5p
Az Európai Néppárt eredetileg őszre ígérte a Fideszről szóló jelentést, majd januárra tolta ki a határidőt, tegnap pedig Donald Tusk állítólag már arról beszélt, hogy a jelentés írásos formában nem is létezik. A Néppárt tíz hónapja tolja maga előtt a magyar kormánypárt ügyét anélkül, hogy bármi konkrétat lépett volna. A Fidesz tagsága felfüggesztve marad – a Néppárt döntésképtelen.
A jelentésre vártok? Nincs is jelentés! (A kép 2018 júniusában készült: Donald Tuskot, az Európai Tanács akkori elnökét Theresa May akkori brit kormányfő fogadta Londonban.) EPA/WILL OLIVER

Nem köthetünk kompromisszumokat a demokrácia, a jogállam, a sajtószabadság, a tudomány szabadsága vagy a kisebbségek jogai terén. Az Európai Néppárt és a Fidesz közötti eltéréseket meg kell szüntetni

– jelentette ki tavaly március 20-án Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) akkori elnöke. Ez volt az a nap, amikor az EPP felfüggesztette a Fidesz tagságát a konzervatív pártcsaládban. (A magyar kormánypárt értelmezése szerint ezt saját maguk tették meg.)

A kellő időben...

A Néppárt honlapján jelenleg is elérhető közlemény szerint a vezetés akkor azt ígérte, hogy egy külön erre a célra felállítandó bizottság (az úgynevezett Bölcsek Tanácsa) jelentést készít a Fidesz-ügyben, és azt a „kellő időben” beterjeszti majd az elnökségnek.

Egy értékelő bizottság felügyeli majd, hogy a Fidesz teljesíti-e azokat a feltételeket, amelyekben megegyeztünk. A testületet az Európai Tanács korábbi elnöke, Herman van Rompuy korábbi miniszterelnök (Belgium) vezeti, és tagja lesz Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke (Németország) és Wolfgang Schüssel korábbi kancellár (Ausztria). Beszámolójukat a kellő időben nyújtják majd be az EPP elnökségének.

Majd ősszel...

Tavaly júniusban Pedro López de Pablo néppárti szóvivő a Népszavának azt mondta: a bizottság jelentése alapján az EPP novemberben fog dönteni a Fidesz sorsáról. Ezzel egybehangzóan német sajtójelentések ekkor szintén arról szóltak, hogy a pártcsalád ősszel (októberben) hoz döntést a kérdésben.

Aztán eljött az ősz, és nem történt semmi. A tavaly novemberi EPP-kongresszuson, amelyen Donald Tuskot választották meg a pártcsalád új elnökének és amelyen a Fidesz felfüggesztett tagsága miatt nem vehetett részt, napirendre sem került a magyar kormánypárt ügye.

Vagy januárban...

Donald Tusk akkor azt mondta: a tervek szerint január végén döntenek majd arról, hogy kizárják-e soraikból a Fideszt. Hozzátette: megvárja a készülő hivatalos jelentést. (Amit korábban őszre ígértek – a szerk.)     

Ezt követően nagyon intenzív konzultációkat fogok kezdeni

– ígérte akkor a Néppárt újdonsült elnöke.

Tusk egyúttal nagyon közeli barátjának nevezte Orbán Viktort, de hozzátette, hogy nem ért egyet az általa képviselt elvekkel, különösen az illiberális demokráciával.

Vagy nincs is jelentés...

Mindezek után aligha meglepő, hogy januárban sem történt semmi. Január 20-án Donald Tusk Twitter-oldalán megosztott ugyan egy fotót, amelyen éppen a „Bölcseket” fogadja Fidesz-ügyben, de ebben már szó sem volt döntésről.

A jelentéssel kapcsolatos értékelésemet az EPP következő politikai gyűlésén prezentálom, miután konzultáltam a pártvezetőkkel

– írta üzenetében. A Privátbankár egyik néppárti forrása ezt úgy értelmezte, hogy Tusk nem magát a jelentést, hanem annak személyes olvasatát kívánja megosztani a gyűlés résztvevőivel, nyilván valamilyen irányba terelve ezzel a diskurzust.

A Magyar Nemzet szerint Tusk a tegnapi frakcióülésen már arról beszélt, hogy a bölcsek jelentése – írásbeli formában – nem is létezik, csupán egy szóbeli értékelésről van szó. A Népszava szerint azt mondta: a bizottság egységesen úgy ítélte meg, hogy Magyarországon nem történt előrehaladás a EPP által elvárt politikában.

Bár Tusk továbbra is barátjának nevezte Orbán Viktort, megjegyezte, hogy csalódott benne. Mint mondta, nem hajlandó megalkuvásra az európai értékekkel kapcsolatban.

Marad a kínlódás

A Financial Times szerint Tusk azt is közölte, hogy a Néppárt a februári gyűlésén sem fog dönteni a Fidesz ügyében, a magyar kormánypárt tagsága továbbra is felfüggesztve marad – határozatlan időre. Tusk ugyan kirúgta volna a Fideszt, de ennek a lépésnek a helyességéről nem tudta meggyőzni a pártcsaládon belüli befolyásos erők egy részét.

A tíz hónapja tartó huzavonából – tesszük hozzá – két következtetés vonható le. Az egyik lehetőség, hogy az amúgy egyre gyengülő EPP végletesen megosztott a Fidesz (és egyben a jövőbeni politikai irányvonal) ügyében, és ezt a belső patthelyzetet nem képes feloldani.

A másik lehetőség, hogy az EPP vezetése az értékalapú politizálás helyett saját jövőjét félti – azaz annyira tart bármilyen döntés következményeitől, hogy a végtelenségig halogatja azt még akkor is, ha ezzel megszegi korábbi ígéreteit, és ezzel tovább ássa saját sírját.

De mi a Fidesz-Néppárt balhé lényege? Hihetünk-e a függő és független médiának? És mi köze ennek Soros Györgyhöz? Tíz kérdés, tíz válasz videókommentárunkban:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG