4p
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az uniós szankciók akadályozták a fejlődést.

A magyar-orosz gazdasági együttműködés kikerült a negatív spirálból, az Európai Unió Oroszország elleni gazdasági szankcióinak bevezetése óta először ismét pozitív irányba mozdul el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Hamburgban folytatott megbeszélése után.

Az új barátok

A miniszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legfőbb vezető testülete, a Miniszteri Tanács ülésének alkalmából folytatott kétoldalú megbeszélésről telefonon nyilatkozva kiemelte, hogy a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködés ugyan megsínylette az uniós szankciókat, de a korábban kötött megállapodások nyomán újra hozzá tud járulni a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Ezt jelzi a többi között, hogy a Dunaferr acélipari társaság orosz tulajdonosa ismét fejlesztéseket kezdett, magyar és orosz válallatok közösen indultak egy 700 vasúti kocsi beszerzésére kiírt egyiptomi pályázaton és "sorra hárulnak el az európai akadályok" a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb szabású vállalkozása, a paksi atomerőmű bővítése előtt - mondta Szijjártó Péter.

Így "kezd az eredményesség szakaszába fordulni" az uniós szankciók negatív hatásainak ellensúlyozását célzó politika, amely a vállalatközi együttműködésre, az egymás piacain folytatott kölcsönös beruházásokra és a harmadik piacokon folytatott közös tevékenységre épül - mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy az orosz diplomácia vezetőjével megerősítették ezt a politikát.

Mindenki tudja, mi történik a háttérben?

Szijjártó Péter hozzátette, hogy továbbra is átlátható módon folytatják a politikai párbeszédet, így a nyilvánosság azonnal tájékoztatást kap minden magyar-orosz felső szintű megbeszélésről. Hivatalos kétoldalú magyar-orosz külügyminiszteri találkozót minden évben rendeznek, tavaly Moszkvában volt, az idén Budapesten, a következőt pedig Szergej Lavrov meghívására január 23-án Moszkvában tartják meg - ismertette. A megbeszéléseket a többoldalú találkozókon is folytatják, az EBESZ hamburgi tanácskozásán a negyedik idei tárgyalást tartották. Ez is mutatja, hogy a magyar és az orosz külpolitika egyaránt fontos szerepet szán a két ország közötti "pragmatikus, ésszerű, racionális" együttműködésnek -  mondta Szijjártó Péter.

Magyar hitelből épül a mongol biokombinát

Aláhúzta, hogy Magyarország meggyőződése szerint a nemzetközi közösségben akkor lesz béke és biztonság, ha az orosz-amerikai együttműködés "visszaáll a racionális pályára". Budapest ehhez azzal tud hozzájárulni, hogy tovább folytatja a kölcsönös tiszteletre alapozott ésszerű együttműködést.

A külgazdasági és külügyminiszter egy sor további kétoldalú megbeszélést is folytatott az EBESZ tanácsülésének margóján. Miegombín Enhbold mongol külügyminiszterrel több gazdasági megállapodást is kötöttek, ezek közül az a legfontosabb, hogy minden bürokratikus akadály elhárul a 25 millió dolláros magyar állami segélyhitel keretében tervezett mongóliai biokombinát-építés előtt - mondta Szijjártó Péter.

Jerlan Idriszov kazah külügyminiszterrel folytatott tárgyalásáról elmondta, hogy szintén komoly mezőgazdasági-technológiai együttműködés előtt nyit utat az a megállapodás, amelyet a kétoldalú mezőgazdasági befektetési alap működésének részleteiről kötöttek. Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásáról kiemelte, hogy a Fehéroroszországba irányuló magyar gyógyszeripari export növekedését ösztönző megállapodást kötöttek. A magyar diplomácia vezetője a kirgiz, az üzbég, a montenegrói és az andorrai külügyminiszterrel is folytatott megbeszélést csütörtökön Hamburgban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG