1p
Az Eximbank meghirdetett devizakötvény-kibocsátása teszt jellegű, de nem állami forrásbevonásról van szó - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. A kötvényekből befolyó pénzzel a kijelölt kilenc kereskedelmi bankon keresztül már 3,3-3,8 százalékos kamat mellett juthatnak euróhitelhez a vállalkozások - jelentette be Nagy Viktor, az Eximbank és a MEHB vezérigazgató-helyettese.

Varga Mihály a Joint Venture Szövetség rendezvényén úgy fogalmazott: az Eximbank jelentős forrásokat szeretne bevonni, a már elindult és előttük álló projektek finanszírozására. A kormány bízik abban, hogy erős lesz a kereslet, és reméli, hogy még az idei évben sor kerülhet az aukciós könyv lezárására - tette hozzá az MTI szerint.

Már 3,3-3,8 százalékon is ígérnek hitelt

Az állami tulajdonban lévő Eximbank (Magyar Export-Import Bank Zrt.) 500 millió dollár értékben bocsátott ki öt év lejáratú dollárban denominált kötvényt. A kötvénykibocsátó pénzintézet besorolása a Moody's-nál "Ba1", a Standard and Poor's-nál "BB" és "BB plusz" a Fitch-nél.

Az Eximbank segítségével és a MEHIB garanciájával, a kijelölt kilenc kereskedelmi bankon keresztül már 3,3-3,8 százalékos kamat mellett  juthatnak euróhitelhez a vállalkozások – mondta Nagy Viktor az Eximbank és a MEHB vezérigazgató-helyettese egy konferencián. Azzal magyarázta viszonylag alacsony kamatszintet, hogy az Eximbank az úgynevezett CIIR-alapon (egy államilag támogatott kamatkonstrukcióban) hitelez, amely euróalapon 1,29 százalék, dolláralapon 1,37 százalék.

320 milliárd forintról 1 200 milliárdra nő a garanciakeret

Ehhez jön hozzá a kereskedelmi bankok kamatmarzsa, ami a kiélezett verseny miatt a megengedett 3,25 százaléknál kisebb, 2-2,5 százalék, így alakul ki a 3,3-3,8 százalékos kamat. Ezt a konstrukciót korábban csak exportőrök vehették igénybe, addig most már az exportőröknek beszállítók is, illetve olyan beruházók, amelyek célja az exportkapacitások bővítése. Az Eximbanknál kezdeményezett hitelkonstrukció másik előnye, hogy fix kamatot biztosít a futamidő teljes idejére - tette hozzá.

Mezőgazdasági és hadi termékeket nem lehet finanszírozni, s a hitelt felvevő vállalkozás éves árbevétele nem haladhatja meg a 15 milliárd forintot - ismertette a  korlátokat. Nagy Viktor szerint a 2013. évi költségvetésben az Eximbank számára a magyar állam által biztosított garanciakeret, azaz kezességvállalás a jelenlegi 320 milliárd forintról 1 200 milliárdra nő.

A teljes keret kétmilliárd euró

Varga Mihály egy korábbi tőzsdei rendezvényen

Az Eximbank-MEHIB saját garanciakerete (hitelfedezeti, kereskedelmi garancia) 80 milliárd forintról 350 milliárdra emelkedik, miközben a kamatkiegyenlítésre fordítható garanciakeret 6,5 milliárdról hétmilliárd forintra megy fel. De az utóbbi keret felülről nyitott, azaz szabadon bővíthető - tette hozzá Nagy Viktor.

A magyar exportszektor versenyképessége további erősítésének finanszírozása érdekében a bank december 4-én kétmilliárd euró összegű nemzetközi kötvény-kibocsátási programot állított fel, amely lehetőséget teremt a következő két évben jelentkező finanszírozási igényének biztosítására – írja a pénzintézet közleménye. A program keretében az előzetes terveknek megfelelően az Eximbank december 5-én 500 millió dollár összegű, öt éves futamidejű, 5,5 százalékos fix kamatozású, 5,75 százalékos hozamú kötvényt értékesített a befektetőknek. Ennek összege, futamideje és kamatozása a bank finanszírozási igényei, valamint a piaci lehetőségek alapján került meghatározásra

A négyszeresét is elvitték volna

A devizanem tekintetében a nagyobb likviditású és erősebb keresletet biztosító dollár kibocsátás előnyét igazolták a befektetői konzultációk. A kötvényekre jelentős befektetői érdeklődés mutatkozott, néhány óra leforgása alatt mintegy 2,2 milliárd dollár összegű ajánlat érkezett, lehetővé téve a fizetendő kamat csökkentését az eredeti kibocsátási ajánlathoz képest - írják.

Az Eximbanknak alapítása óta ez az első nyilvános, referenciaként szolgáló nemzetközi kötvénykibocsátása. A kötvénykibocsátás célja, hogy az Eximbank érdemben és hatékonyan tudja a piaci forrásokat a magyar exportszektor támogatására fordítani. Az NGM közleményében üdvözölte a sikeres kibocsátást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG