1p
Angela Merkel szerint hatalmas politikai hiba lenne hagyni, hogy az adósságválsággal küzdő Görögország elhagyja az eurózónát - a bentmaradáshoz azonban a görögöknek is meg kell csinálniuk a házi feladatukat. Át kell gondolni, hogy a jövőben milyen mentőcsomagokat osztogat az unió - a briteknek pedig ideje magukba nézniük, mit is akarnak az EU-val.

A német kancellár a BBC-nek adott interjúban elmondta, hogy Németország mindent meg fog tenni az eurózóna egyben tartásáért. Arra a kérdésre, hogy milyennek látja Görögország jövőjét, Merkel úgy fogalmazott; Athén többször kifejtette, hogy a valutaövezetben akar maradni, amely Merkel szerint "hihetetlenül meggyengülne" a görögök kilépésével. Merkel szerint éppen ezért őszintén közölni fogják Athénnal, hogy amennyiben maradni akar, "meg kell csinálnia a házi feladatát", s cserébe a közösség mindig támogatni fogja.

Mennyit ér az euró?

Ingyenes real-time árfolyamok a Privátbankáron >>

Az Európai Unió pénzügyminiszterei egyébként nemrég hagyták jóvá a Görögországnak szánt második, 130 milliárd eurós mentőcsomagot, amely 2014-ig hivatott "felszínen tartani" a súlyosan eladósodott államot. A görög törvényhozás a múlt héten hagyta jóvá az újabb hitelmegállapodást. Németországnak mindegyik tagállamnál nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a mentőcsomaghoz, amelyet sok német állampolgár és politikus fogad el nehezen. Elemzők ráadásul attól tartanak, hogy Athénnak a megszorító intézkedések ellenére még több segítségre lesz szüksége.

A görög kormányfő nemrég már igencsak optimistán nyilatkozott hazája gazdasági kilátásairól. Lukasz Papademosz kijelentette: meggyőződése, hogy Görögország már megtette a gazdasági kilábalás felé vezető útnak több mint a felét, és a görög gazdaság "két évnél rövidebb időn belül" növekedésnek indul.

A további lehetséges mentőcsomagokkal összefüggésben Merkel elmondta, hogy Európában egy ideje a mechanizmus újragondolása zajlik. "Néhány ország elfogadta a mentőcsomagot, de nem különösebben volt ínyére. Követniük kell a valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság által meghatározott feltételeket" - tette hozzá.

A német kancellár kifejtette továbbá, hogy Nagy-Britannia nagyon fontos szerepet játszik Európában, hozzátéve, hogy Londonnak hamarosan el kell döntenie, hogy mennyiben kíván részese lenni az uniónak. (Az Európai Unió tagállamai március elején írták alá a fiskális paktumot, az EU új szerződését, amely elsősorban a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik. A részvétel azonban nem teljeskörű: Nagy-Britannia és Csehország nem írta alá a paktumot - részletek >>)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG