1p
A legutóbbinál valamivel pesszimistább jelentést tett közzé a világgazdaságról a Valutaalap, az eurózóna recesszióban ragad, a régiónk viszont erőteljesen növekedhet - Magyarország leszakadóban.

Az októberben vártnál lassabb ütemben ugyan, de gyorsulhat idén a világgazdasági növekedés, miután a bővülést akadályozó tényezők gyengülnek - közölte féléves Világgazdasági Kilátások jelentésének negyedéves felülvizsgálataként kiadott értékelésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán.

Lassan, de biztosan folytatódik a kilábalás

A szervezet számításai szerint így a világgazdaság bruttó hazai terméke a tavalyi 3,2 százalék után idén 3,5 százalékkal, jövőre 4,1 százalékkal bővülhet, rendre 0,1 százalékponttal lassabb ütemben, mint ahogyan azt októberben várták. Az IMF a gyorsuló növekedési ütem előrevetítésében az euróövezeti kilábalás stabil folytatását feltételezi.

A valutaalap szakemberei szerint a gazdaságpolitikai intézkedésekkel sikerült csökkenteni az akut válság kockázatait az euróövezetben és az Egyesült Államokban. Az euróövezetben azonban az elhúzódó recesszió után késlekedik a növekedés és ez a folyamat tovább húzódhat, ha nem marad fenn a reformok jelenlegi lendülete - írta a szervezet.

Eurózóna: növekedés? Majd jövőre...

Az IMF úgy látja, az euróövezeti GDP a 2012. évi 0,4 százalékos visszaesés után 2013-ban 0,2 százalékkal csökken, 2014-ben pedig 1,0 százalékkal nő. Az idei prognózis 0,3 százalékponttal, a jövő évi 0,1 százalékkal marad el az októberben vártnál. A német gazdaság kilátásait az euróövezetihez hasonló mértékben rontotta a washingtoni székhelyű szervezet, így a 2012. évi 0,9 százalékos növekedés után 2013-ban 0,6 százalékos, 2014-ben pedig 1,4 százalékos növekedést vár.

Az Egyesült Államok gazdasága mindeközben a tavalyi 2,3 százalékos bővülés után idén 2,0 százalékkal, 2014-ben pedig 3,0 százalékkal bővülhet, rendre 0,1 százalékkal lassabban, illetve gyorsabban mint azt korábban várták.

Leszakadóban Magyarország

Egy éve írt rólunk az IMF
"Bizalomerősítő magyar gazdaságpolitikát és a kiigazítási folyamat stabilizálását tartja szükségesnek a Nemzetközi Valutaalap a IV. cikkely szerinti országjelentéshez kapcsolódó igazgatótanácsi értékelésében. A jelentés szerint olyan gazdaságpolitika kell Magyarországon, amely megerősíti a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, stabilizálja a zajló kiigazítási folyamatot és megerősíti a gazdasági intézményrendszert. A valutaalap igazgatótanácsának tagjai egyetértettek abban, hogy egy olyan - az IMF-fel és más külső hitelezőkkel együttműködésben kialakított - támogatási program, amely megerősített gazdaságpolitikai alapokra épül és a hatóságok erőteljes támogatását élvezi, csökkentheti a magyar gazdaságban mutatkozó feszültségeket."

A szervezet szerint a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban a bruttó hazai termék a 2012. évi 5,1 százalék után 2013-ban 5,5 százalékkal, 2014-ben 5,9 százalékkal nőhet. Az elmúlt időszakban a növekedés nagy részét az ösztönző gazdaságpolitikák segítették, de a fejlett gazdaságok gyengélkedése tompítja a külső keresletet - értékelt az IMF, hozzátéve, hogy egyre kisebb mozgástér van a további gazdaságélénkítésre.

Az IMF szerint a közép-kelet-európai térség gazdaságai a 2012. évi 1,8 százalékos bővülés után 2013-ban 2,4 százalékkal, 2014-ben pedig 3,1 százalékkal nőnek. A Valutaalap a negyedéves jelentésében Magyarországgal külön nem foglalkozik, az Európai Bizottság tavaly őszi prognózisa szerint a magyar gazdaság idén 0,3%-kal növekedhet, a kormány 0,8%-ot vár. A Bizottság 2014-re 1,3%-os bővülést valószínűsít, míg a kormány 2 százalék körüli bővülést vár. A régióra adott prognózisa a Bizottságnak hasonló az IMF most kiadott előrejelzéséhez, ami azt jelenti, hogy Magyarország leszakadhat a régió országaitól (igaz, a deficitcélt tartani tudtuk tavaly és valószínűleg idén is menni fog, az államadósságunk pedig csökkent).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak azt a sok meg nem született gyermeket sajnálja a professzor, akinek az intézetét államosították
Csabai Károly | 2025. január 11. 13:41
Ezt is mondta többek között Dr. Kaáli Nagy Géza a Klasszis Klubban. Az elsőként államosított Kaáli Intézetek alapítójával és vezetőjével – aki ma már a dörgicsei Kaáli Autó-Motor Múzeum büszke tulajdonosa – való beszélgetés több szempontból is aktuális volt. 2024 úgy telt el, hogy számtalan alkalommal kongatta a vészharangot nyílt leveleiben, amelyekben a hazai meddőségi szektor égető problémáira hívta fel a figyelmet. Donald Trumpról meg azért beszélgettünk a január 20-ai beiktatása apropóján, mert a professzor ötven évig élt az Egyesült Államokban, és személyesen is ismeri a régi-új amerikai elnököt. Természetesen a dörgicsei Kaáli Auto-Motor Múzeumról is szót ejtettünk, amely hihetetlen kincseket rejt, és kis idő alatt Magyarország egyik legfelkapottabb múzeuma lett. Az ötödik évfolyamban járó Klasszis Klub Live 67. adását most vissza-, illetve megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja. 
Makro / Külgazdaság Európa hamarosan nagyon rossz híreket kaphat
Privátbankár.hu | 2025. január 11. 10:58
Hamarosan megszólal az IMF.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt kapott a magyar kormány Németországból
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 13:46
Nőtt a bejelentett csődök száma tavaly Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Ez lehet Joe Bidenék utolsó intézkedése
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 11:18
Keresztbe tennének az Egyesült Államok ellenfeleinek, ám az egyik techcég hevesen tiltakozik.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György még a távozása után is fog kísérteni?
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 11:02
A jelenlegi jegybankelnök regnálása idején az MNB monetáris tanácsába került személyek az utódja, Varga Mihály munkába állása után még másfél hónapig többségben maradnak.
Makro / Külgazdaság Megszólaltak Amerikában, de mit szól majd ehhez Matolcsy György és Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 10:29
Elhúzódhat a kamatvágás a tengerentúlon, ez pedig nem jó hír a magyar jegybanknak sem.
Makro / Külgazdaság Érdemes még pénteken teletankolni az autót, mutatjuk, miért!
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 09:54
Szombaton ismét új árakkal találkozhatunk a benzinkutakon.
Makro / Külgazdaság Robert Fico fenyeget: lépnek, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:31
Szlovákia az uniós döntéshozatalban is vétózhat.
Makro / Külgazdaság Kibertámadás alatt áll Szlovákia
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 16:33
Sajtóinformáció szerint több millió dollárt követelnek a kormánytól. 
Makro / Külgazdaság Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 13:18
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG