7p
A legutóbbi adatok szerint sok magánszemély vásárolja az inflációkövető államkötvényeket. Nem kell megijedniük, általában ezek követik a pénzromlást, pénzük várhatóan meg fogja őrizni reálértékét. Van azonban olyan eset, amikor csak követik, de nem érik utol, mégpedig akkor, ha túlzottan nagyokat ugrik az infláció.
(Fotó: Eidenpenz József)

Csak februárban 56 milliárd forintért vásárolt a lakosság Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP, korábban PMÁK), azaz inflációkövető kötvényeket. Logikus módon, mert az idei infláció év végére elemzők szerint elérheti a 2,5-2,6 százalékot, a fix kamatozású lakossági állampapírok kamata pedig (két évre 2,5, egy évre 2,0, fél évre 1,5 százalék) ezt még költségek és adók levonása nélkül sem éri utol.

Az inflációkövető papírok így talán az egyetlen olyan minimális kockázatú megtakarítást jelentik most, amelynek reálhozama szinte biztosan pozitív lesz, azaz pénzünk megőrzi értékét. Szinte biztosan – mert lehet olyan eset, amikor mégsem.

A kötvények ugyanis, több korábbi elődjükhöz hasonlóan, meglehetősen nagy késéssel követik az inflációt. A rövidebb, eredetileg három év hét hónapos futamidejű sorozat, a 2021/K kamata infláció plusz 1,1 százalékpont. Ezt kezdetben, január 18-tól, logikus módon a tavalyi inflációval számolják. Tehát 2,4+1,1=3,5 százalék éves szinten.

Időben elcsúsztatott kamatok

Csakhogy a papír már augusztus 26-án kamatot fizet, és a leírása szerint ekkor új kamatmegállapítás lesz az azt követő egy évre, de megint a 2017-es infláció alapján. Azaz megint évi 3,5 százalék lesz a kamat. Vagyis még 2019 augusztusában is a 2017-es, 2020-ban a 2018-as, 2021-ben a 2019-es pénzromlás után fognak bennünket kompenzálni. Nagyon nagy eltérés van az inflációs időszak és a kamatfizetési időszak között.

Mi a szabály?

A kötvény hivatalos nyilvános ajánlattétele ezt írja: “A kamatbázis megegyezik a megállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértékével, azzal, hogy amennyiben ez az érték nulla vagy negatív lenne, akkor a kamatbázis 0%-kal, azaz nulla százalékkal egyenlő. (...) A kamat megállapítására évente egy alkalommal, a kamatfizetést megelőző negyedik munkanapon kerül sor a következő kamatperiódusra vonatkozóan.”

Persze egyáltalán nem hangzik rosszul a jelenlegi kamatkörnyezetben, hogy egy újabb évre 3,5 százalékot kapjunk, sőt. Gond csak akkor lenne, ha az infláció meredeken emelkedni kezdene, ekkor már a kötvény csak követné azt, de nem érné utol.

Szolid, szerény reálkamat

Első számpéldánkban a jelenlegi elemzői prognózisok alapján lassan, fokozatosan emelkedő inflációval számoltunk. (Táblázat a cikk végén.) Erre az évre 2,6, jövőre 2,9, majd 3,0 és 3,1 százalékkal. Ekkor a kötvény kamata is szolidan emelkedik, utoljára, 2021-ben a 2019-es 2,9 százalékos infláció alapján 4,0 százalékot fizetne ki.

A teljes futamidő alatt így 3,69 százalékos hozamot érnének el a befektetők, eközben átlagosan 2,88 százalék lenne a pénzromlás, tehát 0,8 százalékos reálkamat adódna. Kevesebb, mint az 1,1 százalékos kamatprémium, de nem sokkal, és más befektetésekkel szemben legalább pozitív és kockázatmentes. Mindenki boldog.

Sokk és robbanás esetén

De mi történik, ha az infláció valamiért csúnyán elszáll? Ha nem is túl valószínű, de nem lehetetlen. Valamely újabb válság, olajár-sokk, bérsokk, forintárfolyam-robbanás okozhat ilyet.

Ha az idén 4, jövőre 5, majd 6, 2021-re 7 százalékra ugrana fel az infláció, akkor a kötvény hozama 4,62, az átlagos infláció a futamidő alatt viszont 5,37 százalékra menne fel. Ekkor éves szinten 0,75 százalékos negatív reálkamat alakulna ki, pénzünk veszítene vásárlóértékéből. (Ez szerepel a második táblázatban.)

Az ellentétes eset

Megvizsgáltuk azt az esetet is, ha a jegybanki erőfeszítések ellenére az infláció visszaesne, és fokozatosan újra nullára menne vissza. (Idén 1,5, jövőre 1,0, utána 0,5, majd 0 százalék.)

Ekkor lenne a legjobb a befektetőknek: mivel már alacsonyabb infláció mellett, a késleltetés miatt még a magasabb inflációs kamatot kapnák, több lenne a reálkamat. A vázolt elméleti esetben évi 2,1 százalék körül. (Ami egyébként nem kiugróan sok, az elmúlt pár évben is előfordult ekkora, például amikor az infláció nulla közelébe esett.)

Szolidabb meglepetéssel számolva

Készítettünk egy negyedik verziót is, ahol az infláció a mostani várakozásoknál jobban, de csak évente 0,5 százalékponttal emelkedik. Ekkor is marad némi reálhozam, évi 0,27 százalék.

Mindez persze feltételezi, hogy a fogyasztói árak átlagos változását mérő infláció a folyamatokról megbízható képet ad. Itthon is és külföldön is vannak, akik ezt kétlik, például nálunk az ingatlanárak, lakhatási költségek súlya csekély.

(Az inflációs számok tartalmaznak leegyszerűsítéseket és durva becsléseket. Például minden naptári év minden napjára éves átlagos inflációs értéket vettünk figyelembe, holott az inflációs adatok éven belül is ingadoznak. 2020-ra és 2021-re pedig a becslések rendkívül bizonytalanok, a legtöbb elemző már nem is vállalkozik ilyenre. De ettől még igaz, hogy nagy léptekben emelkedő infláció esetén a kötvény nem fizetne reálkamatot.)

(Az inflációkövető kötvények egyéb híreiről, az öt éves kötvényről itt írtunk.)

A 2021/K infláció-követő kötvény (PMÁP), 1,1 százalék prémiummal
1. verzió: a jelenlegi prognózisokkal
Időpont Pénzáramlások Éves inflációs Éves kamat Kamat alapja/

(forint) adat (%) (%) inflációs becslés
2018-01-17 -1000

(vásárlás)
2018-08-26 21,1 2,4 3,5 2017-es infláció
2019-08-26 35 2,4 3,5 2017-es infláció
2020-08-26 37 2,6 3,7 2018-as infláció
2021-08-26 1040 2,9 4 2019-es infláció


3
2020-as infláció


3,1
2021-es infláció
Hozam (XIRR, %): 3,69


Becsült éves infláció



a futamidő alatt:
2,88

Éves reálhozam (%): 0,801







2. verzió: megugró inflációval
Időpont Pénzáramlások Éves inflációs Éves kamat Kamat alapja/

(forint) adat (%) (%) inflációs becslés
2018-01-17 -1000

(vásárlás)
2018-08-26 21,1 2,4 3,5 2017-es infláció
2019-08-26 35 2,4 3,5 2017-es infláció
2020-08-26 51 4 5,1 2018-as infláció
2021-08-26 1061 5 6,1 2019-es infláció


6
2020-as infláció


7
2021-es infláció
Hozam (XIRR, %): 4,62


Becsült éves infláció



a futamidő alatt:
5,37

Éves reálhozam (%): -0,754







3. verzió: csökkenő inflációval
Időpont Pénzáramlások Éves inflációs Éves kamat Kamat alapja/

(forint) adat (%) (%) inflációs becslés
2018-01-17 -1000

(vásárlás)
2018-08-26 21,1 2,4 3,5 2017-es infláció
2019-08-26 35 2,4 3,5 2017-es infláció
2020-08-26 26 1,5 2,6 2018-as infláció
2021-08-26 1021 1 2,1 2019-es infláció


0,5
2020-as infláció


0
2021-es infláció
Hozam (XIRR, %): 2,88


Becsült éves infláció



a futamidő alatt:
0,81

Éves reálhozam (%): 2,066







4. verzió: szolidabban növekvő inflációval
Időpont Pénzáramlások Éves inflációs Éves kamat Kamat alapja/

(forint) adat (%) (%) inflációs becslés
2018-01-17 -1000

(vásárlás)
2018-08-26 21,1 2,4 3,5 2017-es infláció
2019-08-26 35 2,4 3,5 2017-es infláció
2020-08-26 41 3 4,1 2018-as infláció
2021-08-26 1046 3,5 4,6 2019-es infláció


4
2020-as infláció


4,5
2021-es infláció
Hozam (XIRR, %): 3,95


Becsült éves infláció



a futamidő alatt:
3,69

Éves reálhozam (%): 0,267


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapír most a legjobb?
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 14:16
Az állampapírok várható kamata, hozama között jelenleg eléggé csekély a különbség, az inflációtól, kamatoktól és a forint árfolyamától is függ a megtérülés. Így egyes esetekben az egyik, máskor a másik előnyösebb. A kisbefektetők leginkább használt kriptovalutája pedig nem a bitcoin, nem is az ether, hanem a solana. Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG