Érdekes kapcsolat a brit-amerikai: eleve a gyarmatalapító és a szuperhatalommá vált, az anyaországot sokszorosan túlnövő volt gyarmat kapcsolatáról van szó. A legtöbb gyarmati viszony leigázó és leigázott kapcsolata, itt azonban a gyarmat megalapítójáról van szó, egy majdnem lakatlan területen (hasonlóan Ausztráliához és Új-Zélandhoz), így aztán, noha a függetlenségi háború kegyetlen és véres volt, hosszabb távon nem maradt rossz emlék az időszakról.
A világgazdaság korábbi motorjai
Az első évtizedekben még nem igazán volt jó a viszony, hisz Kanada még angol gyarmat volt, így előfordultak súrlódások, de később, a határok megszilárdulása, és Kanada bizonyosfokú önállósodása után ezek megszűntek. Ami viszont még egy érdekesség: Nagy-Britannia lett az ipari forradalom húzóereje, az első iparosodó ország, a világgazdaság motorja, és tőle a 19-20. század fordulóján az Amerikai Egyesült Államok vette át ezt a szerepet. Ennek köszönhető, hogy közös nyelvük, ami eleve szoros összekötő kapocs, lett a mai lingua franca, a világnyelv.
Rászorultság
A stratégiai barátság viszont már egyoldalú igény miatt kezdődött, és majdnem végig fenn is állt ez a helyzet. Nagy-Britannia és antant szövetségesei bajban voltak az első világháborúban, szükségük volt még támogatásra, hogy elbírjanak a németekkel. Miután azok rövidlátó módon az amerikai hajókat is támadták, volt ürügy az amerikai bezárkózás feladására, és a háborúba való belépésre. Az amerikai erő aztán 1918-ban el is döntötte a kimenetelt, a németek ekkora túlerővel már nem bírtak, noha keleten és a Balkánon övék volt addig a győzelem.
A barátság innentől kezdve stabilan megmaradt, de egy dolog még volt, ami ellentétet keltett: Amerika, amely kihúzta bajba jutott gyarmattartó szövetségeit a slamasztikából, rossz szemmel nézett a gyarmati rendszerre, nem is engedte, hogy a Török Birodalomból kivált területeket gyarmattá tegyék, csak mandátumterületként kerülhettek átmenetileg angol és francia ellenőrzés alá. Amerikának túl ódivatú volt a hagyományos birodalmi rendszer, ők más módon szerettek befolyást szerezni egy-egy területen, különösen az amerikai kontinensen.
Még nagyobb rászorultság
Ezek után jött Hitler és a második világháború, de Amerika megint vonakodott belépni a háborúba, és Nagy-Britannia bajban is volt, mert egyedül kellett tartani a frontot nyugaton. Szerencséjére aztán a japánok nekimentek a szunnyadó óriásnak, aki így már nem kerülhette el, hogy belépjen a háborúba, és ismét eldöntse annak kimenetelét, illetve megkímélje régi barátját attól, hogy a Szovjetunió szabadítsa fel egész Európát.
Ezzel ki is alakult az újabb függés ás ráutaltság: a szovjet szuperhatalommal szemben volt szükség az amerikai szuperhatalomra. Akkor alakult ki az a rend, amely mostanáig fennállt, miszerint Amerika megkérdőjelezhetetlenül a nyugati világ vezetője volt, különösen katonailag, de sosem tett megjegyzéseket szövetségeseinek azért, hogy a legnagyobb hatalomként őrá hárul a feladat legnagyobb része.
Donald Trump ezt most felborította, noha igényeinek katonai része nem Nagy-Britanniát érinti, mivel az egyrészt elkölti nemzeti összterméke 2 százalékát védelemre, ahogy azt Trump előírja, másrészt szinte egyedüliként majdnem minden amerikai katonai vállalkozásban részt vett: 2001-ben Afganisztánban, majd 2003-ban Irakban, majd a közelmúltban az Iszlám Állam felszámolásáért vívott háborúban.
Berágtak
Trump hatalomra kerülésével a diplomácia szabályai teljesen felborultak, az amerikai elnök időnként váratlan kirohanásokat intéz szövetségesei ellen is, nemrég pedig rájuk is kiterjesztette a kereskedelmi háborút az acél-, és alumíniumimport vámokkal. Ez Nagy-Britanniát is érinti, mint EU-tagot, de kérdés, hogy ha kilép a blokkból, mentességet kapna-e (pláne ha az egységes piac része marad), különös tekintettel arra, hogy Kanadára és Mexikóra is vonatkozik a vám.
Trump nyers megnyilvánulásai ráadásul legjobban a brit közvéleményt hergelték fel, olyannyira, hogy tavaly 1,8 millió brit írta alá a Trump állami látogatása elleni tiltakozást. Az államinak nevezett vizitet, melynek során a királynő nagy pompával fogadta volna a vendéget, munkalátogatásra mérsékelték, engedve a közvéleménynek. Látogatását ráadásul úgy szervezték meg, hogy távoli palotákban tartózkodjon, Londontól messze, hogy a tiltakozó közönséget minél kevésbé hallja.
Kormányszinten is vannak komoly eltérések. A brit kormány természetesen ellenzi Trump kereskedelmi háborúját, emellett elítéli, hogy kilépett a párizsi klímaegyezményből, és különösen nehezményezi, hogy egyoldalúan otthagyta az Iránnal kötött hathatalmi szerződést, amely így kellemetlen helyzetbe hozta Nagy-Britanniát is. Mindezt úgy, hogy nem konzultált partnereivel megoldást keresve, hanem egyoldalúan lépett mindegyikben.
Speciális viszony felfüggesztve
Így Nagy-Britannia számára lényegében lehetetlen a speciális viszony fenntartása, ráadásul sosem lehet tudni, milyen meglepetések jöhetnek még Trump részéről. A kereskedelmi háború megmutatta, hogy az elnök számára nincs ilyenkor szövetséges, miért lenne ez alól kivétel az Európai Unióból kilépő ország? Egy szempontból még hasznos is lehet a speciális barátság átmeneti elvesztése (Trump nem lehet örökké elnök, így csak átmeneti): még időben rájön a brit kormány, hogy nincs kihez szaladnia Európa helyett, így legjobban akkor jár, ha a lehető legszorosabb kapcsolatot tartja fenn az Unióval a kilépés után is.
Azt is lehet tudni, mennyi kamatot fizet. 
