Szegény Carl Sagan a szívéhez kapna, ha ma látná az általa is annyira szeretett „Kék Pöttyöt”: bár a NASA felvételein nem látszik, valójában már egész helyes kis glóriát növesztett a bolygónk – sajnos, szemétből. A bolygó körül keringő különböző űreszközök, műholdak, mérőműszerek, rakétákból visszahulló darabkák örök körforgásban rekedtek a Föld körül, várva, hogy egyszer elég közel érjenek és elégjenek a légkörbe érkezéskor.
Ezek az alacsony pályán keringő, épphogy a légkör peremén egyensúlyozó törmelékdarabok azonban óriási pusztításra képesek, mivel rendkívül gyorsan, nagyjából 29 ezer kilométer per órás sebességgel száguldoznak a bolygó körül. A Bloomberg cikke így egy mindössze egy centiméteres alumíniumszilánk, ha becsapódik valamibe, akkora erőt és pusztítást tud kifejteni, mintha egy fémszéfet vágnánk valakihez a földön 60 kilométeres sebességgel. A törmelék pusztító erejét egyébként számos film is szemléltette, például Alfonso Cuarón 7 Oscar-díjat nyert Gravitációja is:
Ez még csak a kezdet...
Az űrszemét-mennyiség rohamléptekkel nőtt a bolygó körül az elmúlt tíz évben. 2007 januárjában Kína semmisített meg egy kivénhedt meteorológiai radart, ez a becslések szerint 2500 darabkát adott hozzá a törmelékhalomhoz. 2009 februárjában két orosz műhold ütközött össze Szibéria fölött, 2012-ben pedig az Európai Űrügynökség óriási megfigyelőállomása, az Envisat mondta fel a szolgálatot, ezzel ez a nyolc tonnás, 30 láb hosszú monstrum az egyik legnagyobb szemétdarab, ami a Föld körül kering.
Bár a törmelékek zöme elég kicsi ahhoz, hogy visszatéréskor egyszerűen elégjen a légkörben, amíg kint vannak, addig a világ összes űrközpontjának és az űrturizmussal foglalkozó cégeknek – például az ilyen törekvésű SpaceX-nek – is komoly fejtörést okoz. A különböző űreszközök fellövésekor ugyanis mindig számításba kell venni, hogy az adott szeméthalom épp hol jár a bolygó körül, hogy a több százmilliós projekt ne látványos tűzijátékként végződjön. Mindemellett a már fent lévő műholdakat és a Nemzetközi Űrállomást is úgy kell kormányozni, hogy ne kapja el a törmelékfelhő, ez ugyanis katasztrófához vezetne.
Ha az államnak nem megy, megcsinálják magánban
Nem csoda hát, hogy ma gombamód szaporodnak az űrszemét katalogizálására és követésére szakosodott magán-megoldások, a LeoLabsnak és az Airbusnak is van már ilyen szolgáltatása, amit utána megosztanak a nagy űrközpontokkal. A LeoLabs saját elmondása szerint a két hatalmas radartelepe segítségével a Föld körül keringő, jelenleg 13 ezer nagyobb törmelékdarabnak a 95 százalékát tudják folyamatosan követni – csak összehasonlításképp: az amerikai légierő 20 ezer objektum megfigyelésére képes. Ha a LeoLabs megkapja az engedélyt további 6 telep kiépítésére, úgy 250 ezer kisebb-nagyobb szemétdarabot tudnak majd figyelni.
|
| Nagyjából így néz ki most a Föld környéke. Forrás: NASA |
A légierő egyébként már kezébe vette a megoldást, és egyezséget kötöttek a Lockheed Martinnal egy úgynevezett „űrkerítés” kiépítésére. A mintegy egymilliárd dollárból megvalósuló radarrendszer segítségével 200 ezer törmelékdarabot követnének nyomon, elmondásuk szerint akár olyan piciket is, mint „egy szem M&M’s”. A veszélyes darabok megsemmisítése ugyanakkor már nehezebb feladat, ha ugyanis kilövik őket, úgy – igen, jól látjuk: még több szemét keletkezik. Kérdés, hogy sikerül-e feloldani valamilyen módon ezt az ördögi kört, úgy, hogy közben ne essen a fejünkre egy műhold sem.
Közel a háromszorosára. 
