4p
Újabb fórt kapott magától az állam az állampapír-piacon, mentesítette a tranzakciós illeték alól a Kincstárnál vezetett számlákról az ügyfél saját folyószámlájára történő átutalásokat. A készpénzfelvétel illetékköteles marad, de legalább könnyebb lesz bejelenteni. A legnagyobb vonzerő persze a gáláns kamat marad, itt is jött egy ajándék.
(Fotó: Eidenpenz József)

Januártól az ügyfelek az egymillió forint feletti készpénzfelvételi igényüket – a felvétel előtt legalább kettő munkanappal – “az elektronikus szolgáltatási csatornáinkon” is bejelenthetik, rögzíthetik – írja az Államkincstár kisbefektetőknek szóló hírlevele. (Ezek a csatornák a WebKincstár és a MobilKincstár.) Emellett a hagyományos telefonos TeleKincstáron keresztül továbbra is be lehet jelenteni a készpénzfelvételi szándékot, munkanapokon reggel nyolc és este nyolc között.

A hírlevél szerint a Kincstárnál január 1-től a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény módosítása miatt megváltozik a tranzakciós illeték számítása. Ennek értelmében “mentesül a tranzakciós illetékfizetési kötelezettség alól a természetes személyek Kincstárnál vezetett, állampapír forgalmazás érdekében igénybe vett ügyfélszámlája és más számlavezetőnél vezetett fizetési számlája között lebonyolított átutalás” – írják.

Hozzáteszik, hogy az állampapírral kapcsolatos készpénzfelvétel, illetve a más számlatulajdonos részére indított utalási megbízások során a jövőben is meg kell fizetni az összeg 0,3 százalékára, maximum 6000 forintra rúgó pénzügyi tranzakciós illetéket.

Nincs összeghatár

Amint arról év végén beszámoltunk, általános adószabály-változás az idén, hogy a húszezer forint alatti pénzátutalásokat a magánszemélyek számára illetékmentessé tették. A Kincstárnál viszont, úgy tűnik, nincs összeghatár, de csak saját folyószámlára utalhatunk.

Ezzel az állam tovább kedvez az állampapírjait a saját fiókhálózatában vásároló befektetőknek, illetve növeli az állampapírok vonzerejét. A számlavezetés eddig is, már sok-sok éve ingyenes volt.

Előny itt, előny ott

Illetékmentes átvezetések

“Nem keletkeztet pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget:

a) az ugyanazon pénzforgalmi szolgáltató által eltérő számlák között végrehajtott fizetési művelet, ha a fizető fél és a kedvezményezett személye megegyezik (például azonos bankon belül az átvezetés a folyószámláról a megtakarítási számlára) vagy ha a terhelendő és a jóváírandó számla tulajdonosainak köre legalább részben azonos (például azonos bankon belüli átvezetés a házastársak közös rendelkezése alatt álló számláról a feleség számlájára, vagy például azonos bankon belüli átvezetés bejegyzett élettársak közös számlájáról az egyik élettárs számlájára)” (Forrás: Nav.gov.hu)

Ám az is lehet, hogy a törvényhozók úgy fogják fel, a pénzintézetek eddigi előnyét ellensúlyozzák ezzel. Az ugyanazon banknál, pénzügyi szolgáltatónál, pénzügyi csoportnál vezetett folyószámla és értékpapír-számla közötti átvezetés ugyanis eddig is illetékmentes volt (lásd a keretest).

De pár ezrelék ide vagy oda, az igazi vonzerőt változatlanul a magas, a piaci kamatokat, betéti kamatot jóval meghaladó állampapír-hozamok jelentik. Az új, decemberben bevezetett öt éves inflációkövető kötvények kamatát például megemelték az előzőhöz képest, és már 4,1 százalékról indul, bár ez csak mintegy két hónapra vonatkozik. Utána azonban várhatóan még magasabb lesz. (A részletekről itt írtunk.)

Még egy ajándék

“Állam Bácsi” további ajándéka az Újévre, hogy a január másodikától árult új két éves, 2021/H1 jelű lakossági államkötvény kamata is magasabb az előzőnél, háromról 3,25 százalékra nőtt. A három százalékhoz közelítő inflációs értékek mellett ez is érthető. A többi papír feltételei egyelőre változatlanoknak tűnnek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG