1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A török hatóságok őrizetbe vették Ahmet Sik neves oknyomozó újságírót.
Erdogan török elnök

Az Andalou hírügynökség szerint Siket azzal a gyanúval állították elő, hogy Twitter-üzeneteivel és a Cumhuriyet című ellenzéki lapban közölt írásaival a terrorizmust propagálta, valamint azokkal "nyilvánosan megalázta a Török Köztársaságot, annak igazságügyi szerveit, a török haderőt, illetve a rendőrséget". Korábban egyébként előzetes letartóztatásba is helyezték 2011-ben Az imám hadserege című, készülőben lévő könyve miatt.

A New York-i központú Bizottság az Újságírók Védelméért adatai alapján a puccskísérlet óta legalább 81 újságírót tartanak fogva Törökországban, több mint 130 sajtóorgánumot pedig bezártak.  A török ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek úgy látják, hogy a kormány ürügyként használja fel az államcsínykísérletet, és nem csak az összeesküvőkkel, valamint azok támogatóival számol le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat.

Erdogan korábbi tisztogatási akcióiról itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG