A Volkswagen 2013-an nyitotta meg üzemét a területen, ez körülbelül 700 munkást foglalkoztat, és évente akár 50 ezer autó is legurulhat a gyártósorról. A BBC még áprilisban interjúzott Herbert Diess-sel, a konszern fejével, ekkor a lap rákérdezett a hszincsiangi állapotokra is. A vezérigazgató azt állította, hogy a cégnek fogalma sincsen arról, hogy a területen munkatáborok lennének .Ez az állítás annak fényében elég különös volt, hogy a gyártól másfél órán belül négy ilyen telep is található. A Volkswagen az állítást későbbiekben annyiban korrigálta, hogy tisztában vannak a telepek létezésével, és kiállnak az emberi jogok biztosítása mellett.

A New York Times-nak Benjamin Haas, a berlini Mercator Institute kutatója írt arról, hogy a 150 legnagyobb európai vállalat közel fele jelen van Hszincsiagban, azaz egy olyan térségben, amit az Amnesty International egy korábbi jelentése „szabadtéri börtönnek” titulált.

Melyek a legjelentősebbek?

A kutató első helyre a Siemenst sorolja – a német konglomerátum a kínai állami technológiai vállalattal (CETC) együttműködve fejleszt a térségben, főleg digitalizációs és automatikai területen. Ezzel alapvetően még nem lenne probléma, de a CETC haditechnikával is foglalkozik, és nem mellesleg egy olyan térfigyelő-kamerarendszert is kifejlesztett, amely által szerzett információkra hivatkozva a kisebbségek tagjait munkatáborokba küldték a Human Rights Watch szerint.

A spanyol Telefónica a szintén állami kézben lévő China Unicom telekommunikációs szolgáltatóval dolgozik együtt, azaz azzal a vállalattal, amely kifejlesztett egy olyan szoftvert, ami képes a big data segítségével embereket követni. A szoftvert hivatalosan arra szánják, hogy célzott hirdetéseket lehessen vele közvetíteni, valamint a tömegközlekedési szokásokat vizsgálja, csakhogy egy kiszivárgott prezentációból az derült ki, hogy az alkalmazás minden egyes mobilozóhoz egyéni azonosítót rendel, ennek segítségével pedig nem nehéz szemmel tartani a mozgásukat. Egy biztos, ez az alkalmazás már használatban van a hszincsiangi térségben, és a jogvédők arra gyanakodnak, hogy a kisebbségek megfigyelését is részben ezen keresztül végzi a kormány.

A többi jelentős európai befektetés közt már kevesebb olyan van, ami a kisebbségi jogokat tekintve problémásnak tekinthető kínai cégekhez köthető, viszont az jól látszik, hogy óriási pénzek fordulnak meg a régióban. A KfW, német állami tulajdonban lévő bank 100 millió eurós kölcsönt nyújtott 2018-ban egy metróvonal kiépítéséhez a régió fővárosában, Urumqiben. Ugyanebben a beruházásban működött közre a svájci ABB és az Airbus is. Az Unilever és a Nestlé is használ olyan paradicsom alapú termékeket, amelyek Hszincsiangból származnak, igaz azt nem árulták el a kutató kérdésére, hogy pontosan mire.

Fontos kiemelni, hogy a Mercator kutatása során arra nem derült fény, hogy bármi kapocs lenne a térségben aktív vállalatok és a munkatáborok közt, az kiderült, hogy az európai cégeknek jellemzően fogalmuk sincsen arról, hogy pontosan hogyan működnek az ottani üzemeik.

A kínaiak régi álma

Pekingben régóta vágynak arra, hogy felzákóztassák az ország nyugati, elmaradottabb régióit, valamint azokat a területeket, ahol nagyobb létszámban laknak a kisebbségek tagjai  - kimondatlanul is azzal a céllal, hogy a gazdasági fejlődés elterelje a figyelmet a vallásszabadság korlátozottságáról, valamint az alapvető szabadságjogok részleges hiányáról.

A Kínában terjeszkedni tervező nyugati cégek is sokszor beleütköznek ebbe, hiszen a kormány sok esetben csak azzal a feltétellel engedélyezi a más tartományokban meglévő gyárakban történő fejlesztéseket, hogyha a vállalatok Hszincsiangba visznek egy új beruházást – ennek egyik példája a francia Carrefour, amelynek boltok nyitását „tanácsolták” a régióban.

A Nyugatnak lépnie kéne

A pekingi nagy álmoknak egyértelműen elengedhetetlen részei tehát a nyugati nagyvállalatok, azaz az Európai Uniónak lehetősége lenne arra, hogy a megfelelő külterületi munkajogi törvények bevezetésével nyomást gyakoroljon a kínai kormányra annak érdekében, hogy tiszteljék a kisebbségi lakosság alapvető jogait.

A megfelelő szabályozási rendszer felállításával az emberi jogokat Kínában nem biztosító európai vállalatok komoly bírságokat kaphatnának, valamint korlátozásokat az anyaországon belül. A kutató kiemeli, hogy a cégvezetők és a politikusok sokszor húzódzkodnak, hogyha a Kína elleni kemény fellépésről van szó, ugyanakkor most az európai partnercégeken keresztül ténylegesen nyomást lehetne gyakorolni Pekingre, hiszen feltételezhető, hogy az Egyesült Államok mellett nem bonyolódna még egy kereskedelmi háborúba az ázsiai ország.