1p
Az euroövezeti infláció éves drágulási üteme a várakozásoknak megfelelően, a szeptemberi 2,6-ról 2,5 százalékra mérséklődött októberben. Az egész Unióban viszont nálunk a legmagasabb az infláció.

Az Eurostat szerint az Európai Unió egészében éves alapon a szeptemberi 2,7 százaléknál lassabban, 2,6 százalékkal nőttek októberben a fogyasztói árak.

Az uniós tagállamok közül 6 százalékkal Magyarországon, illetve 5 százalékkal Romániában volt a legmagasabb októberben az éves infláció. A legalacsonyabb árdrágulási ütem 0,9 százalékkal Svédországban, illetve 1,4 százalékkal Görögországban volt. Szeptemberhez képest 13 uniós tagállamban csökkent, négyben stagnált, tízben pedig nőtt az éves infláció októberben.

Éves adatok szerint októberben a legnagyobb ütemben az energiaárak (8 százalék a szeptemberi 9,1 százalék után), illetve a közlekedés költségei (4,1 százalék a szeptemberi 4,8 százalék után) nőttek. A távközlési árak ugyanakkor a szeptemberi 3,3 százalék után 3,5 százalékkal csökkentek októberben.

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a november eleji kamatdöntő ülés után kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy az euróövezeti infláció idén még 2 százalék felett lesz, de jövőre ez alá csökken. Az EKB célja a 2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó infláció.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG