2p
A miniszter szerint a kormány álláspontja világos: fizetést kell emelnie a vállalkozásoknak.

A kormány kész mérsékelni a járulékokat, ha a vállalkozások megtartják a minőségi munkaerőt és bért emelnek - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A nemzetgazdasági miniszter azt közölte: a szaktárca a jövő héten ül tárgyalóasztalhoz a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel, és ha egyezség születik, a tehercsökkentés 2017-ben életbe léphet. Az új, őszi adócsomagot ettől függetlenül a kormány beterjesztette pénteken az Országgyűlés elé; a több száz pontos indítvánnyal az adózást egyszerűsítenék.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A nemzetgazdasági tárca vezetője úgy fogalmazott: csökkenteni kell az adóügyi adminisztrációt, vagyis azokat a bürokratikus terheket, amelyek a közteherviselés előírásaihoz kapcsolódnak. 

Kiemelte: a jelenleginek a duplájára emelkedne a kata, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adójának értékhatára. Így a jövőben azok is választhatnák a legegyszerűbb vállalkozási adózást, akiknek az éves bevétele meghaladja a hatmillió forintot, de nem lépi túl a tizenkétmilliót. 

A parlament elé terjesztett őszi adócsomag a különböző terheken nem változtatna. Tavasszal ugyanis már elfogadott egy adótörvényt az Országgyűlés - emlékeztetett a tárcavezető. Akkor született döntés arról, hogy 2017. január elsején öt százalékra csökken a friss tej, a tojás és a baromfihús forgalmi adója, miközben az internethasználat, valamint az éttermi szolgáltatások áfája 27 százalékról 18 százalékra mérséklődik.

Világos, mint akar a kormány

A kormány a napokban adott neki felhatalmazást, hogy tárgyalásokat kezdjen a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel a járulékcsökkentés kapcsán. A kormány álláspontja ez ügyben világos - mondta a miniszter. A kabinet azt szeretné, hogy a jól képzett, tapasztalt munkaerő a jövőben is Magyarországon dolgozzon. Ez szerinte leginkább úgy érhető el, ha a bérek emelkednek, és a honi vállalkozások a mostaninál hatékonyabb működést alakítanak ki. 

Hozzáfűzte: a kormány kész érdemi járulékcsökkentéssel támogatni a gazdasági szereplőket, ha növelik a fizetéseket és javítják hatékonyságukat. A miniszter szerint elképzelhető olyan megoldás, hogy a béremelést jelentő összeget érintően az állam eltekint a járulék bizonyos részétől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG