3p
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a jelenlegi 2,1 százalékos alapkamaton.

Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor az alapkamat 7 százalékon állt, azóta összesen 490 bázisponttal csökkent az irányadó ráta. A testület legutóbb júliusban csökkentett kamatot, az akkori 20 bázispontos mérsékléssel az alapkamat történelmi mélypontra, 2,1 százalékra került.

Matolcsy György jegybankelnök júliusban jelentette be, hogy az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad. Hozzátette ugyanakkor: a monetáris tanács nem zárja ki, hogy (ha az alapfolyamatok indokolják) ismét kamatcsökkentési ciklust nyisson. A jegybank mai döntése megfelel az elemzői várakozásoknak.

Vagy mégis vágnak?

Bebesy Dániel

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint az elmúlt időszakban beérkezett makrogazdasági adatok és piaci folyamatok a gyengébb gazdasági növekedés és az alacsonyabb inflációs pálya irányába mutatnak, ami felveti az esélyét annak, hogy esetleg az MNB is újra kamatcsökkentésbe kezdene.

A szakértő szerint globális szinten is az látszik, hogy a jegybanki döntésekkel kapcsolatos várakozások változnak: a szigorítás esetében az időpont kitolódik, ahol pedig az élénkítés van napirenden, ott egyre agresszívabbá válnak a várakozások. "A közvetlen régiónkban is ezt tapasztaljuk, hisz a román és lengyel jegybank esetében a piac egyre lejjebb várja a kamatvágások végpontját. Ennek ellenére az év végéig nem számítunk újabb kamatvágásra az MNB-től, a fókuszban inkább a hazai deviza árfolyama lesz majd, a jegybank feltehetően igyekszik minden jelentősebb forintgyengülést meggátolni" - jegyezte meg Bebesy.

A jegybank továbbra is optimista

Az MNB  belső kereslet élénkülésére és arra számít, hogy a fajlagos munkaköltségek növekedése az infláció lassú emelkedése irányába hat, miközben az EUR/HUF árfolyam elmúlt félévben megfigyelt fokozatos gyengülése tompíthatja a külső környezetből származó erős deflációs hatásokat - ezt már az Equilor írja elemzésében.

Véleményük szerint az európai üzleti bizalomban látható megrendülés és a vártnál rosszabb beszerzési menedzser index-adatok a csökkenő aktivitás miatt a magyar feldolgozóipar jövőképére is negatívan hatnak.

Egy ilyen forgatókönyv arra késztetheti a magyar jegybankot, hogy további kamatcsökkentéssel serkentse a hazai gazdasági aktivitást. A felsorolt tényezők és a folyamatosan csökkenő olajár miatt arra számítanak, hogy decemberben az MNB lefelé módosítja inflációs prognózisát és út nyílhat a további monetáris lazítás felé 2015 elején.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG