2p
Tovább nőtt a hazai kiskereskedelem, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek húzták felfele az adatot augusztusban.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,3, naptárhatástól megtisztítva 6,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,1, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 6,2 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

2018. január–augusztusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 6,7 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál – közölte a KSH.

Erősebb lett az adat, mint várták

A piaci várakozásokat jelentősen meghaladó adatot közölt ma a KSH - mondja Virovácz Péter. Az ING szenior elemzője szerint a gyengébb július után így megjött a várt korrekció, ami segített kimozdítani a kiskereskedelmi üzletek forgalmának 2015. évi bázison mért volumenét a platóról. Összességében így a harmadik negyedéves gazdasági teljesítmény is egy kicsit kedvezőbb képet festhet, mint azt az előző havi adatok alapján vártak. Ugyanakkor továbbra is lassulás jelei érzékelhetőek a szektorban.

Minden területen korrekció volt tapasztalható az előző hónaphoz képest. A legnagyobb javulást az élelmiszer- kiskereskedelem mutatta fel, ami enyhén az idei átlag feletti bővülést mutatott. A nem élelmiszer-kiskereskedelem továbbra is hozza a már megszokott erős bővülést: a 10,7 százalékos növekedés meghaladja az idei átlagos növekedési ütemet. A stabilizálódó üzemanyagár augusztusban segítette a gépjármű-üzemanyag forgalom alakulását.

A fogyasztás marad az egyik fő motor

Virovácz szerint az erős bérkiáramlás továbbra is képes lesz fenntartani 6-7 százalék körüli növekedési ütemet a kiskereskedelemben, az év egészében 6,9 százalékos teljesítményt jelzünk előre a szektor egészében. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a fogyasztás maradhat a gazdaság egyik legfontosabb motorja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG