3p
Nehézkesen haladnak a brit kilépési tárgyalások, most éppen a franciák rúgtak egy csinosat az Európai Unióból kifelé tartó országon, ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy az Egyesült Királyság fizessen 100 milliárd eurót vissza. Ez a követelés pedig nyilvánvalóan nem tesz jót az egyébként is akadályokkal terhelt kilépési folyamatnak.

A második körös kilépési tárgyalások alkalmából a francia pénzügyminiszter Bruno Le Maire nyilatkozott meg úgy a párizsiparlament előtt, hogy az ország támogatná a briteknek benyújtandó számlát – írja a Bloomberg.

A legfrappánsabb idézet

Messziről is szeretnénk gratulálni a pénzügyminiszternek ahhoz, hogy az összeg visszakövetelése közben a legendás volt brit miniszterelnök, Margaret Thatcher szavait idézte:  „vissza akarjuk kapni a pénzünket!”

Thatcher egyébként anno egy komoly vitát nyert meg, amelynek eredményeképpen a britek egy külön megállapodás során kisebb terhet vállalnak az EU-s költségvetésből, ekkor hangzott el a némiképp legendássá vált mondat is. A témáról itt lehet bővebben is olvasni. >>>

Le Maire ezzel együtt azt is hozzátette, hogy a százmilliárd a brit „adósság” legfelső határa, azaz az összegen lehet alkudni, a franciák viszont elfogadhatatlannak tartják, hogy a britek semmit sem fizetnének.

A Brexit-miniszter, David Davis közben visszatért Brüsszelbe, ahol ma együtt ebédel Michel Barnier uniós főtárgyalóval, amelyet egy újabb találkozó követ a brit és az EU-s stábok között.

A legnagyobb ütközőpont

A Brexit-számla az egyik legnagyobb ütközőpont a kilépési tárgyalások során. Ugyanakkor most mintha közelednénk az áttöréshez, mivel az Egyesült Királyság hetek tiltakozása után elismerte, hogy valamennyit fizetnie kell a kilépés után. Az összeg viszont továbbra is kérdés marad.

A Privátbankár.hu végig nyomon követte a Brexit eseményeit, cikkeinket itt lehet megtalálni a témában! >>>

A brit tárgyalók a hetet nagyrészt azzal töltötték, hogy letisztázzák, pontosan milyen területeken akarnak velük fizettetni, illetve az EU-s munkavállalók nagy-britanniai jogairól vitatkoztak.

Túlságosan hatékony tárgyalásokra ilyen korai szakaszban az uniós fél sem számított, viszont a nyomás jelentősen meg fog rajtuk nőni a nyári szünet utáni folytatáskor, ugyanis az október 19-20-án esedékes egy EU-s csúcstalálkozó, ahol már valamennyi haladást kellene felmutatnia a tárgyalóknak.

Mindeközben az Egyesült Királyság kormánya nagyon szeretne áttérni a kereskedelmi szerződésekre, különösen azért, mert a szigetország közvéleménye nem rajong az uniónak fizetendő számla gondolatától, azaz az előrehozott választáson óriásit pofára eső toryknak mindeközben a hátországukra sem árt odafigyelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG