3p
A francia kormány kész visszavonni a vitatott nyugdíjreform tervezetéből a szakszervezetek részéről legnagyobb tiltakozást kiváltó pontot, amely alapján 2027-től 64 évre emelkedne a teljes jogosultság ideje - jelezte szombaton Edouard Philippe miniszterelnök a szociális partnerekhez intézett levelében, miközben országszerte folytatódtak az utcai tiltakozások.
Sárgamellényes tüntetők tiltakoznak a francia kormány szociális és adópolitikája ellen a párizsi Champs-Elysées sugárúton 2018. december 15-én. MTI/EPA/Etienne Laurent A tüntetések hátteréről itt írtunk >>

A kormányfő korábban ígéretet tett arra, hogy a nap folyamán olyan bejelentést tesz, amelynek célja, hogy befejeződjön a Párizst ötödik hete megbénító vasúti és tömegközlekedési sztrájk. A sajtóban közzétett levélben Edouard Philippe miniszterelnök ugyanakkor azt is leszögezte, hogy - miután a jogosultsági év emelését az esetleges jövőbeni finanszírozási problémák miatt tartaná indokoltnak - a szociális partnereknek meg kell állapodniuk abban, hogy szavatolják a jelenleg nem deficites rendszer egyensúlyának megőrzését 2027-ben is - írja az MTI.

A nyugdíjreform célja, hogy a jelenlegi 42-féle nyugdíjrendszert egységesítse egy pontrendszer alapú egységes rendszerben. A tervezet egyik leginkább kifogásolt része az, hogy a kormány 64 évre emelné a teljes jogosultság idejét 2027-től. A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év, amin nem változtatna a kormány, de az eddigi tervezet szerint 5 százalékos levonással büntetné azokat, akik 64 év előtt mennek nyugdíjba.

A 41, ágazatonként szerveződő speciális rendszerbe tartozik a nyugdíjasok mintegy húsz százaléka, a többiek az általános állami rendszer tagjai. Ez utóbbiba tartozók 43 évi munkaviszony után jogosultak teljes összegű nyugdíjra. Amennyiben ennél rövidebb idejű munkaviszony után mennek el nyugdíjba (ezt 62 éves kortól megtehetik), levonást kapnak, kivéve, ha 67 évesek, akkortól ugyanis automatikusan jár a teljes összegű nyugdíj.

A kormány által eddig javasolt új, egységesített rendszer tervezetében eltűnne a kötelező 43 évi munkaviszony a teljes jogosultsághoz, s csak az kaphatna 2027-től teljes összegű nyugdíjat, aki 64 évesen vonul vissza. Ez esetben viszont a ledolgozott évektől függetlenül mindenkit alanyi jogon megilletne a legalább ezer eurós, teljes összegű nyugdíj.

A kormány és a szakszervezetek között folyamatosak az egyeztetések, a legradikálisabb CGT és az FO a teljes reform visszavonását követeli, míg a legnagyobb szakszervezet, az CFDT reformpárti, és csak a teljes jogosultság 64 évre emelését, illetve az ennél korábban nyugdíjba vonulók pénzügyi megbüntetését ellenzi.

A CFDT közleményben üdvözölte a kormány szombati javaslatát, amely a szakszervezet szerint "a kormány hajlandóságát jelzi a kompromisszumra". Azt is jelezte a legnagyobb szakszervezet, hogy "folytatni fogja a tárgyalásokat, hogy megszülessenek a válaszok azokra a kérdésekre, amelyek az egyetemes jövőbeni rendszerrel kapcsolatban még felmerülnek".

A kormányfő tájékoztatása szerint a szociális partnerek részvételével rendezendő konferenciának április végéig kell megfogalmaznia javaslatait a nyugdíjrendszer finanszírozásának egyensúlyban tartására. Amennyiben addig ezek nem születnek meg, a kormány visszateszi a tervezetbe a teljes jogosultság 64 évre emelését.

"Teljesen egyértelmű szeretnék lenni ebben a kérdésben: vállalni fogom a felelősséget" - írta a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG