A HP nagyjából 317 ezer embernek adott munkát világszerte 2013-ban. 2011-ben, a vállalati átszervezés kezdetén úgy számoltak, hogy 27 ezer embert kell leépíteniük, majd 2013-ban 34 ezerre emelkedett ez a szám. A vállalat csütörtöki negyedéves jelentésében pedig tovább bővült az állásukat elvesztők köre.
Az átszervezés Meg Whitman vezérigazgató nevéhez kötődik, aki javítani szeretne a HP profitmutatóin. A vezérigazgató a mostani negyedéves jelentés kapcsán is hangsúlyozta, hogy menetrend szerint halad az átszervezés. Az elbocsátásra várók száma azért nő, mert a HP újabb és újabb területeket talál, amelyeket "áramvonalasíthat".
A technológiai gyártó próbál elmozdulni a személyi számítógépek (PC) piaca felől a számítástechnikai eszközök és a hálózati felszerelések fele. A piaci elemzők azonban nincsenek teljesen meggyőződve, hogy minden elbocsátás emiatt történik, egyesek szerint csak romlanak a HP üzleti kilátásai, és előre csökkenti a költségeit.
Az április 30-án zárult második pénzügyi negyedévben 27,3 milliárd dollár bevétele volt a vállalatnak, éves szinten 1 százalékkal csökkent. A HP profitja 1,27 milliárd dollár volt, egy évvel korábban csak 1,08 milliárd dollár.
Az eredetileg tervezett 34 ezer alkalmazott helyett 45-50 ezer alkalmazottjától válhat meg a Hewlett-Packard (HP) technológiai gyártó, mire befejeződik a vállalat átszervezése - jelentette be a HP csütörtökön.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Budapest a világ figyelmének középpontjába kerülhet – Magyar Péter is ezt kérte
26 perce
-
Vegyesen nyit Amerika – sokan óvatosak
körülbelül 1 órája
-
Ezt ajánlja Kína Indiának a határrendezési tárgyalások újrakezdésekor
körülbelül 1 órája
-
Kiapadt a víztároló Rodostónál
2 órája
-
Kilőtt a Magyar Telekom a tőzsdén
2 órája
-
Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
2 órája
-
Eljött a várva várt fordulat a Vodafone-nál?
2 órája
Mfor.hu Top24
- Rekordszinten az államadósság
- Megremeg a keze, ha meglátja a forint árfolyamát
- Ezért mondták le hirtelen a Grecsó-Hrutka koncertet
- Magyar Péter megszólal: elárulta az időpontot
- Trump majdnem Putyin arcába vágta az ajtót?
- Máig rejtély, hány embernél okoztak mellékhatásokat a Covid-vakcinák Magyarországon
- Ezek után mivel győzzük meg a magyar vállalkozókat, hogy megéri szabályosan működni?
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier
Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier
Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Most érdemes eurót váltani: kirobbanó formában a forint 2025. augusztus 13. 07:05
- Elkerülhetetlenek a megszorítások a választások után? Ma délután Klasszis Klub Live Bod Péter Ákossal 2025. augusztus 13. 09:03
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Budapest a világ figyelmének középpontjába kerülhet – Magyar Péter is ezt kérte
A magyar fővárosban találkozhat Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij.
26 perce
Részvény / Deviza / Áru
Vegyesen nyit Amerika – sokan óvatosak
Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elvitte a talált pénztárcát
14:31
-
Trump–Zelenszkij: fordulat Washingtonban, küszöbön az ukrán-orosz találkozó?
12:17
-
Parkolás Egerben – a mindenkit felbosszantó tervek után tovább konzultálna az önkormányzat
10:51
-
Jazz dallamok töltötték meg a Valide Szultána Fürdőromot – elindult a Tutu Jazz Napok Egerben
08:21
-
Kedden ismét Fáklyás Királyköszöntő Egerben – folytatódik a hagyomány
08:06
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
A nap képe: Zelenszkij kényszeredett mosolya árulkodó
2025. augusztus 18. 20:01
-
Putyin tervei az ukrajnai háború vége utáni időszakra
2025. augusztus 19. 05:46
-
Putyin majdnem eltaktikázta magát? Érdekes új részlet derült ki
2025. augusztus 18. 17:47
-
MNB: kötelező lesz ingyenes bankszámlát biztosítani mindenkinek
2025. augusztus 19. 07:28
-
Trump nem zárta ki az amerikai békefenntartókat – Zelenszkij megtartaná a választást
2025. augusztus 18. 19:34
