:33
Megmozgatja a társadalmat a kormány kedvezményes hitelprogramjra, de nem éppen a pályakezdő fiatalok terveznek leginkább az Otthon Starttal a GKI friss kutatása szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG