3p
Némi meglepetésre ad okot az elemző szerint az, hogy a KSH felfelé javította a számokat második becslésében.

Ahogy azt mi is megírtuk a Privátbankár.hu-n, kisebb meglepetéssel indult a nap, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal ma kiadott második becslésében a 2018-as év II. negyedévének GDP-számát felfelé javította, így a hazai bruttó össztermék 4,8 százalékkal bővült éves bázison.

Virovácz Péter, az ING szenior elemzője szerint ez 2004 óta nem látott dinamikát jelent. A negyedéves növekedési ütem is módosult, de az 1 százalékos adat ellenére továbbra is egy trendszerű lassulásról beszélhetünk a szakember szerint.

Hamarosan jön a lassulás

A felhasználási oldalt nézve a legfőbb húzóerő a belső kereslet maradt: ez önmagában 5,4 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. Ugyanakkor ezt a teljesítmény a külső kereslet – főleg az import dinamikus növekedése miatt – közel 0,5 százalékponttal mérsékelte. A belső keresleten belül a háztartások fogyasztása a korábbinál alacsonyabb mértékben bővült, ezt viszont ellensúlyozta a beruházások növekedése és a jóval kisebb mértékű készletcsökkenés. Összességében tehát nagy meglepetést nem látunk, de a fogyasztási dinamika mérséklődése is azt jelzi, hogy a gazdaság lassan alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolhat.

Észrevehetően fehéredik a gazdaság

A termelési oldalon visszaköszön a felhasználási oldal struktúrája. A szolgáltatások bővülési üteme enyhén mérséklődött, de így is messze a legnagyobb arányú (2,3 százalékpontos) hozzájáruló volt a növekedéshez. A legnagyobb ellentmondást az ipari adat szolgáltatja. A KSH adatai alapján az ipar hozzáadott értéke várakozások felett bővült, így ennek fényében különösen érdekes, hogy a nettó export rosszabb lett. Úgy tűnik a belső fogyasztás a hazai termelés egyre nagyobb részét szívja fel, és a vállalatok is növelték importból származó készleteiket.

Ahogyan várni lehetett, az építőipar is meghatározó maradt, bár teljesítménye azért a tavalyitól elmarad. Az ipar és az építőipar együttesen 1,7 százalékpontot magyaráz a növekedésből, így az első negyedévhez képest kiegyensúlyozottabb lett a növekedés szerkezete. A mezőgazdasági adatok pozitív revíziója után (ami az első negyedév teljesítményét felfelé módosította), a második negyedév kifejezetten erősre sikeredett. További érdekesség, hogy egyre nagyobb a termékadók- és támogatások növekedési hozzájárulása, vagyis a kormányzat jövedelme, ami a gazdaság folyamatos fehéredésével lehet összefüggésben.

Mi jön ezután?

A szezonálisan kiigazított adatok és a növekedési szerkezet finom változásai alapján úgy látjuk, hogy a gazdaság továbbra is dinamikusan, de egyre lassabb tempóban bővülhet a következő negyedévekben. Összességében 2018-ban 4,3 százalékos GDP-bővüléssel számolunk – fogalmazott az elemző.

Mit gondol a kormány?

Az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését - reagált a pénzügyminiszter a második negyedéves GDP-növekedési adatokra.

Varga Mihály szerint az első félév 10 százalékos reálkereset-növekedése a szolgáltatások széles körét támogatja a turizmustól kezdve a kultúráig. A második becslésben közölt adatokkal a magyar GDP-bővülés az első félévben elérte a 4,6 százalékot, így jelentősen meghaladja a 2,2 százalékos uniós átlagot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG