2p
Új inflációkövető állampapírokat árulnak mától, amelyek kamatprémiumát megemelték. Így az első hónapokban évi 4,1 százaléknak örülhetnek a vevők, utána még magasabb várható. Kérdés azonban, mi lesz hosszú távon, mennyire száguld majd az infláció.

Az eddig árusított öt éves inflációkövető lakossági államkötvény, a 2023/J forgalmazását az Államadósság Kezelő Központ lezárta, mától új papírra lehet ajánlatot beadni, melynek jelzése 2024/I. Ennek kamatprémiuma magasabb, mint az előzőé, 1,4 százalékpont helyett 1,7 százalékpont. Az első tört időszakban, 2019. február 21-ig a 2017-es, 2,4 százalékos inflációhoz adják ezt hozzá, így a kamat 4,1 százalék lesz.

Az emelés vélhetően az infláció emelkedése miatt következhetett be. A kötvényeket alapvetően vásárolja a lakosság, legalábbis a harmadik negyedévben még 114 milliárdnyit adtak el belőlük. Amint arról beszámoltunk, szeptemberben viszont az infláció időlegesen a (másik, rövidebb, három éves) államkötvény kamata fölé ugrott.

Mi lesz február 21-e után? A kamat alapja a megelőző egy év átlagos inflációja, azaz az idei pénzromlás. Ez a KSH szerint januártól novemberig 2,8 százalék volt, ami vélhetően nem fog már nagyon sokat változni a decemberi adat után sem. Így a kötvények kamata vélhetően legalább 4,2-4,3 százalék lesz, de a 4,5 százalékot is meghaladhatja.

Érdemes kavarni?

A kötvénytulajdonosok az eddiginél is bőkezűbb kamatnak örülhetnek tehát, az adófizetők persze már kevésbé. A vevők az inflációt szinte biztosan el fogják érni, ellenkező forgatókönyvre nagyon kicsi az esély. Csak akkor valószínű, ha nagyon erős és gyors infláció-növekedés következne be. (korábban kiszámoltunk néhány forgatókönyvet.)

Nagyon valószínű az is, hogy a korábbi, 1,4 százalékos kamatprémiumot fizető 2023/J papírokat érdemes visszaváltani, és új kötvényekre cserélni. Legalábbis ha valaki lejáratig tartja azokat. A 0,4 százalékpontos kamatkülönbség ugyanis öt év alatt már 2,0 százalékra tehető.

Késők és kevésbé késők

A kötvények visszaváltása viszont csak 1,0 százalékos veszteséget jelent a jelenlegi kincstári árjegyzés szerint. Ráadásul a 2023/J kamatát csak késéssel, 2019 szeptembertől igazítják a 2018-as inflációhoz, igaz, akkor valószínűleg az is négy százalék fölé ugrik majd.

A három éves inflációkövető papírokkal (2021/K) kapcsolatos változásnak egyelőre nincs jele az állami honlapon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41720 41100 41890 +2,08% 41720 41750 11 649 034 160 HUF 2026-02-04 14:06:06
MOL 4072 3972 4078 +3,09% 4070 4072 3 606 672 190 HUF 2026-02-04 14:06:25
MTELEKOM 2030 2015 2060 -0,49% 2025 2030 718 967 710 HUF 2026-02-04 14:05:05
RICHTER 11400 11100 11420 +2,70% 11400 11410 2 239 841 410 HUF 2026-02-04 14:06:15
OPUS 548 545 555 -0,36% 546 548 125 439 029 HUF 2026-02-04 13:46:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG