5p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A magyar kormány alapvető gazdaságpolitikai célja, hogy az államadósság csökkenjen. Emellett szintén stratégiai cél a külső devizaadósság-csökkentése, a szükséges források belső piacról történő beszerzése – mondta Varga Mihály, az ÁKK vezérigazgatójával közösen. Ma nincs biztonságosabb és olcsóbb megtakarítás az állampapírnál.

Idén nem lesz szükség az adósságszolgálat teljesítése érdekében devizakötvény-kibocsátásra. Idén 2,3 milliárd euró lejárat van, ebből 1,8 milliárdot törlesztünk és a megmaradó 500 millió eurót Prémium Magyar Államkötvényből és a Letelepedési Kötvényből tudjuk majd finanszírozni – mondta el Barcza György, az Államadósság-Kezelő Központ vezérigazgatója.

Nagyon népszerű a Prémium

Barcza György az adósságráta helyzetével kapcsolatban hangsúlyozta: a magyar devizaadósságot euróban tartja nyilván, de a dollárban vagy forintban kibocsátott kötvényeket már a kibocsátáskor egy kamatcsereügylettel euróra szintetizálják. Ezek elszámolása napi jelleggel történik. A dollár erősödésén az állam nyer, ezt az összeget a betétben tartják - jelenleg ez az összeg 2 milliárd eurót tesz ki. Annak ellenére, hogy ez betét – és önmagában 2 százalékkal csökkenthetné az adósság-mértéket – az Eurostat adatai szerint a futamidő végéig tartozásként kell nyilvántartani – mondta Barcza György.

Jelenleg közel 2490 milliárd forint a lakossági állampapírok állománya. Éppen egy éve bocsátották ki a Bónusz Államkötvényt, amely papírral a kibocsátó célja az volt, hogy kamatozásban és futamidőben is alternatívát kínáljanak a lakosság számára. A februárig piacra mennyiség 391 milliárd forint volt, amivel a lakossági állampapír-állományon belül 15 százalékos részesedést mondhat magáénak ez a termék.

Februárban 72 milliárd forinttal bővült a lakossági állampapír-állomány, ebből Varga tájékoztatása szerint a Prémium Államkötvény 44 milliárd volt, a Bónusz Államkötvényből 4 milliárd kelt el. Ez utóbbi futamidőtől függően 3,49-4,49 százalékos kamatot kínál. A legújabb termékből, az 5 éves futamidő alatt az infláció plusz 4 százalékos kamatot fizető  prémium államkötvényből 28 milliárd kelt el februárban.

Még többen keresik

Kérdésre válaszolva Barcza György arról beszélt, hogy februárban az új kamatoknak köszönhetően megnövekedett az érdeklődé az állampapírok iránt. Azt, hogy mi történik márciusban, még nem érzékelhető, ám az ÁKK első embere arra is felhívta a figyelmet, hogy márciusban két nagy állampapír-lejárat is volt, ennek hatását még nem látják. Ugyanakkor a lakosság körében jelentős az állampapírok megújítása – a rövid papírok 70-80 százalékát megújítják az emberek. Barcza szerint akár azzal is lehet számolni, hogy a brókerbotrányban érintettek a biztonságos állampapírba forgatják a visszakapott megtakarításaikat.

Az ÁKK vezérigazgatója szerint a Letelepedési Államkötvény kifejezetten olcsó finanszírozási forrást jelent. A kibocsátás első 2 évében 1,5 százalék volt az állam szempontjából a kamatelőnye a piaci kamatokhoz, ma ez 60 bázispontot tesz ki. A korábban megnyert kamatelőnyt a jelenlegi kamatszinten 6-7 év alatt lehet „visszanyerni” a befektetőknek.

Arra a kérdésre, hogy a lakossági állampapírok, miért nem követik le a kamatcsökkentési trendet, miért tartják fenn a jelenlegi rendkívül komoly prémiumát, Barcza úgy vélekedett, hogy a lakossági kibocsátás értéke nem olyan magas, ami nehézzé tenné ezek kamatozásának finanszírozását. A nagyobb tételt a  költségvetési nettó finanszírozási igényének kielégítése érdekében a nemzetközi piacokon kibocsátott kötvények jelentik. Itt a lakossági kereslet miatti friss forrás-beáramlás okán nem szorulunk új forrásokra, a régieket pedig jóval kedvezőbb kamatszint mellett tudjuk lecserélni. Ennek köszönhetően az államadósság kamatterhe a korábbi 5 százalék feletti értékről 4,6-4,7 százalékra csökkent. Az adósságráta kamatkiadása az idén a tavalyi 1300 milliárd forintról 1150 milliárd forintra csökkenhet, sőt a jelenlegi folyamatok alapján akár ennél merészebb kiadáscsökkenés is lehet. Középtávon 50 milliárd forint körüli éves csökkenés várható.

Új konstrukciók jöhetnek

Ami pedig a magasabb lakossági kamatokat illeti, a forgalombővülés számottevő előnyökkel jár – Barcza itt arra emlékeztetett, hogy az infláció +3 százalékos, 2018-ban lejáró kötvénynél a most piacra dobott infláció +4 százalékos 2020-ban lejáró állampapír 4-5-szörös kereslettöbbletet hozott. Az is igaz ugyanakkor – ismerte el az ÁKK vezetője, hogy lépni kellett, mivel amikor tavaly a 2 százalékos kamatszintek megjelentek az állampapírokban, a forgalom jelentősen visszaesett. Az emberek még nem érzik, hogy alacsony inflációs környezetben a reálkamat miatt hozamelőnyük akár magasabb is lehet, mint az inflációs környezetben kiajánlott magasabb kamatokkal. 

Varga Mihály a kérdéssel kapcsolatban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a lakosságnak  kifizetett kamatok döntő része belföldön kerül felhasználásra – ez az ország stabilitása szempontjából kiemelkedő tényező. Varga szerint folyamatosan vizsgálják az új lakossági megoldások piacra vezetését, de – mint az Barcza György jelezte – egyelőre nincs semmi konkrétum. Az ÁKK első embere szerint ugyanakkor elképzelhető lehet, hogy más országokhoz hasonlóan a kifejezetten a postai értékesítésre alapozott új konstrukciókat dolgozzanak ki. 

Barcza szerint ma nincs biztonságosabb és olcsóbb megtakarítás az állampapírnál. Az állampapír-befektetés EHO-mentes, TBSZ-megtakarításként 3 éven belül részleges, 5 év múltán teljesen kamatadó-mentes a megtakarítás. A kincstár ráadásul ingyen vezeti az ügyfélszámlákat, az országos lefedettség a jelenlegi 54 egységnél nagyobb kirendeltség-számot irányoz elő az év végére.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG