2p
A mexikói állam öt milliárd dolláros mentőcsomaggal segítette ki, immár sokadszorra a nyakig eladósodott és folyamatos pénzügyi gondokkal küzdő állami olajvállalatot. A Pemex így talán lélegzetvételnyi szünethez juthat és felfuttathatja évek óta csökkenő termelését.

A Reutersnek nyilatkozva Gabriel Yorio pénzügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az ügylet, amelynek része egy adósságrendezési terv is, idén az utolsó ilyen jellegű támogatás, amelyet a kormány nyújt a világ egyik legjobban eladósodott olajvállalata számára.

Az állami tulajdonban lévő olaj- és gázkitermelő cég évek óta csökkenő kibocsátással küld. Az összesen 104 milliárd dollárnyi adósságot maga előtt görgető Pemex-et az év elején a Fitch hitelminősítő spekulatív besorolású osztályozta, míg a Moody's figyelmeztetett, hogy a pénzügyi kondíciókat figyelembe véve Mexikó legnagyobb cégét akár meg is foszthatják a befektetésre ajánlott besorolásától.

Yorio szerint ez lenne a második ilyen mértékű leminősítés, ami már veszélyeztetné Mexikó államadósságának besorolását is, amelyet a Fitch jelenleg BBB-nek, míg a Moody's negatív kilátásúnak minősített.

A Pemex esetleges leminősítésének megakadályozása érdekében a mexikói kormány ebben az évben több adókedvezményt és pénzbeli támogatást is nyújtott a cég számára, és további 4,4 milliárd dolláros támogatást terveztek be a következő évre is.

A mostani csomag, amely magában foglalja az 5 milliárd dollárt, a 2020 és 2023 között lejáró kötvények előtörlesztésére szolgál, és csupán egyszeri akció  – közölte a pénzügyi tárca helyettes vezetője.

A Pemex a pénzügyi csomag bejelentésekor közölte, hogy hét, 10 és 30 éves futamidejű új kötvényt bocsát ki rövid lejáratú adóssága refinanszírozására. Még júniusban az olajtársaság pénzügyi vezérigazgatója elmondta, hogy 2,5 milliárd dollár refinanszírozására törekszik az adósság lejártának 2019-es esedékességekor.

A pénzügyminiszter helyettes szerint a mostani támogatás elegendő lesz, hogy rövid távon kiküszöbölje a cég pénzügyi kockázatait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG