4p
A hazai ingatlanárak immár ötödik éve folyamatosan nőnek, az építkezési kedv és az új beruházások sorra döntik a rekordokat. 2017 egyértelműen az újlakás építések éve volt, és az árak is dinamikusan emelkedtek - a legdrágább területen, a főváros V. kerületében megközelítették a 700 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárat. A tendencia folytatódni látszik, de mégis mit hozhat 2018 az ingatlanpiac számára?

A tavalyi év minden kétséget kizáróan az ingatlanpiac éve volt, amely megmutatkozik az építkezések számában és az ingatlanárak emelkedésében is, az újépítésű lakások iránti keresletet ugyanis alig győzik kielégíteni a beruházók. Még úgy is, hogy 2016 azonos időszakához képest 51 százalékkal több új ingatlant adtak át és a kiadott építési engedélyek száma is 33 százalékkal haladta meg az előző évét, ezt közölte az OTP Ingatlanpont a Privátbankár.hu-val.

Elszálltak az árak

A négyzetméterárak is fénysebességgel emelkedtek, egy év alatt az ebben a mutatóban aktuális rekorder Budapest XXIII. kerületében például 33 százalékos, míg vidéken Zalaegerszegen 23 százalékos volt a növekedés egy év alatt. Az utóbbi négy évben inkább csak a főváros és a vidéki (főleg nyugat-magyarországi) nagyvárosok piaca fejlődött rohamosan, ám tavaly itt változás következett be: 2017 óta az ország minden pontján pozitív tendenciák tapasztalhatóak és egyfajta területi kiegyenlítődés körvonalazódik, azaz az alacsonyabb árfekvésű térségek nagyobb ütemű drágulása látható.

A kereslet mellett számos más tényező is kedvezően hatott a piacra. A CSOK felhasználási lehetőségeinek bővítése, a kedvező hitelkörnyezet, illetve a fogyasztóbarát, fix kamatozású lakáshitelek a vásárlási kedvet növelték, az egyszerű bejelentés, az áfa visszaigénylés és a kedvezményes 5 százalékos áfakulcs pedig a beruházókat ösztönözte építkezésre. Az eredmény látványos: rég nem látott aktivitás tapasztalható az ingatlanpiacon.

Panelépület a kaposvári Toldi utcában. A Renova Építőipari Kft. panelfelújítása az Év Homlokzata 2011 díjat nyerte el panel kategóriában. MTI Fotó: Varga György

Mit hoz 2018?

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint minden bizonnyal az ingatlanpiac további bővülését hozza az idei év. A 2016-ban bejelentett, építkezést ösztönző lépések hatására megkezdett beruházások közül sokat idén fognak átadni: csak Budapesten közel kilencezer új társasházi lakás épülhet meg. Ezeknek ráadásul egy nagy része már két évvel ezelőtt, még a tervezőasztalon el is kelt. A befektetési célú lakásvásárlás továbbra is igen népszerű marad, de a magas árak miatt a magánbefektetők aránya nem valószínű, hogy növekedne, annak ellenére, hogy a piacon kevés olyan befektetési lehetőség van, melynek hozama ilyen magas lenne.

Sokak várakozásával ellentétben ugyanakkor nem biztos, hogy a kedvezményes 5 százalékos építési áfa határidejét 2019 után is meghosszabbítják, így a beruházóknak nagyon igyekezniük kell, hogy az elkövetkezendő szűk két évben – kedvező adózás mellett – megépüljenek és eladják a lakásokat. Nincs ugyanakkor kizárva, hogy a későbbiekben bejelentenek olyan intézkedéseket, amelyek továbbra is építkezésre ösztönzik a beruházókat, de ha mégsem, akkor 2019 után további áremelkedés következhet, amelynek a lakáskiadók örülhetnek a legjobban, hiszen a lakosság egyre inkább a lakásbérlés felé fordulhat.

Az Ingatlanpont szakértője elmondta: tartják azt a korábbi becslésüket, mely szerint a tavalyi nagyjából 160 ezer után a lakáspiaci forgalom rövidtávon beállhat a válság előtti évek átlagát jelentő 170-190 ezres sávba. 2018-ban és 2019-ben az építési volumen elérheti, illetve meghaladhatja a 30 ezres szintet, ám hosszabb távon 25 ezer lakás megépülése lehet egyensúlyban a kereslettel, fűzte hozzá Valkó Dávid.

Lakást vennél, de nem tudsz eligazodni az ajánlatok között? A Privátbankár.hu kalkulátorai segítségével pillanatok alatt megtalálhatod a neked legmegfelelőbb hitelt!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Részletes számok érkeztek az Otthon Startról – már ezermilliárd felett az igénylések összege
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:13
Itt vannak az első száz nap eredményei – több mint 20 ezren már új lakásban szilvesztereznek az államtitkár szerint.
Ingatlan Airbnb-pánik Budapesten: több ezer család megélhetése forog kockán
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 17:54
Szakmai javaslattal állt elő a Magyar Apartmankiadók Egyesülete.
Ingatlan Mindent átírt az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 14:07
Változtak a lakáskeresők preferenciái és a hitelfelvétel módja az Otthon Start hitelnek is köszönhetően: népszerűbbek lettek a vármegyeszékhelyek, és sokan szeretnék a vételár 81–90 százalékát hitelből fedezni. Az új hitel iránt érdeklődők kétharmada az olcsóbb lakásokat keresi, de egyötödük 100 millió forintnál is többet költene új otthonára. Többek között ezek derülnek ki a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből.
Ingatlan Egy szót törölt az Otthon Start szabályozásából a kormány – hatalmas következményei lehetnek
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 06:46
Felpöröghetnek az építkezések a módosítás hatására.
Ingatlan A csiga hal, az irodaház meg halgazdaság – méretes adóelkerülés Londonban
Bózsó Péter | 2025. december 6. 17:13
Terry Ball különös és egyre hírhedtebb „csigafarm-birodalmat” épített ki az angol fővárosban, amely cinikus módon aknázza ki a brit üzleti ingatlanok rendszerébe ágyazott adózási kiskapukat.
Ingatlan Jövőre indul az új otthontámogatás – ennek a piaci szegmensnek adhat lendületet
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 13:25
Az 1 millió forint vissza nem térítendő otthontámogatási lehetőség a közszférában dolgozók számára újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak – ezt közölte a Duna House az MTI-vel.
Ingatlan Fordul a kocka az ingatlanpiacon – mostantól a vevőké a pálya?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 11:44
A kereslet csökken, a kínálat nő – de meddig?
Ingatlan Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 13:26
A bérleti díjak lassuló emelkedése ellenére is vonzó befektetés maradhat a lakásvásárlás – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. Az MBH Index szerint a lakásbérleti díjak Magyarországon idén augusztusban átlagosan 7,5 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb drágulás a Dél-Alföldön, míg Budapesten belül a belvárosban és a külső pesti kerületekben ment végbe. A szakértők ehhez kapcsolódóan rámutattak: befektetési célú lakásvásárlásnál a piaci hitellel finanszírozott lakásbefektetésekhez képest az Otthon Start programmal még kedvezőbb, akár 9–10 százalékos hozam is elérhető, miközben a bérleti piac szerkezetében átrendeződés várható a konstrukció hatására.  
Ingatlan Spanyol ingatlanirodát vásárol a Duna House
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 17:36
A ma már DH Group néven működő Duna House csoport felvásárolja a donpiso ingatlanhálózatot. Azzal számolnak, hogy az ezzel párhuzamosan indított hitelközvetítői szolgáltatás 2026-ban még veszteséges lesz, de 2027-től az is nyereséget termelhet.
Ingatlan Többen állnak sorba az Otthon Startért, mint amennyien megkapták
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 13:49
8500 folyósított hitel, 22 ezer igénylő: ez az Otthon Start mérlege november közepéig. Az építési engedélyek száma is fokozatosan növekszik, az államtitkár év végéig 30 százalék feletti emelkedést is lehetségesnek tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG